Vasárnapi Ujság – 1857
1857-08-09 / 32. szám - Béranger ut. Szász Károly, A vén kabát 314. oldal / Költemények - Dalmady Győző, A szerelmes betyár 314. oldal / Költemények - Nemzetünk miveltsége az Árpádok alatt. Vass József 314. oldal / Történeti czikkek
31 ő szivükben minden emberibb érzés el volt fojtva, hogy háborúikban iszonyúan kegyetlenek levén, leölt elleneik testét, különösen szivöket, mint kedves falatokat, ették s véröket itták." Midőn e rágalomnál aljasabb rajztól utálati megvetéssel elfordulunk , másrészt épen nem emeljük őseink miveltségét olly magas fokra, minőre csak az uj korban jutottak el az unokák. Egypár sorral tiltakozunk azonban itt, jelen értekezésünk előcsarnokában, mind Klemm ellen, ki a maga tiz kötetes miveltségtörténetében csak két lapot tudott irni ezen Európa közepett is ősi vadságban megmaradt, és csak Ferencz császár alatt némi irodalmat képezni kezdett népről (értsd : magyarról 11!); mind Schöppner ellen, ki irodalmi tankönyvében körülbelöl ismételve ezt, Petőfi előtt említésre méltó költőt nem ismer. — Tisztába hozni, habár csak lényeges vonalaiban is, őskori miveltségünk történetét, s ez által a mivelt Európát e fontos és nemzeti életben, faji becsületben járó tárgy iránt kellőleg tájékozni, valamint a dicső ősök iránt tartozó kegyelet legbensőbb érzete hatalmasan sürgeti, ugy nemzeti mindentartásunk kiolthatlan ösztönénél fogva elengedhetetlen polgári szent tartozásunk, elutasithatlan kötelességünk. II. Korunkban sarkigazságul van elismerve, hogy legerősebb állam az, hol legfényesebb ponton áll a tudomány, művészet és műszorgalom. E szempontból érdekes tudnunk, milly fokán állott fajunk a miveltségnek az önálló nemzetiség korában, annyival inkább, minthogy nemzetünk európai életének első négy százada van e tekintetben eddigelé legkevesbbé híven rajzolva, s ezen nemzeti életkor az, melly leginkább bélyegeztetik miveletlenséggel, s a nemesebb életnyilvánulás legcsekélyebb jeleivel. A magyar szellem irányait s tetteit nyomozni s méltatni, fejleményeit minden egyes bármi parányi szálaiban hű figyelemmel kisérni annyi, mint a nemzeti miveltség arkrészeit fürkészni, történelmét gondosan összeállítani. Bármelly nemzetnek, tehát a magyarnak is, valódi miveltsége azon módban áll, mellyben összes társadalmi intézkedései és viszonyai a létező szellemi és testi erők kifejtését a közös értelmi és anyagi jólét állandó megalapítására és egyszerű használatára intézik és előmozdítják. E szerint a nemzeti miveltségnek a szellemi fejlettség s anyagi jólét kettős ágazata, egymásra kölcsönösen ható, egymást feltételező két tényezője. Mert egyfelől csak a szellemi mivelődés teremthet magasabb anyagi munkálatot, melly a valódi életet kellemekkel látja el, másfelől pedig a testi nyomort átalánosan a szellemi elsatnyulás is követi, amennyiben a magasabb szellemi kifejlődést gátolja, s nem ritkán az embert baromhoz alacsonytja. Ennélfogva vezérelvünknek ezen kettős alkrésze egész tárgyalásunkon végig szövődik. Figyelemmel leszünk tehát a nemzeti élet mindazon jeleire, mellyekben a nemzeti miveltségnek mondott két tényezője nyilatkozik. Vázoljuk a földmivelés, kereskedés, kézműipar állapotjait, a törvényhozásnak ezekre vonatkozó intézkedéseit, a bel- és külkereskedés emelkedését s hanyatlását; átalában az anyagi jólétnek gyarapodását vagy csökkenését. — Viszonyban ezekkel felmutatjuk a nemzetnek uralkodó vallását, a