Vasárnapi Ujság – 1865
1865-01-22 / 4. szám - Egy nóta meséje. Major Béla 38. oldal / Elbeszélések - Hirlapirodalmunk a 19-ik században. III-ik közlés. Szinnyei József 38. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Szász Károly: A gazdaghoz 38. oldal / Költemények
hogy Hoorn grófot egy órával később végezték ki, mint Egmontot,de művészi szempontból e kifogás tekintetbe nem jöhet, miután nemcsak családi kötelékek, életök főbb mozzanatai, hanem különösen közös haláluk is az utókor emlékezetében elválaszthatlanná tevé e két férfiút. II. Fülöp spanyol király vak dühének ez áldozatait. Az emlék számára jobb helyet nem lehete választani, mint azon tért, a hol a két áldozat erőszakos halál által mult ki. A gazdaghoz. A gazdagságban annyi csáb van! — Lakozni magas palotában, S meddig a sik földet belátod, Azt tudni, hogy mindaz sajátod. Pompázni bársonyos ruhában, Selyem párnán fekünni lágyan, S bírni (ez a leglágyabb fekhely!) Szánókkal nem, csak irigyekkel. Ha unod magad gyönyörödben: Kocsid, lovad, hogy tovaröppenj; Ha a magány nehéz, csak szólítsd, S mulattatnak tányérnyalóid; Komor vagy? — homlokod redőit Simítni: vannak szeretőid; Szolgáid, hogy parancsod lessék . . . Mennyi élv? — S semmi kötelesség? Ki azt hiszed, hogy épen semmi, Csupán mindent kedvedre tenni: Engedd meg nékem, oh te gazdag, Hogy egyet mást eszedbe hozzak. Vagy bár magad,— mert engem tisztán — Nézz szét a széles életutczán, A tömeget és utait lásd, S magad tégy egy kis hasonlítást! Istentől mennyi áldást vettél! Neked nincs hő nyár, nincs hideg tél; Abban zöld árny tart húst feletted, Ebben jó kandalló melenget. Izzad délben sok a barázdán, Diderg sok a tél zúzmarázzán: Te télen nyáron megtalálod Jó pamlagod' és déli álmod'. Hányszor jön a szegény, ajtódhoz, Kit oda kín, éhség, nyomor hoz. Tarisznyájába' semmi sincsen, S keze még reszket a kilincsen. — Jobb is ajtód, mit gőgöd lázár, Ki sem nyílnék ... A szegény Lázár ! O csak a hulladékokéi esd Asztalodról ... oh vesd elé, vesd! Kutyád, az jobb; jő s sebit nyalja, Mig szegénynek kő feje alja. Te meg szérüs kertedbe mészsz. Mi Gyönyör az asztagokra nézni! Öt — tiz — husz! Számláin is röstelled S ásítva állsz a szérű mellett. A szép arany szem, garmadával! — Nem volnál dús egyharmadával? Egyharmada? — annyit nem kértünk Hogy kétharmadról mondj le értünk. Nekünk elég: — ha istent nézvén — Feleslegednek századrészén A legnagyobb gyönyört magadnak Megvásárlód, — azét, ki adhat, Ki jót tehet, könyüt törülhet, S gyöngy helyett hálakönynek örülhet! Csak azt kérjük: magaddal el ne Hitesd, hogy a föld fejedelme S jogos birója csak a gazdag! Ne, hogy számára van csak asztag! Mikor takarsz, jusson eszedbe, Hogy nem csak magadét veszed be, Mert a szegényeknek szánt kéve A gazdagoknál van letéve! Szász Károly, mint senkinek. Épen sorozás ideje következett, az egész dolgot máskülönben nem kutatva, besoroztatta a csikósbojtárt, mint korhelyt, faluterhét. A falu elöljárósága nem is szólt, ellene semmit, sőt nagyon igazságosnak találta a kijelölést. Tagadhatlan, hogy Kerekes Józsi korhely faluterhe. Leginkább megérdemli a legénység között, hogy elvigyék. A sótalan kenyér majd megjavítja. A nép részvéte azonban nem aludt ki a szép legény iránt. Sokan akadtak, akik ugy egymás közt mentegették; akadt olyan is, aki nótáját tovább folytatta . Már én többet menyecskékhez nem járok. Itt a verbung, katonának beállok, Káplár uram, írja fel a levélre. Itt a kezem felcsapok a kezébe! Ez is hozzánőtt a többihez. Egynémelyik a falubeli fiuk közül, a mint néha levelet irt hazai megemlékezett Pattincs Józsiról is, a ki szintén künn katonáskodik Csehországban. A népdal aztán nőtt tovább : Csehországba hoztak el a vasúton, Velem búsul sok kenyeres pajtásom Hej, de rövid bakkancsomnak a szára, Esik a hó, fázik a lábam szára. Egyszer nagy pecsétes levél jött le a vármegyétől, melyben Kerekes Józsit keresik, a ki megszökött az ezredétől. Nemsokára aztán bennjárt a jegyző úr a megye székhelyén, az beszélte, hogy Pattvics Józsit elfogták amint hazafelé törekedett, a börtönben van, nagyon beteg, nem szállíthatják tovább, mert közel van halálához. Bujdosása nagyon megviselte, egészen oda van a szegény szép legény. Akkor ismét nőtt a népdal egy versszakkal : Eljöhetsz már, édes rózsám, Egerbe, Nem találsz már a vármegye kezébe; Nem találsz már a vármegye kezében, Majd megtalálsz a temető szélében. VI. Hát szegény Julcsa? A léha fővárosi úrfi megölelte a csinos szobaleányt, s egy egész életet tett tönkre. Ki