Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-19 / 38. szám - Magyar fürdők: V. Tátrafüred x 601. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Fővárosi tárczák Borostyáni Nándortól: Az uj ház 601. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
37. SZÁM. 1875. SZEPTEMBER 12. VASARNAPI UJSAG. 601 Az uj ház. Fővárosi tárcza. Uj mindenképen. Nemcsak azért, mert uj választások után alakult meg, hanem sokkal inkább, mert feles számmal látsz benne uj arczokat, uj embereket, uj pártarányokat s uj életet. Az uj generáczio parlamentje, a sörényes, fürtös, hajdús fejek törvényhozó gyülekezete. Rész életek gyártói ezt a „hajdús" epithetont arra is magagyarázhatnák, hogy mi tulajdonképen a „szolgabírák képviselőházát" akartuk vele jellemezni, lévén minden magyar szolgabírónak jobb keze a hajdú. Legyenek nyugton ! A magunk és Szarvas Gábor megnyugtatására helyreigazitólag megjegyezzük, hogy tulajdonképen „dúshaju"-t akartunk írni. Ez magyaros is, meg félremagyarázhatlan is. Kivánom is teljes szivemből, hogy aki komolyan ír „hajdús"-t, „kellemdús"-t, „erénydús"-t, „bájteljes"-t, sőt, küldessék ki a Spree, vagy az Elbe partjára, enni a száműzetés moslékizü felsőnémet főztét, s inni hozzá berlini sört és drezdai kávét. Azt hiszem, hogy ezen radikális javaslatomra a „Magyar Nyelvőr" is rá fogja ütni a helybenhagyás pecsétjét. Amen! Ez a rövid nyelvészeti kitérés igen aoropo3 eszünkbe juttatja, hogy a 197 „új embertől" a magyar nyelv tisztaságának barátjai elvárják azt is, hogy nem fognak oly nyakatekert magyarsággal szónokolni, interpellálni és javaslatokat írni, mint a házból kimaradt „öregek" nagy része. A képviselő nemcsak saját választókerületének, hanem egyúttal az egész nemzet értelmiségének képviselője; — bár az volna mindig tényleg is! — már pedig a ki egy nemzetet s annak értelmiségét repraesentálja ország-világ előtt, annak legalább is ugy kellene beszélnie és írnia anyanyelvét, hogy a gyorsírók s országgyűlési tudósítóknak ne szerezzen fáradságos munkát összegémberedett és kuszált mondatainak nyélbe ütése által. Szent igaz ugyan, hogy jó szónokok és stylisták nem teremnek minden bokorban. De nem is azt értjük óhajunk alatt, hogy mindenki kiesztergályozott körmondatokban beszéljen alá Bartal György, vagy a retorika oly gyöngyfüzéreit bocsássa annak ajkairól, mint már-már kihalt nagy szónokaink. Hanem igenis elvárhatunk minden képviselőtől legalább annyit, hogy érthetőn, nyelvészetileg helyesen és magyarosan tudja kifejezni gondolatait. Ez az, aminek eddigelé nagy hiányát tapasztaltuk képviselőinknél. Az ember olykor nem tud hová lenni boszankodástól, ha egy-egy tősgyökeres magyar kerület ugyancsak tősgyökeres magyar képviselőjét hallja küzködni a házban a magyar szóval. A „tattatott" és „tettetett", a „tatván" és „tetvén" csak ugy ropog fogai közül, mintha mogyorót harapna föl mindutalan. Hanem még ez csak „blikkri" ahoz képest, minő „veszekedett" szófüzést hallasz még „hírneves férfiak" beszédeiben is, nem értve közéjük Madarász papát, aki fehérmegyei létére olyan pogány módra töri — szónokolva és irva — a magyar nyelvet, hogy e tekintetben unikum a házban. Hol a menkűben — kérded aztán magadtól — tanulták meg e „szónokok" igy csúffá tenni a gyönyörű anyanyelvet? Ilottentota volt-e a dajkájuk, avagy khinézer az iskolamesterüké Jó magyar zamatu kiejtésük nélkül azt hihetnéd, hogy a „Peleskei Nótárius" valamelyik vasas németje rakosgatja egymás mellé összevissza hányva a „verflixt" magyar szavakat. Az „uj emberek" talán magyarosabban és nyelvészetileg helyesebben fogják kifejezni magukat. Egyébiránt kevésről tudni még, mennyit — s egyátalán nyom-e valamit a latban. S jegyezzük meg azt is, hogy a fiatal nemzedéktől annyival több joga van az ország értelmiségének magyarosságot követelni beszédben és irályban, mivel az elemi iskoláktól kezdve az egyetemig alkalma volt magát beleélni a magyar nyelvtanba és irályba. Öregeink — kiknek soraiban pedig máig is legkiválóbb szónokainkat találjuk — még a latin nyelv emlőin nőttek nagyra. Fiatalságuk arra az időre esik, mikor Magyarországon alighanem több ember tudott hibátlanul Ö latin levelet írni, mint jó magyaros zamatot. Ez