Vasárnapi Ujság – 1863
1863-11-08 / 45. szám - A Tisza bölcsője (6 képpel). P. Szathmáry K. 399. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti müvek
tett azon gyanúja, hogy kettőnk küzös egyikünk lengyel nemes. S ha valakinek azt megmondták volna, az minden kétségen kivül inkább gazdámat nézte volna annak, mint engem. (Folytatása következik ) .399 A Tisza bölcsője. (Emlékül a jó máramarosiaknak.) Irta P SZATHMÁRY KÁROLY. (Folytatás.) A técsöi magyar népviselet itt mellékelve levén (lásd alább a képet), nincs miért hosszasan szóljunk róla; csak azt kell még megjegyeznünk, hogy a técsöi földmives valamint egyébre, ugy ruhára sem örömest szórja a pénzt s dicséretökre legyen mondva, a fényűzés még az asszonynépre sem szerfelett ragad. Érdekesnek tartjuk még itt pár sort írni a kebelekben divatozó népszokásokról. A szerelem virágai két úton nyílhatnak meg, s teljes ártatlanságukban még a gyermekkorban bimbózni kezdenek. Egyik alkalmat a Tisza melletti árnyas fasoroknál történő nyári mulatság nyújtja, mely vasárnap délutáni templomozás után kezdődik s tart — bármily prózai legyen igy kell mondanom — csorda hazatérésig. A mulatság rendesen cziczafutásból, vagy „kinn a bárány benn a farkas"-ból áll. A másikat a téli fonóka szolgáltatja, mely kis leány-, nagy leány- és asszonyokfonókáira oszlik; ezek közöl a két elsőt a legénykék és legények sem látogatják. Ilyen fonóház a város minden részében van 15—20 fonó számára, de szombat és vasárnap este, vallásos kegyeletből nem szokott összejöni. Ellenben a háznál e két estén történnek a látogatások. E helyett a szombat este egy gyöngéd szerelmi nyilatkozat ideje szokott lenni. A vizes veder t. i. ilyenkor a kútról le van véve s a tornácz utcza felöli karfájára állíttatik, melyben a választott számára kötött vasárnapi bokrétát megtalálja, — ha valami baj nincsen a szivek világában. Ebben pompázik aztán az ifjú egész vasárnapon keresztül, szerelmi jelét büszkén kalapja mellett hordozván A házasságok igaz hogy ,, égben köttetnek ," de itt a szülők is munkások benne, különösen a fiu szülei mindent elkövetnek, hogy fiuk érzelmeinek az ő választásuknak megfelelő irányt adják. Elejtett szavak, czélzások, biztatások, sőt egyenes parancsok is történnek azon határozott utasítással, hogy a fiú a kiszemelt leánykát mulattassa mások felett. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szerelem ritkán hágja át a szülői parancsot, még ritkábban a város határait. Az ismeretség mindaddig szövődik, míg a fiú szülői kimondják a hatalmas legyen szót, hogy : „a télen meg kell házasodni". Ekkor már nem jöhet kérdés alá a személy, csupán az idő. Ettől kezdve a rendesen csak 20—22 éves ifjú ember nemcsak szombaton s vasárnap estve, hanem a vasárnapi két templomozás között is megjelen a szülői háznál s a délutáni templomra együtt megy választottjával és leendő anyósával. A megkérés következőleg történik : A vőlegény oly idő tájban, midőn a leány házánál idegen vendég nem lehet, — mint estvéli 10—11, vagy reggeli 4—5 órakor, — megjelent vagy magakoholta (magafundálta,) vagy mások által készített, vers- vagy próza-mondókával a leányt megkéri s kedvező válasz esetére, kézfogóul valamelyik következő szombatest (más nap nincs szokásban) kitüzetik; a násznagy és örömatya kijelöltetnek A