Vasárnapi Ujság – 1871
1871-03-26 / 13. szám - A bibliai paradicsom. U–i 155. oldal / Általános nép- és országismre
155 túlságosan csodálatost nem vártak tőle,legfeljebb egy ártatlan egér meggyilkoltatását légszivattyúban vagy pókháló megvizsgálását nagyitó üvegen át vagy más efféle semmiséget , mellyel mindig kész volt boszántani bizalmasabb ismerőseit. De anélkül, hogy feleletet várt volna, dr. Heidegger keresztül sántikált a szobán és azzal a fekete bőbe kötött súlyos fóliánssal tért vissza, melyről a közbeszéd azt állította, hogy bűvészkönyv. Kinyitván az ezüst kapcsokat, a könyvet föltárta és góthbetűs lapjai közül egy rózsát vett elő, vagy olyasvalamit, a mi valaha rózsa volt, noha most már zöld levelei és bibor szirmai barnás szint öltöttek s a régi virág minden perczben porrá hullhatott volna szét a doktor ujjai közt. „E rózsa" — mondá dr. Heidegger mélyen felsóhajtva, — ,,e száraz, e szétporlásnak indult virág, ötvenöt évvel ezelőtt még oly szépen virult. Ward Sylvium adta volt nekem, kinek arczképe amott függ; azt hittem, hogy keblemen hordozhatom egybekelésünk napján. Ötvenöt évig volt rejtve az e vén könyv lapjai közt. Mit gondolnak önök, lehetséges-e, hogy e félszázados rózsa ismét viruljon és virágozzék valaha?" „Bolondság!" mondá Wycherly özvegye, kétkedőn rázva fejét. — „Mintha csak azt kérdezte volna ön, hogy egy vénasszony ránczos ábrázatja virulhat-e még valaha." „Nézzék!" — felelé dr. Heidegger. Ezzel fölfedé az üvegedényt s a hervadt rózsát a benne levő vízbe dobta. Eleinte csak a folyadék felszínén úszott az, mintha semmit sem ivott volna be a víz nedvéből. De csakhamar csodálatos változás kezdett láthatóvá lenni rajta. A kiúszott és összezsugorodott rózsalevelek kiegyenesedtek és sötétes bíborszint öltöttek magukra, ugy hogy a virág egészen föléledni látszott halálszerű szunnyadásából; a levélzet, gyönge törzse és ágai zölddé lettek és inne! a félszázados rózsa ismét oly üdévé lett, mint mikor Ward Sylvia kedvesének nyujtá azt. Nem volt egészen kinyitva; mert finom vörös levelei közül néhány szerényen és gyöngéden simult a virág harmatos keblére, melyben két-három csepp gyémántként csillogott. „Bizonyára nagyon kedves csalódás", — mondák a doktor barátai; de csak úgy közönyösen, mert ők egy bűvész mutatványai alkalmával ennél nagyobb csodákat is láttak már; — „ugyan mondja, kérjük, hogy tudta ezt így megcsinálni?" „Hát az „Ifjúság forrásának" sohasem hallották-e hirét önök" —kérdé dr. Heidegger, — „melynek fölkeresésére Ponce de Leon, a spanyol kalandor, ezelőtt két vagy három évszázaddal elindult? " „De aztán megtalálta-e azt Poncé de Leon?" —vágott közbe Wycherly özvegye. „Nem" — felelt dr. Heidegger — „mert sohasem kereste valódi helyén. Az ifjúság híres forrása, ha helyesen vagyok értesülve, a floridai félsziget déli részén a Macacotava közelében fekszik. A forrást óriási magnoliák árnyalják be, melyeket, noha számtalan száz évesek már, e csodatévő víz ereje oly üdén tartott meg, mintha tavaszi virágok lennének. Azt, amit önök ott az üvegben látnak, egy jó barátom küldötte nekem, jól ismerve gyöngémet az efféle dolgok iránt." „Ehem!" — köhinte Killigren ezredes, ki egy árva szót sem hitt a doktor egész hókusz-pókuszából; — „és minő hatása lehet ennek a folyadéknak az emberi testre?" „Magamagán megláthatja, kedves ezredes," — felesé dr. Heidegger, —„ és önöket mindnyájan,tisztelt barátaim,szívesen látom e csodaitalból annyira, amennyi elégséges lesz ifjuságuk virágzó korát visszavarázsolni. Ami engem illet, nagyon sok vesződségen keresztül jutván el aggkoromra, nem is igen vágyom ismét ifjúvá lenni. Tehát engedelmekkel, én majd csak a kisérletre fogok felügyelni." Mialatt így szólott, dr. Heidegger tele tölté a négy pezsgős poharat az „Ijuság forrásának" vizéből. A folyadék eleinte valami pezsgő gázzal terheltnek látszott, mert a pohár fenekéről