Vasárnapi Ujság – 1860
1860-12-30 / 53. szám - Adatok Petőfi halálához 649. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
649 Vasárnapi Ujság 53-ik számához 1860. Adatok Petőfi halálához. XXI. Székely közjegyző levele. (Halál, de más viszonyok között s más csatatéren.) Bardócz (Erdély), nov. 19. A Vasárnapi Újság 45-ik számában olvasom az V-ik tudósító levelet jeles költőnk Petőfi Sándor halálához közelitő adatokról, mely tekintetben, minthogy ahhoz én is egy lépéssel közelebb járulhatok, kötelességemnek érzem, mint szemtanú a következőkről felvilágosítást adni : A Kolozsvárról irt levél írójának tudósítása annál is inkább igaz, mivel magam is az augusztus 5-én 1849-ben Bem tábornoktól kiadott rendeletek vételénél, mint annak Eliten-Corps parancsnoka, jelen voltam, és Petőfi Sándort, ki épen kevéssel azelőtt jött volt el tőlem, Marosvásárhelyt (a Donátféle háztól) ott mély gondolatokba merülve találtam. *) A parancs kiadása után egynehány nap múlva Szebennek indultunk, s odaérkezve 4 órai csata után be is vettük; de másnap, a Marosvásárhely felől, minket nyomban követő nagyszámú muszka tábortól megtámadtatva, Szebenből kivezettünk. A magyar tábori állást megkerülő muszka urilánusok — kik egyszersmind a rémítő zavart is okozák — egyszerre minden utczán Szebenbe berohanván, annak utczáit elárasztották. — Mint mindnyájan, ugy magam is századommal Szebenből kimenekülendő, a kaszárnyához közel levő kórházhoz értem, ott a város kőfala melletti sikátort arra felhasználandó, a hol is a midőn századom, a kőfal és a ház közt levő sikátorba beszorult, s a hasonlóul menekülő ágyút keresztül szökdöste volna, és én azt átlépni utolsónak maradok, egyszerre a hát mellett hagyott várfal melletti sikátorban egy kis folyócskánál megpillantok egy kétlovas előfogatu szekeret s rajta Petőfi Sándort másod magával, kiknek szekerét 3 muszka uhlánus megtámadván, s a két lovat szemközt ütvén, ezek a szekérrúdat eltörték. A midőn ily helyzetben látám jeles költőnket és segítségére akarék rohanni; egyszerre magam is egyesegyedül körülvétettem 5 muszka urilánustól, kiket is a mig jobbra, balra s más világra szétvertem volna, már Petőfi Sándort és szekerét elfogták; hogy azután magát s társát ott megölték vagy fogva elvitték, arról többé semmit sem hallottam, ugy azt sem merem bizonyossággal állítni, hogy Petőfi Sándorral akkor, közkedvességű történetírónk Kurcz Antal volt-e vagy más? Én hiszem a Petőfi Sándor akkorban történt megöletését, s azt is, hogy tetemét a többi ott elesett honvédekével együtt a szebeni föld hantja takarja. — Székely, közjegyző, XXII. Bartha János levele. Tiszabecs (Szatmár) , dec. 8. Petőfinkre vonatkozó minden eddigi adatok közt a V. U. közelebbi számában Thali Kálmán ur közleménye legtöbb figyelmet érdemel, mennyiben a segesvári csata némely jeleneteit Petőfi szereplésével a végső perczekig oly való hűséggel adja , mikép majd minden további okoskodás utja bevágva, s annyi legalább eléggé bebizonyítva van, hogy Petőfi a segesvári csata utáni hadjáratban részt nem vehetvén, többé nem is láttatott. Hallomásból vett adatait Thali urnak, nagy részben én is mint szemtanú, s a segesvári csata egyik áldozata, szóról szóra igazolhatom. De nem érthetek egyet Thali úrral, midőn Petőfi menekülhetését valószínűtlennek csakis azon okból véli , mert sokkal közelebb volt menekvési útjában az üldöző kozákokhoz, mint a menhellyel kínálkozó távol erdőséghez. — Ez nem elegendő ok, mert kell tudnunk, hogy a csatázás ezerféle