Vasárnapi Ujság – 1869
1869-01-03 / 1. szám - Petőfi Sándor 1. szám / Arczképek, Hazaiak - Petőfi Sándor szülői (2 arczkép) 1. szám / Arczképek, Hazaiak - Petőfiné Szendrey Julia (1847) 1. szám / Arczképek, Hazaiak - Petőfi Sándor (4 arczkép) 1. oldal / Élet- és jellemrajzok - Erdőd vára Szatmármegyében 1. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak
2 közlegény" — a minél felebb két év alatt nem is vitte, — elszigorodva, elbetegesedve, elrongyosodva, de lángesze sejtelmes öntudatával, a sugólyuk hátán és a katona köpönyeg deszkafalára verseket irva, Horvátországon, Tirolon, Pozsonyon át Debreczenig, sanyarogva mindenütt, — íme Magyarország készülő nagy költőjének élete a következett néhány éven át. A katonaság majd életébe került. Annyira elbetegesedett s oly kevéssé birta már a közlegényi élet strapáczáit, hogy ha egy derék katonaorvos nem könyörül rajta s nem superarbitráltatja (el nem bocsáttatja a szolgálatból, valószinüleg áldozatává lesz annak, s kiszabadulván, a tanulói pályát kisérte meg ismét s Pápán diáknak állott be. (1841. okt.) Itt találta Szeberényit, selmeczi barátját s első irodalmi kísérletei bátoritóját. Itt szövődött barátsága Jókaival s Orlai Petricscsel, ki rokona is volt, s a három ifjú együtt lakva, kölcsönösen biztatták egymást választott pályájukon. Jókai festő akart lenni, Orlai novellákat irt (az élet, midőn tehetségeiket kifejtette s megállapitá, fölcseréltette velük a ferdén választott szerepeket), Petőfi pedig folyvást a színészi pályáról álmodozott, melynek sanyaruságát már egyszer megkóstolta volt, de melynek még azután is soká nem birt végbúcsut mondani s vissza-visszatért gyalulatlan deszkáira. Pápán gyorsan fejlődött írói tehetsége. Egyes költeményei az iskolai önképző-kör Érdemkönyvébe jöttek bele; balladai pályadijt is nyert,sőt egy költeményét „A borozót" még Petrovics Sándor név alatt, az Athenaeum is kiadta (1842. évf. 61. szám.),a mi akkor nagy dolog volt. Rendbe hozván egy kissé életét, kibékült szüleivel, kik ekkor már Duna-Vecsén laktak s korcsmát árendáltak. Haza ment s haza s most időt is töltött a szülői háznál. Első szerelme egy dunavecsei közbirtokos leánya, II. Zsuzsika, szép, kedves leányzó, később egy lelkész-tanitó neje, holta napjáig őrizte néhány hozzá irt csinos költeményét. Az öreg Petrovics, ki szigorú, de jószivü s gyermekeit szerető ember volt, megnyugodott egy kissé fia életének ujabb fordulatán. A legszeretőbb édes anya pedig, kitől Petőfi nemes és fogékony kedélyét öröklő, békitő angyalként állott a szigorú apa s a daczos fiu között. Pesten megfordulva, legnagyobb tisztelete tárgyaival, Bajzával és Vörösmartyval megismerkedett. Előbb Pönögei Kis Pál név alatt mutatta be magát, mint Petőfi barátja s megbizottja, ki néhány verset vitt tőle az Athenaeum számára s maga is bátorkodék néhány népdalt átnyújtani. A Pönögei Kis Pál népdalai (köztök a „Hortobágyi korcsmárosné" kezdetű) talán még jobban megnyerték a Vörösmarty tetszését, mint a Petőfi versei, bár azokról is szivélyes elismeréssel s bátorítólag nyilatkozott a derék öreg úr, a fiatal költők valódi atyja. Csakhamar kisült, hogy Petőfi és Pönögei Kis Pál egy személy, és az irodalom korifeusai annál nagyobb elismeréssel voltak tehetségei iránt. Pápára vissza sem ment többé tanulónak, hanem Pozsonyba, hol országgyűlési tudósítások másolásával tengette életét, majd Pestre, hol Nagy Ignácz a külföldi regénytár szerkesztője egypár regényt fordíttatott vele s azután Debreczenbe, hol ismét színészkedett, de ismét egészen elbetegesedett, ruháit is eladogatta s eladósodott. Neve már ekkor ismeretes kezdett lenni s reményeket kötöttek hozzá az irodalomban. S midőn még egyszer