Vasárnapi Ujság – 1873
1873-01-05 / 1. szám - Petőfi szobor terve Izsótól (képpel) –a–r– 4. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Petőfi utolsó munkája 4. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyak
4 közönsége a várudvarra gyűlt, hogy azt a különös hangszert hallgassa, melyen egy ember ,,egy egész bandát tud utánozni." E bámulva hallgató közönség között kétségtelenül leghűségesebb és elragadottabb volt „Sándor úrfi", az özvegy hadnagyné egyetlen fia, s a vár szomszédságában lévő gymnázium hatodosztályos növendéke, vagy mint akkor nevezték „a poétika klasszis" első eminense. Ő is meglehetősen játszott ugyan a magánszorgalommal tanult ,, flatraver " -en, mint akkor a fuvolát nevezték, guittaron pedig akármelyik magyar dalhoz el tudta találni az accompagnemánt; de élesebben látók észreveheték, hogy Sándor úrfi, különösebben akkor lelkesül, midőn Ágnes kisasszonynak bár gyöngébb játékát tanulja s ha az épen mint a kellemes csengésű hang kisérete jelent meg, — édesanyja nem győzte behivogatni a romladozott kőkerítés tetejéről, még éjjeli 10 óra felé sem, — míg máskor, a mint ez gyertyagazdálkodási szempontból is helyén volt, már a kilencz óra is ágyban találta. Az igaz, hogy Ágnes kisasszonynak mind külseje,mind beltulajdonai nagyon is alkalmasak voltak arra, hogy egy dús képzelettel biró ifjú ember képzelmét és fejlődő érzelmeit lekössék és foglalkoztassák. A női fejlődés legbűvösebb korszakában, 13—14 éves lehetett, s szüleinek egyetlen gyermeke lévén, ezek külső csinosságára ép oly gondot forditottak, mint igen is gazdag belvilága kifejtésére. Sándor, ki azelőtt csak durva csizmákban járt, nagyon is katonásan és egyszerűen nevelt, nagyobbrészt utczakatinkákat látott volt, el volt bűvölve, midőn Ágnest, habfinomságu öltözetében, s vállaira omló fürtökkel, mi akkor még a népen szokatlan vala, először megpillantá. Emlékezetéből semmihez és senkihez sem tudást hasonlítani, mint a főoltárkép szárnyas angyalaihoz. Hát még midőn szerencsés lehetett vele első izben szót váltani, — természetesen a kerítésen át s először virágnyelven, — az az anyja legszebb patyolatrózsájának áthajtása által! Ez nem volt olyan fius, vadócz leányka, mint a többi. Finom metszetű eperszája csak mosolyogni és nem veszekedni, szép fekete szemei csak kényezni tudtak és nem haragtól égni. A szülök sejtették a gyermekek közeledését s mindkét részről megtörténtek az interpellatiók s annak következtében a tilalmak is. (Folyt. követk.) A Petőfi-szobor terve, Izsótól. Első czikkünkben csak megemlítettük Petőfinek Izsó műtermében készülőben levő álló szobrát; itt a szobor tervvázlatát külön is be akarjuk mutatni egy pár szóval. Lehetetlen, hogy mindenkit meg ne lepjen a szobor nemes egyszerűsége, plasztikai szabatossága és kifejező volta : mindhárom igény öszhangban léte, miket a szoborműtől kivánunk. Izsó fölfogása egyike a legszerencsésebbeknek; a költőt, nemcsak mint lyrikust, hanem mint a nemzeti ébredés és a forradalom költőjét fogta föl, s egy korszakos mozzanatban, márczius 15-kén, Petőfi életének e magaslatán, kivánta föltüntetni. Azért az erőteljes, felhívó mozdulat, a szónokilag magasra emelt jobb kéz, mintha épen most harsogna ajkairól a ,,Talpra magyar"; baljában az irattekercs — jelvéül annak, hogy nem a kard, hanem a betű volt Petőfi fegyveres költeményei azok a „rongyom," de diadalmas vitézek, melyeket maga is megénekel egyik szép dalában; ezekkel szolgálja a szabadság ügyét és segít széttörni az igát a nép nyakán, a bilincset a nemzet lábain, im a szobor lába alatt a széttört iga és béka hevernek s e rájok teszi lábát, mint Mihály angyal a sárkányra. S ez erőteljes, lelkes, mozdulatos alakban mily egyszerűség, a legkisebb eröltetettség nélkül. A test alsó része, a magyar csizmákba szorult