Vasárnapi Ujság – 1861
1861-06-30 / 26. szám - Mikép jutott Szabó Ferencz 1621-ben nyolcz ökörhöz és egy szekérhez. Lehoczki Tivadar 302. oldal / Elbeszélések - Soós Miklós. Megbukott hir 302. oldal / Költemények
lélekben meggyengült 86 éves Antal János kérelmére, a főegyház tanács által helyettesittetett. Hivatalában csak f. évi május 22-én erősittetett meg, mely alkalommal egyszersmind kir. tanácsosi rangot is nyert. A 70 éves, testben és lélekben erős főpásztort, a kolozsvári tanárok és papok f. évi február 20-án mint 41 éves tanárt, és a bonyhai zsinatra átutaztában Héderfáján egykori hivei, mint 44 év előtti papjukat, meleg kebellel üdvözölték. Irodalmi munkásságáról több jeles tankönyve tanúskodik, mint : hittani keresztyén erkölcstana, egyháztörténeti irományai, melyek most is közkézen forognak; továbbá katechismusa, mely több kiadást ért, és az erdélyi ref. tanintézetekben mindenütt taníttatik; valószínűleg még többel is gazdagítja vala egyházi irodalmunkat, ha egyházi pályáján történt előléptetése annyira igénybe nem vette volna és venné minden idejét. Most is tevékeny védszellemként őrzi az erdélyi, Kolozsvárra összpontosított papnövelde növendékeit, kik közt többeknek már atyjokat is oktatá. Isten tartsa meg munkásságát ép erejében még sokáig! Megbukott hit. Azt hirdették egykor sokan a világban : Nincs többé a magyar a népek sorában, Kitörültek onnan. Elhulltak jobbjai, elbujdostak, többé Szive meg se dobban . . . Hittek — a kit minket jól nem ismerének — Tán örültek is, e szomorú beszédnek . . . Hogy betegek voltunk, Hogy szörnyű sebekben szenvedett e hős nép, Annyi igaz rólunk! S jöttek seregestől idegen sebészek, A sebekre mérges füveket kötének, Hogy még jobban fájjon; Nem is álmodák , hogy a sebzett dalia Annyi kint kiálljon. S fellábbadt a beteg, nem roskadt a sírba, Mely elé a fejfa is meg vólt már irva, S újra erős karral, Es edzett kebellel áll, bátran szembe néz A kelő viharral. Zászlaján a törvény, lelkén az önérzet; Csak a szabadságnak hajt fejet és térdet, Szenvedő arczára Hajnal fényét veti kebléből, a honért Egő szív oltára. Nézzetek oda, hol a honatyák ülnek, E Máriusai az elmúlt tizednek; Tükrén csendes tónak — Csak haldokló hattyú szólhat oly bus szépen, A miként ők szóllnak . .. De, e sok bús szó, nem a hon hattyúdala, A multak fájdalma jajdul fel általa, S nézvén a jövőre. Eltűri a jelent, még sem lép botorul A kivetett tőrbe. Egy nagy, sötét bástya e hazának múltja, Melyről kezeit a jövő felé nyújtja. Szeplőtlen a bástya, S inkább rajt meghalunk; szennyezve általunk Az utód ne lássa! S tudja meg a világ , hogy bár jajszónk hallja, Az nem a haldokló betegnek sóhaja, Hanem siró ének, A melylyel könyörgünk, az igazság és jog Erős Istenének ! . . . Nem halsz meg, óh nemzet! Ezredéves élet Követel egy újabb, jövő ezer évet. Eddig csak a tövis, Szúró tövis jutott; lehet már valaha Tied a rózsa is . . . Élni fogsz, óh nemzet! ezredéves élet Követel egy boldog, jövő ezer évet, Boldogabbat ennél; De, ha most nem tudnál tűrni, s meghajolnál; Halált érdemelnél! Soós Miklós. Mikép jutott Szabó Ferenci 1621. évben nyolcz ökörhöz és egy szekérhez. *) Történeti rajz. 1621-dik évben Magyarország ismét háborúnak színhelye volt. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd szálltak ki utólag a síkra, hogy az ország birtoka s a protestáns vallás szabadsága miatt vívjanak. Mult évben Bethlen kevés szerencsével harczolván, most a franczia követ közbenjárására béke-alkut kezdett; de őszintén még nem hajtott a békére; mert mihelyt egy 15 ezernyi török had segedelmére érkezett, az alkudozást azonnal félbeszakasztotta és seregeivel az érsekújvári csata után Nagyszombat felé nyomult.