Vasárnapi Ujság – 1875
1875-01-03 / 1. szám - Vulkanikus kitörés a napon (4 ábra) 10. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon
10 Sokan félnek, hogy e híd s körülte a Duna medrének összeszorítása, a csepeli ág elzárása újabb tényező lesz, nagy víz idején s jégzajlások alkalmával, a főváros veszélyeztetésére; megbízható szakemberek azonban épen azt állítják, hogy a Duna medrének összeszorítása legbiztosabb eszköz a meder mélyítésére s ezzel az ártalmassá válható nagy viz gyorsabb lefolyására, mi mellett az összekötő vasúti hid oszlopai a jég föltorlódására s a viz rohamos emelkedésére, valamint a védgátak megrontására semmi káros következménnyel sem lehetnek, mihelyt az egész szabályzási munkálatot teljesen befejezik. — Reméljük a jobbat! VASARNAPI UJSAG. 1. SZÁM. 1875. JANUAR 3. i Vulkanikus kitörés a napon. 1874. szept. 7-én. A fényes csillag, melytől a világosságot és meleget kapjuk s melytől a földünkön viruló élet és tenyészet függ, egy idő óta kiváló figyelem tárgyává lett a csillagászok előtt. A kicsucsorodások (protuberancziák), a nap felületét megszaggató emez óriási lángoszlopok fölfedezése mélyebb és biztosabb pillantást engedett a körülte és rajta mutatkozó természeti és vegyi tünemények titkaiba. Alig múlik el nap, melyen azt le ne fényképeznék, sugarait ne elemeznék, foltjait és kicsucsorodásait le ne rajzolnák a csillagászok Rómában, Palermóban, Lissabonban, Londonban vagy Amerikában. Erejét s hatását földünkre s az egész naprendszerre folytonosan tanulmányozzák s természeti és vegyi alkatát illetőleg úgyszólva egymást érik a különböző elméletek. A folytonos és gondos megfigyelések által eddig elért ismereteket lapunk legutóbbi számának „A nap alkatrészei és működése" czímű közleménye foglalta össze nagyjában. Ez alkalommal pedig az e roppant terjedelmű központi fénygömb felületén működő hatalmas természeti erőknek oly nagyszerű nyilvánulásáról akarunk megemlékezni, mely annak idejében méltán ébreszté föl a csillagászattal foglalkozó tudósok figyelmét. E ritka tünemény, melyet Young tanár figyelt meg Amerikában, óriási mérvű köpényrobbanás volt a nap légkörében. Young tanár e borzasztó vulkanikus kitörést következőleg írja le: 1874. évi szeptemberének 7-én, délután és 2 óra közt, a nap felületén, illetőleg légkörében oly nagyszerű kitörés volt észlelhető, mely hirtelensége és roppant mérve miatt a legnevezetesebb ilyszerű természeti tünemények közé tartozik. Young tanár az egész délután folytonosan láthatott színképelemző távcsövével (telespektroshop) a nap keleti szélén egy roppant nagy kicsucsorodást, melyet ő azonnal köpényfelhőnek ismert föl. E nagy felhőtömeg kisebbnagyobb változással már az előbbi nap dele óta ott szállongott szétterülve alacsonyan, nyugodtan s nem volt sem igen sűrű, sem igen fényes és csakis nagy terjedelme által vált feltűnővé. Fél egy órakor a tanárnak pár perczre oda kellett hagynia észleldéjét. Addig az ideig semmi feltűnőt vagy rendkívülit sem észlelt a felhőtömegen, kivéve, hogy a belőle függélyesen fölemelkedő 3—4 oszlop közül az, mely a felhő déli szélén volt látható, jelentékenyen fényesebbé lett s igen különös módon féloldalt hajlott. Egy másik oszlop alapzata mellett, a felhőréteg északi végén, egy kis, fényes tömeg támadt, mely alakjánál fogva meglepően hasonlított egy nyári viharos felhő felső részéhez. Az 1-ső ábra e perezben tünteti föl a kicsucsorodást; az a a kis fénylő jelleget mutatja. Mily nagy volt a tanár meglepetése, mikor alig fél óra múlva visszatérve úgy találta, hogy az egész hatalmas felhőtömeg darabokra volt tépve valamely alulról jött, de általa kimagyarázhatatlan robbanás vagy kitörés által! Az imént ott hagyott csendes felhő helyett a levegő, ha itt e kifejezéssel szabad élnünk, elkülönitett, rostalaku és függélyes irányú ködfoszlányok tömegével volt belepve, a melyek ott úszkáltak egymás mellett és a hol azelőtt az oszlopok álltak, sokkal fényesebbek és sűrűbbek voltak s mérhetetlen gyorsasággal szálltak fölfelé. Némelyek már több mint 4 pereznyi, azaz körülbelül 176,000 kilométernyi magasságot értek el, hanem azután ott a vizsgáló tanár szemei előtt csakhamar 300,000 kilométernyire emelkedtek a nap felszíne fölé. E borzasztó mérvű kitörést Young tanár igen gondosan megfigyelte; azt a középmagasságot, melyre, a fölszálló könenytömegek följutottak, 7 perczre és 49 másodperczre számította (egy másodpercz a nap távolságában 733 kilométernek felel meg), mi annál meglepőbb, minthogy a chromosphaera (színes fénykör) tömegét (a jelen esetben vöröses köpeny) azelőtt még sohasem látták 5 percznél magasabbra emelkedni. A fölszállás gyorsasága (másodperczenként 267 kilométer!) sokkal