Vasárnapi Ujság – 1867
1867-01-13 / 2. szám - A kit semmi vissza nem rettent. (Történeti elbeszélés.) Győry Vilmos 14. oldal / Elbeszélések; genreképek - Dalmady Győző: Oh csak vigasztalódjál! 14. oldal / Költemények
intézményeket tanulmányozza. Tapasztalásainak eredményét egy Athénben megjelent iratban adta ki, mely a honvédelem és népfegyverkezésről szól. Egy másik jó munkát is írt az erődítési ügyről, különös tekintettel Görögországra. Katonai tapasztalatait már régebben nagyobb téren is növelte, midőn az 1854. évi nagy orosz-török hadjáratban az orosz főhadiszálláson Szilisztria ostrománál jelen volt, s a franczia hadsereget legutóbbi szyriai expeditiójában is kisérte. 1866. évi szeptemberben midőn Kandia görög népsége a török uralom ellen fölkelt, Koroneos, az athéni nemzetőrség parancsnoka, elhagyá állását és családját, csak azért, hogy ezen fölkelésben tevékeny részt vegyen. Csakhamar a sziget keleti részeinek parancsnokává választatott, hol a Mustafa basa vezérlete alatt álló török-egyiptomi sereggel gyakran kemény összeütközései voltak, melyek egyikében egy jeles török tábornok, az Omer basa iskolájában nevekedett Jajah basa is elesett. — Hogy Koroncos hadviselési módja Kandia szigetén átalában , bizonyos terv és rendszer s a hadtudomány megállapított szabályai szerint folyik, arról nemcsak az eddigi siker, de a vezérnek az athéni görög hírlapokban közzétett terjedelmes tudósításai is tanúskodnak. A fölkelt görög csapatok helyzete Kandia szigetén még ma is igen kedvező s a török sereg eddigi sikere igen csekély. Sőt a sziget két legnevezetesebb tartományában a törökök néhány várba voltak kénytelenek meghúzódni, ahonnan kitörni alig mernek. A görög népség egyre követeli a töröktől való függetlenségét s Görögországgal egyesülését, mely szándékában erősen támogattatik az orosz kormánytól, mely a görög s átalában a törökországi bonyodalmak zavarából magára nézve is nagy előnyöket vár. Azonfelül a felkelő csapatok folytonos gyarapodást nyernek a szomszéd Görögország népségéből, sőt újabb időben a világ minden részéből ide sereglett, vállalkozó és kalandvadászó, veres inges, egykori garibaldisták is nagy számmal gyülekeznek Koroneos zászlója alá. (De azért egy legújabb török távirat mégis azt híreszteli, hogy a fölkelők szét vannak szórva s maga Koroneos is egy orosz hajóra szándékozik menekülni.) Hogy Mustafa basa mennyire becsüli Koroneos személyes befolyását, azon körülmény is tanusitja, hogy fejére 500,000 piaszternyi dijat tűzött ki. Ott csak vigasztalódjál! Nézd, még ragyog az ég boltja! Öröktitku kékjében; Mindenható szellem mondja: „Minden elmúl, de én nem." Mit ér a kedv! Vigadókkal Nincsen az ur kegyelme; A szent ige ahhoz szólal, Kit szenvedés, hú ver le . . . Oh csak vigasztalódjál! Minden óra bánatában Az örökkévalóság Lehelete érint lágyan, Mint fuvalom a rózsát. Oh hallgasd a titkos szókat, Emelkedjél és érezz! Boldog, aki ekkép szólhat: Közel voltam az éghez! Oh csak vigasztalódjál! Soha még ily magaságban Nem ragyogtál felettem! Hogy alakod megtaláljam. Szemem föl kell emelnem, 1 1 Könnyeid mint csillaglángok Tűnnek felém a ködbül. Csillagesés, amit látok, Midőn egy-egy legördül . . . Oh csak vigasztalódjál! Mit vesztettél? Oh ne hidd azt, Hogy az élőt bírjuk csak, Es a kikért búnk fennvirraszt, Mindörökre elbuktak ! Kedveseink halva lesznek Igazán a miéink, Midőn örök békehelynek Szivünk nyitjuk meg nekik . . . Oh csak vigasztalódjál! A kit ennyi kegyelemmel Halmozott el végzése, Ki a búban szebben kel fel, Mint tündöklött eszébe: Nagy hivatás indul avval! Mert kevésnek van adva: Többet nyerni a bánattal, Mint az öröm nyújthatna . . . Oh csak vigasztalódjál: Dalmady Győző, kit semmi vissza nem rettent. (Történeti elbeszélés.) (Falytvár.i Erichson Gusztáv egy ideig nyugodtan tölte Koppenhágában napjait. Azonban egyszer csak hirek érkeztek, melyek a lelkes ifjúnak elvették minden nyugodalmát, hirek, melyek szivét megrenditék, lelkét tetterővel tölték el. Hirét vette, hogy Sten-Sture özvegye, a férfias lelkű Krisztina, sereget gyűjtött, mellyel hét egész hónapig védelmezé hazájának fővárosát. — Hogyan?! — kiálta fel ekkor a lelkes ifjú, s most százszorta szomorúbbá vált száműzetésében — ha még a nők is ilyen hősies védői a szent hazának, hát a férfiaknak szabad-e akkor tétlenül nézniök, hogyan, vezetik rablánczra nemzetük? E gondolat aztán nem hagyta nyugodni sem nappal, sem