Vasárnapi Ujság – 1857
1857-02-22 / 8. szám - Izabella királyné. Szilágyi István 62. oldal / Történeti czikkek
62 O rendelt szent Genoveva tiszteletére, a ki a franczia nép előtt ollyan kitűnő tiszteletben van, mint nálunk „Magyarország Védasszonya" búcsujáratokat, mellyek januárban veszik kezdetüket s 9 napig tartanak. Épen ezen ünnepélyek egyikének befejezésekor, midőn szent István templomában már végáldásra emelé fel kezét, megvillant egy hosszú kés az érsek szemei előtt, következő szavak kiséretében : „Le az Istenasszonyokkal" s a gyilkos fegyverrel halálosan keresztül döfve összerogyott Sibour érsek, és olly hamar kiadta lelkét, hogy már az Utolsó kenet nem érhető életben. A rémület, mellyet e gyászeset első perczekben a templomi nép között, majd a városban, s csakhamar egész Francziaországban előidézett, olly rendkivüli volt, a minő maga a hallatlan merény. A gyilkos végrehajtván gyalázatos tettét, nem iparkodott menekülni, ott maradt helyben, ollyan kifejezéssel, mint aki teljesen meg lehet elégedve kitűzött feladatának sikerült végrehajtásával; azért minden ember hajlandó volt felőle azt hinni, hogy örült. De a vizsgálatból kisült,s ő maga is minden erejéből azon iparkodott, hogy valamiképen tébolyodottnak ne nyilatkoztassák), miszerint nem elmezavarnak, hanem szántszándékos akaratnak szüleménye a páratlan borzasztó véreset. Neve a gyilkosnak Verger Lajos János, 33 éves korú, hivatalától fölfüggesztett pap volt, melly szigorú fenyítékkel azért sujtá őt egyéb vétségei mellett az érsek, mivelhogy nyilvános prédikácziót tartott az Istenanya szeplőtlen fogantatása ellen. Ide vonatkoznak ama szavak is, mellyeket gyilkos tette perczében ajkairól elejtett. A gyászesemény után a templom fekete posztóval jön bevonva, s bezárattak ajtai, mint ollyan megszentségtelenített hajléké, mellynek födele alatt uj fölszenteltetésig nem lehet, egyházilag nem szabad istentiszteletet tartani. Az áldozatul esett érsek jan. 10-én temetteték el tömérdek nép kiséretében. Temetésén az udvartól kezdve minden gondolható hatóság képviselve volt, a gyásznak nyilván beszélő szineiben. Egész Páris minden harangja zúgott, s a harangzugás közé ágyúdörgés vegyült időnkint. Terjedelmesen irják le e gyászeseményt, valamint a temetkezést is a párisi lapok, s mind megegyeznek abban, hogy szomorú megilletődéssel járultak Páris keresztyén hivei az elesett főpásztor ravatalához, de legszomorúbb, leglevertebb volt a roppant számmal képviselt egyházi felekezetnek minden rangú és rendű tagja. A székes káptalan szivreható pásztori levelet küldött szét Párisból e gyászeseményről, mellyben igy kiált fel : „Főkép az emeli legmagasabb fokra szomorúságunkat, szeretett testvérek! hogy azon kárhozatos merény elkövetője a szent törzsből származott." Verger bűnös feje a porba hullott, lecsaptatta azt a bakó nyaktilóval, mert lábbal tapodá amaz öt betűt, mellyekben a mennyei törvényhozó ezt dörgi hozzánk : „Ne ölj!" Dienes Lajos. / Gonosz asszony. TÓTH ENDRÉTŐL: „Mért nem konok, mért nem bátor? Csak azért is elhervasztom . . . Elhervasztom . . . !" S férje urát, mivel jámbor, Epeszti a gonosz asszony. Ajkáról a szitkozódás mérge Rontja a ház tiszta levegőjét. Megtöri a jámbor embert végre S ráboritják — halott lepedőjét ! A halottkiséret tompán mormog rája: ,Égessen meg a tűz, pokol pozdorjája!" Lánya szép volt és — szerelmes. „Férjhez adlak ... másnak adlak. . . Oda adlak . . ." Szegénykének szeme nedves, Reményei megszakadnak. S elhervad a kelletlen férj mellett Ifjúsága teljes koszorúja. Gonosz asszony! tied a lehellet, Melly a fátyolt sirkalmára fújja. Újra felzudúl a tompa moraj rája : ,Égessen meg a tűz, pokol pozdorjája!" Fia is volt . . . s ön fiát a Vagyonából — kicsűrölte, Kicsűrölte! . . . Lett belőle korhely, kába S rablókint szállt a börtönbe. De koronkint kikiszabadulván, Hazajáró lélekként kisérti; A természet