Vasárnapi Ujság – 1875
1875-05-23 / 21. szám - A dalmát irodalomról. K-p 322. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Gáspár Imre. Passió-dalok. 1. Oskola 2. Csendes est. 3. Viseld el. 4. Az a ki a földet teremté 322. oldal / Költemények
326 VASÁRNAPI ÚJSÁG. Nagy László is, iskoláit végezvén, rektornak ment ki Érmihályfalvára; csakhogy neki a tanítóság nem csupán pénzszerzési, nem átmeneti pálya volt, hozzá tapadt egész lelkével. Kitöltvén ott három évet, a Gencsi-háznál magánnevelőséget vállalt, azzal az elhatározással, hogy a tanítói pályától nem válik meg többé. Idejét egészen a nevelés- és tanítástan elméleti és gyakorlati tanulmányozásának szentelte, s örömmel fogadta el a meghívást a tanári pályára, melyről mindig valódi eszményi felfogást táplált lelkében, midőn 1851-ben a kisújszállási algymnázium tanárául hivatott meg. E kisded iskola, hajdani jó hirében megfogyatkozva, a forradalmi időszakban tanárait és tanítványait elvesztve, egészen alászállott. Nagy Lászlónak jutott a feladat, ismét fölemelni azt elestéből. Eleinte csak maga volt egyedül a tanár; de buzgólkodásainak sikerült az intézetet ugy szervezni s oly virágzásba hozni, hogy négy év múlva már hatodmao órával működhetett ott. 1858-ban még közelebb léphetett valódi hivatásához, mely a népoktatás körében mutatta ki az ő helyét. A nagykőrösi helv. hitv. tanitó-képezde igazgatójául választatott meg. A tanitó-képezdék fontossága még akkor nem igen volt elismerve; a gymnáziumok salakja ment oda tanulni, a néptanítói pálya csak a selejtes emberek menedékhelyének tekintetett. De a Nagy László vezetése, s a város és az egyházkerület támogatása mellett a nagykőrösi képezde csakhamar az első rangú pedagógiai intézetek egyike jön az országban. Az itt töltött tíz év a Nagy László működésének leggyümölcsözőbb, valódi fénykora. Mint szervező, mint tanár, s mint író működött nemcsak a nagykőrösi képezde, hanem átalában is, a tanügy felvirágoztatásán. Mint tanárt, a fáradhatatlanság és lelkiismeretesség mellett, különös világosság és az ismeretek átadásának rendkívül sikeres tehetsége jellemezte. A módszerben volt a legerősebb, abban, ami a legfőbb a tanításban. Keze alól valóban képzett tanítók jöttek ki, ugy elméletileg, mint gyakorlatilag. Különösen értette a fegyelem gyakorlása módját, abban szeretetet szigorral tudván párosítani. E tárgyról irt értekezése, a közreműködése mellett szerkesztett „Protestáns népiskolai Közlöny "-ben, méltó figyelmet ébresztett a tanügyi körökben, melyek egyébiránt már tudták mit várhatnak tőle az irodalmi téren is. De hamar meggyőződött arról is, hogy a tanítók képzése mellett a tananyag kellő előkészítése, jelesen a jó tankönyvek s vezérkönyvek előállítása is elsőrendű szükséglete tanügyünknek. Mindenekelőtt a beszéd- és értelmi gyakorlatoknak megírását tűzte maga elébe, s e feladatát oly sikerrel oldotta meg, hogy 1865-ben a helv. hitvallásunk egyetemes (országos) tanbizottsága által műve elsőrangú dijra érdemesittetett s az összes népiskolákba tankönyvül vétetett fel. E művet 1869-ben, második, javított átdolgozásban a közoktatási kormány is elfogadta, államdijjal jutalmazta s országszerte bevett tankönyvvé tette azt, a szerző által hozzáadott vezérkönyvvel együtt. E munka maradandó emléke lesz Nagy László érdemeinek s munkálkodásának a népoktatás terén. E téren elismert tekintély lévén, az elsők közé tartozott, a kiket az 1868-diki népiskolai törvény meghozatala s a tanfelügyelői intézmény szervezése után, b. Eötvös annak megnyerni igyekezett. A szerény férfiú nem kérte, nem kereste a hivatalt, a kitüntetést. Az kereste fel őt. S Eötvös felhívására átvette a tolna- és baranyamegyei tankerületek vezetését. Óriási munkateher súlyosult vállaira egyszerre. S ő nem volt az az ember, aki könnyebb végéről fogja a dolgot. Feláldozta magát. Ejt nappallá tett, mindenütt szervezett, irányozott, tanácsolt, intézkedett. Bármennyire el volt azonban halmozva hivatali teendőkkel, ráért azok mellett a népiskolai tankönyv-irodalom terén is folytatni megkezdett munkásságát. A kormány által kitűzött tárgyak közül az anyanyelv oktatását választá ki, s műve ismét első rangú jutalomra érdemesittetett. Harmadik műve a Ballagi Károly tiszttársával együtt