Vasárnapi Ujság – 1871
1871-01-22 / 4. szám - Higginbotham ur balesete. (Amerikai besz.) Hawthorne után Sámi L. 42. oldal / Elbeszélések; genreképek - Bényei Gábor: A kis árva 42. oldal / Költemények
kellő ápolással és gyógyszerekkel ingyen. Ezzel sem elégedett meg. A szeretet munkái kölcsönösen nyújtanak kezet egymásnak, s A szegény betegeknek s halottaknak elhagyott árva gyermekeik maradtak; s Pataky a jótékonyság nemes érzetétől inditva azok ügyét is felfogta s folyvást több árvát tartott és neveltetett saját költségén. Valóban megérdemelte a szegények jóltevője legszebb emberi czimét. Az orvosi tudomány érdekében is nagy horderejű kedvezményt tett; midőn 1839-ben az orvosi tudományok mezején szerzett tapasztalatok kicserélése s kölcsönös érvényesítése végett, az ő inditványára alakult meg Kolozsvárt, először csak az ott helybeli orvosok időszaki értekezleti gyűlése, mely csakhamar kiterjesztette jótékony hatását a távol vidékekre is s fő feladatául tűzte ki a messzibb vidékektől írásban vagy személyesen jelentkező s több orvos tanácsát igénylő betegek számára utasításokat nyújtani. Mindezek Pataky Dánielnek nemcsak orvosi, hanem közszellemű működését is a legszebb világításba helyzik. Hasonló tevékenységet fejtett ki a közügyek egyéb ágaiban is, s kivált a reformált egyházi és iskolai ügyek terén. Mint az erdélyi egyházi főtanács tevékeny tagja, lankadatlanul buzgólkodott ezekben. A forradalom utáni években még szélesebb hatáskör nyílt közhasznú működésének. 1850-ben törvényszéki, 1854-ben kerületi főorvossá, 1861-ben országos főorvossá, és a helyre állitott királyi főkormányszéknél országos egészségügyi előadóvá neveztetett ki, s e téren szerzett érdemei elismeréseül királyi tanácsosi czimet is nyert. 1869-ben súlyos vesebaj miatt Pestre kelle jönnie s itt ismételve a legfájdalmasabb műtéteknek vetnie magát alá. Bár azok a magyar orvosi kar legkitűnőbb műtői által szerencsés sikerrel hajtattak végre, baja mégis sokat tett testi ereje fogyatékára s azóta folyvást hanyatlott életereje — míg a jelen év jan. 10-én, sokaktól megsiratva, mindenek tiszteletétől és részvététől kisérve elhunyt. Igaz emberszeretettel melegitett sziv szűnt meg dobogni halálával, és sirját, ha nem jelölné is márvány, köztisztelet s áldó emlékezet őrizné váltig, mig csak utolsóig sirba nem száll a nemzedék , melynek körében annyi jót tett s annyi nemes példát adott. —á — !— A kis árva. Ringy-rongy lóg a vállán, Künn didereg szegény . . . Alig áll már lábán, Megfagy a köny szemén. Hiába könyörög: „Eressz be, eressz be!" „„Majd elhallgatsz kölyök! Maradj az ereszbe'."" Hideg az idő, mint A mostoha lelke. Oh, ha édesanyja A sírból kikelne! Igy sóhajt álmában A didergő gyermek, S fölsír örömében : „Többé ki nem vernek!" Almában hő csókot Hint rá édesanyja . . . Pedig csak egy hű eb Nyelve nyalogatja . . A nagy, lombos Bodri Ilyen álmot hoz rá: Megszánta, hogy ott rí . . . Oda feküdt hozzá .... Bényei Gábor. 42 Higginbotham ur balesete. (Amerikai beszély.) (Vége.) Eközben Parker's Falls összes lakossága, mely kiskereskedőkből, kosztadó asszonyokból, gyárakban dolgozó leányokból, molnárokból és iskolás gyerekekből állott, mind az utczákra rohant és oly iszonyú lármát csapott, hogy már csak ez is elég bő kárpótlást nyújtott a gyapotgyárak gépeinek hallgatásáért, melyek a megboldogult iránti tiszteletből megszokott telepeléseket egyelőre megszüntették. Ha Higginbotham úr tartott valamit a siontuli hírnévre, úgy korán kiszorult lelke bizonyára itt kószált valahol a zsibongó tömegben. A mi Domokos barátunk szivének hiúságában megfeledkezék szándékba vett óvatosságáról s a városka szivárványos kutjára állott és onnan kiabálta, hogy voltaképen ő hozta ide azt a hiteles tudósítást, mely oly bámulatos izgatottságot okozott. Persze, hogy azonnal ő lett a pillanat legnagyobb hőse (ha valaki naphőse lehet, miért ne lehetne házalónk a pillanat hőse ?) s rögtön hozzá is fogott az elbeszélésnek egy új kiadásához, oly hangon, mint valami tábori pap, épen amikor a postakocsi a kis város fő utc táján végig robogott. Egész éjjel jött, és így reggel három órakor Kimballtonban bizonyosan lovakat kellett váltania. ,,Most hát meg fogjuk hallani a részleteket is!" — kiáltozá a tömeg. A kocsi begördült a korcsma udvarára, ezer meg ezer embertől kisértetve, mert habár azelőtt mindenki csupán csak a saját ügyeivel törődött, bezzeg szerte számban hagyta most minden dolgát, csakhogy az újságot meghallhassa. Házalónk, aki a versenyfutásban legelöl rohant, két utast fedezett föl, kik mindketten legédesebb szendergéseikből riadtak föl, midőn magukat ekkor a népcsoport kellős közepében találták. Minden ember külön kérdésekkel ostromolván, s igy az egész tömeg együttesen támadván