magát megboszulván A fiu az anyát vérig sérti . . . S az egész országon végig kiabálja : , Égessen meg a tűz, pokol pozdorjája!' Árva leány unokája Volt még vele végesvégre . . . Végesvégre. „Te's gonosz vagy, lusta, gyáva . . ." S átkozódik a jó égre. S a kis árva, mint a kit az Isten kézen fogva vezet a gonosztul, Nem törődvén a jövővel mitsem, El a széles nagy világba pusztul. Azt suttogja a fű lába nyomdokába: ,Égessen meg a tűz, pokol pozdorjája!" S azóta a gonosz asszony, Osz fürtökkel, vad szemekkel, Mély szemekkel . . . Hogy rutabbul össze asszon, Ácsorog az . . . emlékekkel. Ki elűzte övéit magától, Egyedül áll élte estéjében, Csak az árnyék áll mögötte, hátul, Mutogatván a határt setéten. S_azt susogja dermedt félelmes magánya : ,Égessen meg a tűz, pokol pozdorjája!" Izabella királyné. Életrajz. Irta SZILÁGYI ISTVÁN. (Folytatás.) IX. Alig foglalta el az ifjú anyakirályné a számára kimutatott trónt, még meg sem barátkozhatott annak gondjaival : immár láthatólag kezdtek felvonulni egére a fellegek, mellyek viharokkal fenyegették uralkodása napjait. Férje háza eddigi hiveinek egymás után elpártolása okozák első szomorít óráit. Perényi Péter, Bebele Ferencz, Ráskai István, Frangepán Ferencz egri püspök nyiltan átmentek Ferdinándhoz, s nem volt titok, Martinuzzi mindentudósága felfedezé, hogy ezek s a régi hivek megnyiták immár tanácskozmányaikat : mikép kelljen a részükön álló jogot érvényre juttatni. Fegyverben látta ugyan a többség az egyedüli módot , de Ferdinánd, Laszki tanácsára, a töröknél ugy, mint Izabellánál az egyezkedés megkisértését vélte legtanácsosabbnak. Mind e bajai között pedig Izabella lelki legfőbb támaszait atyjában s anyjában kereste, onnan várt vigaszt, tanácsot, és ott talált is. S ugy is van , mig Zsigmond király semmit el nem mulasztott a rendeknél, Ferdinándnál, Károly császár előtt, hogy leánya s unokája fejeik felől a borút elháritani segitsen , addig a királyné leánya lelkét támogatá a biztatás szavaival. „Egyébiránt:" — igy végzé egyik levelét (oct 1. 1540) leányához, — „egyébiránt kérjük felségedet, fájdalmas keserveinek, mellyeket az Isteni akarat reá mért, vessen határt, s lelkét a körülmények csapásai alatt elcsüggedni ne engedje. Vegyen erőt és bátorságot, higyjen, reméljen, a rosz napok szerencsés véget érhetnek. Én és fenséges atyja sem tanácsunkat, sem fáradságunkat, sem segítségünket érte nem kíméljük." — Ezeknek köszönhette a fiatal özvegy erélyét, bátorságát, mellyel aztán a bajok csak fokozódni segítettek. S erre szüksége is volt, mert a következő napok immár fel is nyitották az események fejlődésének sorompóját. Salin Miklós gróf, Ferdinánd követe megérkezett a budai udvarhoz, részvét nyilatkozatát hozván szinleg urának az özvegy számára, de mint ki egyszersmind a frigykötést is tenné emlékezetbe, sőt azt sürgesse főképen. X. Hogy a bonyodalom most veszi kezdetét : átlátta minden , de a teendők iránt a gyámok nem voltak egyértelemmel. György barát, mindenesetre legmélyebben látó s legeszélyesb, társai között, egyszerűen elutasítani akarta a követet, nem bizván a fiatal királyné erős magatartásához, ha netán valami kecsegtető ígéretek tétetnek. Petrovics ellenkező véleményen volt. Az ifjú hölgy is erre hajlott, s nem várt eréllyel követelé a küldöttnek eléje bocsáttatását. Gyásszal földig bevont, napvilágtól elzárt teremében várta Izabella Salmot, ki a szokásos üdvözletek után, előterjesztvén ura követelését, ígéretet ten, hogy meghallgattatás esetén, maga és királyi magzata minden jót várhatnak Ferdinánd kegyességétől; azzal rekesztvén előadását, hogy ha engedni nem fog a királyné ; vannak még urának fegyverei, mellyek Magyarországot erővel is vissza fogják hódítani törvényes fejedelméhez. Izabella gyászos nyugszéken ülve, egyszerű köntösben, halvány arczával, kényes szemekkel, halk de szelid méltóságú hangon adá válaszát :