Vasárnapi Ujság – 1857
1857-09-27 / 39. szám - Nagy-Váradi állandó magyar szinház (képpel) 408. oldal / Elmélkedések
408 töredezett hangokon, mellyeken észrevehető volt, hogy a bánat beszél a férfiúból. — így tehát az egyház újra a maga kebelébe fogadta őt, s megengedte Csapó Lőrincznek, hogy hitsorsosaival együtt fohászkodhassék föl Istenéhez, föl ezentúl ismét. Hanem az a szék ott a tanácsteremben soká betöltetlen maradott, s emlékezetébe hozta minden jelenlevőnek , hogy a kit bizalommal tisztelt meg a nép, törekedjék az arra méltó lenni; s a kinek kötelessége fölügyelni mások erkölcsi életére, a jámborságnak utján haladjon az maga is, mert ha letér onnan csak egyszer is, nem méltó többé, hogy az egykor megnyert bizalommal újra megajándékoztassák!) (Folytassa kövek.) Nagyváradi állandó magyar színház. Az e tárgyban eddigelé gyéren történt hirlapi említések sem elegendő, sem helyes fogalmat az ügy mibenlétéről nem adván, részint a mindenütt bő részvéttel találkozott ügy érdekeltsége, részint a közönség tájékoztatása tekintetéből, — vonatkozva különösen a Pol. Utd. 29 ik számában tett közleményre — szükségesnek látták alólirtak következő felvilágosítást közé tenni, remélve, miszerint az ezen mindnyájunk által méltó lelkesedéssel felkarolt — s ha Isten egyező jó akarattal s nemzet szeretettel megáld — ki is viendő nagy eszménk érdekében figyelemre találand. E nagy-váradi állandó magyar színház eszméje a mult 1856-ki dec. havában — városunk szellemi anyagi emelskedését mindenkor buzgón óhajtó s tervezgető M. .. polgártársunk lelkében keletkezett, ki annak a jelenkor — s Várad beállott fényes jövöjénél fogva is már tovább polgárok figyelmét s részvétét felhíva s megnyerve , fáradhatlan közreműködésével az értelmes polgárság jobb és nagy részének — e nagy eszme létesithetésére rögtön minden lépések megtétettek. így jön megkeresve mindenek előtt egy polgári küldöttség által dr. G . . . . ur tolmácsló vezérlete alatt a helyben székelő cs. kir. rendőrfőnök ur, lehető összegyűlések kikérése végett, kinek e nemzeti ügy érdekében nemes szivüleg tett nyilatkozata s hivatalos közreműködésének szives felajánlása, tanácsa, utasítása valóban nagy örömöt s bátorságot kölcsönzött. — így jön e kezdeményező társulat rögtönzött ülésében papírra tett szándéka és programmja a városi hatóságnak, előlegesen is bemutatva, s e hatóságot képviselő cs. kir. polgármester ur s tanácsosa e szent, és a város diszét, és hasznát előmozdító ügy pártfogására ismét küldöttség által felkérve s megnyerve. — így kerestetett meg egy számos tagból álló polgári disz küldöttség által a pártfogás kikérése végett cs. kir. helytartó mélt. gr. Zichy Hermann ur. ki ügyvéd N. J. választott küldöttségi elnök őszinte és szép előadására s kérelmére adott velős, s a nemzetiség ügyében illő magyar lelket tanúsító válaszában ez utószavak ismétlésével bocsátotta el a küldöttséget : „Ismét ajánlom és szívekre kötöm önöknek, mikép e szép szándék és terv, mit olly lelkesedve felfogtak : ne legyen — rosz szokásunkként nekünk magyaroknak — szalmatűz — ne maradjon papíron, hanem kívánom, hogy a nemzet és e polgárság dicsőségére, hasznára mielőbb létesüljön.—Hivatalom mindenkor nyitva áll önöknek, s az ügy gyorsítására minden lehetőt megteszek."— így jön az ügy folyamának lehető rövidítése s időnyerés tekintetéből a kezdeményezők társulata által és költségén Debreczenbe küldve mérnök — úr, a hírlapok szerint már ott teljesen rendbe hozott színházra vonatkozó okiratok, tervek stb. megszerzése végett, — de ahol tervez egyátalában semmit, s csak társulat alakításával küszködő néhány lelkesek által — pono casum—esetére összeírt alapszabályokat találva : ezek másolatban áthozattak, majd az építendő színház számára eleve kinézett s a felemlitett programmban is érintett helyiségre M— mérnök úr által, egy a társulat czéljainak ugy, mint rendeltetésének teljesen megfelelő színház terveztetett; s a fentebbi alapszabályok az ahhoz kötött viszonyokhoz idomíttattak. És mindezekre nézve, a naponként növekedő lelkesedés melege, s a kezdeményező társulat önérdekét megtagadó tevékenysége olly gyors fejlődést idéztek elő, miszerint, a már egyébként is széles terjedtségben élő ügynök közönség elébe állítására f. évi mart. elején ez alakuló szinházegyletnek egy igen fényes közgyülése volt, mellynek eredménye lön: elsőben is, a kezdeményezők programmjába kitett helyiségnek (melly a társulat sine qua non-ja) a befektetendő részvény -tőke kifizetéséig terjedő ingyen átengedéseérti folyamodvány a városhoz, — aztán egy tagból álló kihalaszthatlanná vált szükségességére több lelkes tottmány kinevezése a további ügyek kezelésére s az alapszabályok bemutatására. E folyamodvány rögtön be is adatott, a kérvény a város által — dicséretére szolgáló nyilatkozattal megadatott, s megerősítés végett felsőbb helyre terjesztetvén, onnan a mult jun. hóban — 50 évi szabad birhatási idő feltéte alatt — vissza is jött; azonban ez 50 év, a kinevezett bizottmány által (jóllehet mi mindnyájan ellenkező véleményben levén, az ügyet ezzel is csak hátráltatni nem óhajtánk) igen megszorítónak találtatván, annak az első folyamodásbani időre leendő kiterjesztéseért utólag folyamodvány terjesztetett fel.És most az ügy e stádiumban van, s a közönség azon meggyőződésben, miszerint kérése kétséget nem szenvedőleg teljesedve lesz, mellynek megnyerésével, hogy ha a jelenbeni bizottmány, ismert erélyességéről a közönségben élő jó fogalmat meg nem hiusitandja, s azt több-több életrevalóság tanúsításával megerősitendi (miről kétkednünk nem lehet) nagy czélunk sikerét minden bizonynyal mielőbb elérendjük. Tájékozásul, számos ügyfeleink számára, kívántuk e színház helyiségére vonatkozó térrajzot, s a színházterv homlokrajzát is, a tiszt, szerkesztőség szíves fogadására számítva, mellékelni. E térrajzból látható , miért e hely a társulat sine qua non-ja-' Nagyváradi állandó magyar szinház *) Az esemény mint megtörtént tény föl*van jegyezve. N.-Körösi krónika 25. 1.