máskép lett idővel. És azért várunk többet helyes magyarság tekintetében a művelt fiatal nemzedék tagjaitól ... A házban a szabadelvű párt rengeteg táborától alig látod a jobb- s baloldali ellenzéket. Aránytalan kis szárnyak gyanánt határolják a kormánypárt nagy derékhadát, melynek ifjú alkatelemei eszedbe juttatják a „fiatal gárdát", melyet I. Napoleon 1813-ban állított föl, midőn a „vén gárda" hatalma és dicsősége e történelmi emlékű kivivója, jobbadára elveszett a rémes oroszországi hadjárat alkalmával. Képviselőházunk „vén gárdája" egy békés választási campagne alkalmával fogyott meg, leszámítva azon tagjait, kik érezve törődöttségüket, önkényt léptek vissza a politika invalidusainak sorába. A szilárdul helyt állók között azonban még sok tisztelt név van. S ez ma — midőn az elmúlt évek ádáz politikai tusáinak sáros hullámai fölfreccsentek előbb országosan ünnepelt alakok arczára is — többet jelent, mint bármikor előbb. Ghyczy Kálmán, mint e régi parlamenti harczosok legtiszteletreméltóbb alakja, az elnöki emelvényen emlékeztet a hullámfékező Neptunra, csakhogy hatalmának jelképe mythosz szigonya helyett: a modern elnöki — a csengetyű. Népszerűbb elnöke ez idő szerint alig van európai parlamentnek nálánál, kit e helyre nem egy clique oktrojálása, hanem a ház közbizalma emelt. „Ad multos annos!" Zsedényi, kinek alakja egy nagy eseményekben gazdag félszázad élő történelmét képviseli, derültebb és életvidorabb, mint valaha — talán mivel kilátása van pártja „uj emberei" körében proselytákat szerezni takarékossági politikája számára. Szerencsés halászatot! Az ex-miniszterekből maholnap külön pártot lehetne szervezni, jeléül a gyakori miniszterválságoknak. Legkevésbbé sem mutatnak azonban olyarezot, mintha fájlalnák a curulisi karszékektől vett bucsut. Nem a Máriusok anyagából vannak gyúrva, hogy busuljanak egykori miniszterségük romjain. S a Julius Caesaréból sem, aki egy nyomorult faluban inkább óhajtott első ember lenni, mint Rómában második. A mi ex-minisztereink beérik most szerényen a képviselőséggel. Hjah, c'est la guerre! Ez a parlamenti szereplés sorsa. „Gestern noch auf stolzen Rossen, Heute durch die Brust geschossen, Morgen tief im kühlen Grab!" A parlamenti harczos életének fázisai persze nem oly rohamosak és kegyetlenek, mint a katonáé. Hanem bizony, aki nemrég még a miniszteri állás magas polczán sütkérezett, az ma egyszerű képviselő, s ha a tisztelt „óh népnek" úgy tetszik: a jövő választásnál kikosarazott képviselőjelölt, illetőleg halottja a parlamenti életnek. Gróf Lónyay Menyhért hiányzik az ex-miniszterek sorából. Könnyű neki. Nem kell répát termesztenie, mint Cincinnátusnak, hogy megszűnt az államférfiúi pályán működni. Pulszky Ferenczczel egy jókora csomó ismeret és szellem veszett ki a házból. Ő maga ott van a szomszédban, a muzeumban, hol az ősvilági állatok maradványai, a régiségek, a japáni és khinézer ipar tárgyai s a méltóságos főrendek honolnak. Paczolai alakja impozánsan domborul és emelkedik ki az „uj emberek" középtermete mellett. A vén gárda tambour-majorja. Mióta egyébiránt még a mult országgyűlésen némely kérdésben önálló véleményt nyilvánított, elvesztette pártja azon tagjainak kegyét, kik föltétlenül esküsznek minden miniszteri szakálra, legyen az akár hirtelen szőke, akár fekete. A házban kétségkívül a belügyminiszter a legélénkebb figyelem tárgya, ugy az újdonsült honatyák, mint a karzati közönség részéről. Tanulmányozzák arczkifejezését, s mohósággal kapnak minden szava után, ha mindjárt csak a házszabályokat kommentálja is. Pedig nagyon halkan beszél. Ha praetoriánusai, élükön Móricz Pál, önérzetteljesen tekintenek végig a hívek rengeteg során. Tisza-Caesar, az igennel szavazók üdvözölnek! Az „uj emberek" szorgalmasan látogatják a házat. „Uj seprő jól söpör." Reméljük egyébiránt, hogy e dicséretreméltó tulajdonságról nem fognak lemondani később sem. Most a parlamenti abc-t tanulmányozzák nagy buzgósággal. Az előkészítő iskola: a bizottság. Az iskolamesterek a parlament veteránjai. Vannak köztük, mint beavatottaktól hallhatni, nagy reményekre jogosító tehetségek. Képzett, olvasott, logikailag gondolkozó fők, jóval több általános