Vasárnapi Ujság – 1858
1858-05-23 / 21. szám - A virágnak megtiltani nem lehet. Balázs Sándor 243. oldal / Elbeszélések
Igy éltek, igy haltak meg ők, Eme koszorús szeretők : A szerelem lánya s fia, — Czigány Rómeó s Júlia. S miket szivükből szaggattak, A szép nóták ránk maradtak, Szép nemzeti örökségül, Mulatságul, dicsőségül S sirjoknak nincs nyoma se már, Kóró se netán rajt , kopár! Legalább egy madár tudná , Dalaival megsiratná!!! Lisznyai Kálmán. 243 A virágnak megtiltani nem lehet Beszély BALÁZS SÁNDOR-tól. (Folytatás.) Gábor az első legény csak a munkára gondolt. Majd megmutatja ő ennek a nyalka diáknak, hogy ha nem is miskolczi czéhmester az apja, azért különben senki ki nem stoppolja a szűr gallérát mint ő. Egyedül Francz kezdett valamit sejteni a dologból, de a jó ördög (ezt a nevet adta neki egyszer jó kedvében Kádár uram) el nem árulta volna ezt a félvilágért, csak mosolygott magában és pedig mindenkinek igazat adva, e mosolygásban több volt a szánalom, mint a gúny. Furcsa egy fiú volt ez a Francz! Nem adhatott neki a gazdája úgy munkát soha a kezébe, hogy visszafelesett volna, akár volt ünnep, akár nem. Váltig is haragudott rá ezért Gábor, ki nemcsak a vasárnapot, hanem a hétfőt is szerette megülni, és sehogy sem tudta fejéből azt a gondolatot kiűzni, hogy Francz, ez a kis hebreus, ki akarja őt túrni, s azért olly hűséges, mert első legénységre vágyik. Hasztalan volt Francznak minden mentegetőzése. Minden ünnepi munka után legalább egy egész hétig nem szólitotta őt máskép csak hebreusnak; ez pedig, minek csűrni csavarni a dolgot, igen fájt a jó ördögnek, kinek, isten látja a lelkét! eszébe sem jutott, illy vakmerő tervekre csak gondolni is. Aztán ez a szegény kis Francz (nagyon sovány kis emberke vált az istenadta!) ollyan szomorú volt mindig, de különösen vasárnap és ünnepnapokon, mikor nem volt munka. Gábornak könnyű volt. Neki voltak pajtásai, elmehetett a herbergre kuglizni, meg sört inni, aztán meg ismeretsége is volt. De vele hitvány fejével, nem társalkodott senki sem, a herbergen pedig mindenki csak rajta kaczagott, csak ötöt gúnyolta, s még a legfiatalabb legény sem nevezte őt máskép, csak hebreusnak. Ezt darabig csak tűrte, de mikor látta, hogy nem fáradnak bele, csak megsokalta, s nem járt többé oda. Egész mulatsága aztán abból állott csupán, hogy el eljárt sétálni, s mikor aztán nagyon elfáradott, hazament, elővett egy szinehagyott fuvolát, s ugy elszomorkodott, hogy szinte megesett az embernek a szive rajta, a mint Kádárné asszonyom mondogatni szokta. Valójában Strauss keringett ha hamisabban igen, de bánatosabban bizonyára nem fújta senki nálánál. Ezen még Kádár uram is annyira megilletődött néha, hogy megkínálta őt egy egy pohár borral, sőt! ha épen jó kedvében volt s a szomszéd ácsmester nem érkezett rá, még márjásozni is leült vele, kikötvén, hogy neki csak veszteni szabad, melly feltételnek a tulboldog jó ördög teljes erejével igyekezett eleget tenni. Igy telt el a mi Franczunkra nézve az a három esztendő, mióta a háznál van. Eleinte ugyan ezt az életet egy kicsit szomorúnak és unalmasnak találta, de lassanként csak mindent megszokik az ember. Mihály megérkezése óta azonban vigabb az élet. A jó Mihály soha sem példálózgat a szombatra, s hebreusnak sem szólitotta még soha; sőt, mi vele itt még soha nem történt, mindjárt a legelső vasárnapon, karöltve sétálta meg vele a várost, pajtásának nevezve őt, akár hallotta valaki szavait, akár nem. Francz ezért rendkívül hálás volt s olly nagy ragaszkodást és barátságot érzett uj bajtársa iránt, hogy kedvéért még csárdásokat is próbált játszani fuvoláján. Ezért nem árulta volna ő el a félvilágért is barátja és Ágnes leányasszony titkát, s ezért volt mosolyában több a szánalom mint a guny. Igy folytak a napok egymásután, csendes egyformaságban. Fodor úr el-ellátogatott esténként mátkájához, hol nagy bokréta virágot czipelve kezében, hol pedig egész kendő pattanószukkerlit hozva magával, miknek durranásában Kádár uramnak különös nagy kedve telt. Ágnes illyenkor ugy intézte ülését, hogy pillantásai Mihályéval ne találkozhassanak, mikülönben fölösleges