Vasárnapi Ujság – 1857
1857-09-20 / 38. szám - Régi képek. Vas Gereben. Az enyingi biró 394. oldal / Élet- s jellemrajzok
39- ban megujult a parancsolat, s 1673. mártius 10-kén az evangélikusok amai iskolaépülete Szegedi Lénárd egri püspök által, a kit Wolkra tábornok katonai segéllyel támogatott, elfoglaltatott. A jezsuiták azonban csak 1676-ban költöztek bele s birtokában maradtak 1682. Ez utóbbi évben aug. 18-án tarta Tököly Imre győzelmes bevonulását Eperjes városába, s az elfoglalt tulajdon visszaadását parancsolá meg. De az 1673-ban száműzött tanárok közül alig hivatott vissza egynehány, alig nyerte vissza a nagy számú ifjúság előbbeni tantermeit néhány évre : Tököly seregeinek néhány érzékeny balesete folytán az üldözés újra kezdődött s gróf Csáky István cs. biztos 1687 jan. 7-én az eperjesi evangélikusoktól ismét elvette templomaikat s iskolájokat. 1705-ben, a Rákóczy Ferencz befolyása mellett Szécsényben létrejött s katholikusok és protestánsok között kötött barátságos egyezkedés következtében, ismét visszanyerték ugyan azokat , azonban Eleonóra özvegy császárné két udv. rendelete folytán (1711. június 25. és december 30-áról az egyik Wirmond altábornakhoz, a másik gróf Pálfy János sárosmegyei főispánhoz lévén intézve) ismét kénytelenek voltak mind a kollégiumot, mind egyik templomukat a jezsuitáknak átengedni, kik is e birtokban maradtak ezentúl mindaddig, mig a jezsuita rend XIV. Kelemen római pápa által 1773. julius 21-én eltöröltetett. Midőn ezen eltörlés következtében Mária Terézia császárnő a jezsuiták összes vagyonát az állam részére elfoglalni parancsolta, akkor az eperjesi kollégium is az állam tulajdonává ment által, s teljes 10 évig üresen s használatlanul állottak falai. Végre 1783-ban május 24-kén az iskolai- és egyházi épületeket azon sors érte, hogy nyilvános árverés utján a kir. kincstár javára eladatni rendeltettek. Ezen árverés utján nyerte vissza ősi vagyonát az eperjesi helybeli és a tiszai egyházkerületbeli patronatus — mert ez lett a nevezett épületek vevője. Voltak, kik ezt is sokáig ellenezték, de II. József császár felvilágosodottabb szellemén megtört végre ellenszegülésük. Egy 1784. jun. 25-kén kelt császári rendelet s a m. helytartótanács u. a. év nov. 15-én kelt intézménye ugyanis megerősité a vételt s az illető épületek átruházását a legtöbbet igért protestáns felekre megparancsolá. A vételár, mellynek 2,3 részét az evang. nemesség vállalta el, a kassai cs.harminczad hivatalnál azonnal lefizettetett s 1784 nov. 25-én mind a templom, mind a kollégium az eperjesi városi tanács által, a kulcsok átadása mellett, az akkori érdemes egyházi és iskolafelügyelőnek Topertzer Zsigmondnak az evangélikusok népes gyűlésében ünnepélyesen át is adatott. Azóta 72 év folyt el, mellyekben ezős falak között nem minden viszontagság nélkül ugyan, de mégis háboritlanul ütheték fel a szelid Múzsák áldott tanyájokat. Nagy azon férfiak száma, kik e falak közül léptek ki a haza, egyház és iskola szolgálatába s kik itt vetették meg későbbi érdemdús fíályájok alapját. 10 év múlva az 1667-ben alapitott eperjesi kollégium fennállásának második évszázadi fordulóját ünneplendi meg — adja Isten, a legkedvezőbb viszonyok közt! Jelenleg az ujabb kor igényeihez idomitott nyilvános főgymnasium virágzik a sok vihart kiáltott kollégium falai között. Régi képek. Irta VAS GEREBEN. (Vége.) Jött a másik, Köntös a hosszú köszöntést természetesen elhagyatván, azt mondja a siránkozó asszonynak : ,Mi bajod, az urad vert meg'?" „Nem bántott az engem egy ujjal is nemzetes biró uram; hanem most jött meg az uram ,,hosszú fuvarból." Veszprémen fölül az a jó igyekezetü lovunk, biró uram is ismerte, megszakadt szegény pára, az rikatott meg engem, hol veszünk mi másikat ebben a drága időben." Mondja az asszony iszonyú jajgatás között. ,Na, csak ne ordis, lassabban is meghallja az Úristen, — ha nem