néperkölcsöket, a tudományok s művészetek állapotjait, s az ezekben nyilvánuló szellemi előhaladás vagy alásülyedés okait. Röviden : a nemzeti miveltségnek e két tényezőn alapuló jellemképét. III. A tárgyalás, természeténél fogva, két részre oszlik. Az első rész adván a nemzet eredetét s átköltözését Európába, áttér a magyar nemzeti miveltség rajzolására az Árpád fejedelmek korában. Ennek czime : Nemzetünk miveltsége az Árpád fejedelmek korában. — A második rész miveltségünk rajzát nyújtja az Árpádkirályok kormányidejében, illy czim alatt . Nemezetünk miveltsége az Árpádkirályok alatt. Nem felejtettük, hogy történelmi vázlatunk a magyar nemzet közép ésalsó osztályainak közlönyébe, a választékos tartalmú Vasárnapi Újságba van szánva, melly hetenként egy nagy negyedrét íven olvastatik , azért tárgyalásunk keskeny határok közé szorult. Csak fő mozzanatokat érint, mélyebb s terjedtebb fejtegetésekbe nem bocsátkozhatik, de semmit, mi a dolog lényegét alkotja, nem mellőz szándékosan. Az előadás nyelve egyszerű leend és világos, mert megértetni kiván; továbbá könnyű folyású , mire nézve a forrásidézetek egész özönét mellőzendő, ugy azonban, hogy értekező minden egyes állítása valódiságáért kész bármikor és bárkivel a becsületes közvita sorompói közt síkra szállani, amaz átalánosan ismert szép jelszóval: Győzzön a mi jobb ! Most a dologra. ELSŐ RÉSZ. Iemszefünk műveltsége az Árpád fejedelmek korában. 1. §. Eredet. Őshaza. Népélet. Ősalkotmány és költözet. I. Azon nemzet, mellynek őskori műveltsége a jelen értekezés tárgyát alkotja, legrégibb történeti kútfőink egyhangú állítása szerint hűn sarjadék, s mint illyen, a középázsiai néposztályhoz tartozik, melly már a legrégibb történetiróknál a seytha gyűjtőnév alatt rejtezett, s Ázsiából kiindulta előtt hunngár nevezet alatt ismeretes volt főként arról, hogy becses körökkeli kereskedést űzött. II. Őshazáját, eredeti lakhelyét történelmi pontossággal kijelölni, meghatározni ma már teljes lehetetlenség. Alig is létezett a folytonos népmozgalmak őskorában nemzet, melly lakhelyileg állandóan bizonyos földrészhez, tartományhoz kötve élt volna. Innét Ázsiának különböző pontjain látjuk feltűnni erdödeinket az őshajdanban. Megfordultak ők délnyugoti Ázsiában, később a Feketetenger déli tartományaiban örmények és perzsák között székeltek ; Krisztus után az ötödik században pedig már a Volga (Etel) két partján látjuk őket, a mai orosz birodalom kazani, szimbirszki s orenburgi kormánymegyéiben; végre a nagyhatalmú s mindig ellenséges fajrokonaik, a besenyők által szorítva, azon hazájokat is elhagyván, Etelközben, a mai Moldva- és Bessarábiában állapodtak meg. III. Minő polgári s erkölcsi állapotban volt e nép Ázsiában, a történetírás felvilágosítani nem képes. Honi hagyományaink szerint e nép sok ideig pásztorkodó, békés, egyszerűségében boldog, s megelégedett volt azon javakkal, mellyeket a dús növényzetű haza földje, s nagyszámú marhacsordáik s nyájaik nyújtottak, ugy hogy őseink gazdaságát eredetileg a marhatenyésztés képezte. Ezt látszik bizonyítani maga a marha szó is, melly nyelvünkön sokáig olly érzeményben vétetett, mint összes jószágunk, vagyonunk. Utóbb azonban több népekkel ellenséges viszonyba keveredvén, nem csak egyszerű, békés erkölcseiket harcziasan zordonokká változtatták, hanem ősi hazájokból is kivándoroltak, míg végre számos viszontagság után a Kárpát-hegylánczon