Vasárnapi Ujság – 1858
1858-01-03 / 1. szám - 1858. Ujév napján. Jókai Mór 9. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
9 Vasárnapi Újság 1-ső számához 1858. 1858. UJÉV NAPJÁN. Nem ollyan rosz ez a világ, mint amillyennek szeretjük mondogatni. Igaz, hogy jobb idő is járhatna ránk, de hátha még roszabb járna? Igaz, hogy az elmúlt esztendő minket sem fürösztött tejbe, nem takargatott bársonyba, de legalább vérbe sem fürösztött, meztelen sem hagyott. Nem volt ugyan jó vásár, de volt jó termés, s ha gabonánk, borunk ára leszállt, vigasztalhat bennünket az a gondolat, hogy vannak ollyan országok, ahol százezrével éhezik a népség, s megköszönné, ha legalább bora búzája volna. Igaz, hogy sokszor porba esett a pecsenyénk, kihullott kezünkből a reménylett falat, de vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy kikerült bennünket minden nem reménylett csapás. Míg Európa egyik részén döghalál pusztított, más részét árvizek rongálták, amíg Ázsiában siralmas harcz folyik, másutt városokat dönt halomra a földalatti tűz, miknek lakóit a nélkül is eléggé sújtja más földalatti baj; amíg Németországtól Angliáig ugy omlanak lakásra a leggazdagabb kereskedőházak, mintha azokat is földrengés bántaná, addig mi csak megvoltunk a mi szegény szerény középszerűségünkben, s ha nem dicsekszünk is, de legalább nem is koldulunk egyik országról másikra, hogy könyörüljön rajtunk. A kereskedelmi hírlapok naponkint tele vannak hirhedett kereskedői firmák emlegetésével, amik százezrekkel, milliókkal buktak, még eddig egy magyar név sem fordult elő közöttük. A leghíresebb gyárak százanként hagyják kenyér nélkül a szegény munkás népet; bizton hiszem, hogy az által egy magyar ember sem jutott tönkre. Egész világszerte átalános bukással, összerogyással kezdődik az új esztendő, a romlás bennünket is sújt, tagadhatatlan, a magyar földbirtokos minden értékén sokat veszített, s a pénz, mint mindenütt, úgy nálunk is ritka madár lett .... És ezen napjaiban az értéksülyedésnek egy tényt fog feljegyezni a história emléklapjaira, a magyar nemzetről, egy örvendetes tényt, melly ép ugy megérdemli az örök emlegetést, mint Árpád honfoglalása, mint őseink hőstettei; azt, hogy midőn a kényszerítő szükség a magyar nemzeti takarékosságra inté, e takarékosságot nem kezdte szellemi szükségein, hanem a midőn legsúlyosabbak voltak az idők, nemzeti életének orgánumát, az irodalmat, akkor pártolta legerélyesebben, a magyar nép tömege inkább megvonta a szájába betevő faharcot, és forditá azt szellemi mivelődésének fentartására! Eddigelő minden magyar hit- és szépirodalmi lap kivétel nélkül — nagyobb közönségnek örvend, mint tavaly ugyan ez időben; a közönség daczára a pénztelenség és a hozzájárult hirlapbélyegnek, növekedő számmal sereglett irodalma közlönyei körül, s bizton kimondhatjuk, hogy e jövő évben, a közönség hiánya miatt egy sem fog azok közül elesni, de jobb, és erősebb leend akárhány, mint volt eddig. És ez ollyan tény, melly előtt le kell vennünk kalapunkat, és elmondanunk százegyedszer, amit már százszor elmondtunk, hogy nincs ollyan büszkeség, mint a magyar író büszkesége, ha arra gondol, hogy egy ollyan nemzet írója lehet, aminő a magyar nemzet! Az Isten tartsa meg őket egymás számára továbbra is. Jókai Mór.