szerencsét próbálni, hideg tél idején majdnem ruhátlanul, tarisznyájában egy füzetnyi verssel, gyalog Pestre indult, útját Tokaj és Eger felé véve, ez utóbbi helyen az irodalomszerető lelkes kispapok, köztük Tárkányi és Pájer, szívesen, sőt kitüntetéssel fogadták. — Pesten ismét Bajza és Vörösmarty vették pártolás alá. De verseinek kiadót nem találhattak, míg ki nem eszközölték, hogy a szabadelvű Nemzeti kör legyen kiadójuk. így jelent meg verseinek első füzete a Nemzetikör maecenássága s 150 pengő forint irói dij mellett. Közönség és kritika jól fogadta s Petőfi költői híre meg volt alapítva. Kifizette adósságait s egy kissé felruházhatta magát. A szerkesztők szívesen fogadták s az akkori viszonyokhoz képest díjazták is verseit. Vahot Imre pedig, ki az előbbi Regélőt Pesti Divatlappá alakította át, segédszerkesztőnek hívta őt magához s bár elég nyomorultul fizetve, legalább élhetési módot nyújtott a sorstól addig oly boszusan üldözött költőnek. Petőfi szorgalmasan végezte a segédszerkesztői teendőket, melyekhez a korrektorság is tartozott, apróságokat fordítgatott a lapba s minden számba verset kellett irnia. Nem esett nehezére. Sőt irt némelyik számba kettőt is, s a mellett a Honderűbe s Életképekbe is. S irta egymásután a „Helység kalapácsa" czimü parodikus eposzt és alig néhány nap alatt „János vitézt," e gyönyörű népmesét, mely költészetünk legsikerültebb elbeszélései közt állja meg helyét. Híre gyorsan, csaknem rohamosan növekedett. Költőtársai, Tompa és Kerényi látogatására menvén, Gömörbe és Sárosba, kitüntetésekkel, ovácziókkal fogadtatott. Gömörmegye táblabirájává nevezte ki. Eperjesen, Lőcsén az ifjúság fáklyás-zenével fogadta. A társaskörökben, daczára épen nem sima modorának, ünnepelt egyéniség jön. E kirándulás eredménye többi közt az „Erdei lak" czimü, oly szépen sikerült költői verseny, melyben Tompa a beiró, Kerényi a naiv nemben adtak jeles darabokat, de Petőfi erőteljes lyrájával túlszárnyalta társait. Költeményei első füzetét csakhamar követte a 2-dik vegyes gyűjtemény. (1844 —45.) Ezt a „Czipruslombok Etelke sirjáról," egy ábrándos s inkább csak képzelt szerelem érzékeny lyrai s elegiai hangjai, majd a „Szerelem gyöngyei," egészséges, erőteljes szerelmi érzéstől sugall költemények, s mindjárt utánok a „Felhők," tele a legsötétebb világnézlettel s embergyűlölő hangulattal. Petőfi gazdag lyrai természete, rendkivüli fogékonysága a benyomások iránt s élénk, közvetlen drámai előterjesztése érzelmei és élményeinek, egész buja változatosságban s szinpompában, teljesen kifejlődve állottak a közönség előtt, mely önkénytelenül kisérte tapsaival a fiatal költőt, ki uj időszakot teremtett, bár a Vörösmarty által már megindított irányban, visszavezetve a költészetet eredeti forrásához, a népieshez, s azzal a minden álságot és erőltetést gyűlölő természetességhez. Soha még a magyar nemzethez oly igaz és tiszta hangok egy lantról sem szólottak. Soha a kedély és érzelem egész gazdag világa oly őszinteséggel nem tárult föl az olvasó közönség előtt, s oly mindent felolvasztó alakítási erővel nem rendelkezett változatos anyaga fölött. Petőfi csaknem egyszerre arra ébredt föl, hogy Magyarország legnépszerűbb költője. Legalább kiadója úgy hirdette összes költeményei nagy gyűjteményét — s az országban nem akadt senki, aki a kiadónak ellent mondott volna. Irodalmi életében a „tizek" epizodja oly ismeretes, s a közülök már elhalt hat társ halálakor is annyiszor volt emlegetve, hogy e szűk térre szorított vázlatban ismételni felesleges is. Nevezetesebb fordulópontot képezett a költő életében szerelmes házassága. 