Vasárnapi Ujság – 1875
1875-06-13 / 24. szám - A rejtelmes sziget. Verne Gyula regénye. (48 képpel) -á-r- 375. oldal / Elbeszélések; genreképek
376 VASARNAPI UJSAGr. 25. SZA 11. 1875. JUNIUS 20. E perczben Spillett, a hírlapíró, lépett előre egy szikla mögül, s intett megrettent társainak, hogy csak hagyják őt, tudja mit cselekszik. Nem az első tigris volt ez, a melylyel szembenézett; s tiz lépésnyire közeledve hozzá, mereven megállott és vállához szorított puskájával élesen czélba vette az állatot. Amint ez rá akart ugrani, a cső dördült, az egész lövés az állat szemein át agyvelejébe fúródott, s a jaguár egy bődüléssel és egy ugrással földhöz vágta magát. Vége volt, volt. Mindnyájan rárohantak. Csakugyan halva — No s barátim, — szólt Spillett, — miután az állat elhagyta fekhelyét, nincs semmi ok, amiért ezt el ne foglalnék éjszakára. — De hátha mások jőnek helyére? mondá Pencrott. — Tüzet gyújtunk a nyilás elé s az távol tart minden vadat. — Jerünk hát a jaguár palotájába ! Mig Nab a gyönyörű állatot megnyúzta, hogy bőrét magokkal vihessék, Pencroff száraz ágakból s nádtörmelékből hatalmas tüzet gyújtott, mely oly ropogással kezdett égni, mintha mind puskákat s mordályokat sütögetnének benne. Másnap, jól kipihenve, folytatták a keresést, ha valami nyomára akadhatnának : volt-e vala hajótörés e partokon s szállott-e ki valaki, aki e szigeten lakott volna előttök. De ilyesminek semmi nyomát sem lelhették. Igaz, hogy az idő és a tenger sok mindennek eltemeti s elviszi a nyomát, de mégis csodálatos volt, hogy semmi jel ne maradjon vissza arról, aki kevesebb mint három hónap óta mégis tt kellett, hogy járjon, mert a fiatal pecarimalacz testében talált golyó ellentmondhatatlanul bizonyította, hogy itt embernek kellett járnia; a túlsó parton talált hordók pedig egy hajó veszedelméről tettek tanúbizonyságot. A part minősége, amelyen haladtak, mindegyre változott. Majd sivár szikláktól volt hozzáférhetetlen, majd fák sűrűjével benőve, lankásán ereszkedett a tengerig le. Épen egy ily fákkal sürün benőtt partrészletre jutottak, hol az óriási törzsű parti fenyők sürün és magasan emelkedtek égnek, mig alsó ágaik csaknem a O ' oo viz szinéig csüngöttek alá. Mint a libanoni czédrusok sátora terjedt ki e fák árnyas felséges sudaraik, a hatalmas törzsekből kinyúló karcsú ágaik, sürü tűlevelű koronáik sötétzöld árnyával azon felséges látványok egyikét nyújtották, mely a forró és a mérsékelt öv minden szépségeit egyesíti magában: midőn egyszerre Top elkezdett hatalmasan ugatni s utasaink, kik épen egy kis pihenőre telepedtek le, kíváncsian ugráltak föl helyeikről. Pencroff volt az első, aki a kutya figyelmének irányát követve, észrevette annak okát. — Ide, ide! kiálta a sűrűből, a hová az ugató ebet követte. S midőn a többiek mind arra siettek, folytatá: — Mi a parton keressük a hajótörés romjait, Top pedig a levegőben megtalálta! S ezzel a fák sudarára mutatott, honnan valami vászonféle szövet rongyai csüngöttek alá, melyekből Top egy foszlányt megkapott a szájával s leszakított. — De hisz ez nem hajó-foszlány, — szólt Spillett Gedeon. — Bocsánat, — mondá Pencroff. — Ez a mi hajónk foszlánya! A mi léghajónké, melyet, mikor kiszálltunk belőle, megkönnyebbülvén, a szél még egyszer fölkapott s mely végre, ugy látszik, e fák tetején akadt fenn. Valóban ugy volt. A léghajó, összeszakadozva s az ágakba bonyolódva, de egészben ott függött. oo — Ez elég ruhakészlet lesz nekünk, nem tudom hány esztendőre! kiálta Spillett. — Csakhogy le is kellene hozni onnan, — téve hozzá Pencroff. — Az sem lesz nehéz,—egészíti ki Cyrus, — kettő vagy három közülünk felmászik a fákra s kibontja az ágak közül a szövetet. Ez valóban gyakorlati terv volt, s nem is késtek annak kivitelével. Pencroff, Harbert és Nab vállalkoztak a munkára, s mint a macskák kúsztak fel a magas és sima fatörzseken s ott az erős ágak között el kezdették bontogatni a fennakadt szövetet. Két óra múlva az egész léghajó, bár kötélhálója összetépve, de különben elég épségben, a földön volt. Mintha csak az égből esett ajándék lett volna. Sokkal súlyosabb volt azonban, mintsem egy tömegben haza szállitására gondolhattak volna. Az este ugy is leszállott már s az nap semmihez sem kezdhettek; az éjet már itt kellett tölteniök s holnapra hagyniok a további teendőket. (Folyt. követk.) 1867-ben csak 9520 lábnyinak; végre Reiss és Stubel 1870-ben ugy találták, hogy a város csak 9356 lábnyi magasságban fekszik a tenger színe fölött. Quitonak tehát 240 lábbal kellett közeledni a tenger színéhez vagyis egykori magasságából alásülyednie, 125 év alatt. • A bostoni egyetemen (Észak-Amerika) 102 nőhallgató van. — Sörfogyasztás Németországban. Kiszámították, hogy Németországban egy-egy fejre naponkint egy messzely sör esik. Elfogy tehát naponkint 40 millió messzely sör; ennek ára 2 millió tallér. A németek tehát megisznak naponként 2 millió tallérnyi, — évenként 730 millió tallérnyi sört, 730 millió tallér kerek számmal 3 milliárd frankot tesz. Más szavakkal: négy év óta, a versaillesi béke után, a németek azt az 5 milliárd frankot, melyeket Francziaország sarczképen fizetett, sörben több mint háromszorosan megitták. — Parisban megesznek egy év alatt 250,000 szarvasmarhát, 168,000 borjút, 9.500,000 szárnyast, 2.000,000 nyulat, 360.000,000 tojást. — Egy khinai példabeszéd szerint, hogy az ember e földön boldog lehessen, Sustsauban kell születnie, Cantonban élnie, és Liandiban meghalnia, mert az első városban a legszebb emberek,a másodikban a legnagyobb kincsek, és a harmadikban legjobb koporsók vannak. Egyveleg. • Érdekes tünemény az Andokon. Mikor Lacondamine 1745-ben az Andok hegyvidékét (Cordilleras de los Andes Dél-Amerikában) meglátogatta, Quito város fekvésének magasságát a tenger színe fölött 9596 lábra számította. E magasság Humboldt szerint 1803-ban 9570 lábra apadt le. 1831-ben Boussingault, már csak 9537 lábnyinak találta Quito magasságát, míg Orton