Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-12 / 37. szám - Másodszori kérelem a magyarországi első kőkori maradványok ügyében Dr. Rómer Flóris Ferencz 585. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - A csök. (Népszokás.) Varga János 585. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
37. SZÁM. 1875. SZEPTEMBER 12. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 585 A csók. (Népszokás. Mondják „paszitának" is; érthető irodalmi nyelven pedig keresztelői áldomás a neve. Mert nemcsak a párducz-kaczagányos és hétszilvafás nemes urak, de a szegény nép is valóságos vérszerinti utóda régi dicső eleinknek, kikről meg van irva, hogy akár tanácskoztak, akár hadakoztak, akár törtfényt láttak, akár restaráltak, a vége minden dolognak csak az lett, hogy: fecerunt magnum áldomás! Hogy ne lenne hát áldomása annak, mikor a házhoz belát az isten áldása. Mert igy irija a szegény nép azt az örvendetes eseményt, mikor egy uj kenyérfogyasztó érkezik a gólyapostán. Azt szokás erre mondani: ha adott az isten kis nyulat, termeszt számára füvecskét is. Azért isten áldása a kis gyerek a népnél. Ismerek sok olyan úri házat, ahol selyem bársony több van végszámra, mint a szegény ember kunyhójában vászon vagy gyolcs rőtszámra, — mégis ugy mondják az uton érkezettnek, hogy isten átka. De én most csak az isten áldásáról akarok beszélni. Különben a magyar ember gondja már akkor kezdődik, mihelyt a gazda kineszeli, hogy a gólya kóvályog a ház körül. Kezdődik pedig a koma-választással. Ez pedig nem oly könnyű dolog, mert a magyar ember nem igen komázik mindenki fiával, s azt ugyan megválogatják, hogy ki tartja a ház új vendégét keresztvízre. Talán az az egyetlen közmondás nem állja meg a sarat, amit a nép a sógor és komáról mond: „sógorság, komaság: nem nagy atyafiság!" Mert aki a népet ismeri, nem tagadhatja, hogy a magyar ember bizon nagyon is atyafinak tartja a keresztkomáékat. Különben ezt a magyar egyházjog rendelkezése szerint is igen természetesnek találjuk, s ritka dolog, hogy keresztszülők gyermekei egymás közt házasodnának. Mikor a pap házasságot hirdet, a szószékről kérdi meg a népet, hogy nincs-e az összeadandó pár között valami atyafiság, sógorság, komaság? s a ki ilyet tudna, tartozik az anyaszentegyháznak följelenteni. Bármi legyen oka, annyi tény, hogy a keresztfiú és leány az ő keresztszüleit második szüleinek tartja, s valóságos fiúi szeretettel és ragaszkodással hoz hozzájuk. Mindez pedig csak annyiban tartozik a „csök"-höz, amennyiben a komaválasztás fontosságát illusztrálja. Akinek aztán megvan a komája, az nyugodtan várja az isten áldását, melynek megérkezténél a komaasszony már nélkülözhetetlen segitség. c . Sőt van rá szükség már egy-két nappal előbb is, mert ő neki kell megkésziteni a „szunyoghálós ágyat." Az ágyra menyezetet készit valóságos uri formára, csakhogy a csipke helyett szúnyogháló függönnyel. Már ebben a magyar ember nagy arisztokrata, persze csak szerény módja szerint, de azért nincs oly szegény ház, amelyben a ház szeme fényét, a jó asszonyt „a legnagyobb óra" menyezetes ágyban ne találná. Mikor a kis vendég megérkezik, megint azO ' O komaasszonyé a legtöbb dolog. Csupa szemfülnek kell lennie; ha négy keze, négy lába volna, mindeniknek megvolna a maga tennivalója. Legelső dolog: egy fokhagyma gerezdbe kést szúrni s