Vasárnapi Ujság – 1875
1875-04-04 / 14. szám - Utazás a föld közepébe. Verne Gyula regénye (20 kép) -á-r- 215. oldal / Elbeszélések; genreképek - „Utazás a föld közepébe” (20 kép) 14. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
216 VASÁRNAPI UJSAG. 14. SZÁM. 1875. ÁPRILIS 4. csak szakitni akar róla. Mily csábitólag mosolygott a füge, datolya, szőlő, gránát alma, a zöld lombok közül, reájok! S a fák sűrűjében egy kristályvizü forrás is csörgedezett. — Ah, mily boldog, a ki itt lakhatik! kiálta fel Axel önkénytelenül. S mintha csak hívták volna, mint a tündér a mesében, a bájos vidék egy boldog lakója, egy kis gyermek lépett ki a zöld sűrűből. Szenvedő, vézna, beteges alak volt, rongyokba burkolva. Meg is ijedt a jövevényektől. Nem csoda; félig meztelenül, leszaggatott öltözetben, megnőtt szakállal, bozontos, összecsapzott hajjal, ijesztő vázalakokként állottak előtte. A gyerek el akart futni, de Janó nyakon csipte s visszatartotta. — Hogy hivják ezt a szigetet, a melyen vagyunk? — kérdé Lidenbrock tanár tiszta németséggel. oö A gyermek nem értette, csak nézett s nem válaszolt. A tanár francziául, majd angolul ismételte a kérdést. Sikertelenül. — Próbáljuk meg olaszul, mondá a tanár. Dove noi siamo? — kérdé. A gyermek nem felelt. Utasaink veszteni kezdék türelmöket. A tanár fölön fogta a gyermeket s jelekkel igyekezett kérdését magyarázni, melyet ismételt: — Come si noma questa isola? — Stromboli, felese végre a kis pásztor s sikerülvén kisiklania a tanár kezéből, gyorsan kereket oldott és elszaladt. Gondoltak is vele! A Stromboli! Tehát a Földközi-tengeren vannak, az aeoli szigettenger O ' o O kellős közepén, a görög hitrege Strongyloszán, ahol Aeolus lekötve tartotta a szeleket sziklabarlangjában! S azok a kék hegyek, melyek a keleti láthatár körül görbülnek, azok Calabria hegyei, s az a másik vulkán a láthatáron, az az Aetna ! Ah! mily utazás volt ez! Lebocsátkozva az egyik vulkán torkán, a másikon jöttek ki a föld színére, tizenkétszáz mérföldnyire a Sneffelstől. Izland sivár hómezői helyett az örökös tavasz egy zöld szigetén, a szürke ég helyett Sicila az öregével fejők fölött. Fris vízből és felséges gyümölcsökből álló ízes reggeli után megindultak, hogy a strombolis kikötőt elérjék. De elhatározták, hogy nem fogják elmondani, hogy jutottak ide. Ha bevallanák az igazat, a babonás olaszok az ördög czimboráinak vélnék őket, a kik egyenesen a pokolból jönek s még csuful elbánhatnának velők. Jobb lesz ha csak azt mondják, hogy szegény hajótöröttek. Ez kevésbbé dicsőséges, de annál biztosabb. Egy órával később a Szent-Vincze kikötőbe érkeztek, ahol Janó furcsa komolysággal kérte tizenharmadik heti kalauzberét, amelyet a tanár szintoly komolyan, de meleg kézszoritások között olvasott le neki, a derekára kötött a bőrerszényből. A strombolii halászok nagyon barátságosan fogadták a szegény hajótörteket. Ellátták őket ruházattal s élelmiszerekkel. Negyvennyolcz órai várakozás után, augusztus 31-kén, egy kis speronarc átszállította az utasokat Messinába, ahol néhány napi nyugalmat engedtek maguknak, hogy utazások fáradalmait és törődését kipihenhessék. menő Szeptember 4-kén egy Francziaországba császári postahajóra, a Volturne-re ültek, mely harmadnapra Marseilleben tette ki őket; szeptember 4-dikén este Hamburgba érkeztek. Elképzelhetjük a Mária asszony bámulását s a kis Grauben örömét és elérzékenyülését a viszontlátáskor, s még inkább, mikor mesés utazásuk részleteit meghallották. — Most már, — mondá Grauben Axelnek, könnyein át mosolyogva, — minthogy hős vagy és nagy hitre tettél szert, nem szükség elválnunk többé. A hős lelkű leány nem feledkezett meg ígéretéről. A tanár most nagy emberré lett, Axel pedig egy nagy ember öccsévé. — Csak úgy járták hozzájuk a búcsút a tudósok mindenünnen. Hamburg városa nagy ünnepélyt rendezett tiszteletekre , a Johanneumban pedig nyilvános előadásokat tartott Lidenbrock tanár a föld alatti utazásáról, s midőn a Saknussem okmányát a város levéltárába ünnepélyesen letette, szerényen nyilvánítá sajnálatát, hogy a nagy tudós útmutatásait egészen a föld középpontjáig követnie nem sikerült és az egyenes úttól eltérittetett. — De a delejtü, mely mindig északra mutatott, holott nyilván délnek jöttünk! Hát az csakugyan hazudott volna? Hazudhat-e egy delejtü? . . . Ezzel nem tudott sehogy sem kibékülni. Végre egyszer csakugyan rájött arra is. — Hallod-e Axel! tudom már a delejtü dolgát! — No s ? •— Hát nézd. Soha azóta meg nem néztük. Ma a limlom közt rendezgetve rápillantok. Nézz rá, mit látsz rajta ? — Mit látnék ? — Nem látod, hogy délre mutat az északi hegye? — Délre ? Csakugyan. — No hát. A pólusai föl vannak cserélve. Emlékszel arra a tüzes gömbre, a Lidenbrocktengeren ért viharban, mely fejünk fölött pattant szét? Az villany delejes tünemény volt ; megdelejezte a tü aczélát s megfordította annak sarkait. — A biz igaz ! E naptól kezdve Lidenbrock tanár a tudósok legboldogabbika volt; Axel pedig az emberek legboldogabbika, mert a csinos Grayben, kilépve gyámleányi helyzetéből, kettős tisztet foglalt el,mint unokahug és mint feleség, a király utczai faházban. Ott aztán boldogul éltek s máig is élnek, ha meg nem haltak, ár— A vulkán oldalából. Félig meztelen, ijesztő vázalakok. UTAZÁS A FÖLD KÖZEPÉBE. -