szüntelenül apró buborékok szálltak föl és pattantak szét ezüstszinű tajtékokban annak felületén. Mikor a folyadékból igen kellemes illat kezdett szétáradni, a doktor öreg vendégei perczig sem kételkedtek annak sziverősitő és viditó tulajdonságában és bárha megnjitó erejét illetőleg Konok Tamásoknak maradtak is, valamennyi késznek nyilatkozott bekapni azt egy hajtásra. De dr. Heidegger kérte őket, hogy várjanak még egy perczig. „Mielőtt innának, tiszteletreméltó öreg barátaim," — mondá, — ,,igen jó lesz, ha hosszú életök tapasztalatai folytán legalább néhány átalános szabályt vesznek segítségül, midőn az ifjúkor veszélyein másodszor is végig akarnak haladni. Gondolják meg, hogy mekkora vétek és mily nagy szégyen volna, ha ilyen különös előnyeik mellett is, nem az erény s a bölcseség mintaképei lennének önök a jelenkor valamennyi fiatal emberei előtt!" A doktor négy tiszteletre méltó barátja mit sem felelt neki egy kis gyönge, reszketeg nevetésen kívül, oly valami nevetséges is volt az a különös eszme, hogy, jól tudva, mennyire sarkában jár a megbánás minden rosz cselekedetnek, ők mégis megint a régi pályán haladjanak. „Igyanak tehát!" — mondá a doktor meghajolva: — „Igen örvendek, hogy olyan jól ki tudtam válogatni kísérletem tárgyait." (Vége köv.) A bibliai paradicsom. Palestina egész hosszában, és pedig a Haurán hegységektől kezdve az egész Jordán völgyén és a Holt-tengeren át, messze be Afrikába vulkanikus tájék, s jóval, mielőtt Ábrahám Palestinába költözött, oly esemény adta itt magát elő, mely nagyszerűségében sok más természeti forrongást felülmúlt. A Jordán, mely, mint tudjuk, a Libanontól veszi eredetét, egykor fensikon folyt tova a lybiai pusztába s a Veres-tengerbe ömölt. A nevezett sivatag e folyamtól dús tenyészetet nyert s épen ugy megnedvesült s termékenyült,mint Egyiptom a Nilus vizétől. A puszták homokjai közt még most is akadhatni nagy városok romjaira, melyek polgáriasult népek telepeinek nyilvánvaló nyomait hagyták hátra. Ha a suezi csatorna-épités alkalmával ama tapasztalatokon gyökerezett állítás, hogy a Verestenger és Földközi-tenger felszíne egyenlő niveaun áll, míg a Holt-tenger, melybe mai napság a Jordán foly, 1300 lábnyival áll mélyebben ezeknél, — megerősítést nyert: elképzelhetjük, mily nagyszerű forradalmon kelle a földnek átmennie, hogy a Jordán völgye s a Holt-tenger az egész föld területén a legmélyebbre sülyedjen alá. Az utóbbi időkben több izben tettek angol és amerikai tudósok tudományos kísérleteket e tájon, úgyszintén Ausztriából dr. Rastegger is, ki fontos fölfedezéseket tett a Holt-tenger körül. Azt észlelte nevezetesen, hogy a föld alatt, hol most a Jordán-völgy és Holt-tenger fekszik, számos barlang volt s ezek felett folyhatott az ős hajdankorban a Jordán. Ez üregek só- és gyantatelepekből állottak. Midőn a gyantás kövek meggyúladtak és kiégtek, s a só a víz által kilúgoztatott, a felső földkéregnek, melynek semmi tartaléka, alapja többé nem volt, össze kellett roskadni. Ekképen alakult a Jordán-völgy. A Holt-tenger egyszerűen kiégett vulkanikus tölcsérekből képződött. Sok-sok századdal később, midőn ez óriási átalakulás után ujabb forradalmon ment e vidék át, mikor t. i. Sodorna, Gomorha, Zeboim és Adkna városok is elsülyedtek, a Holt-tenger ezáltal sokat nyert területben. Ott, hol Sodorna romjai a partnál még láthatók, oly sekélyes a víz mélysége, hogy a beduinok, kik reszelik a vizet megkerülni, át is lábalják azt. E körülmény megczáfolja némelyek amaz állítását, mintha a Holt-tenger kigőzölgése emberre ugy mint állatra ártalmas lenne. Partjain folytonosan kóbor beduin csapatok tanyáznak s az arabok a lerakodott sót a partokon majd mindennap szállitják tevéiken tova. A viz felületén folytonosan lehet madarakat tova vonulni látni s a lélekzetvétel sem nehéz e tenger közelében. Felületén folyvást gyűl a földi gyanta, mely a tenger alatti