Vasárnapi Ujság – 1875

1875-08-22 / 34. szám - A föld felületének változandósága. Sámi Lajos 534. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem; gazdaság és rokon

534 VASARNAPI UJSÁG. 31. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 22. oroszlánok stb.), melyek alatt világszerte, bár többnyire tévesen, ismeretesek voltak. A Pribylov-szigeteken kivül ma már alig van más jelentékenyebb fókavadászó hely az egész föld kerekségén, mert a dél-sarki tájakon létezett fókagyülhelyeken a nyereséget szomjú­hozó, de a jövővel mit sem törődő tengeri hatal­masságok kereskedői úgy szólva egyesült erővel pusztították ki e hasznos állatokat. Csupán a Falkland-szigeteken s az ezeket körülvevő szik­­­l­­­r­iazátonyokon jelenik meg meg évenként pár ezer darab — ott, a­hol egykor millió számra születtek és tanyáztak, és csak pár gyülhelyekön védelmezi és kiméli őket a buenos-ayresi kor­mány, a Rio de la Plata torkolatától északra és délre; míg ellenben a Pribylov-szigetek fóka­világa, az oroszok előrelátása folytán máig meg­tartá eredeti épségét és bámulatos nagysze­rűségét. Párosodáá és szülés idején ide gyülekeznek a fókák a Behring-tenger hideg hullámaiból s nyugodtan élhetnek itt hat hónapon át, mely idő alatt még a napvilág sem háborgatja őket, minthogy a sugarak nem képesek a táj fölött elterülő sürü ködön keresztültörni. És ez nagy szerencse a fókákra nézve, mert a nap fénye és melege annyira terhekre van, hogy néhány órai napvilág a nem szoptató állatokat rögtön a ten­gerbe íszi, bár a hideg a napfény daczára is rendkívül nagy e zordon tájakon. Ilyenkor a parton maradt állatok igen nyugtalanok s úszó­szárnyaikkal igyekeznek magukat legyőzni a szokatlan hőség (!) ellen. Hanem a sürü, nedves köd, mely ama vidéknek állandó és örökös ven­dége, csakhamar visszafoglalja pár órára elvesz­tett birodalmát s ekkor a fókák is azonnal visszatérnek a partra. Az a rendszeres és mindig egyforma élet­mód, melyet a fókák e szigeteken minden évben majdnem hat hónapon át folytatnak; a hímnek hosszas böjtölése a fiadzó helyen, mikor 10—12 nőstényből álló háremére felügyel, a legszóra­kozottabb idegen figyelmét is okvetetlenül föl­ébresztené. Mihelyt a hó és jég tisztulni, olvadni kezd, többnyire május 1-én vagy 2-án, azonnal megjelennek az idény első fokái. E korán érke­zők mindenkor hímek, melyek sokszor hat hét­tel is megelőzik a nőstények érkezését. Így tehát ők lévén először a helyzet urai, kényelme­sen kiválogathatják nejeik és leendő családjuk számára a legalkalmasabb helyeket. A lista attól kezdve, hogy a szülésre és szoptatásra legalkal­masabb helyet háreme számára kiválasztotta és a közös tanyán jó eleve állást foglalt, egészen az idény bezártáig, a­mikor t. i. a közös fészket jócskán megszaporodott családjával együtt el­hagyja — mely időszak nem igen szokott három hónapnál kevesebb ideig tartani —­ sem élelmi­szert, sem vizet nem vesz magához és helyét, mely körülbelől 10­0 lábnyi tért foglal el, soha egy pillanatra sem hagyja el, ha csak valami felsőbb hatalom nem kényszeríti reá. Hogy a him fóka három vagy négy hónapig épen olyan­kor, mikor a legnehezebb küzdelmeket kell kiállnia s folytonosan, éjjel-nappal őrködni kénytelen, minden élelmi­szer nélkül megélhet, valóban bámulatra méltó