Vasárnapi Ujság – 1858
1858-04-25 / 17. szám - Petőfi Sándornak egy ismeretlen költeménye 194. oldal / Költemények - Arczképek a Raguzai herczeg emlékirataiból. 194. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
194 jelessége mellett is hiányzik szónoklatából a művészies máz, a kellem, miért sokan igen hibáztatják. Nagy mester a rögtönzésekben, s az általa előidézett hatást, valamint a hallgatóság pillanatnyi hangulatát senki sem tudja olly ügyesen fölhasználni mint ő. Ennélfogva, ha sokszor nem vívja is ki a szóban levő kérdést, de szónoklata, mint illyen, mindig nagy zajt támaszt maga után. 1841-ben Peel Robert minisztériumában a gyarmatok államtitkára lett, mindemellett 1844-ben a felsőházba tért át s ez idő óta tevékenysége nem volt olly élénk, mint annak előtte. 1852-ben szintén minisztérium alakításával jön megbízva, de ez nem tartott sokáig, még azon évben más váltotta fel. A jelen évben hasonló megbízatást nyert a királynétól, s jelenleg ő viseli Európa leghatalmasabb államai egyikének miniszterelnöki méltóságát. Meddig? azt a napról napra tornyosuló nehézségek tekintetbevétele mellett ki tudná biztosan előremondani? Petőfi Sándornak egy ismeretlen költeménye. *) Válasz kedvesem levelére. Megjött, megjött az óhajtott levél! Elolvasom, az Isten tudja, hányszor. S még számtalanszor olvasandom el, Mindaddig, a mig mindenik betűje Minden vonási várhatatlanul Szivemhez nőnek csillagok gyanánt; Legyen számatlan ragyogó világot Magában tartó mindenség szivem! ... Most is kezemben e levél, s remegve Érinti ajkam, félvén, hogy talán Szentségtelenség megcsókolnom azt. Előttem ollyan szentek e sorok! . . . Oh lány ki vagy te? nem tudod magad sem. Hadd mondjam én meg, hogy ki, és mi vagy. Midőn feljöttem gyermekéveim Szűk völgyéről az ifjúság hegyére S láttam körülem a roppant világot, Melly szépségekben ollyan gazdag, és Gazdagságában ollyan szép,hogy a szem Egy élten át elgyönyörködhetik Csak egy parányi részért is.. . midőn Ezt a világot láttam, felkiáltok : „Dicső, dicső a munka! hol keressem A nagy mestert, ki mind ezt alkotá? Oh hol vagy Isten? hadd keresselek föl, Hadd térdeljek le, hadd imádjalak!" S utána küldém elmémet; bejárta Minden vidékét a bölcselkedésnek. Röpült gyorsabban, mint az üstökös, Röpült, a merre más elméje járt, S a merre nem járt, megfutá nagy útját, S esztendők múlva busán tért haza, Busán, fáradtan, hasztalan bolyongott. Ekkor veled volt szép találkozásom, Veled szép leányka, s megszerettelek, Felnyitád előttem kebledet, Melly eddig még nem nyilt meg senkinek, S ott láttam én, hogy a kit ugy kerestem A jó, s nagy Isten kebledben lakik, Igen te vagy az Isten lakhelye! Hol volt előtted, s hol volt utánad? Azt nem tudom, de most benned lakik. Hogy érdemeltem én, meglátni őt? e Boldogság épen engemet hogy ért ? Vagyok igen, megérdemeltem én, Hogy szinről szinre lássam, mert hiszen Ugy mint én, látni senki nem kivánta. De netalán ha méltatlan valék : Méltatlan oh lány, nem leszek reád, Hogy nekem ad az Isten tégedet,hogy Benned nekem megmutatá magát, Tiéd szerelmem, osztatlan tiéd, S e szerelem nagy! egykor a világot Boritá el gyűlölség képiben; Most téged illet, téged egyedül E felhőktől megvált menyboltozat Tiéd jövendőm, parancsolj