Vasárnapi Ujság – 1857
1857-08-23 / 34. szám - Egy 114 éves ember (arczkép) 341. oldal / Élet- s jellemrajzok
A „Vasarnapi Ujság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű iven jelenik meg. A postai uton a „Politikai Újdonságokkal" együtt csupán csak 3ft. pp. Az előfizetési — Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy | dij a „Vasárnapi Újság" kiadó hivatalához (egyetem-utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó Egy 114 éves ember. Senki ne ütközzék meg azon, hogy ez egyszerű alakkal találkozik e helyen, hol rendesen jól felöltözött férfiak arczképeit szokta szemlélni. Senki ne kérdezze : mit akar itt ezen ember, ki sem tollat, sem kardot nem forgatott, sem a közélet egyéb teréin nem tünteté ugy ki magát, hogy emlékét méltó legyen megörökiteni. Senki ne forduljon hozzánk azon felkiáltással : vajjon mi érdeme van ezen embernek ? Mi érdeme! ? Ugyan nézzetek kissé magatok körül s borzadva kell tapasztalnotok, mennyire eltörpültek az emberi életkor arányai! 70—80 esztendős öreget látni, a ritkaságok közé tartozik s még ritkább az ollyan, ki ez életkort ép erőben s ép lélekkel érte volna el. Az emberek természetellenes életmódja, mértékletlenség és rendetlenség a ételben, italban, ruházatban, lakásban s a szenvedélyek ezer nemeinek pusztításai; tudatlanság, vigyázatlanság, oktalan gyógymódok, szerzett és öröklött nyavalyák stb. oda vitték a dolgot, hogy most világszerte a 37-ik évet tartják az emberi életkor középszámának. Pedig a természettudomány csalhatlanul bebizonyitá, hogy nem azon kevés ember tekintendő kivételnek a természet szabályai alól, kikről a hirlapok néha néha megemlékeznek, hogy itt meg amott száz egynehány évet értek el, — hanem ellenkezőleg, hogy épen azok vétkeztek mind a természet törvényei ellen, kik ama hosszú esztendőknél korábban szállottak sirtokba.—Sőt az ember ugy volna alkotva a természettől, hogy ne csak éljen sokáig, hanem éljen belső bajok, betegség nélkül mindvégig, s ha majd kikerülhetlen végórája üt, ne érezzen fájdalmas, kínos meghalást, hanem haljon meg, mert halnia kell, mert élete gépének kerekei lejárták magukat, mert elvégre is halandók vagyunk, haljon meg vénség miatt! Ám pillantsatok magatok körül, nem tapasztaljátok-e, hogy alig jut minden ezerre egy ollyan ember, ki igy végezze napjait ki u. n. agykórságban múlnék ki. S annak a ránk mért 50—60 évnek első része csak megjárná valahogy, de életünk másik felét többnyire ugy futjuk le, hogy szánalmat ébresztünk inkább, mintsem szabadon örülhetnénk az Isten szép világának; — eltorzulás, elnyomorodás, ez lesz sorsa majd mindeniknek s törékenység, tehetetlenség, a betegségek száz neme lép romladozó porsátorunkba. Ha néha megtörténik, hogy egy 40—50 éves nő megtartá épségét, termetének fiatalkori deliségét s a férfi megőrzé testének izmait s természetes ruganyosságát, karcsúságát — mint ritkaságot szoktuk megbámulni s nem jut eszébe senkinek, hogy ennek mindnyájunknál igy kellene lenni, s hogy az a sok járókelő csontváz, vagy azok a hájat eresztett fuldokló hustömegek mind, de mind eltértek a természet eredeti rendeltetésétől, melly azt akarja, hogy az ember megtartsa tetőtől talpig mind végiglen azon alakot, mellyet teljes kifejlése korában birt. Arczának ránczairól fogod megismerni a vad indián s minden természetesen élt ember életkorát, s nem lábszárai soványságáról, nem öve terjedelméről, sem termete görnyedtségéről. Hát kimulásunk? Oh mi ritkák azok a csendes fájdalmatlan kimúlások ! S mi szörnyűek a betegek kínjai, mi iszonyúak a kórházak s halottas szobák lakóinak halálos nyöszörgései! — Minő ritka a természetesen élő, haló ember! Illy ritkaság, illyen ember azon derék öreg, kinek arczképét ide mellékelve mutatjuk be. S ha hozzátesszük, hogy ezen öreg közel 114 évet ért el ép testtel, ép lélekkel — lesz-e még, aki, ha egyebet nem mondanánk is róla, vább is érdemekről kérdezősködnék? Álljon elő bízvást, aki hasonló érdemeket tud felmutatni; az illető hely mindenkor nyitva áll számára lapunkban. Egy öreg béres. %