Vasárnapi Ujság – 1871
1871-11-19 / 47. szám - Egy angol anyának ijedelme a szabad nőképzéssel szemben. B. F. 586. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Szász Károly: Toldy Ferenczhez 586. oldal / Költemények
586 egyikét tartotta; hogy 1865/6-ban a képviselőháznak Deák után a legprononcirozottabb egyénisége jön, s 1866 végén a megindult kiegyenlítési tárgyalásokat Deák, Eötvös és Lónyayval együtt ő vette kezébe, s legsajátabblag ő hajtotta végre, hogy a visszaállított alkotmányban a kormányalkotással ő bizatott meg, s első minisztertársai közt most is ő az utolsó, ki helyét elhagyja vagy változtatja: mindezt miért ismételnék? 1867. június 8-kán ő tette fel a király fejére, a nemzet örömriadásai közt a koronát, s azóta a király tanácsában ő foglalja el a legelőkelőbb helyet. Háromszáz év előtt teremtett, de először tulajdonkép az 1867. XII. t. cz. által szabályozott sajátlagos állami helyzetünknek következése, hogy Magyarországnak nemcsak saját ügyei intézésére, hanem a közös uralkodó alatt álló többi országok sorsára is lényeges befolyást kell gyakorolnia; s az egy uralkodó alatt álló egész monarchia külügyi, jelesen európai szerepét az, ki az államot a külfölddel szemben képviseli, a külügyminiszter, tulajdonképen csak a monarchia mindkét felét képviselő két kormány befolyása mellett vezetheti. Hogy azonban Magyarország Ausztria küílügyi politikájára még soha oly befolyást nem gyakorolt, mint Andrássy gr. miniszterelnökségének most lefolyt négy esztendeje alatt, ezt kétségkívül nemcsak az ekép szabályozott államjogi helyzetnek, hanem gr. Andrássy egyéniségének is lehet tulajdonítani. Lángesze, nagy tehetségei, elhatározottsága és meggondoltsága, párosulva ama szerencsés helyzettel , hogy bár itthon a parlamentben nevezetes kisebbség áll vele szemben, de külpolitikája érvényesítésében az egész ország csaknem pártkülönbség nélkül áll háta mögött, párosulva végre ritka személyes tulajdonaival, melyek neki minden érintkezéseiben fölényt biztosítanak: mindez együtt tette kétségkívül, hogy bár oly férfiú állt a külügyek élén, mint gróf Beust, de az állam külpolitikájában is a magyar miniszterelnöké volt mindig az utolsó döntő szó. Nem akarunk ez alkalommal részletesen szólni arról, mit tett gr. Andrássy mint magyar miniszterelnök; elég a honvédség intézményére utalnunk, melyet megteremtett s aránylag rövid idő alatt, a kétely mosolyait és a gyanusítás megtámadásait megszégyenítő mérvekig fejtett meg. S nem akarjuk — belügyeink kormányzatának tagadhatlan számos és súlyos hibáival szemben — fejtegetni, mit tehetett volna még, ha ideje és ereje legnagyobb részét épen a magyar miniszterelnök tulajdonképi teendőin kivül eső teendők nem foglalják el, s nem lett volna egyszersmind ö Felsége oldala melletti s közös külügyi miniszter is tényleg. De az elöl nem hunyhatunk szemet, hogy ugy az általa, (a kiegyenlítés által) teremtett államjogi helyzet, mint az ő rendkivüli sulyu egyénisége eszközölte azt, hogy e lefolyt négy év alatt a monarchia súlypontja mindinkább és inkább Magyarország felé siklott, éspedig minden rázkódás nélkül, ami azelőtt lehetetlennek, sőt csaknem képzelhetlennek látszott. A súlypont békés, csöndes, lassú, de annál biztosabb — mert természetszerű s erőszakolatlan — áthelyezkedésének adatik kézzel fogható kifejezés, midőn a monarchia közös külügyminiszteri állására (melylyel a közös minisztérium elnöksége s a császári ház minisztersége is van összekötve) gróf Andrássy Gyula emeltetik. Századok óta, mióta az osztrák ház lett Magyarország uralkodó háza, az első eset, hogy magyar ember ily állást foglaljon el a korona tanácsában. Azelőtt is voltak magyarok a bécsi kormányban s voltak kitűnő állásban ott, de tulajdonkép németekké lettek, vagyis osztrákokká, mielőtt odajutottak. A háromszázados hagyományos politika követelte ezt, s alóla nem lehetett kivétel. Az első eset, hogy magyar ember magyar maradhasson, az első helyen a bécsi trón mellett. Mert ma már nem Magyarország súlypontja van Bécsben, mint volt háromszáz évig, s nem Bécsből intézik Magyarország sorsát, hanem Magyarország saját súlypontja visszanyerésén kívül, egyenlő sullyal hat az egész monarchia sorsának eldöntésére s minél széthúzóbbak a különböző ható erők a Lajthántul(mint e pillanatban ugyancsak!), annál döntőbb az egyirányban ható suly Lajthán innen, az egészre nézve. Hogy Magyarország a túlsúlyt, melylyel ma a monarchia sorsára hat, állandóul megtarthassa, egyedül tőle függ. Össze kell tartania s hatályát egyirányban érvényesitenie. —v Toldy Ferenczhez, 1871. novemb. 