részeiből számtalanok a csodás menekvések, s a már bizonyosnak látszó halál sokszor bámulatosan mellőz vagy mellőztetik. — Hányszor történik képtelenséggel határos menekvés az ellen tömör sorain át, valóságos golyózápor közöl, hogy az ember maga alig bírja hinni, ha már utána van! — Pedig majd minden csatában vannak rá esetek! . . . Lehet, hogy Petőfi is a rohanó kozákok által leszuratott, legázoltatott, de ha sebe halálos nem volt, bírhatott annyi erővel, hogy az est alkonyán — mikor sokan, igen sokan menekültek — vagy éjjel elrejtőzni vagy tovább menni képes volt. — Gyalog levén, Bemet többé utól nem érheté, kihez csakis lovasok csatlakozhattak, Petőfi pedig nem lóháton, de a Bem kocsijában — egyedül ülve — érkezett a csata színhelyére, mely kocsit a muszkák minden társzekerekkel s ágyukkal egyetemben elfoglalván, gyalog kellett maradnia, s vagy az erdő felé sietni, vagy a tömegben vonuló csatárokat bevárni lett feladata. Mindkét esetben az lett sorsa, mi a többieké, kik mindnyájan elestek vagy legázoltattak, de azért közülük a beállt éji homályban sokkal többen menekültek, mint nappal a futók közöl, amennyiben táborunk teljes felbomlása után az ellen inkább rabolt, mint ölt, s egy-két pikadöfés, mellyel a kozák rablását kezdte, vagy egy-két letaposás a roham közben, nem lett mindig és mindjárt halálos. Akárhány menekült a legázolt tömegből egy karczolás nélkül, roham közben alólesvén a többin, mig a felsők merőben széttapostattak. Nekem az erdélyi hadjáratban kapott — kedves emlékű — sebeim Segesvárnál csak 13-al szaporodtak, még ris megkisértem — bár a teljes vérvesztés miatt süker nélkül — a gyéren állított éji őrök közt menekülni a közeleső tengeri felé, hova s főleg a hegytetőket borító erdőségbe, már előbb több menekvőt láttam húzódni. Való, hogy ott az élet túl a rendin olcsó volt, mert miután Bem egyik golyója szerencsésen tornózván, felbőszité az ellen sorait, elkeseredve legkedvesb vezérük elestén, oldhatlan lett náluk a vérszomj, s mindent elkövettek boszujok hűtésére, mig végül belefáradva a nagy mészárlásba, csak Bemet kérdezék (Fosztaicse Bem?), s annyira elmerültek Bem kutatásába, hogy azalatt több menekvő honvédet bántatlanul mellőztek, s rablásuk is csak futólag történvén, legfölebb táskát, órát, gyűrűket kapdostak magukhoz. De bezzeg, egy későbben (csata után jóval) érkezett másnemű csapat a szó való értelmében nem hagyott rajtunk semmit, testvéri leereszkedéssel segiték levetkeztetni a tehetlen sebesülteket, szokott szeszélylyel és szokatlan bátorsággal gyakorolván szuronyaikat a holtakon. Följegyzésre méltó tanulságos részletekből áll egy 7 órai rövid csata, ugy folyván le mint Segesvárnál... Mit művelt Bem kis dicső serege e csata egész folyamában, hatszor annyi ellennel szemben? . . . Mit állott ki a később körülvett s nagyrészint máris sebesült 5 — 600 ból állott gyalogtömeg — melynek én utóbb csak ketten valánk — kétségbeesett dühvel, töltés hiányában, szuronynyal védve s majd egy óráig tartva magát a pika-erdők közt, honnan csak az ég vala látható? . . . Mit szenvedtek végre másnap a legázolt sebesültek, szivszakadva látva — még félig élő — bajtársaik erőszakos betemetését? . . . Sokan már ma roszul lennének, ha csak olvasnák is, miket azokról irni lehetne . . . Thali úr segesvári polgárának azon állitása, miszerint : a sebesültek közt egy, mellén pikával átütött szőke szakáll és bajszú egyént, zsebéből kiforgatott irományokkal látott, igaz lehet. — Úgyde azon tájon, merre Petőfi