Vasárnapi Ujság – 1863
1863-10-25 / 43. szám - Kántorné 43. szám / Arczképek, Hazaiak - Kántorné (arczkép) 377. oldal / Élet- és jellemrajzok - A viski várhegy-fürdő 43. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Mexikói guerillák 43. szám / Történelmi képek
Előfizetési föltételek 1863-dik évre : a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 16 ft. Fél évre 5 ft. — isapan Vasárnapi Ujság : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapan Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. A legelső magyar tragikai szinésznő, azon korból, midőn még állandó szinpad hazánkban nem létezett. S bár időközben a pesti nemzeti szinház felépült, a sors ugy akarta, hogy e jeles művésznőnk e szinpad deszkáin soha se lépjen fel. Folyvást hive maradt a vándor életnek, s ugy hiszszük, egy rövid visszapillantás e viszontagságos pályára teljes érdekkel fog bírni a mai, boldogabb művészeti viszonyokat ért közönség előtt is. Kántorné (Engelhardt Anna) 1794-ben II.-Szebenben született. Szüleit korán elvesztvén, az elhagyatott árvát egy német szinész rokona vette magához, s Pestre hozta, hogy színészi pályára képezze. Német színésznőnek volt nevelve, azonban több magyar íróval, köztök Kazinczyval, megismerkedvén, ösztönzésekre a fővárosban működő magyar színtársulathoz csatlakozott, bármennyivel több szellemi és anyagi előnnyel kecsegtette a már Pesten is virágzott német színészet. Erős akarattal és fáradhatlan szorgalommal kezdte tanulni nyelvünket, mit ez időtájban még nem beszélt a legtisztábban, s más tekintetben is folyvást mivelte magát. Szellemdus társasága a legmiveltebb hölgyekével vetekedett, s oly könyvtára volt, mely írónál is számot tett volna. 1810 végén lépett föl először Pesten, a Hacker-háznál fölállított színpadon, meglepő eredménnyel. Kevéssel ezután Kántor Gerzson híres komikushoz ment nőül, s mindketten a Debreczenben működő kolozsvári színtársulathoz szerződtek. 1812-ben tért vissza Pestre a „Hazai és külföldi tudósítások" szerkesztője Kulcsár István igazgatása alatt álló társasághoz, mely az elkészült új színházba költözött német társaság által üresen hagyott, úgynevezett „rundellában" tartott előadásokat. Itt veszte el férjét. 1815. a rondella eladatása után a társulat Pestvármegye ajánló levele mellett Miskolczon volt kénytelen menhelyet keresni, honnan, hogy sorsukon könnyithessenek, gyakran meglátogatták Kassa, Tokaj és Eger városát, mindenütt szives fogadtatásra találva. Kántorné. (1794—1854.) Kántorné velők vándorolt, s osztozott a jó és rosz napokban. 1819-ben tűnt fel újra a pesti színpadon, művészete teljes fényében. Ekkor adattak először Kisfaludy K. színművei, s lelkesült fogadtatásukat nem kevéssé mozdította elő az, hogy a főbb női szerepeket mindig Kántorné játszotta. Az akadályokat legyőzve, már ugy beszélt és szavalt magyarul, mint előtte a magyar szinésznők közül senki. Még nagyobb diadalokat aratott 1825-ben, midőn Fehérmegye a pártfogása alatt álló társaságot a pozsonyi országgyűlésre küldé. A magyar tragikai múzsa e jeles képviselője, művészi játékával sokat hatott arra, hogy a rendek nagyobb hévvel karolják fel a nemzeti színészet ügyét. Három havi működés után a társaság elhagyta Pozsonyt, s előbb Győrt, majd Szabadkát, Aradot, Temesvárt, Komáromot és Balaton-Füredet látogatták meg. Kántorné mindenütt elragadta a közönséget, s újabb babérokat aratott. 1833-ban Budára jött, s a nemzeti színház megnyitását megelőző húsvétig, tehát 1837 áprilig, az itt működő kassai színtársulat első színésznője volt, 70 váltóforint havi fizetéssel. Midőn a nemzeti színház megnyílt, Kántornét nem találjuk tagjai közt. Az első előadáson „Belizár"-ban kellett volna fellépnie, azonban Debreczenben leányát látogatván meg, elkésett, s a rövid idő alatt rendkívüli haladást tett Laborfalvi Rózával helyettesiték. Az igazgatóság ekkor azon nyilatkozatot tevő : ha most elmaradt, maradjon el végkép. Kántorné efelől értesülvén, sem szinésztársai kérelmei, sem az igazgatóság ujabb meghívásai nem bírhatták rá a szerződésre. Büszkesége, mi magán jellemének egyik alapvonását képezi, meg volt sértve, s mintsem azt feláldozza, inkább kitette magát az élet szükségeinek. Egy akkori német lap írta róla : „A kassai társulat minden tagja a pesti nemzeti színházhoz szerződött, kivéve a magyar Schröder Zsófiát (egy akkori híres német színésznő), Kántorné asszonyt, ki sértve érezvén magát, a magyar dráma nagy veszteségére, a vidéki szinpadokra vonult vissza." Vándorcsapatokhoz szegődött, mig végre 1845-ben lelépett a színpadról Maros-Vásárhelyt, Pály Elek társaságánál. E társulattal az azelőtti évben megjárta Bukarestet, honnan Brassó, Kézdi-Vásárhely felé vevő útját, körutat tett Decsre és Enyedre, s őszre Maros-Vásárhelyre jött, hol a társulat szétoszlott, s Kántorné, tisztelői tanácsára ott maradt. Utolszor a ,,Kegyenczek" czimü drámában, mint II. Katalin orosz czárné, lépett fel; végjelenetében, midőn búcsúzik szeretteitől, e szavakat: „Isten veletek! engem többé nem láttok!" zokogása miatt alig tudta elrebegni. Később a M.Vásárhelyt megforduló vidéki társaságoknál a magyar színművészet e királynőjét a jegyszedéshez alkalmazták, s .. hosszú idő múlva a Dézsi igazgatása alatti társulat által adott „Preciosa" czimü darabban k Áx ToRNÉ.