számol be ezért az örök biró előtt ? A leányoknak átalában szomorú sorsuk van. Nem panaszolhatják el senkinek, ha valami fáj , titkolniok kell a bánatot, keserűséget és meg sem boszulhatják azon, a ki okozta. Julcsa nem látta azon percztől kezdve a bojtárt, melyben az ellökte őt magától. Józsi hovatovább érdemessé is tette magát rá, hogy ne lássa a lány többet; korhely lett, a világ csúfja. Szegény leány mindent tudott. Tudta a nótát, melyet miatta, róla csináltak. Még azt a versszakot is hallotta, melyet a „Mi tetszik" szolgálója énekelt. Megtört a tudásban teste, lelke. Nem lett beteg, mint ahogy talán valami városi kisasszony tette volna, hanem apránkint hervadt, sorvadt, mint akármely leány ilyen körülmények között. A fiút elvitték katonának, a nagyságos úrfi visszament Pestre; a szegény leány árván, elhagyottan egyedül maradt nehéz bubánatával s a könnyelmű bűn öntudatával. Arra való társak, hogy az embert elveszitsék. Megmaradt a szolgálatban, de nemsokára alig lehetett hasznát venni. Megfogyott, megsápadt, öreg beteges apja meghalt; még csak ez volt hátra, hogy semmi se kösse többé az élethez. Az öreg Kardos Péterné váltig kérdezgette, szegényt, hogy : mi baja? mi lette? Nagyot sóhajtott, és nem felelt jpást, csak : — Nincs nekem semmi bajom, csak úgy szeretnék a temetőben lenni! Magam sem tudom, miért? Pedig dehogy nem tudta, dehogy nem tudta! Tudta más is, s valami jámbor népdalköltő, aki gatyában és lóbor-csizmában járt, beleélte magát a helyzetébe, s a népdal újra nőtt egy versszakkal: Megásták már a nagyréti temetőt, Engem temessenek bele legelőbb; Piros rózsát, rozmaringot fejfámhoz, Búbánatos szívvel majd a rózsámhoz. Szegény leány, hallotta ezt a nótát is, és tudta, hogy reá van csinálva. Már el is bucsuztatták! Igazságuk van! Kis idő múlva jött a hír a székvárosból, hogy a rab Kerekes Józsi meghalt a börtönben. El is temették. Julcsát végkép letörte a kétségbeesés. Egy este lement a Tiszára, s nem is tért vissza többé. Harmadnapra holttestét fogták ki a halászok. A falu alatt, a Tisza partján, van egy szomorú kis temető, alig egy pár négyszögölnyi tér. Oda szokták a Tiszába fultakat eltemetni, külön a többi halottól. A sírok szaporodtak eggyel, s a népdalokhoz még egy versszak, az utosó, járult; azzal véget ért az egész történet : Nagy-Rét alatt van egy oszlop leásva, Arra van a Julcsa neve kivágva; Lányok, lányok, barna lányok, sirjátok, Csak énrólam jó hirt-nevet mondjatok ! A lányok meg is emlékeznek róla hűségesen. Nincs fonóka, aratás, kukoricza- vagy tollfosztás, vagy akármiféle összejövetel, ahol a Pattincs Józsi, meg a Kardos Julis nótáját el ne énekelnék, melynek históriáját mindnyájan tudják. És ilyenkor vége-hossza nincs a dicsérgetésnek és sajnálkozásnak szegény Julcsa felett; elmondják, hogy milyen jó volt,milyen szép én,milyen sz^refcsétlen. Egy-egy legény el is busul a történet felett, — Ilyenek Vagytok ti lányok, mindnyájan, — sóhajtja, — nem lehet a hűségetekben bízni! Fel is fogadja erősen, hogy nem szeret meg egyet sem, mert hej, sok bajjal jár az a szeretőtartás. Hanem már a másik perczben megint ott legyeskedik a vihogó lánynépség között. Bizony szép öcsém, te sem vagy különb más emberfiánál. Aztán meg nem következés, hogy minden szerelmes pár sorsa olyan szomorú legyen, mint a Pattincs Józsié, meg Kardos Julisé. Major Béla. Egy nóta meséje. Népies beszély. Vége.) V. A nagyságos ifiurnak atyja nagy, hatalmas ur volt a vármegyénél. Módjában állott, ugy megbőszülni a fián elkövetett boszut, a 38 Ifrlapirodalmuak a 19-ik században. Harmadik közlés 1841—1847. (Folytatás.) Szépirodalmi és divatlapok ez időszakban. „Regélő, első szépművészeti folyóirás" alapul és szerkeszté Mátrai Gábor. 1833. ápriltól kezdve. „Honművész" társával, folytatta pályáját előbbi igénytelen egyszerűségében, korántsem tökéletesedve, közölt mint eddig költeményeket, közben olyakat is, melyek díszére váltak, életrajzokat, szépművészeti tárgyakat, színi bírálatokat stb. Divatképei csinosak voltak. Megjelent mindegyik hetenkint kétszer 8-rétben félives számokban velbben, félévi dijak helyben, kifestett divatképpel 5 ft., postán 6 ft. p. pnyomatott Trattner-Károlyinál. 1841. jun. végével megszűnt. (Liter. Lapok 1841. 60. — Pesti Hirlap 1841. I. SS>• Hirnök 1841. 1. 15. Tud. Tár. 1842. VI. Literatur» rész. 481.) „Athenaeum. Tudományok és szépművészetek tára." 1637-ben alapítva, kiadták Schedel és Vörösmarty, szerkesztő: Bajza. 1841-től kezdve társllapja a „Figyelmező," mint magánálló független