meghatározott estvén mindkét háznál füstöl a kémény, sül a csöröge és kürtösfánk, hozzák a mézes pálinkát és bort (egyebet nagy ritkaság az ily lakomáknál látni) s hét óra tájban már itt mint ott, telve a ház rokonokkal és vendégekkel s az asztal a konyha fennirt termékeivel. Ekkor a násznagy elküldi a vőlegényt a leányos házhoz, azon izenettel, hogy : „bizonyos dolog elintézése végett engedtessék meg oda mehetni násznagy uramnak és hozzátartozóinak." Mely kérésre az örömatya ekként válaszol : „ha tisztességes és a ház becsületével megegyező, istenes dologban járnak, jöjenek egész bátorsággal, mert kedves vendégek gyanánt fognak fogadtatni". Ekkor a násznagy a vőlegény jegyével, mely rendesen szalagból, néhány tallérból vagy aranyból áll, a nyoszolyó-asszony pedig egy tál kaláccsal és itallal megterhelve, a vőlegény és vendégeivel együtt a leányos házhoz mennek s miután eljövetelöket az előbb adott válasz előhozásával igazolják, helyet foglalnak. Pár percznyi ünnepélyes szünet után azonban feláll a násznagy s a vőlegény istenes szándékát ékes szavakban tolmácsolván, a leányt kikéri. Ilyenkor, ha az örömatya a kedélyes emberek közé tartozik, a leányt nem adja ki; sőt e botrányos elrablási szándékon megütközést tettet; későbbi megnyugtató szócsere után, melyben a kedélyes násznagy a vőlegény részéről mennyet, földet igér, végre kiadják, — de legtöbbször nem az igazi menyasszonyt, hanem valami rút álarczost, vagy potrohos komoly férfiút, kinek fejére kendő van kötve; s csak miután a násznagy az álmenyasszonyokat visszautasítja, történik meg az igazinak kiszolgáltatása Ekkor azonban már vége lesz a tréfának. Az öregek szájában Isten neve forog, s ezt nem szabad „hiában felvenni." A két ifjúval kezet fogatnak, s a jegyek a násznagy és örömatya által kicseréltetnek. A menyasszony jegye egy háromba tűrt kendő. Kezdődnek a kinálgatások, még pedig a vőlegény ételei és italaiból a leány vendégeit és megfordítva kínálgatják. Ilyenkor az a mester, ki a vőlegénnyel valami tésztából készitett babát vagy bölcsöt meg tud etetni. Lakoma után a násznép haza oszlik. A szerelem és hűség ezentuli hévmérője a jegyszalag. Mást, kivált mástól adottat, a leánynak hordani nem szabad, s a jegyszalag letevése, vagy idegen felvétele komoly viszályt idézne elő a szivek országában. A legény, ha otthon van, minden este látogatást tesz jegyesénél. Közelegvén pedig a násznap, mely némi előítéletes szokásból rendesen keddre szokott kitüzetni, az azt megelőző vasárnapon a vőlegény két s a menyasszony egy vöféle bokrétásan s nádpálczásan cziframondókákkal hívogat, s mi eredeti, magát az illető két házat is ünnepélyesen meghívja. A „sirató este" a hivogatást követő napon történik, amikor a vőlegény menyasszonyának ruhát, egy pár kordovány-csizmát, nyakkendőt és selyemkötényt küld; ez a vőlegénynek ing-, lábravalós kendőkkel kedveskedik, néha még a rokonoknak is jut a kendő-ajándékból. A küldeményt vivő nők hivatalosan (ex offo) lerészegíttetnek. Az esküvés is sok tréfás szertartással történik. Mindkét fél hazulról külön indul el, s esketés után a templomból mindenik fél vendégeivel együtt hazatér. Ekkor a vőlegény kisebbik vefére a leányos házhoz megy, s fennhangon követeli a menyasszonyt, mint a kihez az örömatyának s a szülei háznak „már semmi köze." Meg