Vasárnapi Ujság – 1869
1869-08-01 / 31. szám - Páris Amerikában. Laboulay Ed. után 422. oldal / Elbeszélések; genreképek - Verseghy Ferencz: Harczi dalok (1798) 422. oldal / Költemények
őképen az angolok mindent mozgásba hoztak, hogy rábírják az engedély visszavonásba, de ő sokkal jobban szerette Lessepset, sem hogy határozatától bárki kedvéért is egészen el tudott volna állani. Az ő halála után követője, Ismail pasa, Napoleon unszolására, kit az angolok tűrhetetlen akadékoskodása buzgó védnökévé tett a vállalatnak, még hathatósabban támogatta Lesseps tervét. Mindazáltal diplomácziai nehézségek, a fényes kapu gyanakvó bizalmatlankodása és az angol kormány féltékenysége nagyon megnehezítették s több évig húzták-halasztották a terv kivitelét. E végből Lesseps 1856-ban egy munkát is irt, mely a kereskedelmi világra oly kedvező befolyást gyakorolt, hogy ennek következtében művét, az angol ármánykodások által elébe gördített akadályok s az európai tőkepénzesek egy részének kétkedése daczára is, 1859-ben 80 millió tőkével, mely 400 ezer forintos részvény utján gyűlt össze, sikerült megkezdenie. A kétkedőknek s ellenségei túlságosan is heves megtámadásaira Lesseps kétségbevonhatatlan statisztikai tényekkel és adatokkal és a szaktudósok véleményével felelt s fáradhatatlan buzgalmának végre csakugyan sikerült is az európai államokban több kitünő egyéniség rokonszenvét s kedvező nyilatkozatát megnyernie nagyszerű vállalata számára. A politikai ellentállás utoljára is kénytelen volt engedni a terv életrevalóságának. A munka tehát 1859 óta kisebb-nagyobb félbeszakításokkal, melyeket ismét csak diplomácziai ármánykodások s politikai álokok gördítettek akadályul a vállalat elébe, lankadatlan erélylyel s gyorsasággal haladt előre. Az óriási mű elkészült s a suezi tengeri csatorna ünnepélyes megnyitása ez év novemberének 17-én megtörténik. S. L. Harczi dalok.*) (1798-ból.) I. Ébredj hazánknak bajnok népe, Ragadd ki híres kardodat; Nevednek esküdt ellensége Dühödve hozza lánczodat. A vérszopó tirannus fajzat Melledre szegzi fegyverét S véredbe mártja rút kezét, Ha szolgaságra nem hurczolhat. Fegyverre bajnokok, Levente magyarok! Rontsunk, Rontsunk A vérszomjukra, Vagdaljuk halmokra. II. E béres martalékok *enyája Ordítva halot'1llenünk, Halált visít . trombitája, Remeg sz&ára életünk, Szerelmes asszony-társainkat Örök bilincsre kergeti, Honunkat földig égeti, Pallosra hányja magzatunkat. Fegyverre stb. III. E félénk rabok rút dagálya Győzhessen egy nagy nemzetet? Az emberi jusnak kém-nadálya Igázzon férfi szíveket? Csordája béres árulóknak. Mely kész eladni a hazát, Hogy hordozhasson pántlikát, — •lust szabjon szabad magyaroknak? Fegyverre stb. E k*rrz' 'Wokat, a franczia háború idejéből, Márki ^ ».« »Wh század végéről s a jelennek elejéről összeírt sor ur. egy a mult plázai igéről s r wíe Wti ^«Igyűjtemény > A mé* akkor nem létezett ..mar . nyomán közli, .martaldcz" helyett. 