Vasárnapi Ujság – 1858
1858-11-21 / 47. szám - Felsőbüki Nagy Pál (arczkép) 553. oldal / Élet- s jellemrajzok
A Vasarnapi Ujjak hetenként egyszer nagy negyedrétben egy és fél ivén jelenik küldve vagy postai úton a Politikai Ujdonsagokkal együtt 4 ft. pp. — Az elöcsnté ^ meg. — Előfizetési dij julius—decemberig, azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz dij a Vasárnapi Újság kiadó-hivatalához (egyetem utcza 4 szám) bérmentve utasitandó FHsühíiki Nagy Fái. (1777-1857.) Ötven évvel ezelőtt s azután is jó ideig nem volt népszerűbb név Magyarországon, mint az, mellyet ez arczkép alá látsz irva, nyájas olvasó! 1807-től 1840-ig hét országgyűlésen a közügyért küzdök soraiban nem volt elragadóbb, lelkesebb szónok, mint az, ki ama nevet viselé. Azon férfiú ez, kiről gróf Széchenyi István megirta ez érczszobornál maradandóbb dicséretet: „nemzetiségünk megmentésében Nagy Pál az első bajnok;" azon férfiú, kinek érdemei lelkesedésbe hozták a hon egyik legnagyobb költőjét, Berzsenyit, aki Nagy Pálra vonatkozva írta azon már csaknem közmondássá vált, örök szépségű sorokat . Nagy Pál 1777-ben született Felsőbükön Sopron megyében. Atyja, de különösen nagybátyja, Nagy József királyi személynök, hivatali pályára ösztönzék, azonban élete más irányt vett. 1797 és 1805-ben a francziák ellen a fölkelő nemes sereg táborozásaiban vett részt, miáltal a különben is csinos alakú s tetszetős társalgásu, tüzeszü ifju bizonyos lovagias színezetet sajátított el. Haza kerülvén a táborból, ritka szónoki tehetségének adó jeleit Sopron megye gyűlésein, hol mindjárt első nyilvános fellépése alkalmával, az előítéletekkel és szűkkeblűséggel szembe szálló bátor felszólalásai által nagy figyelmet ébresztett. — Kezdettől fogva pártfogója volt az úrbér alatt levő jobbágyságnak, az adózó népnek, a köznemességnek, a megyei s országos rendek jogainak, — mint az akkori kor intézményei és szelleme megkivánák. Már 1807-ben Sopronmegye rendei egyhangúlag országgyűlési követté választák. — Ez országgyűlésen újra nemes tűzzel emelt szót a nép terheinek enyhítése s állapotának javítása mellett — nem törődve sem félreértéssel sem rágalmazással, ami itt sem maradhatott ki. — Szónoki tehetsége rendkívüli tetszésben s hatásban részesült követi pályájának végéig. Beszéde sebes folyamu; előadása szikrázó, lángoló, sújtó, elragadó; szava éles, de nem kellemetlen volt. Nyelvtannal nem sokat törődve, mindvégig megtarta a soproni tájkiejtést. Beszédei többnyire rögtönzöttek valának. Sokszor használt életeket, sőt torzításokat is, de szónoklata mindig kielégíté a komolyabb izlésű bírálatot is, legnagyobb indulatában sem vétett az illem szabályai ellen. Eleven esze s gyors felfogása sok részben pótolá nála a tanulmány hiányát. A magyar nyelv és nemzetiség melletti buzgalma valamint fővonását teszi nyilvános szereplésének , ugy főérdemét is teszi működésének. — Hol állana most nyelvünk, irodalmunk ügye, ha azon lelkes férfiak, kiknek élén Nagy Pál harczolt, örökre meg nem szabadítanak a szellemet folytonos nyűgben tartó latinnyelv jármából, mellyben nálunk akkor nemcsak a közélet és tudomány, hanem sok részben még a magánélet viszonyai is nyögtek? Nagy Pál volt az, ki újra meg újra harsogtatá amaz intő szavait : „A nyelvvel együtt elhal a nemzet is!" Most már alig hinné el valaki, hogy ez igazság kivívása is roppant küzdelembe került. Nagy Pál népszerűsége az országban , különösen megyéjében évről-évre növekedett, minél inkább vívták ki az általa védett elvek a diadalt. Így történt, hogy Sopron megye, melly az egyes országgyűlések befejezése után saját gyűlésein hallgathatá a nagyhírű szónok heves nyilatkozatainak folytatását, továbbra is Nagy Pált választá meg követeid az 1811-i, továbbá a hires 1825-i (midőn a magyar Akadémia megalapítása körül az ő lelkesítő szavainak legnagyobb érdeme volt), utóbb az 1830-i, 1832-i, s végre az 1840-i j országgyűlésekre. E gyűléseken Nagy Pál csak előbbi fényes politikai pályáját követte, azonban a hanyatló erejű férfiú sem került hető ki, hogy szerepe s népszerűsége mindig kisebbé ne legyen. Az élet titkainak egyike : jókor lépni le a működés színpadáról. A „A derék nem fél az idők mohától, A koporsóból kitör és eget kér, S érdemét a jók, nemesek s jövendő Századok áldják." NAiv ., A