azt a beteg anya párnája alá dugni, hogy a gyereket ki ne váltsák a roszak. Azután három keresztet inni a kéménybe szentelt tömjénnel, hogy mindig elég teje legyen a gyereknek ; leginkább pedig, hogy az ujszülöttet senki meg ne lássa addig, míg az általa varrt O O' o korozsma ing rajta nincs, mert könnyen megverhetik szemmel. Legnagyobb gondja azonban a kis világpolgárt a keresztelői ünnepélyre a lehető legszebben felöltöztetni, mert az már mindig a keresztszülők dicsérete, ha a gyerek szépen föl van pántlikázva. A fiúgyerekkel a keresztapa, a leánnyal a keresztanya megy a templomba; előbb azonban az ajtó mögé három marék korpát kell beszórni ,* meg a kendő rojtból három szálat a pitarajtótól az utczaajtóig, a szentháromság nevében elszórni, hogy a gonosz ne ártson a betegágyasnak; mert a roszok addig sokféleképen erőt vehetnek az anyán és gyermeken, mig a gyerek pogány s nincs megkeresztelve. Node ritka dolog is, hogy baj essék, ha a komámasszony ügyesen érti a dolog sorát, s rendesen semmi ok sincs a bánkódásra, mikor az összehívott vendégsereg megérkezik a pö „csök"-re. De tele is van rakva az asztal lábaszakadtig, mert, különösen ha első a gyerek, bizon megnézik a ház tájékát, hogy a komámasszony kinyúlt-e a kellőre ?! Ha kinyúlt, hát annak is csak övé a haszna, mert övé a dicséret. Etel előtt valamelyik vígabb bátyámuram elmondja, hogy hogyan járt azzal a fiával, aki a boroshordó mellett született. Az pedig szomorú história , mert még a napvilágot sem látta, már az apját földhöz verte. Mindezt pedig azért cselekedte, mert pogány volt az ebalelke. Csillagrágó Pista, a vinczellér épen jókor sajdított arra, mert ha az talpra nem állítja, maga jóvoltából már nem bírt a kölyökkel. Node keresztvízre is tart azóta valamennyi hordót, mielőtt a pogány bort beleszűrné. Van ezen persze nevetés, de nagy, ámbár ezt a pórul járt apa már annyi keresztelőn elbeszélte, hogy utoljára maga is komolyan elhiszi. Még a gyerekáldás is asztal előtti dolog, az pedig abból áll, hogy a bábaasszony az uj világpolgárt leteszi a szoba közepire s először valami gyereknek kell fölemelni s jó magasra tartani, ha ugyan lehet egyet az udvarról csalni, mert a ki gyerek a csökön akad, az most mind a kutat lesi, a honnét a bábaasszony a kis babát meritette; vagy a gólyát a kéményen, a kiről föl nem tették volna, hogy olyan nagy mester legyen, s még a gyerekhordáshoz is ért. A gyerek után végre az öregek emelgetik föl a pólyabelit a földről, s kivánják neki, hogy „az isten a mi Pistánkat ilyen nagyra növessze la!" Ha a kis gyerek a fölemelgetésre sírni kezd, akkor pap lesz belőle, mert magasról prédikál. Az emelgetés után aztán következik egy kis tréfa. Valamelyik vendég elkiáltja magát, hogy: Jézus Mária, elveszett a gyerek! Van aztán zűrzavar s leghamarább a bábaasszonyra fogják, hogy kiöntötte a fürdővel. Keresik aztán mindenfelé. Egyik egy kis macskát hoz bepólyázva, hogy ez a szörnyeteg itt volt letéve a kémény alatt. Ezt bizon kicserélték a roszak. Van tréfás sirás, jajgatás, mig végre a bába megkeriti a gyereket az ágy alatt, s akkor aztán kiki meg is jutalmazza a vén sibillát örömében. No csakhogy megvan a gyerek, most márasztalhoz emberek! S az asztal mellett legérdekesebb az áldomáspohár vándorlása, melyet a betegágyas asszony izlel meg s a komámasszony köszönt föl