Vasárnapi Ujság – 1875
1875-05-02 / 18. szám - A vitorlás hajókról (6 képpel) Kenessey Albert 279. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Boyton uszása a La Manche csatornán (5 képpel) 279. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
18. SZÁM. 1875. MÁJUS 2. VASÁRNAPI UJSAGr. mert előbb ért a czélhoz, de csak egy fél fejjel. Ezt a pályabíró, a derék Mac Karthy kimondotta. De a vitatkozás az ellenkező fogadók közt azért nem szűnt meg. Különösen Drake Harry követelő hangon s nagy szemtelenséggel vitatta, hogy ő nem nyugszik meg az Ítéletben, következésképen nem is fizet, mert az izlandi egyszerre ért a czélhoz a másikkal. — Holtverseny volt, — mondása mellett maradok. E perczben Fábián, ellenállhatatlan ösztöntől ragadva, oda lépett. Forrott benne az indulat erre az emberre, maga sem tudta miért. O — Önnek nincs igaza uram! A skót a nyertes. — Mit mondott uram ? — kérdé Drake élesen. — Hogy önnek nincs igaza. — Mivel ön kétségkívül a skótra fogadott, nemde ? — veté oda Drake szemtelenül. — Csalódik uram , én az izlandira fogadtam s már meg is fizettem veszteségemet. Nem én szoktam vitatkozással vagy eltagadással fizetni. — Rám czéloz, uram ? — pattant föl amaz , a mily vézna kis emberke volt, oly kihívó, fenyegető állást vett föl. Corsican kapitány közbe lépett s könyökével szeliden hátra tolta Fábiánt, kit másik barátja félre vitt. Az öles kapitány hideg mérséklettel, de megvetőleg beszélt Drake Harryval. — Úgy látszik, — felelé ez, — annak az urnak szüksége van rá, hogy barátjai védjék. Fábián rá akart rohanni. De barátja visszatartás csaknem erőszakkal elvezette. — Na még egyszer találkozom e pimasszal, felpofozom. — mondá Fábián. Világos volt, hogy az összeütközés most Ot J már elkerülhetetlen. Csak azon kellett lenni, hogy meg ne tudja legalább , kivel van dolga. Eddig semmi jel nem mutatta, hogy Drake is ismerné Fábiánt. (Folyt, követk.) fújtak és a tenger folytonosan háborgott. A kapitánynak nyolcz óra tájban reggelit nyújtottak le a hajóról, de nem érezvén teljesen jól magát, kedvetlenül dobta el a Liebig-féle hús-, tej- és tojás-kivonatból álló eledelt. A szivar, melyre még korábban gyújtott, úgy látszik, jól esett neki, mert nagy élvezettel szívta, bár a hullámok mindegyre keresztülcsaptak feje és arcza fölött. Azután kilencz óra felé a hajon levő orvos ismét vajjal és kenyérrel kínálta őt, de azt is látszólag izgatottan utasította vissza s ő O egy kevés tojásvegyitéket vett magához. Később kimerültsége és kedvetlensége múlni kezdett, s mikor a „III. Napoleon" nevű folkstone-i gőzhajó, Boulogne felé tartva oly közel jött hozzá, hogy az üdvkiáltást meg lehetett hallani róla, utasai zajos éljenekkel üdvözölték a bátor amerikait s tudakozódásukra, hogy mint érzi magát, azt felelte: „All right!" („Nagyon jól!") Később d. u. négy órakor ismét a Boulogneból Folkstoneba menő postahajóval találkoztak, , melynek lakói szintén hatalmas „Hurrah!" kiáltással üdvözölték Boytont s a hajó czimeres lobogóját lengeté a rettenthetetlen utazó tiszteletére, amely udvariasságot a „Rambler" az amerikai lobogóval szintén viszonzotta. Boyton úszása a La Manche csatornán. A külföldi lapok még mindig tele vannak Boyton kapitány legutóbbi merész utazásának részletes leírásával és dicsőítésével. Bár Boyton annyiban, hogy Boulogne-nál az útjában őt kisérő hajó szállította ki a franczia partra, czélját, t. i. hogy a La Manche csatornát átussza, nem érhető el tökéletesen, vállalatát mégis sikerültnek lehet mondani. Pedig egy ilyen utazás csakugyan nem tréfa dolog, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a