Vasárnapi Ujság – 1858
1858-02-07 / 6. szám - Lendvay (képpel). Jókai M. 61. oldal / Élet- s jellemrajzok
LE ni D VA Y. —I«— Kendway meghalt, valóban meghalt, mint más töredékeny ember, aki azért született, hogy poraival szaporítsa a földet. Első halála az volt, mikor a színpadról lelépett, mikor azt a `fényes bűbájos vilá*got elhagyta, s elte^'metkezék a közélet szomorú halálorszá_gába. Ez az igazi halál, ez az igazi temetkezés. Az a másik csak nyugalom már, ahonnan nincs visszavágyás. Mert a színész két sírban nyugszik, egyik a föld, másik a feledékenység. Neki nemcsak omlatag teste válik porrá, hanem mindaz, amit lelke alkotott, szellemének csodaművei, lángesze, hire; — por és hamu a halál után, mit a szél elfú. A költő édes gyermeke a múzsának; ha ihletett lelkének aranyeszméi voltak, azoknak értéke halála után még nőni fog, eszméit egyik szív a másiknak adja által; — a szinész a mostoha fiu, a ki csak álmodik a nagyságról, az arany hírről s mikor az álomnak vége, semmivé lesz, mint a szép álmok képe. Költök! kik a színész álmait bíráljátok, gondoljatok annak vigasztalan ébredésére. Mie volt Lendvay a magyar színészetnek? még mi tudjuk, a mult évtized emberei már csak gyöngén emlékeznek reá; a jövő évtized csak nevét fogja említeni s nem lesz eszméje, a mit hozzá kössön; hisz a Hamletköntöst felveheti más is, itt nem marad üresen senki után a hely; hogy azt kérdezzék: hová lett? ki volt az, aki tudott szivekkel beszélni, lelkekkel játszani? Lendvay sokat szenvedett; öt évig volt igen súlyos beteg. De mi volt az a fájdalom, a mi testét lassú kegyetlenséggel kinozá halálra, melly a daliás alakot ugy összetörte, hogy azt siralom volt látni; ahhoz az álmatlan kinhoz képest, a mit érze a szinész, kinek el kellett hagyni lelke világát; ki látott nyomaiba lépni magánál nem erősebb ivadékot, kinek szellemi kincsein, az annyi diadalt aratott szerepeken, még életében megosztoztak, három, — négy kézre bizva azt, mihez egykor ö egymaga is sok volt. — Oh hányszor eredt LENDVAY EMLÉKÉRE.