12-kén, irói pályája ötvenéves évfordulóján Barátid s tisztelőid serge Na itt zaj nélkül üdvözel: Mért két visszhangja országszerte Szeng „éljen" távol és közel? Nagy bér ez az ötven év, min állasz, Számánál több még érdeme, S nagy bér eztől messze zeng a válasz, Lenn bármi halk szó rezzene. De mért ne mondjuk hangosan ki: Mit tettél félszáz év során? Hogy érdemet nem gyüjte senki Úgy mint Te, dicső veterán! E félszáz év alatt minden nap Zöldebbé tette koszorúd, S te ma is dolgozol, mint tegnap, Bár fődre szürke dér borait. Amig a költők szent berkében (Hol Idő pókhálót szőve) Egy hárfa függ, melyen setéten Borong a felejtés köde, S mely régi búnk' s dicsünk' nem zengi, A sok közt lesz egy néma lant, Te nem pihensz, mig valamennyi, Fölkeltve, meg nem szólaland . . . Mig már lakatlan csarnokokban Egy szellem jár-két névtelen, Ajkán pöcsét, fején átok van, Hogy nem tud róla a jelen; Porlepte könyvét mig árny kézzel Forgatja, olvasatlanúl: Te nem nyugszol, hogy ne idézd fel Napfényre a mély árny alól, S mig a világtól elfeledten, Beomlott sirok mélyiben S özönviz-rakta rétegekben Egy elásott emlék pihen, Egy szó, mit alig ismerünk meg, Mint régen elszakadt rokont, Egy jel, ma idegen szivünknek: — Leszállsz, hogy a mélyből kivond. Te nem daloltál mint a költő, Ki ön szivébe nézni hagy; De általad zeng annyi öltő, Ki századok tolmácsa vagy, Mint száz virágból, lágy himporban, Kész mézet szed a fürge méh, S ha éde ajkainkra csorran, Az érdem s áldás nem övé ? Történetünk igy alkotod meg. — Nem harczaink történetét, Min egy vészterhes felleg átmegy, Hogy vagy villámló, vagy setét. Te szellemünk történetének Búvára s alkotója lel; Költő, tudós, könyv, irat, ének, Mind hű tanúk munkád felől. Nagy épület mit már emeltél, Hogy szellemink benn lakjanak; Alapja széles, orma fenn kél, S még többre telnék az anyag. Mind több-több gyűl a fal körébe, Melyet magasb s magasbra raksz . . . Ki rakná föl, ki végzené b 3, Ha Te kidőlsz, ha Te megaggsz?! A nagy műért, min ötven éve Hán dolgozol, szivünk remeg . . . De mosolyogva fenn az égbe' Néznek le rá az istenek. S rádim csodás kegyelmök árad, Hogy ki ne dőlj, hogy meg ne aggj; Ki mindig fárad s el nem fárad: Ödzsürtü ifjú — csak Te vagy! A sors-kegyeltek mit kívánjunk, A kire ég ily kegygyel int? — Élj, örök-ifju veteránunk, Amit kezdtél, végezd be mind! Bár kezeid csak másnak fonják: A koszorú legyen Tied! Tetőzd be nagyjaink pantheonját , arany tollal ird rá Neved! Szász Károly. Egy angol anyának ijedelme a szabad nőképzéssel szemben. (Vége.) „Ami a szeretet-kötelékeket illeti, — így folytatja elmélkedéseit a „Saturday Rewiew" ki tanulmányozza a nők jelen hangulatát, nem zárhatja be szemeit a tény előtt, hogy azok között határozott csökkenésben vannak a szülők iránti tisztelet, a férfiakban való bizalom és a gyermekek kívánása. Sokaknál közülök divatban van a férfi megvetése, mint a gyengébb és hitványabb nemé a kettő között; s kevés asszonyt találni azok közt, kik magasabb értelmi miveltséggel dicsekesznek, a ki ösztönszerű benső szeretetet érez a kis gyermekek iránt, vagy aki, azok birtokában, leereszkednek bármelyikéhez azon egészséges állati gyönyörködéseknek, melyek mindig egyik legszebb és legértékesebb alkatrészét képezték a női természetnek. S azt is gondoljuk, hogy a házasság és annak kötelezettségei körül sokkal ruganyosabb elveket vallanak, mint néhány évvel ezelőtt is, s azon párok száma, kik a társadalommal jó lábon élnek, s mint férj és nő fogadtatnak az által, bár a törvény sohasem tette őket azzá, határozottan növekedőben van. Amerikában, hol az elválás könnyű, azoknak, kik ilyen menedékhez folyamodnak, sokkal nagyobb száma nő. Bizonyára ez is egy olyan kötél, melyet az asszonyok maguk fonnak, azért, hogy arra önmagukat felakaszszák. A közt, hogy fellázadjanak a nem viszonylagos alárendeltsége ellen, megvetvén gyönyöreit és elitélvén kötelességeit az anyaságnak, s a közt, hogy az életet élvezzék, valami sok tekintet nélkül az erkölcsi törvényre: csupán egy lépés van; s midőn a mi erényes asszonyaink már mind szabad-gondolkodókká és szabad-cselekvésüekké lőnek, s a női ezer éves királyság, mely után az előhaladott sekta hivői áhíatoznak, elérkezett: mi közönséges nép, kik hiszünk a két nem kölcsönös egymásra vonatkozó függésében, de egyszersmind a nő természetes alsóbbságában s ebből folyó alárendeltségében is, kénytelenek leszünk vágyaink és álmaink tacens et placens uxorát az otthonon kivül keresni valahol. Az előrehaladott nő, ki elitéli az anyaiságot, s kinek legmagasabb ambicziója fölvenni mindkét nemnek előjogát, s nem fogadni el egyiknek terhét vagy kötelezettségeit sem: elég kellemes személy lehet a társalgásban, képes lehet vitatkozni ügyesen, ha nem valami mélyen is, legjobb orvosságairól a pauperizmusnak, vagy a nők túlszaporodásának társadalmi eredményeiről, de mi megvalljuk, jobban szeretünk egy olyan nőt, aki tündérmeséket tud mondani egy csoport kis gyermeknek, s össze tudja adni