422 IV. Reszkess lator tirannus pára, Hatalmad napja érkezik; Fejedre száll a vérnek ára, Mely érted ingyen ontatik. Tanácsnokidnak dőre pártja Önként koholja vesztedet, Magyar lesz, a ki híredet Örökös homályba boritja. Fegyverre stb. Völd, bajnok, a gaz despotákat, Kik embervérben fördenek, Kik megtapodván jusainkat, Lopott bíborban fénylenek. De szánd meg embertársainkat, Kiket magukhoz csaltanak, Vagy másként arra birtanak, Hogy ostromolják hónainkat, Fegyverre stb. VI. Édes hazánknak szent szerelme! Vezesd vitézid karjait, Kedvelt szabadság istensége, Törd össze békénk lánczait. Küldjétek ütköző csatánkhoz A győzedelmek angyalát, Hadd űzze a gaz despotát Pokolnak kormos ajtajához. Fegyverre bajnokok, Levente magyarok! Rontsunk, Rontsunk A vérszomjukra, Vagdaljuk halmokra. Közli: Márki Sándor. Paris Amerikában. (Folytatás.) •A szerkesztőségben tapasztaltak után a nyilvánosság pályája még szélesb körökbe ragadja a hüledező doktort. Municipális választások következnek, s ő, a tűzvésznél tanúsított bátorsága folytán népszerű ember, a jelöltek közt van, mint községi ut-felügyelő biztos. A választási mozgalmak, korteskedések, pártoskodások rendkívüli élénkséggel folynak. Személyes sérelmek sem hiányzanak. Végre is a doktor nagy többséggel megválasztatik ut inspectornak, ami őt később bajba is dönti, a hivatallal együtt járó felelősség s kártérítési kötelezettség miatt. A választási szabadságnak, e dicső polgári joggyakorlatnak méltó társa Amerikában a szabad vallási gyakorlat, egész korlátlanságában. Doktorunk, amennyi humorral, ép oly bensőséggel rajzolja le vasárnapi nagy utazását a több mint félszázra menő felekezetek templomaiban, s részvételét azok isteni tiszteletein. De nekünk e vonzó képtől máshoz kell sietnünk: az amerikai igazságszolgáltatás képéhez. Ut felügyelő urat egy orosz kövezet miatt eltört kocsis megbénult ló miatt biró elébe idézik, a mint nem győz eléggé szörnyülködni, hogy hatósági személyt vád alá fogni mer valaki! A békebiró előtt azonban kiegyezkedik a károssal s tanuja lesz a következő jelenetnek, mely egy amerikai békebiró eljárását a mily hiven, ép oly elevenen terjeszti elő. Előbb azonban néhány sort bocsátunk előre, melyekkel Humbug ur (mert épen ő a békebiró) a birói nyilvánosságot jellemzi. — Hogyan van az, kérdezi a doktor, hogy oly kevés ember van a teremben? Azt hittem, hogy szabad országban az igazságszolgáltatás minden polgárnak legfőbb ügye. — Kedves doktor, felelt a békebíró, látja ön e három gyorsírót, akik papírokat és tollukat készítik? Azt mondom önnek, amit valaha lord Mansfield: „az ország itt van." Legyen ön nyugodt, két óra leforgása előtt egész Páris ön perével fog foglalkozni. Az igazságszolgáltatás nyilvánossága a hírlapok nyilvánosságában áll. Tiltsa el ön a tudósításokat, és titokban fog ön elitéltetni és négy fal közt megfojtatni, ha mindjárt háromszáz ember volna is jelen. Reánk, harmincz millió lélekből álló népre nézve a forum — a hírlap. Ez a legkisebb félnek, a legcsekélyebb bűnösnek is birájává, tanujává és ügyvédjévé — az egész országot teszi. A sajtó, kedves barátom, higyje meg ezt ön egy vén journalistának, egyedüli biztositéka az igazságszolgáltatásnak és a szabadságnak. A tárgyalás a békehirónál. Helyet foglaltam Humbug mellett, figyelve arra, hogy tiszteletteljesen a háttérben maradjak, és azon idő alatt, míg jelentéktelen polgári ügyeket végeztek, a termet és a szereplőket vettem szemügyre. Nem volt semmi emelvény, amely a hatóságot a perlekedők fölé emelte: egyszerű fakorlát választotta el a törvényszéket a közönségtől. Humbug egy nagy íróasztal mögött ült, mely nem egyik végén az írnok vagy jegyző írt; a