vele. Lemondok érted minden vágyaimról, Reményeimről... ez még mind kevés; De a mi több, de a mi sok, mi minden Ha ugy kivánod, elveimről is Lemondok érted, hordom fejemen Mig élek, s ha meghaltam, siromon A megvetés, s gyalázat bélyegét! . . . De azt kivánni tőlem nem fogod; Tudom, hogy nem, mert a kit te szeretsz, Annak nevén szégyenfolt nem lehet. Sőt ösztönözni fogsz, hogy ugy haladjak, A mint megkezdem pályázásomat. S én ugy halok meg, a mint születem, Meg nem fordulva, hajthatatlanul, E névnek, mellyet én magam teremtek, Elpusztítója nem leszek magam. E név, mellyet örököl utódom, Ha nem nagy is, de szép s tiszta név lesz . . . Lehetne tán, lehetne tán nagy is, Ha hozzá adnád lelked fénysugárit, Ha velem együtt sikra szállanál. Oh mert bölcsődbe, téged is szerelmem, A múzsa tett, a múzsa ringatott. De te erőd nem ismered, s ki bizzék A harczosban, ha maga sem bízik? Jobb, jobb, maradj el a csaták teréről, Hol úgy is a sors többnyire azért Ad csak babért, hogy meggyilkoltatott Boldogságunknak szemfedője legyen; Maradj, maradj el, a csaták teréről; Nem lessz kevésbé kedves én előttem Árnyas magányidnak homályiban, Mint lennél kinn bár bámultatva, a Nyilványosság napfényes ormain; Sőt kedvesebbé teszen a tudat, Hogy a ki mély,s nagy tenger lehetnél, Csak mint kicsiny kis harmatcsep ragyogsz A szerénységnek rózsalevelén. Petőfi Sándor: *) Nem szükség bővebb magyarázatot adnunk e rögtönzésnek látszó költemény keletkezéséről, örvendünk, hogy közzétehetjük, s olvasóink, kik költőink beléletének legapróbb mozzanatairól olly örömest értesülnek, költői és lélektani érdekkel fogják olvasni e sorokat. Megjelentek-e már azok nyomtatásban? e pillanatban határozottan nem tudjuk, ámbár igen valószínű, hogy annak idejében (1816-ban) valamelyik szépirodalmi lapban napvilágot láttak. Annyi bizonyos, hogy most már alig van, ki emlékeznek rájuk; Petőfi költeményeinek kiadója pedig annyira késik a rég igért és várt újabb költemények kiadásával, hogy ezt valóban véteknek tartjuk. Mi a jelen „Választ" ugyan azon uton nyertük, mint minap a V. U. 7-ik számában közlött ,,Emléksorok"-at, t. i. Kovács Eduárd ur sziveségéből, ki a mult év végével elhunyt ifjú nejének szül. Térey Máriának irományai között találta mindkét költeményt. E méltán megsiratott nő volt Petőfi választottjának akkoriban hű társa és barátnéja. Szerk. Arczképek a Raguzai herczeg emlékirataiból. (Folytatás.) III. utazás Elba szigetére. A hosszú harcz bevégződött. Napoleon óriási hatalma meg volt döntve s romjai fölött a szövetséges fejedelmek foglalkoztak a dolgok uj rendének megalapításával. 18-ik Lajos 1814 ápril 12-én ünnepélyesen vonult be a franczia fővárosba. Egész Párisból s környékéből tódult eléje az ujjongó nép, a legegyezőbb, legnyilvánosb eleit adván elragadó örömének. Bizonyos szellemi mámor volt az, mellynek őszinteségéről senki sem kételkedhetett. De ezen elragadtatásnak korántsem a Bourbonok iránti szeretet való közvetlen forrása. Annak örömérzése nyilvánult itt, hogy a nép megszabadult az elviselhetlen terhektől, mellyeket az utóbbi évek alatt, egy korlátlan vas-hatalom rakott vala reája. A Bourbonok megjelenése menedéket s némi könnyebbülést látszott igérni jövendőre. Nem lesz többé harcz! békés kormány fog