Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-05 / 36. szám - Loriot apó. (Souvestre Emil után) 562. oldal / Elbeszélések; genreképek - Dalmady Győző: A stureczi hegytetőn 562. oldal / Költemények
562 olyan törvény lehessen, mely a tengeri utasok jogos érdekeit kielégítse, s végkép megmentse őket az aljas, pénzkufár hajótulajdonosok embertelenségétől, kik úgyszólván emberi életre játszottak koczkát, hogy egy rosz hajó helyett ujat nyerjenek. Plimsoll Sámuel méltán lett egyszerre híres ember mindenütt, amerre csak az egész világon angol tengeri utasok találkoznak. Az igaz ügy szolgálatában egy kardcsapás a kellő időben: többet nyom az emberiség tökéletesedésének történetében, mintsem egész ütközetek és háborúk egy kétes értékű, ábrándos czél javára. Plimsoll fellépése alapjában egészen gyakorlati és a legjózanabb kérdésben történt: Hogyan lehet megengedni, hogy egy ember csalással koczkáztassa ezerek életét, hogy magának egy rothadt hajó helyett újat szerezzen amannak biztosítása és szántszándékos tönkretétele útján! Oly egyszerű és természetes dolog, hogy iránta csak egy olyan igazán becsületes ember lelkesülhetett, minő Plimsoll, ki előtt nem a dicsőség, csak a jótétel lebegett. A jót megtette s megnyerte vele a dicsőséget! Plimsoll Sámuel a „tengeren járók barátja", mint most az összes angol területeken nevezi mindenki. 1824-ben Bristol nagykereskedő városban született. Atyja a franczia hugenották egyikétől származott s félénk természetű, de ha fellelkesült, meggyőződéseiért akár halni kész ember volt. Tizenkét gyermeke között Sámuel is nagyon <7> Ol gondos, de gyakorlatias nevelésben részesült. A maga erején lett a fiú azzá, ami lett: egészen angolosan. 1851-ben már tiszteletbeli titkár volt az első nagy angol világtárlaton s kitűnő szolgálatokat tett megbízóinak és a kiállítás ügyének. 1855-ben Londonban telepedett meg, saját kezére nyitván üzletet, majd később egy vasútnál szolgálatot vállalva, megtörte a szénkereskedéssel űzött egyedáruságot, melyet az angol „nagy északi vasúttársaság" oly nehezen akart kezéből kibocsátani. Majd a Themze folyó partjainak biztosítását s a rakpartok elkészitését vitte ki, egy saját költségén indított izgatással, midőn a mozgalom teljesen elseperte azokat, kik egy utczasor homlokzatát sajnálták. Hanem életének legfőbb munkája mégis a tengeri utazók biztosítására irányzott törekvés. Mintegy tiz évig dolgozott e kérdésben s oly sokáig hiába. A lapok is, melyek előbbi czéljait oly hamar felkarolták, kevés érzéket mutattak a mostani kérdés iránt, melynek keresztülvitele szivén feküdt. 1865-ben fellépett képviselőjelöltnek, de megbukott, hanem 1868-ban mégis megválasztatta magát a derbyi kerületben. Hogy czéljától ne tágítson, arra épen jól szolgált az a véletlen körülmény is, hogy neje egy tengeri utazáskor majdnem hajótörésnek lett áldozata. Sokan rajongónak tartották s hidegen és közönnyel fogadták eszméjét; mások nem akarták hinni azt a lelketlenséget, amivel a hajótulajdonosokat (mint hitték, méltatlanul) gyanúsította. Az érdekelt urak pedig az ellenharcz minden fegyverét felhasználták ellene, s még azt a kísérletet is megtették, hogy őrült gyanánt tébolydába zárassák. De ő megmaradt czélja mellett állhatatosan: panaszai, kifakadásai, támadásai,izgatásai sohasem szűntek s künn a nagy közönségben folyvást élénkülő viszhangra találtak. Végre is győzött, mert az gazság ereje, az igazság önzetlen bajnokának erejétől támogatva, legyőzte az ellenfeleket, s egy udvariatlan, gyanusitó, de a nagy és nemes érdek által megnemesitett támadás után, mely elől a Disraeli kormányának kitérni nem lehetett, meg volt nyerve a diadal. Plimsoll több jót tett a tengeren utazóknak és családjaiknak, mint Angolország összes biztositó intézetei. c? O De nagy is a hála az angol közönségben. Már életében emléket emelnek, hogy halhatatlanságát mutassák annak, aki egy élet-halál kérdésben ily harczot vivott az önzés ellen, a humanismus javára. Mind az eszmének, mind Plimsollnak diadalában az erkölcsiség győzött az erkölcstelenség ellen. A harcz még tovább is fog tartani, mert Plimsoll még nem lát elég biztosítékot az angol kormány törvényjavaslatában. Hogy tovább is győz, az kétségtelen. Nincs nép a világon, mely oly szívósan és oly erővel tudná a társadalmi harczot folytatni a megismert rész ellen, mint az angol. Az egész angol nép ott áll Plimsoll háta mögött, s ha a jövő ülésszakon a „tengeren járók