nem nyervén a menyasszony kiadását, ostrommal fenyegetőzve távozik. E fenyegetés nemsokára be is lesz váltva, a mennyiben a vőlegény menyasszonya házát összes násznépével együtt meglepi. De mind a kaput, mind az ajtókat zárva találják, mi csak sok kérés után tárul fel, miután az ablakon át a sok vendég bennléte fel van fedezve; ekkor a bennlevők az udvarra zudulnak s az örömatya tettetett nehezteléssel tudakolja e megrohanás okát. Majd az álmennyasszonyok komédiája ismételtetik s végre komolyra tér át az ügy, amidőn a mennyasszony búcsúja, illetőleg búcsúztatása s beajánlása az uj szülőkhöz történik sok sírás és érzékeny jelenetek közben. Mindezek a keletiek, különösen a cserkesz nép szokásaira emlékeztetnek, hol nem is illő a mennyasszonyt másképen vinni haza, mint erőszakkal s egy pár rokon fejének beverése után. Rövid kínálgatás után az összes násznép a vőlegény házához tér, hol különösen leves, töltött káposzta és tejes kásából álló lakoma várja, melyeket verses mondások között hordanak be a vőfélek. A menyasszony elébe egy beborított tálban verebet rejtenek; a vőlegényt tányérra fordított bohár porral kínálják meg. A másutt szokásos kéregetés a kásás kanállal, szakácsnék és muzsikusok számára, itt is divatozik. A lakoma utolsó ételénél a vőfélek így adják tudtul a lakoma befejezését : „ezt elhoztuk; többet is hoztunk" (azaz hoztunk volt, de már nem hozunk.) A menyasszony-tánczon kezdődik a lakoma utáni mulatság. Ez pedig akként történik, hogy a vefér a menyasszonyt egy legelőkelőbb férfival s a többieket is párjával felállítja, mikor tánczkészen állnak, elkiáltja, hogy „szabad a táncz!" erre három rövid csárdást járnak. A menyasszonytánczra köteles tánczosnéját a vöfélnek visszaadni, s a násznagy előtt a menyasszony -tánczért 10—20 krt fizetni. A vöfél aztán mind tovább osztja a menyasszonyt, mig minden férfival tánczolt, még az előbbirelő nőkkel is, és mindeniket megfizettette. Ha valaki a menyasszonyt elszalasztja, bort fizet. Éjjel a vöfés, ha szerét teheti, ellopja a vőlegény vagy menyasszony csizmáját, mi ha megtörténik, a nyoszolyó asszony, mint roszőr, bort köteles fizetni. Reggel kontyolás után egyházba s innen a leány szülőihez mennek főkötős leányukat bemutatni. Ily kedélyes ez eredeti magyar nép belélete. Szokott mulatságaihoz tartozik még a kendermosás az úgynevezett „Krécsen," mely már inkább a menyecskék és legények mulatsága, de mint kissé tul szabados mulatság, kezd kimenni a divatból és méltán. Tul a Tiszán, csaknem szemben a hiddal magas kopár trachyt-hegy emelkedik, melyet formájáról elnevezett a nép „pap asztagjának " Erről a következő tréfás népmonda kering. Szük buza idején valami beregi zsidók búzát kerestek a tisza-ujlaki vásáron. Egy técsöi atyafi, ki tutajon ment volt le, meg épen valami ingyen fogatra szeretett volna szert tenni, így szól hozzájok : Jaj hallják kendtek, tudnám én kendteket utasitni olcsó búzára akármennyire, de beiz az messze van ide, az én hazámban. — Hát hol lakik kendh ? Técsön Máramarosban. Háth sokh-e abhuza? Egy roppant nagy asztag. No épen arra akartunk menni. Szívesen elvisszük khendet is a szekheren, csakh jöjjön. Felültek. A técsöi ember útközben elbeszélte, hogy az asztag tulajdonképen nem övé, hanem a papé. Azonban kezeskedik róla, hogy eladják, csak *