éjjel, megjelent előtte ébrenlétében, megjelent álmában, majd mint kísértő, majd mint buzdító, kimondhatatlan az, mennyit szenvedett a lelkes ifjú e gondolatnak parancsoló hatalmától. Ha szökik, hálátlan lesz Banér iránt, akinek szabadságát köszönheti; ha marad, s hirtelen lesz hazája iránt, a melynek életével tartozik. Végre is, a nehéz tusában, a honi szeretet győzött a rokonszeretet fölött. Elhatározta magában, hogy Koppenhágából megszökik s visszamegy hazájába. De ezt könnyebb volt gondolatban elhatározni, mint tettleg végrehajtani. A zsarnok fejedelmek semmire sem fordítanak nagyobb figyelmet, mint elleneik lépéseire, s így semmi sem lehetett világosabb az ifjú előtt, mint az, hogy rendes úton Dániából nem juthat el Svédországba. Ekkor valami jutott eszébe. Tudta, hogy a németországi Hanza-városok, az akkori világkereskedelem legfőbb székhelyei, a legellenségesebb viszonyban állanak Dániával; sejtő, ha ő e városok valamelyikébe menekülhet, akár Brémába, akár Hamburgba, akár Lübeckbe, csak egy szót kell említnie dánia-ellenes terveiről, s a szövetségi városok azonnal pártfogásukba veszik. Ezen tervének kivitelére semmi sem lehetett örvendetesebb, kínálkozóbb alkalom, mint az a csordahajtás, melynek útjáról, czéljáról ő már akkor tudomással bírt, midőn hozzácsatlakozott. E veszedelmes úton el volt készülve mindenre, csak arra nem, ami épen Lübeckben történt vele. Pártfogást remélt, — s úgy látszik, ellenségeket talált. Ki lehetett feladója, ki tudósíthatta, sejthető érkezéséről a lübecki tanácsot? A gyötrelmes gondolat, az aggasztó talány nem maradt sokáig titok előtte. A tisztességes fogságban nem töltött még egy félórát, midőn az ajtó nyílt, s ugyanazon fegyveres férfiú, ki őt előbb ide kiséré, — e szavakkal nyitott be hozzá: — A magas tanács látni kivánja önt. Elgondolható, hogy az ifjú szive mily hatalmasan dobbant e tudósításra. Nyomban követé vezetőjét. A magas tanács csakugyan együtt ült, Lübeck városának legtekintélyesebb polgáraiból állt. De a tanács előtt, annak tagjain kívül, még egy másik, idegen férfiú is állott. Mikor az ifjú belépett, ez az idegen férfiú szótlanul, de azért fájdalmas szemrehányássak tekintett rá. — Banér úr, bátyám! — kiálta fel az ifjú meglepetve — s ön itt? — Én is azt kérdezem tőled — viszonzá az öreg ur s hangja nem volt ment minden hidegségtől — s talán több joggal, mint te éntőlem. Én éretted jöttem, kövess engem. Ez kötelességed. Nem akarjuk e jelenetet hosszas leírás által unalmassá tenni. A tanácsteremben jelenlevők három felekezetet képeztek. Az egyik az ifjú volt, ki a Hanza-város magas tanácsát csak arra kérte, szállítsák őt titkon valami biztos hajón Svédországba; a második fél Banér úr volt, a ki nem késett fölemlíteni az ő lekötött hatezer tallérját, s ezek elvesztésétől való féltében nem késett fölemlíteni az ifjú előtt, hogy szíves szolgálataiért ettől talán mégis több hálát érdemelt volna, mint hogy őt pénze vesztetté tegye s féligmeddig koldusbotra juttassa; a harmadik fél maga a nemes tanács volt, melynek a két versenyző között ítélnie kell vala. Erichson Gusztáv nyilatkozatai telve valának a legforróbb hálával jóltevője, de a leglelkesebb szeretettel hazája iránt. Nemes szavakban biztositá bátyját, hogy ha Isten az ő tervét megsegítendi, mily gazdagon visszafizetendi ennek netaláni veszteségét; az öreg Banér azonban öccse tervét merő ábrándnak itélé, s a példabeszéd szerint jobb szeretné a verebet ma, mint holnap a túzokot. Határozottan követelte, hogy Gusztáv haladéktalanul térjen vissza Koppenhágába. — Soha, bátyám, soha! — kiálta fel az ifjú nemes hévvel — látja Isten becsületes szivemet, mennyire fáj ezt mondanom, mennyire fáj, hogy önnek, legnagyobb jól tevőmnek fájdalmat kell okoznom, de amig Svédország trónját dán zsarnok bitorolja, addig Erichson Gusztávnak nem szabad tétlenül pihennie! Végre is a dolog a magas tanács határozata alá esett. És a tanácsurak odanyilatkoztak, hogy Bauer úrnak igaza van, s a kezessége által védelme alatt álló ifjúnak vissza kell térnie Koppenhágába. Brems polgármester mindez ideig nem szólott egy hangot sem, hanem annál többet szemlélt és figyelmezett. — Mielőtt a határozat kimondatnék — szólt a tekintélyes polgárnagy végre — kérem a versenygő feleket, lépjenek a mellékterembe, mi pedig tanácskozzunk. Bauer úr és Gusztáv távozának. Feszült gyötrelmes várakozás volt az, mely ezután beállott. Szerencse, hogy nem