majd gondoskodni a nép jólétéről! ez volt az uralkodó eszme s ez volt a remény, melly minden szivet betölte. És mig Párisban az uj ünnepély fénye mellett örömében tombolt az önmagát ámító világ, Fontainebleauban intézkedéseket lőnek Napoleonnak Elba szigetére leendő szállítása végett. Április 20-án történt az elindulás az európai fejdelmek biztosainak kíséretében. S a koronájától megvált nagynevű császár utja megható példában tükrözi az emberi nagyság és szerencse állhatatlanságát s veszélyeit amaz ingatag népszerűségnek, melly választottjait a milly könnyen égig emelte, olly könnyen összezúzza. Némelly déli megyék lakosai rendkivül fel voltak dühülve Napoleon ellen; e miatt kénytelen volt útját Provence felé venni, sőt a bántalmazások kikerülése végett, osztrák tisztnek öltözni által. Ha Orange környékén megismerik, menthetlenül áldozatja a felbőszült nép dühének. Azonban leghelyesb lesz, ha ez utazás rövid rajzánál azon porosz katonatiszt naplóját követjük, ki egyike volt a Napoleon mellé adott kísérő biztosoknak, s részletesen följegyzé a tapasztalt körülményeket. Orgontól körülbelöl egy negyed mérföldnyire nélkülözhetlen óvszernek gondolá Napoleon az átöltözködést. Rosz kék kabátot ölte, fejér csokros (cocarde) kalapot tett fejére, postalóra ült és ugy ügetett saját kocsija előtt, futárnak akarván látszani. A kísérők jó darabkán elmaradtak tőle, nem bírván követni kocsiját. Saint-Canat-ba néhány perczczel érkeztek utána s láták, hogy már akkor dühöngő neptümeg kapta körül a kocsit, mindenkép igyekezvén annak — szerencsére jól bezárt — ajtait kinyitni. Bertrand tábornok ült benne, s csak igy szabadulhatott meg. S ami feltűnő, kivált a nők sürgették legvakmerőbben Napoleon kiadatását, azt kiáltozván, „hogy ő azt megérdemli, s hogy azt megkiváltja az igazság is." A kísérők Saint Canat-tól mintegy félmérföldnyire, csatlakoztak a császár kocsijához, ki mindjárt azután egy, az ut melletti rész vendéglőbe szállá. A vele levő cselédség szintén fehér csokrokat tüze föl, mellyekkel - mint látszék —-jó előre elláták magokat. Egyik legényét azonnal eléje küldé az érkező biztosoknak, kérve, hogy engedjék a császárt Campbell ezredes név alatt rejtőzni, mivel már előre e néven vala bejelentve a vendéglősnél. A mint a kisérő biztosok beléptek, a császár egy igen szerény szobácskában, mély gondokba merülve s fejét kezébe hajtva ült. Mig a vendéglős is ott benn volt, aprólék s közönyös tárgyakról folyt a beszéd; azután pedig kérte a biztosokat, hogy néha néha tekintsenek be szobájába, nehogy valamikép az ő tartózkodásuk által, a császár jelenlétét gyaníthassák. A biztosok tudtára adák, hogy Campbell ezredes a mult estre utazott át e vidéken Toulon felé. A császár tüstént lord Bourghersh névvel cserélte föl nevét. Asztalhoz ültek. De minthogy nem saját szakácsa készíté az ételeket, nem mert azokból enni, attól tartván hogy mérgezettek. Mikor azonban látta, hogy a kiséretebeli egész személyzet a legjobb étvággyal falatozik, röstell félelmet mutatni s mindenből vett, amivel kínálták s ugy tett, mintha kóstolná, de ott hagyta a nélkül, hogy valóban ett volna belőle. Egész ebédje egy kis kenyérből s egy butella borból állott, mellyet kocsijáról hozatott be s azt is megosztá társaival.