meg őket, mindketten ugy megrémültek, hogy a szavuk is elállott, pedig hát az egyik ügyvéd, a másik meg egy fiatal nő vala. „Higginbotham ur! Higginbotham ur! Beszéljenek el önök mindent, amit az öreg Higginbotham úrról tudnak!" — orditá a sokaság. — „Hogy nyilatkozott a halottvizsgáló? Elcsípték-e a gyilkosokat? Felocsudott-e már Higginbotham ur unokahuga ájulási rohamaiból? Higginbotham ur! Higginbotham ur!" A kocsis egy szót sem szólt, kivéve, hogy irtózatosan káromkodott a vendéglősre, ki nem hozott neki azonnal pihent lovakat. A törvénytudó ott benn a kocsiban még mikor aludt is, rendesen magával szokta hordozni minden tudományát, és így alig értesült az izgatottság okáról, azonnal egy vörös könyvet vont elő kabátja zsebéből. Eközben Pike Domokos, ki szerfölött udvarias fiatal ember volt, gyanítva, hogy egy női nyelvecske az egész történetet csak olyan folyékonyan el tudja beszélni, mint egy törvénytudóé, kisegíté a hölgyet a kocsiból. E nő egy szép, eleven kis leány vala, most már egészen fölébredve és mosolygón, mint egy kinyitott bimbó és oly édeskedves apró szájacskával, hogy a mi Domokos barátunk százszorta szivesebben veszi vala, ha onnan holmi gyilkos történet helyett a szerelem hangjait hallhatta volna. „Uraim és hölgyeim!" — kezdé az ügyvéd, a szatócsok, molnárok és gyárleányok felé fordulva, — „biztosíthatom önöket, hogy ezt az egész furcsa zűrzavart valami beszámítás alá nem eshető tévedés, vagy ami még valószínűbb, szántszándékos csalás okozá, melyet valaki gonosz indulatból Higginbotham úr hitelének megrövidítésére gondolt ki. Mi ma reggel három órakor Simballtonon jöttünk keresztül, és ennélfogva minden bizonnyal hallottunk volna valamit a gyilkosságról, ha ez csakugyan véghez vitetett volna. De én majdnem oly biztosan állíthatom, miként ha Higginbotham úr saját élő szavával bizonyítaná, hogy az egész dologból egy szó sem igaz. Íme épen itt van egy jegyzéke, Connecticut állam törvényszékéhez benyújtott egyik kérelmére vonatkozva, melyet ez uriember saját kezűleg adott át nekem. A jegyzék tegnap este tíz óráról van keltezve." Igy szólván a törvénytudó, előmutatá a jegyzék dátumát és aláírását, mely megdönthetlenül bizonyitá, hogy ez az istennélkül való gonosz Higginbotham ur vagy eleven volt, a mikor azt leirta, vagy pedig — a mit néhány kétkedő kivételével majd mindnyájan sokkal valószínűbbnek tartottak — elannyira el volt merülve ügyes bajos földi dolgaiba, hogy még halála után is azokkal foglalkozott egy darabig. Hanem egy váratlanul közbejött bizonyság tönkre tett minden gyanitgatást. A fiatal nő, miután a házaló hosszas magyarázgatását végighallgatá, csak épen pereznyi időt vett magának, hogy köpenyét lesimítsa és fürtjeit rendbe hozza, és azonnal megjelent a fogadó ajtajában, szerényen jelt adva, hogy beszélni szeretne. „Jó emberek!" — mondá ő, — ,,én Higginbotham úr unokahuga vagyok." A csodálkozás mormogása hallatszott végig a tömegen, mikor őt oly rózsásnak és vidámnak látták; ugyanazt a szerencsétlen unokahugot, kiről a parker's-fallsi újság tekintélyére támaszkodva szentül azt hitték mindnyájan, hogy ájulási rohamai miatt a halál küszöbén áll. De néhány gonosz csont egyátalában soha sem akarta elhinni, hogy egy fiatal nő épen annyira elkeseredett volna csupán azért, mert vén, de gazdag nagybátyját véletlenül felakasztották. „Látják tehát önök," — folytatá mosolyogva Higginbotham kisasszony — ,,hogy ez a különös história, legalább engemet illetőleg, tökéletesen alaptalan; ami pedig az én kedves Higginbotham nagybátyámat illeti, úgy hiszem, hogy a mendemonda légből kapott mivoltát ő rája nézve is hasonlóan bebizonyíthatom. Ö oly szíves, hogy nekem saját lakában szállást ad, ámbár azáltal, hogy egy iskolában tanítónő vagyok, magam is csak szerzek valamicskét. Ma reggel hagytam el Kimballtont, hogy a szigorlatok hetét megelőző szünidőt egy barátnőmnél töltsem Parker's Falls-tól mintegy öt mérföldnyire. Jólelkű nagybátyám, amint meghalló lépteimet a lépcsőkön, ágyához szólított s két dollárral és 50 centtel ajándékozott meg, hogy a kocsibért kifizethessem s egy harmadik dollárt adott egyéb magán költségeimre. Ekkor tárczáját ismét vánkosa alá téve, megrázta kezemet és figyelmeztetett, hogy uti podgyászomba néhány darab kétszersültet pakoljak, a helyett hogy az uton reggelizzem. Én tehát meg vagyok győződve a felől, hogy szeretett rokonomat életben hagytam, s erősen hiszem, hogy ugy fogom találni visszatértemkor is." A fiatal kisasszony udvariasan meghajtá magát beszéde végeztével, mely oly érzékeny s oly ékesen szóló vala s annyi kellemmel és ügyességgel volt elmondva, hogy mindenki képesnek ítélte őt a tanárságra még az állam legelső akadémiáján is. Hanem egy idegen bizonyosan azt hitte volna,