Vasárnapi Ujság – 1875
1875-05-09 / 19. szám - Dömötör János. Édes anyám, te vagy most is / Költemények
292 VASÁRNAPI UJSÁGl. 19. szám. 1375. május 9. pelyheket hullani, egy országos csapása mégis van és ez a dühöngő Pora nevü szél, mely bár többnyire mindig derült időben jelenik meg és egyvégtében csak három-négy napig tart, de novembertől márcziusig folytonosan uralkodik, s gyakran oly erővel ront alá a hegyek közül, hogy embert és állatot egyaránt a földre tipor. Minthogy a föld itt átalán véve inkább kopár, terméketlen (és ennek oka főleg az ott elkövetett óriási erdőpusztításban keresendő), a vérbosszú pedig ma is teljes iszonyuságában uralkodik az országlakói között, s minthogy végre a lakosság feltűnő hajlamot mutat a kivándorlásra,Dalmáczia természetesen nem lehet népes tartomány. A körülbelöl 30,000-re menő olaszokon, kevés számú albánokon és zsidókon kívül az ország lakosságát délszlávok, dalmaták és morlákok képezik, akik az illír-szerb nyelvet beszélik, míg ellenben hivatalos nyelvül az olasz van elfogadva. E különböző nemzetiségű lakosok már a külsejök által is feltűnően különböznek egymástól. Az északon lakóknak fehér bőrük, kék szemök, világos szőke hajuk, gyér szakálluk, kerek arczuk és közepes termetök van; ellenben az ország középvidékein lakókat barnás arczszin, sötét szem és haj, hosszúkás arcz, szálas testalkat és daczos testtartás jellemzi. Még merészebb, kihivóbb testtartása és nézése van a déli dalmatáknak, kiknek harczias szellemét magas erőteljes alkatuk és koromfekete hajzatuk is első tekintetre észrevehetővé teszi. A velenczeiek dalmát zsoldosokkal vivták legsikeresebb harczaikat. Az ország belse Ö - jének lakóit morlákoknak nevezik, de ők ezt az elnevezést gúnynak veszik s jobban szeretik a montanari azaz „hegylakos" elnevezést. Morlák „tengerparti lakót" jelent. A morlákoknál még mindig bizonyos ősállapot van. A nő teherhordó állat; ő tartozik a mezei munkát végezni s a termékeket a vásárra hordozni. A morlák falvak rendetlenül szanaszétszórt udvarokból állanak, melyeket durván összerakott kőfal vesz körül. A fal felső szélét tüskebokrok fedik be, melyeknek tövisei kifelé vannak forditva és magukra a bokrokra nehéz kövek vannak téve, hogy le ne téphessék azokat. A lakások maguk egyszerű szegényes kunyhók, durva kövekből épitve olyan formán, hogy a kődarabokat falakká rakják össze és a közöket agyaggal tapasztják be; azután szalmából, nádból fedelet raknak rá s a ház belsejét sövényfonadékokkal vagy durva gyékényekkel több szobára különítik el. Több kényelemre a morláknak nincsen szüksége, mert az égalj és a bunda fölöslegessé teszik a kályhát, ugy hogy csak épen egy kis tűzhelyet kell a hátulsó fal mellett a földön tartania, hogy néha napján főzhessen. Agyak helyett a földön készit magának nyugvó helyet. A széket fatörzs vagy kődarab helyettesiti s asztalul földbe vert czölöpökre szegezett alacsony kerek deszkák szolgálnak. Ezen ily egyszerűek a háztartáshoz használt szerszámok is, mert egy vaczkorral telt tökkobak, egy aludttejjel telt kecskebőr tömlő, azután egykét, lencsével, paszullyal vagy kukoriczával telt tökhéj, egy vasserpenyő a kemény málna lepény megsütésére, ház valamelyik szögletében besózott káposztával teli hordó, néha egy mézes tömlő is, és a czifránál czifrább czafrangokkal és vörös bojtokkal felcziczomázott lószerszám tökéletesen kielégítik a morláknak összes vágyait. Ellenben a töltött puskának nem szabad hiányoznia a fal mellől, mert a morlák mindig harczkészen áll, hol egyik-másik szomszédja, hol a törökök ellen. Dalmáczia ősidőktől fogva mindig útjába esett a kereskedést folytató vagy hóditó nemzeteknek, s igy az ó- és középkor majd minden jelentékenyebb népe megfordult itt. A hóditó DALMACZIAI KÉPEK: Gravoza. DALMÁCZIAI KÉPEK: Ravoza.