ismerettel, mint akárhányan a régiek közül. Hanem ez csak egyik lapja az éremnek. Képviselve van köztük feles számmal a szűk látkörűség hada sa jeunesse d'orée is. Ez utóbbi épenséggel kimaradhatott volna olyan helyről, hol egy ország létérdekei, s nem egy picknik, vadászat vagy soirée fölött döntik el a koczkákat. Utóvégre is a parlament nem nevelőintézet egy csomó „fiatal úr" számára. Hanem te akartad, oh souverain nép! „Tu Fa voulu George Dandin." Ezen akarat hiányának tulajdoníthatja a megfogyott jobboldali ellenzék, hogy olyan jelentős tagjai, minők b. Lipthay Béla, Hoffmann Pál és gróf Apponyi Albert kivül maradtak a házon. A pártvezér kevesed magával maradt. Igy is államférfiúi méltósággal tekint végig a JoO ö O összeapadt táborán. S ha báró Sennyey lobogója alá kevesen esküdtek is a „tisztelt házban", a „méltóságos házban" állítólag annál több hive van e zászlónak. „Állitólag" igen, mert bizonyosat mi profanus emberek Ö Felsége loyális főrendiházának legloyálisabb ellenzékéről eddigelé nem tudunk. A „hegypárt" — a szélső baloldal — elvesztette legnépszerűbb alakjait. Csak a táborkar maradt meg épen: Simonyi, Irányi, Mocsáry, Csanády stb. Az uj „magyar jakobinusok"egyébiránt igen békés külsejű emberek, akik aligha fognak egyebet lenyakazni palaczkoknál. A nemzetiségi képviselők száma úgy leapadt, mint nyár elején a kárpáti hegyormok hava. Csak néhány hírmondó maradt belőlük. Hanem Mileticshez és dr. Polithoz mégis csak szerencséje van az uj háznak. Ahelyett, hogy törököt pusztitanának a Herczegovinában, sódart metélnek a buffetben, nem is gyilkos yatagannal, hanem tompa végű asztali késsel. Hjah, régi dolog, hogy a levest sehol sem eszik meg oly forrón, ahogyan föltálalják! Borostyáni Nándor: Magyar fürdők, v. Tátra-Füred. A nyugoti Kárpátokat szigetekként képező hegycsoportok legterjedelmesbike a felső magyarországi tömeg, mely Zólyom és Gömör megyéket, s Szepesnek déli részét foglalja el. Abauj megyének észak-nyugoti részében Kassánál egyszerre megszakad, ugy hogy innét kelet felé a talaj úgyszólván rögtön több ezer lábnyival alásülyed, s midőn a kassai indóházhoz érünk, a roppant por, mely ezt körülveszi és melyet az idestova menő kocsik még inkább felvernek, kétségbevonhatlanul hirdeti, hogy itt vagyunk a [határon, hol a neogen képződések között az alföldi televér y- és özönvizi föld beékeli magát. Ránk-Herleinből érkeztünk Kassára, s mig innét az előbbi helyre vivő utunk nem nyújtott semmi élvezetest, most midőn ellenkező irányban haladtunk, valóban gyönyörködtünk a kéknek látszó hegylánczban, mely előttünk állott, s mely az aljában fekvő Kassa várossal élénk festői látványt nyújt. A Hernád völgyének szépsége tulajdonképen már Kassánál kezdődik, s a mint Abos felé haladunk, a mindkét oldalon elénk tünő hegyek, lombos erdőkkel boritva, mind változatosabb és változatosabb alakokban mutatkoznak; egész vad fenségében azonban Ladna tájékán ragadja meg a szemlélőt. Meredek és tekintélyes, fenyvekkel borított hegyek, melyekből hatalmas szirtek nyúlnak ki, szűk völgyet szoritanak maguk közé, melyben a Hernád nagy sebességgel halad előre; magasan a folyó felett pedig a hegyoldalba vágott, nem egyszer merészen kanyaruló úton majd vígan robog, majd lassabban küzdi fel magát a gőzmozdony, magával vivén a hozzákapcsolt kocsik egész seregét. Egymás mellett és egymás felett találjuk itt a természet és az ész hatalmát, nem akarjuk pedig mondani, hogy látjuk azt, miként küzd az egyik a másik ellen, mert hiszen maga az ész a természet szüleménye, ennek gyermeke, s azért van, hogy öntudatosan hasson és alkosson ott, hol a véletlen, vak erőnek nincs többé elég cselekvő tere. Át vagyunk itt hatva, nemcsak annak nagyságától, melylyel a természet ereje nyilvánul, s nemcsak a szép vadont bámuljuk, melyet az alkotott, hanem el kell ismernünk az ész messzeható képességeit, melyekkel az legyőzi az ember útjában levő akadályokat. A táj szépsége addig tart, mig oly vidékeken haladunk keresztül, melyeknek jellemét a trias képződés, különösen pedig a jegeczes pala adja meg; a mint azonban a kassa-oderbergi pályán nyugot felé vivő utunkban, Margitfalvától Krompach felé megyünk, az előbb emlitett és a