először. — „Erzsébet mondotta, Mária fogantatta, Szent József tartotta édes kis Jézusom növeszd meg ezt a kicsit nagyra!" Akkor következik a komám uram. — ,,Ábrahám hirdette, Dávid énekelte, János keresztelte édes Jézusom téritsd meg ezt a pogányt a keresztségre!" Ezek után aztán sor és vég nélkül megered O o az alkalmi, komoly és tréfás fölköszöntések árja, a miben a magyar vendégségek olyan gazdagok Sok áldomás borsos is, de azért neheztelni nem lehet, mert a magyar ember pohár közt elérti a tréfát. Íme egy pár: — „Apád kapálta, anyád trágyálta, kutyám megbérmálta ilyen komisz bort, sohse adj a komádnak, — mint apád." — „Még kicsi vagy — csak kicsit; — ha nagyobb lesz, csak nagyot — üss apádra!" Meg ki tudná annak végét hosszát, mi minden elő nem kerül itt, mig a nagy mázos kanta adja, s nem egyszer bizon az a vége, hogy a nagy vigasságban még a betegágyas is, — uram bocsá' — bekáfol. A csók után pedig nem szokás elfelejteni a beteg asszonyt, hanem a szokásos három hét alatt fölváltva más-más szomszéd asszony, legtöbbször pedig a komaasszony főz a beteg számára gyönge becsinált csirkét, meg jó aszalt szilvát. Sőt a komaasszony hivatala még itt nem ért O véget, mert a fölkelés után is ő kiséri el a komaasszonyt avatásra a templomba, s ez első ut után nagyon ritkán tesz egyik a másik nélkül utat. A kis keresztgyermek összefűzi a kettőt elvárhatatlanul s hosszú ideig mintegy hasonló ok^ jogot tart a keresztanya is a gyerekhez a saját édes anyjával. Ruházza, cziczomázza, de különösen a keresztelőn kivül még egy korozsmát okvetlenül vesz a keresztgyermeknek; a minek különben annyira el nem szabad maradni, hogy a korozsma ruhához, — legyen az, ha csak egy rőfnyi czicz, vagy vászon, — a gyerek szerencséjét kötik. Sőt a gyerek a korozsma hiányát meg is sinyli; mert ha betegeskedik,rendesen azt találják okul, hogy még nem kapta meg a korozsmát. Korozsma nélkül meg se halhat. Bezzeg, a korozsmát becsben is szokás ám tartani, azt csak ünnepi nap látja, s akárhány öreg ember van, aki dédunokájának is megbírja mutatni, hogy mit kapott ő korozsmában? Legszebb pedig az egészben az a kölcsönös megbecsülés, amellyel a komaság a magyar embernél jár, és sok meglett ember férfi éveiben is megcsókolja, találkozásakor az áldott kezeket, amelyek őt keresztvízre tartották. Varga János: Másodszori kérelem a magyarországi első kőkori maradványok ügyében.* Szívós nemzet a magyar nemzet Rólam meg azt állítják, hogy erőszakos ember vagyok. Azt tartom, mind a kettő áll, de ha magamat a közös egykedvűség által hagytam volna visszariasztatni, és az első sikertelen felhívás után elkedvelenttetni, sok tekintetben még mai napon is ott állnánk a régészet egyes területein, ahol még száz év előtt állottunk. Ezen tapasztalatok után megpróbálkozom a nagy zöm „vis mertiae"-jével. Meglátjuk, az fog-e kissé mozogni, vagy én fáradok-e ki az örökké ismételt mozgatásban ? Fenebbi czim alatt már ezidén fordultam egyszer az olvasó közönséghez, de a „Hon"-ban is írtam jun. 19-én egy czikkecskét: „Mikor találjuk az ember első nyomát Magyarországban?" — Régészeti érzékem szerint azt hittem, hogy a tudósítások oly sűrűen fognak íróasztalomra hullani, mint élctlapjainkban a §-ok, instantiák, voksok, stb. Most az egyszer, bár * Az első kérelem két fejezete e lapok 1. évi 17-ik számában a 265-ik lapon jelent meg.