hazudtál, van-e bizonyságod?" „Hogy ne volna, biró uram, hisz a János hajdú is a mi kocsinkon ült, az is megbizonyítja, hogy az igyekezet ölte meg szegény párát, mikor a hegynek fölfelé dolgozott." ] .Akkor hát bizvást hadd el az ordítást; most még azt gondolják, hogy én nyalogattalak meg, holnap jer ide, megmondom, hogy meghallgatta-e az Isten, hogy olly nagyon orditottál. El mehetsz." Ezután pedig a sarokból előkereste pálczáját, hóna alá csapta, lement a tiszttartóhoz, útközben János hajdút is kikérdezte, és meggyőződvén az igazságról, könyörgött a tiszttartónak, hogy a ió tisztség eszközöljön ki kárpótlást a megkárosodottnak. Másnap már fölment a levél a herczeghez, s a második hétben itt volt a rendelet a teljes kárpótlásra. Ekkor már a gazdát rendelte be. ,Hallod e? mennyit ért az a ló?" „Nem adnám ma sem száznyolczvan bankó forintért, ha élne." ,Itt van, kétszáz forint, . . . ö kegyelmes herczegsége küldi, hanem ezt úgy adom ám, hogy ennek a rovására ne hidd, hogy máskor valami rész gebét fogj be, mert nem mindig lesz ám ott János hajdú bizonyságnak, én pedig szinte nem pironkodom érted, mert még azt gondolják, hogy egy kézre vagyok veled, szamár . .... ki még arra sem tudsz vigyázni, hogy mind a két lovad egyszerre indítson; hát mit tudsz, ostoba, ha még a lóhajtást sem érted? jaj, hogy szarvatok nem női, mint az esztendős bornyunak." A másik persze hallgatja a szidást.Tüstént lemégy a tekintetes tiszttartó úrhoz, megköszönöd ő herczegségének kegyelmét, valamint a tekintetes tisztségnek jó akaratát, mert anélkül most nyakadba húzhatnád lovadnak bőrét, aztán kettőtökért nem tudom, mit adna a zsidó, én legalább meg nem vennélek, minek is? lóhajtónak? Kell is nekem illyen szamár, mint te! Elmehetsz.' Lássák önök, ez a becsületes embert itt nem akart mást, mint megzaklatni a kárvallottat, egyszersmind tudatni vele, hogy nem kell rászokni a kegyelempénzre, nehogy a herczeggel megunassák a kegyelemkérést, és így aztán az se kapjon, ki valóban megérdemlené. Nagyon jól tudtam, hogy népünket nem kell elkényeztetni, született katona ez, még akkor is kemény hangon kell vele beszélni, mikor ajándékot adnak neki, . . . mert hej! Izraelnek Istene jól tudta, hogy a tízparancsolatot mért adta mennydörgés és villámlás közt; mi is ollyanok vagyunk, hogy ha mást nem érzünk, mindjárt beállunk magunk is parancsolni. Persze, megfoghatatlannak látszik a hatalom, melly ez egyszerű embernek kezében volt, pedig valóban egyszerű volt e titok. 1-er Többet tudott, mint az egész helység. 2-er Mindenkinek javát akarta. 3-or Megvesztegethetlenül igazságos volt. 4-er Csak addig beszélgetett valakivel, míg parancsolt valamit, tehát pajtása senkinek sem volt; szavát ritkán hallották, akkor is kemény volt, tehát főleg a gyanús ember nagyon rettegett tőle. Hatalmának híre ismeretes volt az egész vidéken, annál inkább, minthogy a vidékiekkel is igen kurtán bánt. 1830-ban mezővárossá lön a helység, s ezt a szomszédságban mindenfelé köröztették; de a vidékiek eleinte csúfolódásból mindig falunak mondák Enyinget, és ugy rászoktak e gúnyolódásra, hogy az utczán már azért is megálltak, hogy megkérdezzék ,Hogy hívják ezt a nagy falut?! Végre megunták a dolgot, Köntös főképen röstelte, hogy a mezővárost falunak csúfolják, maga is nagyon leste, ha valami gúnyolódót szerencsésen megcsíphetne, majd megemlegettetné vele ezt a nagy falut. Csakugyan szemközt jön vele egy ember, kocsija mellett gyalogolván, s épen őt a kisbirók rég ismerték gúnyolódásáról : ,Hogy hívják ezt a nagy falut?" Kérdi épen Köntös Mihályt, kinek a kisbirók messziről mutatták az embert. „Nem falu ez, atyafi, hanem mezőváros." Mondja maga a biró szépen akarván kezdeni a dolgot. ,Hát ebben a városban merre van a falu háza?! Kérdi ujabb gúnnyal a másik, ha nem Köntös csak egyet intett, két kis bíró közbe fogta, a harmadik pedig a lovakat hajtotta egész a városházáig.