tünemény, mert a fó­kák nem élnek önmagukból, mint a medvék s O 7 más, télen át alvó állatok. A hímek kétségbe­esetten, gyakran egészen a halálig, harczolnak elfoglalt helyekért a közös tanyán; a küzdők egymás bőrébe vagy úszólábaiba mélyesztik fogaikat s rendkívül vadul, de azért elég ügye­sen támadják meg egymást s dühkiáltásaikat félig elfojtja a heves küzdelem zaja. Már a nős­tények sokkal szelidebb és barátságosabb ter­mészetűek s csak negyedrész akkorák, mint a hímek, mely utóbbiak az idény kezdetén 300— 500 fontot nyomnak és 6—7 láb hosszuk. A nőstények átlag véve 80 fontot nyomnak s négy láb hosszuk. Ez állatok teste kétféle szőrrel van boritva, melyek közül az egyik durva, rövid felső szőr vagy inkább serte, a másik pedig puha, sürü ruganyos szőrme, melyet az előbbi teljesen elfed. Ez utóbbi nagyon finom szőrméért vadás­szák oly régóta és oly nagy mértékben a Pribylov­szigetek fókáit, s ezért igyekeztek az oroszok s igyekszik jelenleg az amerikai kormány is azon, hogy e hasznos állatok ki ne pusztuljanak. Ezért intézkedett úgy az utóbbi kormány, hogy bár a fókák minden évben tömérdek számmal jönnek e szigetekre szaporítani, s az általuk e czélra elfoglalt hely a partokon gyakran 20 angol mér­földnyire is elhúzódik, az évenként megölhető fiatal himlókák összes száma nem haladhatja meg a 100,000-et. A m­egölendőknek nem Ö­z a szabad eg­y évnél fiatalabbaknak lenni 3 hat éves vagy annál idősebb hímek vadászását a kor­mány szigorúan megtiltotta. Az évenkénti fóka­mennyiség megölésére a júniustól augusztusig eső időköz legalkalmasabb, s 1873-ban az egész 6­­ , 100,000-et alig 33 munkanap alatt szerezték be a benszülöttek, kik egy-egy bőrért 40 centet (80 krt) kapnak, s igy minden évben 40,000 dollár (80,000 frt) oszlik szét közöttök, ugy hogy minden munkásember valamivel többet kap 400 dollárnál (800 frt.) A fókákat igen könnyű vadászni, mikor a megölésre alkalmasakká válnak, 15—20 ember hatalmas botokkal fölfegyverkezve a fókatanyára megy s a milliókra menő falkából kiszakítanak 50 vagy 100 darabot, külön hajtják azokat s jól irányzott csapásokkal kényelmesen agyon ver­desik, a megölésre nem alkalmasokat pedig sza­badon engedik. Miután három- vagy négyszázat ily módon agyon vertek, a munkások félre teszik botjaikat és a nyúzáshoz kezdenek, mert ha az idő kissé enyhe, a hullák hamar erjedésnek in­dulnak, a­mi által a bőr is romlásnak indul. A Pribylov-szigetekről került fókabőröket kikészí­tetlenül mostanában leginkább Londonban adják el, darabját 12—20 forintért, de ki­készítve 30—80 forintot is megadnak egyért. Kikészítések nagy titka abban áll, hogy simán és egyenletesen kell azokat festeni. Október végén vagy november közepe táján a fókák nagy zöme ismét eltávozik a szigetekről, míg apróbb csapatok még januárban is tanyáz­nak ott egészen a legnagyobb havazás és fagyás beálltáig; ekkor azonban ezek is eltávoznak, mert a jégen és havon heverészni teljességgel nem szeretnek. Attól kezdve, hogy a fókák ős­­szel a Pribylov-szigeteket odahagyták, egészen a következő tavaszig, a­mikor ismét visszatérnek, a szárazföldet soha sem látogatják meg, hanem alá úsznak délfelé s a Csendes-tenger északi te­rületén tanyáznak, hol halásznak és alusznak s átalán véve vidám, szabad életet folytatnak. A fókák