tartott, később a tömeggé alakuló csatárok is keresztülmenvén, közőlük temérdeken estek el; s hány szőke szakáll és bajszú tisztek lehettünk ott? nem csak átütött, de merőben átlyukgatott mellel s kiforgatott zsebekkel, mikből irományokat, Kossuth-jegyeket szélnek eregetve, érdemjeleinket lábbal tapodák a bősz kozákok! Nemcsak a holtak, de a sebesültek nagy része — főleg a tisztek — megmeztelenítve s annyira elferdítve valánk, hogy legjobb barátomra is csak szaváról ismerhettem, de mert sorsunk ugy akará, ma is élünk. A felebb mondottakat nagy részben némi reményszikrával biztató előzményül kívántam adni ahhoz, mit még mondanom kell. Csata utáni nap délutánján a sebesültek Segesvár külső városába szállíttatván, rajtam s Péchi István barátomon — ki szintén él, s az alább közlendő adatnak velem együtt fültanuja volt — a várban lakó lelkes Bakoncsalád fogott fel, s 11 héti gondos ápolásuk után, fájdalom, mint bénák keltünk fel.—Azon időközben, a csata utáni harmadik hétben történt hetivásár alkalmával betévedt hozzánk egy verebélyesi székely atyafi, s minden előzmény nélkül, csaknem tolakodva kérdezé : „Tudjuk-e, ki volt az a Petőfi?" Meglepetésünkre következő eseményt beszélt : Csata után reg hajnalon házi kertjében egy sebesültet talált, s oláhoktóli féltében szénás padjára szállásolva, egy hétig ápolta, mire fölocsudván, purgányába öltözteté s napokig tartó járatlan utakon, rengeteg bérczeken keresztül az oláhországi határszélre kivezeté, s csak ott, az elváláskor mondá meg nevét . . . Petőfi volt. Mennyiben lehet egyszerű, de hazudni nem kényszerült székelyünk állítását hitelre méltatni, az érdekelt olvasók ítéletére bízom. De miután jelen közleményemet is mindeddig késleltető azon tévállítások, melyek szerint Petőfi a segesvári csata utáni hadjáratokban láttatott volna, többek által merőben megczáfolták, de másrészről az ő halála s illetőleg hol és mikénti eltemettetése mindekkorig sem valósult, közlésem további halogatását vétkes hanyagságnak tartom. — Bartha János, volt honvédszázados. *) Az eddig közölt több tudósítás adatai nyomán itt ismét tévedés lesz a személyben. — Szerk. **) Thali K. urnak a csatára vonatkozó, hallomásból merített egyes adatait megczáfolja egy, e napokban vett és szemtanútól irt levél, mely azonban annak Petőfi halálára vonatkozó adatait érintetlen hagyja. Közelebb adandjuk: Szerk. Vsb. Bj«. »3. »1. — 1861. XXIII. P. Szathmáry Károly levele. M.-Sziget, dec. 21. Kedves barátom! Az alchymisták két-háromszáz éven át keresték a bölcseség kövét s ugyanennyi ideig foglalkoztak az aranycsinálással. Igaz, hogy egyik czéljukat sem érték el, de elértek egy harmadikat, melyről nem is álmodtak s melynek érdeme nagyobb a két elsőnél: alapítói lettek a vegytannak. Alkalmasint ekként fogsz járni te is, kedves barátom, Petőfi keresésével; őt magát ugyan fel nem találod többé, de adatokat fogsz gyűjteni a magyar mythosznak a jövőben egyik legfenségesebb és népszerűbb alakjához. Az óvilág minden hősének s végét hasonló mythoszi köd takarja, melyet föllebbenteni, azt hiszem, nehezen adatott valakinek; nem is ez, hanem pusztán az adatok számának növelése és a dolog költői érdekéért, mely a nagy elhunytat és népünket egyaránt jellemzi, közlöm, a mit e tárira tudok. . . Az erdélyi honvédsereg sorsát augusztus elejétől kezdve M 18 08ztfm s minthogy sorsom a szász-Eebesi szerencsétlen ütközetét? <?Pena Jezrar közelében tartott, nemcsak annyi, de sokkal kisebb jelenségű embernek is fel kellett volna tűnnie előttem.