kapitány ápril 10-én, utazása napján, kissé gyengélkedő volt. Ilyen állapotban töltött Boyton 15 egész órát a vízben folytonosan úszva s már alig hat angol mérföldnyire volt a franczia partoktól, mikor az őt kisérő hajó franczia kapitánya, Mequin, s a többi utazók májnem erőszakkal kényszerítették őt a hajóba szállásra. Byron és Ekenhead hadnagy is april havában, 1810-ben kísérlették meg, szintúgy eredménytelenül, a Hellespont átúszását, hanem a következő hónap május 3-án mindkettőjöknek sikerült a merész vállalat. Valószínű, hogy másodszor Boytonnak is teljesen sikerülendőz. Szürke úszó öltönyébe burkolva s csupán egy palaczk sziverősitőt, egy úgynevezett ködkürtöt (fog-horn), veszély esetén jeladásra, egy kis balát tokban s megszokott evező lapátját vitte magával. Ily módon felkészülve indult Boyton kapitány nevezetes útjára, s távozását az angol partoktól az őt kísérő „Rambler" gőzhajócska egy ágyúlövéssel s hatalmas tűzijátékkal, míg a parton összegyűlt néptömeg hangos „Hurrah" kiáltásokkal üdvözölte. Egy fóka ügyességével csúszott le a hullámok közé,s ott hirtelen hanyatt fordulva, villámgyorsan evezett ki a doveri kikötőből evező rúdja segélyével, szokása szerint lábaival előre. Mikor aztán künn volt a csatorna nyilt tükörén, bámulatos könnyűséggel sikamlott előre a víz hátán. Az utazás folyamatát és végkimenetelét nagyjában már a múltkor elmondottuk. Az idő, mely eleinte szép, csendes és derült volt, később határozottan kedvezőtlenné változott, a szelek ellenkező irányból Mikor aztán besötétedett s az idő is hűvös, borongós éjszakával fenyegetett, szárazföld pedig sehol sem látszott, a „Rambler" utazói s főleg Méquin kormányos mindent elkövettek arra, hogy a kapitányt a hajóra szállásra bírhassák, de ő sehogy sem akart engedni keresőknek 8 azt mondta, hogy akár tizenkét órát is képes még a vízben tölteni. De a sok kérésnek, könyörgésnek s főleg szintén a hajón levő fivére rábeszélésének mégis kénytelen volt engedni s fölmászott a fedélzetre, hol mindenki a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölte. A hely, hol majdnem erőszaknak engedve hajóra szállott, a Grris-Nez foktól 5—6 és Boulogne-tól 10—12 angol mérföldre lehetett. Hogy Boulogne-ban mily nagy tüntetéssel fogadták, már említettük. A „Société Humaine et des Naufrages de Boulogne"-nak volt vendége, s ö O O másnap reggel hat órakor fölkelvén, megnyerő, napégette arcza sokkal egészségesebbnek látszott, mint bármelyik útitársáé. Diver orvos jelentése szerint, aki őt a „Rambler"-en kisérte, mielőtt Doverből elindult, „kisebb mérvű májbajban szenvedett"; az elindulás előtt testének hőmérséke 97. Fahrenheit fok volt, s mikor a hajóra szállni kényszeritették, 97 foknál alig egy hajszálnyival több; utazásának bevégeztekor a betegségnek épen semmi nyoma nem látszott rajta, s fárasztó úszását még hat óra hosszat bátran folytathatta volna. 279 A vitorlás hajókról. (Részlet a magyar mérnök- és épitész-egyesület ülésén tartott előadásból.) A hajó rendesen egy meneteles part oldalában készül. Hosszának és szélességének megfelelő ágyat vetnek neki, kisebb-nagyobb gerendákból és csönkökből. Először is a tő-gerendát (kiel-t a tengeri hajóknál, s folyami hajóknál a a kötő- vagy talpgerendákat) teszik le. A tő-gerenda a hajó fenekének hosszában, középen nyúlik végig, s az egész alkotványnak alapját ez képezi. Míg ebből csak egy darab is tart, habár egyéb részek kicseréltettek volna, a hajó azonosnak, élőnek tartatik. Így érthető, hogy vannak száz évet túlélt hajók is, holott azok élettartama rendesen 30—70 évre tehető. — A