sokféle meglepő tulajdonságai közt első helyen áll az a rendkívüli szeretet és gondosság, melylyel a himállat kölykeit környezi, ellentét­ben azzal a közönyösséggel és gondatlansággal, melyet a nőstény azok iránt tanusít. Az utóbbi a legkisebb fajra oda hagyja kicsinyeit s a ten­gerbe menekül, ellenben a hímek mindig harcz­készen állanak kicsinyeik védelmére s ilyenkor rendkívüli bátorságot és kitartást tanúsítnak. A Pribylov-szigetbeli fókáknak főleg három alfaja ismeretes: a szőrös fóka (bornyu fóka, ten­geri bornyó, Phoca vitulina), a tengeri oroszlán (Cometopias selleri) és a rozmár (Trichechus rozmarus), mely a többiektől sokban különbözik. Ezek közül a tengeri oroszlán, melyet rajtunk is feltüntet, az egész csoportban legnagyobb, mert néha 11 lábnál is hosszabb és a hímek, ha teljesen kinőttek és kövérek, 1200 fontot nyom­nak. A tengeri oroszlán többnejűségben él, s többnyire 8—12 nősténye van, melyek csak félannyi súlyúak, mint a hímek és legfeljebb 8—9 láb hosszuk. E fókafajból a Pribylov­szigeteken legkevesebb van, de mint a többi o o 7 fókafaj, úgy a tengeri oroszlán is más helyeken is található. Végül megjegyezzük még, hogy a Priby­lov-szigeteket az oroszok fedezték föl és telepi­tették be 1786—87-ben. A települők, kiket az orosz-amerikai szőrmetársulat hozott ide mint szolgákat és munkásokat, főleg aleutok valának Unalaska szigetéről s a görög katholikus egyház hivei lévén, pappal is ellátták őket. E 137 lel­ket számláló gyarmat 1867-ben, mikor az Egye­sült­ Államok Alaskát (Orosz-Amerikát) s avval együtt e szigeteket is megvették, már 270 lélekre volt szaporodva, ide számítva nem csupán a férfiakat, hanem a nőket és gyermekeket is. Be­csületes, békés, tanulékony emberek, kik vallá­suk szertartásait buzgón teljesik, csak egy hibá­juk van, t. i. hogy nagyon szeretik a részegítő italokat, s bár az amerikai kormány az egész Alaska-territórium kerületén, de különösen a szigeteken szigorúan eltiltá a szeszes italokkal való kereskedést, a benszülöttek még­is g­yakran ... ® ® kijátszodják e b­ölos rendszabályt azáltal, hogy lisztből, czukorból, rizsből stb. valami sörfélét készitenek s azzal isszák le magukat. Ha a tőr­ei­vény nem őrködnék felettök oly szigorúan, foly­tonosan részeg állapotban lennének. ^ ^ A föld felületének változandósága. Annyira megszoktuk már a szilárd föld felületét itt lábaink alatt a teljes állandóság és mozdulatlanság mintaképének tartani, hogy szinte roszul esik az a tudat, hogy még maguk a sziklák is, melyeket méltán tekinthettünk föl­dünk alapköveinek, szüntelenül a legnagyobb változásoknak, sülyedéseknek, fölemelkedések­nek és ide­s­tova vándorlásoknak vannak alá­vetve. Nem a földrengéseket értjük e változások alatt; e borzasztó tüneményeket az örök termé­szeti erők sajátságos szeszélyeinek tartjuk, s minthogy ma már azoknak okát is meglehető­sen ismerjük, félig-meddig meg vagyunk ben­nök nyugodva. Másnemű, titokszerűbb, kim­a­gyarázhatatlanabb változásokról akarunk itt szólani, melyek majdnem észrevétlenül, de annál biztosabban működnek oda, hogy a föld jelen­legi arc­ulata előbb-utóbb teljesen átalakuljon. Minden gondolkozó embernek, ki hatalmas hegyvidékeket, nagyobbszerü vasúti átmetszé­seket vagy pedig mély bányákat látott, feltűn­hettek ama roppant