bíróval szemben egy páholyféle volt a vádlott számára; valamivel a vádlott előtt egy asztal állt a panaszló és tanúk részére. Semmi több. És még emelte a látvány egyszerűségét az, hogy senki sem volt jelmezben. Humbug fekete ruhában elnökölt, kalapjával a fején; az ügyvédeknek sem volt semmi különös öltönyük. A hivatalos ruháknak, galléroknak és parókáknak híre sem volt. E kezdetleges népnek oly jámbor hite van az igazságszolgáltatásban, hogy ceremóniák nélkül is hisz benne. Mindenütt megérezni a puritán durvaságot. Képzeljétek még hozzá, hogy a gyorsíróknak kiváló helyük van. Ezek a népet képviselik, amint az tisztviselőit ellenőrzi és az igazságszolgáltatás felett biráskodik. Oh demokratia, ez a te műved! És mégis nincs ország, ahol nagyobb volna a tisztelet a törvény és a bizalom a tisztviselő iránt. Ez is egyike azon furcsaságoknak, amelyek kétségbevonhatlanul bizonyítják, hogy az angolszász a szabadságra teremtetett épen úgy, mint a franczia a háborúra és a német a savanyu káposztára és bölcsészetre. Azt hinni, hogy e nehéz eledel minden gyomornak jó, ez volt atyáink bolondsága. E jó emberek tudatlanságukban nem találták ki, hogy vannak individualista és vannak centralista fajok (szép két szó !); amazok arra hivatva, hogy az űrben magánosan bolyongjanak, mint a héja; emezek, hogy nyájakban éljenek, és mint a birkák, nyírassanak. Politika, vallás, bölcsészet, szabadság, ezek természetrajzi kérdések, oly sajátságok, melyek, a „homo czivilizatus"-t az összes két és négy lábú barmok közt megkülönböztetik. Ez bámulatos fölfedezés ! Örök dicsősége korunk szép szellemeinek! Midőn a polgári perek sora véget ért, egy vádlottat vezettek be a páholyba. Halovány fiatal ember volt, hosszú hajjal, elsatnyult és szemtelen arczczal. Humbug kérdésére megmondá nevét és lakását, hozzátéve még, hogy szabó és hogy „nem vétkes"-nek mondja magát*). Azután leült, kezét fürtjeibe merítve és megvető mosollyal tekintve vádlóira. — Biró ur, szólt egy policeman, ez a város egyik legügyesebb tolvaja; a tömegben, ahol elfogták, negyed óra alatt hat zsebet metszettek fel. E ficzkót csíptük meg, akit jól ismerünk; kabátjának bélésében e nagy ollók voltak, különben mitsem találtunk nála. — Nincsen más tanú, vagy egyéb bizonyíték? kérdezte a bíró — Nincs, bíró úr. — Akkor bocsássátok el az úriembert, és máskor iparkodjatok ügyesebbek lenni. A tolvaj üdvözölte Humbugot és nyugodt léptekkel ment el, mint a ki egy perezre sem kétkedett felmentetésén. — Hogyan, szóltam Humbughoz, ön elbocsátja e gazembert? — Kétségkívül, miután nincs corpus delicti. — De e nyomorultnak rolz hire, ama felmetszett zsebbek s azon ollók, ezek csak bizonyítékok. — Nem, felelt Humbug; ezek egyszerű gyanuokok. Nagyon valószinü, hogy ez ember azért ment a tömegbe, hogy ott lopjon, de a törvény a bűnt és nem a szándékot bünteti; tért enged a kétségnek, félelemnek és furdalásoknak. Ha a szándékért ítélnék el az embereket, mely becsületes embert nem kellene életében tízszer felakasztani? És különben, ha a bírónak jogot adunk a vádlott lelkében olvasni, mi lesz az emberi igazságszolgáltatás egyéb, mint képmutató önkényke- To plead, guilty vagy not guilty, annyit tesz mint bevallani vétkét, vagy ártatlannak nyilvánítani magát A törvény csak ezen nyilatkozatot kívánja meg a vádlottól.