Vasárnapi Ujság – 1858
1858-03-14 / 11. szám - Egy hervadt virág története. P. Szathmáry K. 123. oldal / Elbeszélések
125 — Azt világért sem parancsolnám; neked élni kell, illy derék utazásban. — Nincs nevetségesebb, mintha fiatal férfi hóditó nő ifjúra sok szép és nagy tettek várnak a megrontott hazában. Illy beszéd közben a málházás megtörtént s a kis karaván folytatta útját a Körösvölgye felé. Alig értek azonban a II.-Váradról bevezető útra, midőn a Királyhágó felöl porfelleg emelkedik s erős dobogás jókora lovascsapat jöttét jelenti. — Ez vagy Kún István, vagy Zsigmond herczeg — mond Mária kezét szemei fölé tartva e a jövök elé kémelve. — Ugy vonuljunk hátra ideje korán, a mig észre nem vesznek. — Hah! Mit gondolsz, elbújni valaki elöl! . . . — Ne harczoljunk meg hát! — mond az ifjú, a nem érdemlett megszégyenítés miatt kardját boszusan kivonva. — Kardodat rögtön hüvelyébe rejtsd! — kiált a szép nő parancsolólag s szemeit még mind a közeledő csapatra szögezve. De ugyan mit akar ellenében tekintélyt akar tartani. Hasonlít azon jelenethez, midőn pajkos gyermek az öreg tanár öltönyeit magára véve, komoly arczczal utánozza társai előtt és ellen annak feddő szavait. Az ifjú herczeg is érti ezt; még pedig elannyira, hogy a mondandó szó torkán akadt. Egészen meg vahát kegyelmed? — Mit akarok ? . . . kész vagy megtenni, amit én akarok? . . — Mindent, küldjön kegyelmed a halálba! . . . — Látod itt jobbra ezt a sziklaormot? Tetején szép parlagi rózsát látok virítani .... Szállj le és hozd el nekem .... Nos nincs kedved megtenni? — Úgy majd magam megyek érette . . . . . . S mozdulatot tön, mintha leszállani akarna. Miklós békétlenül szökött alá, s kedvetlenül, vissza vissza tekintve, ment fölebb fölebb a nyaktörő után. — • Talán fél kegyelmed a leeséstől; vagy a visszajövetel veszedelmeire gondol? Ugy soha sem lesz belőle nagy ember. —Ki magasra akar hágni, soha sem szabad föltennie, hogy még lefelé is eshetik. — Csak azokat tartom szemmel; de biz Isten, ha valamellyik kegyelmedet bántja, ezzel a kőszirttel ütöm agyon. — Jó jó, csak haladj — felel nevetve Mária — arra nem lesz szükség. Mire Miklós a szikla tetejére ért, Zsigmond herczeg már utolérte Szécsi Máriát. Ez ugy tett, mintha csak most venné észre a nyomában jövőket s a legvidámabb arczczal fordult vissza: — Örvendek, hogy újból szemben lehetek nagyságoddal, legalább annál nagyobb bátorsággal utazhatunk egy ideig a hegyek gyünk lepetve, hogy kegyelmedet illy váratlanul itt találjuk. — Apósánál Bethlen István uramnál Huszton gondoltuk lenni. — Nagyságod feledni méltóztatik, hogy nekem idebenn jószágaim vannak, és sehol sem találhatnám magamat megutált üldözöm előtt nagyobb biztosságban, mint az igazságos fejedelem s lovagi lelkű két fia oltalma alatt. — E bizalom igen szép kegyelmedtől, asszonyom. És hova siet mostan? . . . — Egyenesen Dévára. Ott van leglakhatóbb udvarházam s ott legtávolabb vagyok azoktól, kiket nem szeretek. — Tudva vannak-e e körülmények a fejedelmi udvar előtt? — Még eddig nincsenek. De a legközelebbi megálló helyen irni fogok e nagyságának s nagyságod lesz olly szives, hogy azt Görgénybe, a fejedelem jelen mulatása helyére elvigye, miután én illy nagy kerülőt épen lóháton nem tehetnék. Ez fél kérő, fél kérdő hangon volt mondva; de egyszersmind azon mellyet biztossággal, parancsoláshoz és engedelmességlátáshoz szokott egyének annyira eltalálni képesek. — Valóban ezt nem tagadhatom meg. Bár tudom, az udvarnál nem kedves küldetést teljesítek általa. — Egy üldözött nőt pártfogolni minden nemes lelkű férfiú kedves kötelességnek tarthat . . . A herczeg darabig hallgatott. Egyszerre élénken megszólalt : — Igaza van . . . . De most megbocsát asszonyom, ha mi pályánkat kissé gyorsabban folytatjuk, még ma nem reggeliztünk s az Hunyadon vár reánk .... A viszontlátásig tehát Hunyadon! . . . Ezzel nyájasan emelinté meg bogláros kalpagját s elvágtatott. Gazdag szőke haja, világos kék bársony mentéje, mint szárnyak úsztak utána a légben. — Csinos ifjú! — mond kedvteléssel tekintve utána Mária. — Ördöngös asszony! — mond magában a vágtató herczeg között . . . Milly gyönyörű tavaszi nap; egészen fölvidul a szív az Bűvöl, mint a csörgő kigyó. Csallóközi uti-képek : 16. Czikkert példányjuhászata Guthoron. Gallókizi uti-képek : 17. P'üspöki templom.