láb, biztos, fesztelen állásával, szoros, a papírt tartó balkéz megfeszített, de természetes tartásával, a testre dobott köpeny, mely a mellett hogy Petőfinél némileg történeti — így szokta akkoriban viselni — különösen művészi szempontból, mint összhangzatos, lendületesb formákat engedő a testre szorult ruházatnál, mindez a mily keresetlen, oly nemes és szabatos, s azonfelül a szobornak kellő tömörséget kölcsönöz , mindazáltal a test alakját is kitünteti. A büszkén emelt s kissé hátra vetett fej, nyilt ajkaival, beszélő kifejezésével, s a gyönyörű hajlatukét mutatják a forró, tettdús életet, mit a szoborba lehellt a művész, a néző minden figyelmét az alak e felső részeire vonván. Az arczra Izló alapos arczképtanulmányokat tett. Személyesen is ismerte Petőfit, a forradalomban mint figyelő gyermekifju utazott egy ideig vele, s élénk emlékben őrizte meg benyomásait;összeszedte s egybehasonlitotta a költőnek összes fenmaradt arczképeit időszakonként; s végre elhunyt fiáról még életében mintát vett, mi az arcz és koponya-csontok megállapításában több szolgálatot tett neki, mint az arcz-hasonlatban. Ez alapokon több igen sikerült fejtanulmányt csinált, s a nemzeti muzeum számára oly művészi mellszobrot teremtett, mely ugy a hasonlat, mint a kifejezés tekintetében minden igényeknek teljesen megfelel. A mellkép mintájának elkészítése után Izsó több vázlatot készített az álló szoborról, s azok közt a legutóbbit csak e napokban fejezte be. A műértők egyhangú véleménye szerint ez a legsikerültebb valamennyi között s ebben fog kétségkivül a szoborbizottság is megállapodni; ez a melyet itt, először mi, mutatunk be a közönségnek. Az álló szobor, melyet itt csaknem szemben látnak olvasóink, mindenfelől tekintve egyaránt szabatos és művészien szép alakokat mutat; s ez előnnyel fog bírni a debreczeni Csokonay-szobor fölött; ok van hinni, hogy egészben véve még annál is sikerültebb — s igy a legszebb magyar szobor lesz. A szobor eddigi történetét olvasóink ismerik. Reményi Ede, művészi körútjaiban, néhány évvel ezelőtt penditette meg az eszmét, számos hangversenye jövedelmét áldozta reá, a mellett a gyűjtés más oldalon is folyt — s hisszük — foly még s igy az országban senkitől nem volt s nincs elzárva az alkalom legnépszerűbb költőnk e szép és méltó emlékéhez járulni. A begyült összegek takarékpénztárba vannak — gyümölcsözőleg elhelyezve. Közhajtás s a bizottság czélja is az volt, hogy a szobor a költő születésének 50-edik évfordulójára készüljön el. De egyfelől, az adakozásoknak az utóbbi években lassabban gyűlése s cseppenként mégis szaporodása nem engedett biztos számitást tenni a szobor költségeire s mérveire; másfelől Pest jelen fejlődési állapota, a sugárutak, népszinház stb., még készülőben levő tervei nehezítették a megállapodást a szobor leendő elhelyezésére nézve. De örülhetünk, hogy most már a szükséges összeg nagyobb része együtt van, s — mindenek fölött, hogy oly műmintával birunk már Izsó tervvázlatában, mely egy nagy költő s egy nagy korszak méltó megörökitője leend minden bizonynyal. —á—r— Petőfi Debreczenben. (1844.) — Orlay Soma festménye után. Petőfi utolsó munkája. A „Vasárnapi Ujság"-ban 1868. deczember 27-dikén közöltük Petőfi utolsó költeményét, melyet Mező-Berényben irt „Szörnyű idő" czim alatt. Ekkor már útban volt Erdély felé, hol aztán az utolsó csaták zajában, ha valamit irt is, az végkép elenyészett. Ugyanez átutazás alkalmával irta Mező-Berényben utolsó, fennmaradt prózai dolgozatát, melynek czime ,,Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig." (1849.) dolgozat megjelent ugyan már Pál által kiadott „Petőfi Sándor a vegyes müvei, 1838—1849." czimü gyűjteményben, de az akkori sajtóviszonyok miatt a kiadó egyes helyeken kénytelen volt mellőzni s csak hiányjelekkel pótolta és a tö E Gyulai