1846 őszén Szatmárba és onnan Erdélybe utazván, Nagy-Károlyban, egy házi bálban ismerkedett meg Szendrey Ignácz (gr. Károlyi Lajos jószágigazgatója) leányával, Júliával. A háznál, Erdődön, hol a regényes fekvésű várkastély egyik részében laktak, — Riskó Ignácz mutatta be. Az ismeretséget kölcsönös szerelem követte. A költő lelke egész szenvedélyével szeretett, mint addig még soha. S az ábrándosságra és föllengésre amúgy is hajlandó leány a költő szerelmét hasonló szenvedélyességgel viszonozta. A szülői tilalom, mely eszélyesebb házasság óhajtásából eredt, lépett a szeretők közé. De hasztalan. Szerelmök minden ellenzésen s minden akadályon diadalmaskodott, sőt az akadályok még növelték hevét. Egy év alatt Petőfi több izben lerándult kedvese látogatására, írta hozzá leggyönyörűbb költeményeit, de a szülőket szerelme valódiságáról s állandóságáról nem tudta meggyőzni. Egy évi határidőt tűztek ki próbául, s midőn az lejárt, bár a házasságot akkor sem helyeselték, de nem is gátolták többé s a szeretők így esküdtek meg, ismeretségök évfordulóján, 1847. szept. 8-kán, az erdődi vár kápolnájában. Öt, szerelme a halálig kisérte s egy perezre sem hagyta el szívét. A mézes heteket Teleki Sándor birtokán, Koltón töltötték; onnan Pestre jöttek lakni, hol Petőfit irodalmi foglalkozásai lekötve tartották, s hová a következő évben az öreg Petrovics-párt is magukhoz hívták, kiket Petőfi oly gyöngéden s annyi tisztelettel szeretett, mintha csak a világ első emberei lettek volna. E korból való, körülbelöl, mind a négy arczkép, melyet olvasóink lapunkban ma vesznek. Legrégibb a Petőfié, mely egy eddig ismeretlenül lappangott 1846/7 körüli daguerotyp kép után van legjelesb művészeink egyike által visszaadva, s mely összes eddigi arczképeitöl nevezetesen elüt, de legalább első forrásból van véve s igy a leghitelesebb. A második a Júliáé, azon korból, midőn Petőfi nejévé jön. A két öreg arczképe Orlai Petrics Soma eredeti rajzai után készült Az atya, nyilt, becsületes, bár kissé szigorú képével s az egykor valószinüleg igen szép, de már hanyatlott öreg asszony, szelid, szenvedő, szivteljes arczával, mindkettő oly jellemző, oly igaz alak! De térjünk vissza az életrajzi vázlathoz. 1848 elején vagyunk. A párisi forradalom közelgő kitörését csak egy viharmadár érezte vagy sejtette meg előre: Petőfi Sándor, ki már januárban, mikor a világ még egészen csöndes és aluszékony volt,írta meg: „ Várd meg azt a zászlót feleségem" refrainü ismert költeményét. S a forradalom február végén csakugyan kitört. Nálunk is nagy napok következtek. A márcziusi pesti mozgalomnak az ifjúság kitűnőbb tagjai, Jókai, Vasvári, Irinyi s mindenekfölött a köztársasági és forradalmi szellemű Petőfi állottak élére. A szabad sajtót tettleg életbe léptették, kinyomatva a híres 12 pontot és Petőfi „Talpra magyar" czimü rögtönzött forradalmi versét. Táncsics Mihályt fogságából kiszabadították és diadallal hozták haza. Forradalmi és közbiztonsági bizottságok alakíttattak. Népgyűléseket tartottak mindennap. Petőfi mindenütt az első szereplők közt volt. A dolgok békés fordulatával kevéssé volt megelégedve. Egy izben, midőn már a köztársaság kikiáltását sürgette, de sikertelenül, — leoldotta széles kardját, melyet e napokban mindig viselt, „leoldottam, — úgymond, — de nem töröm el." Lantja ettől kezdve többnyire forradalmi hangokat adott erőteljes zöngelemmel, mint a vihar közelgő kitörései. A július elején megnyílandó képviselőházba óhajtott volna belépni. A Ivis-Kunságban, Szabadszálláson lépett föl. De helyi érdekek megbuktatták a nemzet nagy költőjét. Sőt a választásnál méltatlanul bántak vele, s csaknem menekülve kelle a választási helyet ott hagynia. Magánember s a nemzet költője maradt, hogy nemsokára katonája és vértanuja lehessen.