készített magyar történelmi kézikönyv. A pestmegyei tanfelügyelőség 1872-ben megüresedvén, a miniszter Nagy Lászlót helyezte át e rendkívül fontos pontra. S midőn 1874-ben a Jászkun-kerület is tanfelügyelő nélkül maradt, még ezt a teendőt is, amúgy mellékesen vállaira tették. —A túlságos munkateher alatt összeroskadt. Mert kétségbevonhatlan, hogy a léte gyökerein duló betegség fejlődését nagy mértékben elősegítette munkánal túlhalmozottsága is, és ez siettette végét az erőfeszítés, a kötelesség utján. Ötvenkilencz éves volt. Szerető nőt és számos gyermeket hagyott hátra, kiknek egész örökségük a tisztelt név, melyet rájuk hagyott. Ő a kötelesség embere volt minden életviszonyban; nem a rideg, fanyarul teljesített, hanem az egész lélekkel s örömmel betöltött kötelesség embere. Vajha a tanügy munkásai közt minél több lenne hozzá hasonló; ez volna legbiztosabb utja, hogy a társadalom elismerését s a nemzet becsülését kivívjuk magunknak. —á—r— Passió-dalok. 1. Oskola. Apád, anyád kihal, honod nincs, Az országút csupán, A szenvedések oskolája kezdődik azután. A nőt kell benne kitanulnod, Ej, nap vesződsz vele, Elhervadsz, kora sírba fekszel, Vagy megőrülsz bele! Együtt járod barátaiddal; Mind boldogul, te nem, Okét is könnyen kitanulod . . . Elhagynak hirtelen! Jársz, jársz, dúlt, fénytelen szemedben Nyomorod búsan ül, Miként a koldust utcza-szögjén, Mindenki elkerül! S mire az oskolát kijárod Mindent tudsz, azt hiszed, Megtagadott áltudományod Szeretetet, hitet! Várod, várod, hogy a dicsőség, Szerencse még jöhet . . . A nyomor kiöli reményed, Ki büszkeségedet! 2. Csöndes est. Szép este van, hőnap nem éget, Alig rezdül levél, O ' Alszik a kunyhó, a madár is Félálomban zenél. Bűbájos este . . . kebelemben Egy hang istenhez esd, Oh légyen éltem alkonyatja Ily békés, csöndes est! 3. Viseld el . . . Viseld el a keresztet, Emeld panasztalan, Az ember szive zárva, Ne zörgess hasztalan ! Viseld el a keresztet, Beteg test, A türelem ! A sír felett, meglátod, A gyógyfű megterem! Viseld el a keresztet, Ne tudd kiért teszed, Ki legelső emelte — O ^ Csak másért szenvedett! 4. Az, a ki a földet teremté . . . Az, a ki a földet teremté, S rá az enyészetet, Ne féljünk, a por hon fölében tette az eget! Ki hajlékunk ledönti, hanttal Testünk ő födi be, Nyugalmat, békét ültetett a Földek legmélyibe! Gáspár Imre. A dalmát irodalomról. A dalmát nép elmaradott, miveletlen voltát tudva, alig hinné az ember, hogy dalmát irodalom is volt és van a világon. Pedig mégis úgy áll a dolog, hogy Dalmáczia e tekintetben nemcsak szót érdemel, hanem a déli szláv tartományok között egyenesen az első helyre teendő. S hogy a világ a dalmát irodalomról vagy semmit, vagy csak igen keveset tud, az pusztán a dalmaták hibája, kik történeti adataik, meséik, mondáik s dalaik összegyűjtését s közkézre bocsátását egészen a legújabb időkig gondatlanul elhanyagolták. Igaz, hogy azok az állami és társadalmi viharok, melyek e tartományt majdnem másfél ezredéven át dúlták, teljességgel nem voltak kedvezők a békeszerető múzsákra nézve, de a nép folyton élt, s eleitől kezdve tenyésztek nála a népélet virágai, melyeket nagyobb fáradság nélkül meg lehetett volna óvni az elhervadástól és elveszéstől. Igen nagy kincstől vannak megfosztva a déli szlávok, hogy a mentő eszközökről nem gondoskodtak. De nézzük a dolgot közelebbről. Mint a rendelkezésünkre álló adatokból látszik, a dalmatáknak a legrégibb idők óta legtöbb érzékek és hajlamuk volt a történelem és költészet iránt. De ez a tulajdon kiválóbban csak a parti városokra értendő, mert a belföldön nyomorgó félvad lakosok legfölebb érzelmeik és képzeletök által sarkalva hoztak létre néhány dalt és boszorkányoktól hemzsegő mesét vagy mondát, de a műalkotásnak kezdetéig sem emelkedtek. A partokon ellenben, bár szórványosan, oly irodalmi tevékenység jött létre, mely már négyszázados múlttal dicsekedhetik. E tevékenységnek főfészke eleitől kezdve Raguza, a szláv Athene, volt. E kis város ugyanis, mely mint „köztársaság" a VII. századtól egészen 1808-ig élt, jóval kedvezőbb helyzetben volt, mint Zára, Trau vagy Almissa, s igy mind anyagi, mind szellemi erőit könnyebben és biztosabban fejleszthette, mint amazok. Az alkotmányos élet, Velenczével, Magyar-