**) És azon időre, mig ő Magyarországon küzdene, Erdélyben öcscsét Bethlen Istvánt hagyta gubernátornak, ki az országot békében, habár a lakosságnak nem kis zaklatásával, igazgatá . . . Ez évben Oszmán török császár megindult Lengyelország ellen is s táborával Hutinig nyomult elé. A török pártfogásában részesítvén Bethlen Gábort, méltán követelheté, hogy seregeit az erdélyiek lássák el élelemmel; s igy történt, hogy egyszer csak megérkezett a parancs Bethlen Gábortól a gubernátorhoz, hogy a császárnak szekereken küldjön jó adagban élést és lábas marhát Hutin alá. A gubernátor nagy hirtelenséggel veteté ki a szállítandó mennyiséget bölcs belátása szerint az egész erdélységre, szászság, székelység, vármegyék és városokra egyaránt. Maros-Vásárhelyen volt ez időben városi érdemes biró György Deák uram, ki megkapván a rendeletet, hogy három szekeret küldjön, a török számára élelmet fuvarozandót, tüstént egybehivatá a tanácsot s az ügy kellő megvitatása után elkészíttetvén három szekeret, marosvásárhelyi lakos Nagy Szabó Ferenczet küldé ki azokkal. Nagy Szabó Ferencz, Szabó Jánosnak és Borsos Annának hét gyermeke közös első fiók, szabómesterségre adta magát; de Isten jóvoltából s tán ön igyekezetéből is, az Írástudást annyira sajátjává tevé, hogy neki köszönhetni azon „Memoraléját" mely Erdélynek 1580 —1658. évek közti történetét, bár felületesen érintve, foglalja magában, s melyet 1855. évben gróf Mikó közrebocsáta. Nagy Szabó Ferencznek sehogy sem tetszett a kiküldetés; de a mentegetést szégyennek tartván, búslakodva megindult a szekerekkel Fogaras felé, hova sept. 7-én érkezett. Ez expeditiónál Szabó következőleg ir memoráléjában : „Die 7—a sept. meginditának Fogarasba. Tehát sok szekér vagyon immár ott. Tehát Krájnik László a generalis ott a gondviselésben, és egy Tamás Deák a székelységtöl viczéje. Vala egy Katona Tamás is Krájnikkal, ki ugy viseli vala magát mint egy viczé. Fogarasban szokta engemet a generálisunk, hogy véle bémenjek a várba a gubernátorhoz. És bémenénk négyen. Hogy a palotába mentünk volna, béméne csak Krájnik a gubernátorhoz, de én künn maradok. De hogy benyiták az ajtót, szerencsére megláta engem a gubernátor és menteri mond : „Ugy tetszik, hogy vásárhelyi Nagy Szabó Ferenczet fogom látni ott künn a palotában." S mond Krájnik : „Ó, nagyságos uram." „Miért jött? — esmét mond — hívják be." Azonban csak kijőve egy bejárója és bébivá. Mikor bementem volna, köszöntem, kezét fogván. Kérdé esmét, hogy miben járok? S mondám , hogy „kegyelmes uram! a város küldte el tőlem azokat a szekereket, a melyeket Ő Felsége parancsolt." Monda esmét : „Haza akarsz e menni innét!" S mondám: „Kegyelmes uram! haza menyek, mihelyt a három szekeret számba beadhatom és az hat embert!" Esmét monda : „Félek, hogy kegyelmed nem fog haza menni, mert szinte azon busulok, hogy hun tégyem olyan embernek szerit, a ki Ő Felségének ilyen nagy dologra alkalmatos legyen; s én tudom, hogy kicsoda kegyelmed" stb. Nagy Szabó uram mentegeté magát emberségesen a további küldetéstől, de utóljára is megtisztelve érzé magát s elfogadá a tisztséget; szivére hatván a gubernátor e kifejezése : „Ez oly do * Kutfő : Erdélyi történeti adatok I. kötete gróf Mikó Imrétől 1855.) Horváth M. történelme.