forrásokból szivárog föl s a jégben megkeményedik. Igaz, hogy semminemű élő állat nem tenyészhetik e tengerben, s csak a Jordán torkolatánál észlelhetők halak, sem csolnakok nem járnak rajta. Az amerikai tudós társaság hozott ugyan magával e vízre csolnakot, azonban nem használta azt. Egyébiránt a befutás itt lehetlenség, mert e víz semmiféle állati testet nem fogad magába, s igy az ember sem merülhet el. A gyenge köd, mely folytonosan a viz tükre fölött lebeg, a Jordántól ered, melynek vize az itt uralgó tropikus melegben elgőzölög. A Jordán völgye ugyanis délnek nagyon nyitva áll s az afrikai forró szeleknek szabad bejárása lévén, tropikus éghajlattal bir, ahonnan e völgyet régtől fog vív, Palestina tenyészkertének nevezték. És valóban paradicsomi völgy is lenne ez, ha abban oly gyakran nem tanyáznának a puszták vad fiai, kik itt minden ültetést meghiusitanak. Ki e völgyet be akarja utazni,a beduinok sejkjével kell megalkudnia, ha nem akarja, hogy kirabolják és bántalmazzák. E vad csoportok gyakran egész Jeruzsálemig elkalandoznak, mely várost már nem egyszer vették valóságos ostrom alá. Azért most a Dávid várából ágyuk szögezték ki s a kapukat naplementével és ebéd idejekor gondosan bezárják. Mint a Holt-tengernek, úgy a Jordánnak is van gázlója, melyen az arabok, legkisebb barmaikkal átvonulhatnak, kivévén, ha az esőzések dagályt idéznek elő. E gázlót használták a régi héberek emberemlékezet óta, mert ez Jeruzsálemtől országutat képezett a pusztákhoz s az azokon tul eső tartományokhoz. E viziországut nagyon népes, keresett volt, s ezért tartózkodott itt keresztelő János is, hogy az ott elvonnulókat megkeresztelhesse. Az ájtatos zarándokok nem is mulaszták el, hogy abban meg ne fürödjenek s emlékül pár üveg vizet ne vigyenek hazájukba. E sekélyen vonulhatott át isten választott népe minden csoda közbejötte nélkül a Jordánon, midőn az igéret földét kereste. A suezi csatornaépités óta több helyet tettek átgázolhatóvá, sőt igen sokan átgázoltak már a Vörös-tengeren is ép ama helyen, hol Mózes vezette át népét Egyiptomba. Mint tudva van, I. Napóleon majdnem a zsidó üldöző sereg sorsára jut, ha gyors lován idejében nem menekül a dagály elől. Az emberi phantasia az eredeti, elvesztett emberi paradicsomot a Jordán elsülyedt fensíkjára tette. E sanskrit szó „paradesa" fensikot, felföldet jelent. Az arabok az édent Iram vagy Aramnak nevezik, mely szintén felföldet jelent. Már Ábrahám korában annyira azonosnak tarták e paradicsomot az elsülyedt fensikkal, hogy e szót Jordán Jor és Eden-ből ragaszták össze, s annyit tesz,mint: „paradicsom folyama." Az első emberek lakását a Holt-tenger mellé képzelik. Midőn az első emberpár az éden kertéből kiűzetett, az angyal lángpallosával állott ott őrt, — azt mondja az irás. E lángpallosu angyal a tüzes vulkán, mely még máig is folytonosan működésben van, habár csekélyebb mérvben is mint egykor. A Holt-tenger és a Hebron közt egy barlangot mutogatnak, hol Ádám és Éva egy századon keresztül siraták a megölt Ábelt. A kőpad is látható itt, melyen állítólag feküdtek volna. Nem messze onnan jelölik meg ama mezőt, hol Kain megölte fivérét — sőt azt a helyet is kimutatják, hol az első ember teremtetett s az agyagot, melyből tételét vette. Azonban Damaskusban szintén mutatnak ily helyet, — mint szintén a régi hellenek is oly barlangot, melyről azt álliták, hogy az első ember abban nyerte alakját. Hebron, melynek közelében mind ama világmondák lokalizálva tűnnek elő, ha nem is a legrégibb, de mindenesetre egy a legrégibb városok közül, amennyiben ezt állítólag mindjárt az özönvíz után építették. A monda szerint az ősember, ki a nagy özönvízből úszás által menekült ki, itt telepedett meg s a városnak első alapját tette le. Hebronban e szerint az emberi faj másodszor szaporodott meg s kezdett elterjedni a világ minden részében. A Mamre-völgyben, mintegy fél-