főgerendából emelkedik ki a hajó elején ennek orra, illetőleg az a része, mely a vizet szeli és hátulján a hajó fara, melynek végén a kormány áll. E főgerendába fészkelik be jobb és bal oldalt a bókonyokat (oldalbordákat), melyek együttesen a hajótest vázát képezik, s a hajó alakját határozzák és adják meg. A bakonyok egyelőre kívülről megtámasztatnak, majd a hajó széltében és hosszában megfelelő gerendákkal összeköttetnek, s az ekkop elkészült váz kívülről erősebb s belül vékonyabb deszkákkal beborittatik. Hogy a külső borításon, a barkonyokon, minél hevesb viz szivároghasson a hajóba: az egész külső falakat, meddig azok a vízbe érnek, vörösréz- vagy czink- s egyéb ezeket többé-kevésbbé helyettesitő lemezekkel vonják be. Végre beállítják az árbocztörzseket, ellátják a hajót horgonynyal s néhány kötéllel; belé hordnak nehezitékül, hogy föl ne forduljon, követ s kavicsot stb., s a hajó készen áll, hogy vízbe ereszszék s ott árboczaival, vitorláival s egyéb kellékeivel fölszereljék. A hajó rendesen építési helyétől veszi nemzetiségét s polgári, szóval lobogó jogát. Keresztnevét közvetlen a vízbe bocsátás előtt, szintén a sólyán (épitőhelyén) kapja meg. Családneve, egyes kivételekkel, midőn p. o. alakjától, mint a goelette, a gaules-teknő-től veszi nevét, rendesen az árboczok és vitorlák minőségéből származik. Ezek szerkezete határozza meg, hogy mely vitorlás mely családba tartozik. Az 1. ábra pl. a brigg- skinnerek családjából való, mert első árbocza több részből áll, s úgy van berendezve, mint a brigg (1. 2. ábra) árboczai; hátulsó árbocza pedig egy darab fenyőszálból van, mint pl. a cootter-é is, (1. 3. ábra). Ha egy hajónak mindkét árbocza olyan volna, mint a brigskunner hátulsó árbocza, azt brigantinnak neveznők. Ha ilyen három árbocza volna, azt polacha-nak; ha pedig három olyan árbocza volna, mint az első, azt nave-nak (Vollschiff, 1. 4—6. ábra) mondanók. (A 4-ik sz. délczeg hajó kedvező széllel s az 5. sz., szélcsendbe átmenő lanyha fuvallattal vitorláz, mig 6. számú rajzunk gőzös navet tüntet fel.) De rendeltetése is más osztályba teszi a hajót. Igy pl. az a hajó, mely kereskedelmi czélokra használtatván, nave-nak neveztetik, hadi czélokra véve s természetesen köröskörül egy sor ágyúval megtüzdösve, corvette-nek, s ha két sor ágyút s ennek megfelelő nagyobb testet kap, fregatténak, végre három sor ágyuteleppel vascellonak vagy sorhajónak (Linienschiff) mondatnék. Igy van egy pár száz fajta vitorlás hajó. Félreismerhetlen, hogy a vitorlás hajózás az ókorban is, kezdve az egyptomiakon, nevezetes haladást tőn ; de tagadhatatlan az is, hogy ott akár a hajóépítést, akár a hajók fölszerelését tekintve, az elágazó irányban törekvett buzgóság valamely rendszeres haladást még nem állapított meg. A hajók majd nagy, mondhatni tehetetlen incesekké fajultak, olykor ízléstelen s ép oly költséges czifrázatokkal éktelenittettek el. A vitorlák magukban elégségesek nem volto ctak, hogy a hajó kezelésére kielégítő szolgálatot tehettek volna. A hajózásban tényleges haladás föltételeinek megismerése egy későbbi kornak s a Földközi-tenger körül lakó latin fajoknak volt fentartva. Az első nagy lépés a delejta használatával (a 14—15-ik száz évben) történt meg. Kolumbus felfedezési útja (1492—3) vetette meg alapját a vitorláknak, evezősök nélkül, tehát nem vegyes erővel, hanem külön, magában leendő használatára nézve. A vitorláknak erőműtani elvekre alapított rendszeres kezeltetését s alkalmask szabását és beosztását Doria András genuai dogénak (1468—1560) köszönhetni. Hogy pedig a hajók, rendeltetésükhöz képest, a vizben való