természeti forradalmak két­ségbevonhatatlan bizonyitékai, — feltűnhettek még akkor is, ha földtanról irt könyv soha sem volt kezében. Sőt épen ama meglepő változá­sok tanulmányozása teremté meg azt a tudo­mányt, a földtant, mely az emberi ismeretek nagy terjedelmű mezején a legérdekesebbek közé tartozik. Eleinte azt hitték, hogy e változások kizá­rólag vulkanikus működés eredményei s a föld felületén végbe ment valamennyi átalakulás hir­teleni és erőszakos volt. A vulkanikus működés időnkénti nyilvánulásai s ama változások, melye­ket e nagyszerű természeti erő oly hirtelen szo­kott előidézni a föld felületén, helyesnek is tün­tetik fel e föltevést, de a századokon át folytatott figyelmes vizsgálódás a változásoknak egészen más, az előtt nem is sejtett módját ismerteti meg­ a tudósokkal, mely a lassan, de szabályszerű fo­kozatossággal végbemenő sülyedésekben és föl­emelkedésekben nyilvánul. E változások eleitől fogva egészen mostanáig szakadatlanul folyamat­ban voltak és vannak, és ha még — a­mi nagyon valószínü — bizonyos időszakon át ugy tartanak mint eddig, a föld felületét szükségképen lénye­gesen át fogják alakítani, nem csupán a száraz­földek és szigetek viszonylagos magassága tekin­t J­o­o­o tetében, hanem azoknak és a tengereknek nagy­sága, égalja, minősége s általán véve az egész földgömb természeti alkata tekintetében is. Nem akarunk itt a regeszerű Atlantisról, ez állítólag elsülyedt világrészről szólani, me­lyet a hajdankor írói oly gyakran emlegettek; csak bizonyos kétségbevonhatatlan tényeket fogunk itt felhozni, melyeket a leggondosabb vizsgálódás jegyzett föl. Hogy a Balti-(Keleti-) tenger partjai és feneke századok, talán évezre­dek óta emelkedőben vannak, régen és biztosan megállapított tény, mert a régi partok ma már­több ezer lábnyi távolra feküsznek a víz mostani szélétől, míg ellenben Angolország s Európa nyugati partjainak legnagyobb része, Holland, Belgium és Francziaország folytonosan sülyed. Az utóbbi állítás igazságát a brit Csatornában és a körül tett biztos tapasztalatok régóta bebi­zonyitották s közelebbről a greenwichi észlelde igazgatója is éveken át tett észleletei és tapasz­talatai nyomán határozottan kijelentette, hogy Anglia e híres csillagvizsgáló helye (Observato­rium) az egész talajjal együtt, melyen áll, foly­tonos, bár lassú sülyedésnek van alávetve. A­mi Amerikát illeti, a ,»Scientific Ameri­can" czimű új-yorki lap egyik közelebbi közle­ménye szerint teljesen be van bizonyítva, hogy Észak-Amerikának egész csöndes-tengeri part­vidéke, főleg Kalifornia összes hegyeivel együtt folytonosan emelkedőben van, még­pedig arány­lag feltűnő gyorsasággal. Ellenben az a vidék, melyen a nagy amerikai tavak feküsznek, las­sanként folytonosan sülyed; másfelől meg Indi­ana állam déli része, Kentucky és a szomszéd államok emelkedőfélben vannak. A földtani gondos vizsgálódások kiderítették, hogy az ame­rikai nagy tavaknak, az egy Ontario kivételé­vel, hajdan dél felé volt lefolyásuk, de később északon sülyedni, délen pedig emelkedni kezd­vén, valami 40,000 évvel ezelőtt egy északi lefolyás alakult, még­pedig az Erie tóból az Ontarioba. Ez északi lefolyás, a híres Niagara­zuhatag, még ma is folytonosan fúrja és ássa medrét. Ez időtől kezdve a tavak és a Missis-

Next