keresztülvergődvén, a mai Magyarországba özönlöttek, a Kárpátok és az adriai tenger, a Kahlenberg és oláh havasok közt levő minden tartományokat és népeket meghódítottak, s Árpád alatt azon nagy és tekintélyes birodalmat alapiták, melly egészen a jelen század közepéig, tehát közel ezer évig, a szerencsének sokféle változásai közt ugyan, de önállása és szabadságának megtartásával fennállott. IV. Legfontosabb behatást gyakorolt a magyar nemzet őskori miveltségére annak Európába költözése : szükség azért ezt nyomosabban tárgyalnunk. Valamint az egyén, ugy annál nehezebben határozza el magát egy egész nép ősi tűzhelyének végképeni elhagyására. Ez fontos okokat, eltökélt lelket, határozott jellemet feltételez. Fiatal s mély kületű népet csak a keblében kifejlett szabadság érzete és szeretete felbírhat erre. A kivándorlással a régi hon határai közöl megszűnik a szokásos, gépies élet, s egy újnak reményhajnala dereng. E költözés a nemzeti élet minden rétegeit lényeges változásokon, módosulásokon viszi keresztül; szorosabb rendet alkot,alkotmányt szervez, a haderőket rendszeresíti, szóval a vándornépre a társadalmi élet jellegét nyomja , s mindezek a népműveltség csíráinak mindannyi megindulásai. Hogy a magyar nemzet az eredeti vadságból már régen kibontakozott, és szelleme némileg kifejtve is vala, midőn mai hazánkat elfoglalta, bizonyítják a polgári alkotmány, hadrendszer, sőt maga a vándorlás is. — Ősalkotmánya helyes arányban állott egyszerű erkölcseivel s műveltségi fokával. A száznyolcz apróbb nemzetség hét nagy nem-re vagy had-ra oszlott; mindegyik nem-nek vagy had-nak külön feje vagy hadnagya volt, kik több század lefolyta után is hét magyarnak neveztettek a nép élő nyelvén. E hét törzsökfő, vagy — miként az őskor nevezte,—fejedelmi személy családfőnöki hatalommal, igazságos törvények által kormányozta alattvalóit : vezérek valának ezek a hadban, birák a békében. Uly kormányzat alatt folytak a magyar nép napjai mindaddig, míglen a hosszában s széltében kiterjedt tartomány öt tovább táplálni nem birván, a felette megszaporodott, s a szomszédoktól erősen zaklatott népnek uj hazáról kellett gondoskodnia. A hét törzsökre tehát a nemzet nagy ügye felett tanácskozni egybegyűlvén, elhatározták, hogy eddigi szülői lakföldjüket elhagyják, s fegyverrel szerezzenek kényelmes lakást nyújtó uj hazát maguknak. De e kérdés állott elő : hová, merre forduljanak? Fris emlékezetben élt még náluk az ősi hagyomány Pannoniáról, az Etele király országáról, kit saját véröknek tartottak. Abban központosult tehát mindnyájuk értelme, hogy azon országot, mint különben is örökjüket, válasszák törekvéseik czéljául. Azonban a nagy vállalat nehéz kiviteléhez csak előre jól átgondolt terv szerint lehetett fogniok.Ismerték a nemzet hét külön nemből alkottatását, mellyet szorosabb vétség, s egyetértés nem tart össze, sőt a magánérdek, nyereségvágy és állhatatlanság mindannyi mellékutakra vezet : érezték tehát egy fővezér, egy parancsnok elkerülhetlen szükségét, ki a nemek érdekeit egyesítve, s a netalán szerteágazó nézeteket magasabb nemzeti szempontból tekintve, döntő szavával elhatározza. Egy már koros, de élénk és vidor férfi állott közöttök, eredetére mindegyiknél nemesebb, születésére nézve regényes. Negyvenkét ősök hosszú lépcsőjén származtatta le az emberi nem özönvíz utáni törzsök atyjától, Noétól, vérségét. Arczára barna, de kellemes képű, nagy fekete