barátja" felszólal és ezért nem ér, a Disraeli kormánya oly tüntetésekkel találkozik az egész angol társadalom részéről, melynek harmadnapig sem lesz képes ellenállni. íme ez lett Plimsoll Sámuel tiz évi munkája után egy beszédjének eredménye! Ez a beszéd egy olyan jótett, mely a parlamentek és az erkölcsök történetében egyaránt szép helyet biztosit Plimsoll nevének. —rs. A stureczi hegytetőn. Vándor, ott a stureczi hegytetőn Állj meg majd a kereszt előtt, Pihend ki az ut fáradalmait És szedd össze lankadt erőd. A megváltó alakja fogadott, Ki érted annyit szenvedett, Kősziklák és vad mélységek között Ő fogta most is kezedet. Állj meg ottan, és vedd le kalapod A felhők közt látod magad, ük bömbölnek, midőn a menny dörög, Ok ontják a villámokat. E szörnyek közt ne remegj. Szivedet Magasztos érzés hatja át, Hogy a felhők felett is él az ur, A ki gondot visel reád. Ott majd látod, hogy a sziv távol a Világtól is boldog lehet, O O 7 Ha belőle el nem szállott a hit És ki nem halt a szeretet. Dalmady Győző. 36. SZÁM. 1875. SZEPTEMBER 5. Loriot a p .5. Elbeszélés. Souvestre Emiltől. — Jouvencel úr, most már hát ez el van igazítva, s holnap Lyonban találkozunk a Toussard hagyatékával megbízott ügyvédnél. — S az oly szerencsésen megtalált nyugta előmutatása után a megboldogultnak kölcsönözött százötvenezer frankját vissza fogja kapni. — Igazán nagy szerencse, hogy megkaptam, mert a testvérem irományai között e rám nézve oly fontos oklevelet nyolcz napig hiába kerestem, s a legcsekélyebb gondatlanság, hanyagság vagy véletlenség megsemmisíthette volna, vagy legalább is eltévedhetett volna. — Akár eltéved, akár megsemmisül, az mindegy, mert az elévülés ön ellen nyolcz nap alatt bekövetkezett volna. — Ezt jól tudtam, s midőn a nyugtát nem bírtam megtalálni, komolyan azt hittem, hogy már tönkre jutottam. Igen, elannyira azt hittem, hogy egy nagy kereskedőháznak el akartam vállalni senegáli ügyvezetőségét. — Ahol alkalmasint a váltóláz áldozata lett volna . . . Eh szerencse, hogy minden jóra fordult, s ön oltárt emelhetne a szerencse istennőjének. Az ifjú ügyvéd beszélgetés közben felhúzta keztyűjét, s társával, kinek kis oldaltáskája s utazóköpenyegje azt árulta el, hogy utazásra készült, a szálloda ka]tuja felé ment. Már el akartak válni egymástól, midőn Jouvencel tekintete az ajtó mellett ülő s a lenyugvó nap meleg sugárait élvező koldusra esett. A koldus sokratesi alakú öreg ember volt, foltos tarisznya volt az oldalára vetve, s a La Fontaine mesegyűjteményének egy ócska példányát lapozgatta; a könyv piszkos és gyűrött lapjain a hosszas használás nyomai látszottak. — Ehehez itt Loriot apó, —mondá az ügyvéd a koldusra mutatva, — öltözetéről itélve alig képzelheti ön, hogy az öregben egy tudós rejlik. — De fájdalom,—mondá az öreg, fejét fölemelve, — a te öltözetedről azt hinné az ember, hogy komoly férfiú vagy; de megmondta La Fontaine: „A tudatlan ügyvédnek csak jelmezét süvegelik." Az ügyvéd nevetett. — Hallja, hogy kezdi az idézéseit! Minden alkalomra és mindenkinek szolgál vele, mert Loriot apó senkit sem kimél: ő a vidék Diogenese, azzal a különbséggel, hogy nincs lámpása. — Mert miután az ügyvédekkel találkoztam, lemondtam róla, hogy embert keressek, — válaszolá gúnyosan az öreg. Az utas meglepetéssel nézett reá. — Ugye — kezdé Jouvencel — ön nem várt ennyit tőle! Hja, Loriot apó ismeri az ó-kor történelmét; s ha egy kis pálinkára s tubákra valót ad neki, latin idézetekkel is kedveskedik; mert ugy tubákol, mint egy német, és ugy iszik mint a — Mit tegyen az ember! — mondá tréfásan Loriot — ha a szükséges hiányzik, a felesleghez kell egy kissé alkalmazkodni. De az embert a siker után itélik meg: „Légy hatalmas, szegény: udvar Ítélete Szerént lész te fehér avagy hát fekete." — Honnét van, hogy önnek a szükséges is hiányzik? kérdé az utas szokatlan érdeklődéssel. — Ostobaságaim miatt — válaszolá röviden Loriot — sokkal szegényebb voltam, mint hogy hibáim lehessenek, s vétkeket engedtem meg magamnak. „A világon senki a másnál nem bölcsebb. Minden kis herczegnél található követ, S apród nélkül marquis immár el nem lehet." — És ön, belátva vétkeit, még sem hagyta el. De hisz akkor ugyan mi hasznát vette az értelmének? — Azt, hogy elösmertem, hogy ostoba vagyok. — Azaz, ösmerve a roszat, kárhoztatja sőt elitéli, de a kárhoztatás daczára állandóul megmarad mellette? — A világért sem! Nem én, hanem a orosz makacskodik. Nem én ragaszkodom