Vasárnapi Ujság – 1875
1875-06-06 / 23. szám - Egy elfelejtett fejedelem.(V. Ferdinand arczképével) 360. oldal / Élet- és jellemrajzok
360 — Mily áldott sziget! — kiáltá Pencroff; minden van rajta; — csak — — Tudom, tudom, — mondá nevetve Harbert; — csak dohány hiányzik, nemde ? No majd lesz az is, csak türelem, majd rá akadunk jártunkban-keltünkben. (Folyt, követk.) VASÁRNAPI ÚJSÁG. 23. SZÁM 1875. JUNIUS 6. Egy elfelejtett fejedelem. A mult hetekben gyakran találkoztunk a lapok hasábjain Prágában kelt távsürgönyökkel, melyek újra felelevenítették egy uralkodónak az emlékezetben is csaknem már elmosódott alakját. V. Ferdinánd magyar király s e néven első osztrák császár egészségi állapotáról szóltak azok, mely az utóbbi időkben felette aggasztó alakot öltött, de melyen az agg fejedelem szívós természete kifogott. E bulletinek felette alkalmasok voltak arra, hogy a közügyektől teljesen visszavonult uralkodó felé forduljon az érdekeltség, kivált miután vajmi kevés volt az, a mi magányba vonulása óta életmódjáról a nagy közönség közé kiszivárgott. V. Ferdinánd 1793. ápril 19-kén született s legidősb fia volt I. Ferencz császárnak, 1830-ban koronáztatott magyar királlyá s 1835. márczius 3-án foglalta el az uralkodói széket. Zajosabb, eseményekkel szaturáltabb uralkodása alig volt még fejedelemnek, mint neki. Az eszmék nagy forrongásának korszakába esett az, mely átalakított társadalmat és geográfiát egyaránt, s melyre a népek fölkelésének földrengető áramlata is bekövetkezett. Nem bocsátkozunk a korszak jellemzésébe, sokkal ismeretesebb az. Tudjuk, hogy V. Ferdinánd volt az első uralkodó, ki Magyarországnak képviseleti alkotmányt és felelős kormányt adott, kinek uralkodása alatt a jobbágyság eltörültetett, a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség kimondatott s életbe lépett, s a demokráczia legszebb eszméi életet nyertek. Tudjuk azt is, hogy nem ő volt oka, hogy az alatta nyert vívmányok egész teljessége nem szállhatott át megszakítás nélkül az utókorra. Tudjuk, hogy rajta kívül eső körülmények kényszeritették a felszabadult népeket megtámadott jogaik védelmére, őt magát pedig a trónról való lemondásra, mely 1848. decz. 2-án Olmützben bekövetkezett. Mindezeket mint történelmileg ismert dolgokat nem kívánjuk fejtegetni s áttérünk egyenesen azon dolgokra, melyek az agg fejedelmet ez idő óta mint magánembert illetik. „Isten áldjon meg! Szívesen tettem," mondá könnyező szemekkel, mikor a trón zsámolyán előtte térdelő Ferencz József fejére tette áldó kezét, a hivatalos czeremoniale után. Az udvaronczok konsternálva tekintettek egymásra, hogy hiszen ezek a szavak nem voltak benn a megállapított programaiban. Mikor az ős hradzsini várba visszavonult, egészen könnyült lélekkel mondá: „Most kezdek élni." Huszonhét esztendeje már elmúlt, mióta Ferdinánd megszűnt a közügyeknek élni. Csendes ember lett belőle, ki magányába mit se vitt magával uralkodásának hajdani attribútumaiból az egy „felség" czimnél. 1831-ben, Mária Annával, Viktor Emánuel szardiniai király leányával kötött házassága, bár gyermektelen maradt, de szerencsés volt. A fejedelemasszony a legnagyobb gyöngédséggel ápolta férjét s igyekezett boldoggá tenni magányát, melyben a lemondott uralkodó háboritlanul élhetett hajlamának. Szerette a természettudományokat s kivált a botanikát, s szenvedélylyel űzte a zenét, bár nagy tökélyre nem vitte benne, s jó szivéről, mely a bécsiek körében a „jóságos" melléknevet szerzi meg neki, számos adatot tudnak elbeszélni a prágaiak. A jóság valóban történeti vonását képezte jellemének már uralkodó korában is. Föl vannak jegyezve ama szavai, melyeket a bécsi forradalom kitörésekor mondott, mely kitörést a tanácsadók kartáccsal akartak elfojtani. „Auf meine Wiener last ich net schiessen," — az én bécsi gyermekeimre nem engedek lövetni, — mondá akkor s mikor Metternich mégis sürgette az erélyes rendszabályokat, — az ablakhoz lépett s hosszan nézett ki rajta, kezében az órával. Végre megfordult e szavakkal: „Hallja, Metternich, egy óra alatt huszonöt kocsit láttam elhaladni. Lássa, a közlekedés élénkülni kezd." Kedélyes, egyszerű életmódját folytatta a magányban is. A káposzta füstölt hússal soha se hiányozhatott a fejedelmi asztalról. Néhány év óta azonban aggasztó betegségben szenved, mely rosz hatást tesz kedélyvilágára is. Csak akkor derül fel némileg, ha jótékonyságot gyakorolhat. Daczára a gondos ápolásnak, melyben szerető neje részesiti, alig lehet fékezni nagy mérvű izgatottságát. Kedvencz ételeit halommal kell elébe tálalni, s ellenmondást nem tűr, még az orvostól sem. Nehogy idegeit ingereljék, még a családi gyászeseményeket is eltitkolják előtte. Ha egészségi állapota engedi, szeret a nép közé menni. Egyenlő barátsággal üdvözli a főnemest és a koldust. Képünk is egy ily séta alkalmával tünteti fel, a mint a Moldva mentén a Ferencz-parton sétál s a prágai medvesüveges polgár-gárdista és a gyermekek örvendve köszöntik. Az aggastyán jól tudja, hogy ily séták alkalmával nemcsak a szükség, de a szemtelenség is fölkeresi; de ő azért tele marokkal szórja a pénzt, s hazatérve, kifordítja üres zsebeit s nevetve mondja nejének : „Ma ismét megkoppasztottak." V. FERDINÁNDgÍKIRÁLY PRÁGÁBAN. Egyveleg. — Amerikai kritika. Murskáról igy ir egy lousianai kritikus: „Hangja bámulatos. A hosszú létrán fel s le oly könnyedén szaladgál, mint valamely tapasztalt macska a legmeredekebb háztetőkön. Éneke a hallgató vérét egy pillanatban 212 hőfokra emeli, mig a másik pillanatban a 0-án alól hajtja, ugy hogy a borzongást az ember még a csontjaiban is érzi." •/• Borzasztó éhség uralkodik jelenleg Kis-Ázsia különböző részeiben, minthogy az utóbbi két év alatt úgyszólván semmi gabona sem termett. Bár a török kormány mindent elkövet a csapás enyhítésére, máris valami 50,000 ember pusztult éhen.