elővigyázati rendszabály volt, mert Mihály barátunk azon idő alatt, mig a prokátor a háznál volt, nem igen pillantott fel munkájáról, hanem ha, mikor czérnát kellett húzni a tűbe. Különös az az idő. Egynek ollyan lassan mászik mint a csiga, másnak meg ugy fut, mint a vert tábor. Fodor uram meg nem foghatta, miként van az, hogy épen most telnek ollyan lassan a napok. Mihály és Ágnes pedig azon tűnődtek, hogy mi lelte az időt, hogy ugy siet. Természetesen mindenki csak magában töprenkedett, mert Mihály, mióta a háznál van, ennek pedig már közel két hónapja, még jóformán szót sem váltott a leánnyal, s egész társalgása csupán csak annyiból állt, hogy reggelenként jó reggelt kivánt, s ebédnél meg vacsoránál elmondta hogy : kedves egészségie! De kell lenni valami igaznak abban, hogy az érzés kifejezése nem szavakban, hanem a hangban van, mert Ágnes minden magyarázgatás nélkül azonnal megértette, hogy Mihály, mikor egyszerűen az mondja, hogy „jó reggelt," meg „kedves egészségire," nem mond egyebet, mint hogy, hej de boldogtalan vagyok, hogy más menyasszonya vagy, galambom! Mihály pedig szintúgy átértette, hogy e szóban, „köszönöm szépen," azt feleli neki a leány, hogy ötet sem egyéb teszi szomorúvá, hogy ő is sokkal inkább szeretne temetőbe menni, mint oltár elé Fodor úrral! Meg is fordult fejében, az igazat megvallva, nem egyszer, hogy beszél a leánnyal, meg az apjával is, de eszébe jutott az is, hogy millyen nagy úr, meg millyen gazdag ember az a Fodor úr, s aztán megint eltűnt a bátorsága. Ágnes is gondolt már sokszor rá, hogy igy, vagy ugy ... de ha Mihály férfi, mégse mer szólni, hogyan legyen bátorsága neki, a szegény leánynak. Illy tépelődések között végre megérkezett az a vasárnap, amellyik után való hétfőn kellett a lakodalomnak megesni. Szép gyönyörű nyári reggel volt. A madarak ollyan nagy lármát vittek véghez az eperfán, hogy Kádár uram, — pedig ünnepnapokon nem szokott korán kelni, — már 5 órakor ébren volt, de nem kelt fel, hanem csak úgy pipázgatott az ágyban, nagy bodor füstöket eregetve azon gondolatra, hogy mikor a kaszárnya inspektor lesz . . . Kádárné asszonyom pedig már régen kiment a piaczra, pulykákat, meg egyebet vásárolni a holnapi lakáira. Ágnes leányasszony is ébren van, még hajnal hasadta előtt felköltötte őt valami. Lehet, hogy az eperfán csiripelő madárkák, lehet hogy egyéb. De ő nem maradt az ágyban fekve, hanem felkelt, felöltözködött, s nem állhatta meg, hogy mit eljegyzése óta nem volt szabad tennie, szép hosszú fekete haját, ugy ne fésülje és fonja a mint réges régen szokta, mikor nagy öröme telt benne, hogy annak lelóggó vége karcsú derekát csapkodja. Csak ollyan szeszély volt ez nála, a millyen gyakran előfordul a fiatal leányoknál nemcsak a fényes termekben, hanem még a szűrszabók házában is. Ennek tulajdonítható az is, hogy míg máskor, soha sem font hajába piros vagy égszínkék színü szalagnál egyebet, most azt a bohóságot követte el, hogy ezek helyett fekete fátyolt használt, mit nem tudom, hogyan keresgélt elé egy nagy iskatalából. Azután, hogy szüleit fel ne ébressze, szépen, lábujjhegyen kiment virágait megöntözni, s elbúcsúzni kis kertjétől, mellyel már holnap elhagyandó vala. De alig nyitotta ki a kis léczajtót, mikor a nagy ijedtség miatt majd a földre roskadt. A kert végén, a szilvafa alatti gyeppadon ott ült Mihály, fejét kezére hajtva, s az ajtónyikorgásra felriadva, reá vetette szép bogár szemeit. Visszaforduljon? ne forduljon? ezen töprenkedett kis ideig, de mégis csak megöntözi legalább utoljára kedves virágait, s megköszönve szépen a jó reggelt, mit Mihály kivánt, nem sokkal hangosabban mint egy sóhajtás, (talán nem is volt egyéb sóhajtásnál) de mit ő mégis meghallott, elővette az öntözőt, s nagy szívdobogás között hozzálátott munkájához. Így telt el néhány percz. Mihály meg sem mozdult helyéből, <3 pedig csak úgy lopva pillantott néha rá egyet egyet. Egyszerre azonban halk mélabús hangok üték meg füleit. Mihály volt, ki azt dúdolgatta magában, hogy : A minap, hogy megláttalak egy estve, Gyűrűdet már másnak adtad cserébe, Sirtam mint a záporeső , Hogy téged szeretni késő Galambom!