jelentékenyebb, mint a milyet valaha észleltek. A 2-dik ábra e nagyszerű természeti tüneményt abban a perczben mutatja, mikor a szétszakadt könenyfoszlányok legmagasabban álltak a nap felszíne fölött. Ahogy e tömegek mind magasabbra emelkedtek, azon arányban enyésztek el fokozatosan, mint valami szétoszló felhődarab s 1 óra 15 perczkor már csak néhány könnyű ködszerű felhőpelyhek úszkáltak helyökön, itt-ott apróbb lángokkal, melyek alant fényesebbek voltak, mint fenn. Hanem ugyanez időben a viharos felhőhöz hasonlító kisebb tömeg nagyobbá lett s csakhamar oly hatalmas lángtömeggé fejlődött ki, mely, a látszatból ítélve, szüntelenül hullámzott és alakját mindegyre változtatta. Hol elterülni látszott a nap felszíne fölött, hol meg: 80,000 kilométer magasságra • 11. o o pyramisokat képezett, amelyek később csúcsaiknál hol előre, hol hátra, hol meg alá felé hajlottak, míg végre fél három óra tájban ezek is elenyésztek. 3-ik ábránk e fénygúlákat tünteti föl teljes kifejlődésükben. Az egész tünemény odamutat, hogy a nagy kicsucsorodás alatt roppant kitörésnek vagy robbanásnak kellett végbemennie, amely főleg alulról fölfelé hatott, de azonkívül más irányokban is éreztető erejét, míg végre bizonyos időköz után lassanként elenyészett. Nem valószínűtlen, hogy a nap fénykoronájában látható titokszerű lángok ilyszerű eseményeknek köszönhetik eredetüket. Ugyanazon délután a nap túlsó, azaz nyugati szélén a fénykör egy része több óráig folytonos rezgésben volt és szokatlan fénnyel ragyogott. Ugyancsak az említett nap estéjén Amerikában gyönyörű sarki fény volt látható. Vajjon nem volt-e az felelet a napon végbement nagyszerű kitörésre ? o» Secchi atya, ki a nap felületét valóban bámulatos kitartással és lelkiismeretességgel tanulmányozza évek óta, rendkívül érdekes észleleteket és fölfedezéseket tett a nap felületén s annak igen sok nevezetes tüneményét le is rajzolta. Ezek közé tartozik a mult évi augusztus 25-én észlelt kicsucsorodás is (a 4-ik ábrán), melynek magassága 64,500 kilométer volt. Legyezőalakú köpénykévének látszott az, mely igen hasonlított a kelyhéből kivált szegfűvirághoz. E tömeg a légkörben függött, a nap fénykörétől elkülönítve; egészen a következő napig tartott, de terjedelme folytonosan kisebbedett. 1873. ápril 3-án egy másik hatalmas kitörést figyeltek meg Rómában, mely 330,000 kilométer magasságra emelkedett s az egész nap tünemény szerfölött finom lángtömegekből állt, ». O . O ' melyek apró tűzszalagokban emelkedtek fölfelé a nap légkörében. . E napbeli kitörések fogalmat nyújthatnak nekünk ama természeti erők bámulatos hatalmáról, melyek a napon vagy napban folytonos működésben vannak. E roppant terjedelmű tűzhely oly iszonyú viharoknak színhelye folytonosan, melyekhez képest a mi leghatalmasabb orkánjaink is csak gyönge légfugalmaknak mondhatók. ;1. ábra. 2. ábra. 3. ábra. 4. ábra. A hétről. „Újra egy esztendő merült el az örökkévalóság tengerébe." — ,,Úgy járt, mint a vén sirásó, addig ásta másoknak a vermet, mig maga is beleesett," stb. stb. Gondolom, ilyenformán szokás azokat a szép gondolatokat levezetni, melyek az emberben a két esztendő találkozó pillanatában támadnak. Oh, Sylvester éjfélén nagyon is megtudjuk becsülni az időt, perczenként számítjuk, elfojtott lélekzettel nézzük az óra mutatóját s amint a tizenkettedik számhoz közeledik, elkezdünk számlálni. Az „egy, kettő" még az ó esztendőre esik, a „három" már az újba. Istenem, egy esztendőnek immár vége s mi átléptük az újnak küszöbét. Ha mindannyian, ahányan vagyunk, annyira meg tudnók becsülni az év minden részét, mint utolsó perczeit, ha meggondolnék, hogy az az idő egyre múlik, egyre halad s egyetlen egy pillanata sem varázsolható vissza többé: én valóban azt hiszem, ez már magában is elég lenne egy nemzetet gondolkozóvá, munkássá, boldoggá és naggyá tenni. Ez volna az a bölcseség köve, amelyet a mi hazánk nagyjainak föl kellene találni. Ha nem lenne egy árva óra, mely haszontalanba múlnék el, hanem mindegyik meghagyná a maga jótékony nyomát, akkor most nem panaszolkodhatnánk, mint ahogy azt ez idő szerint a politikusok teszik, eredménytelenül, vagy a m még roszabb, kelletlen eredménnyel elfecsérlett hét esztendei időről. Mert szent igaz az, hogy egy nemzet életében, mely századszámra méretik, vajmi kevés hét év; de csak akkor, ha az a hét év folytonos gyarapodásra, építésre előmenetelre lett fordítva. A teremtéshez csak az istennek volt elegendő hét nap, a bibliai hagyomány szerint; ember ugyanannyi év alatt sem teremthet világot a semmiből. De a fel nem használt, vagy roszul használt időből nem hét év, de ugyanannyi nap is elég, egy szerencsétlen óra is elég arra, hogy balra fordítsa valamely nemzet