Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-03 / 40. szám - Temetkezési népszokások. Varga János 626. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
40. SZÁM. 1875. OKTÓBER 3. Ebben az irányban folytatott tanulmányai közben alaposan megismerte a római jogtörténelmet, de mint maga mondja: „a paudecták mellett nem feledkezett meg Homérról és Sophoclesrol sem" — vagyis az ókor régiségei s tudománya nem szorították háttérbe nála az ókor irodalmainak szeretetét. Ez irányban nagy segítségére volt neki testvére Tyelio s ennek köszönhetjük a „Római történet" irodalmi részének kitűnőségét, s azt az ép oly alapos mint szép jellemzést, melyet az ókor költészetéről s például az euripidesi költészetről adott e nagy művében. Két első műve által a tudományos világ figyelmét magára vonván, 1845-ben állami ösztöndijt nyert, hogy Olaszországba utazhassák, s a helyszinén, Róma és az egész Itália klasszikus földön folytathassa buvárlatait. 1846 és 47-ben, két éven át időzött Olaszországban, érintkezésben annak legkitűnőbb tudósaival és íróival, kik közül Borghesi Bertalan és Rossi Iver. János hatottak leginkább tudományos fejlődésére s irányára, azaz kitűnő érem- és régiségtudós, kinek atyja a legnevezetesb éremgyüjtemény birtokában volt, a sanrarinoi hegyen, Európa e legkisebb s legrégibb köztársaságában, s a kitől nyerte Mommsen az ösztönt a régi itáliai, s jelesen a nápolyi emlékfeliratok (inscriptiók) gyűjtésére; emez (Rossi) pedig, a tudós pap a Vatikánban, kit a „római katakombák királyának" neveznek, s a ki az őskeresztyén régiségek ismeretébe vezette be «oo Mommsent. Visszatérve hazájába, 1848-ban mint jogász és publicista működött, s ez izgalmas korszakban főleg hírlapi uton terjesztette eszméit. De már azon év végén Lipcsébe ment, s az ottani egyetemen mint rendkivüli tanár foglalt széket, együttműködve Haupt Móriczczal és Jahn Ottóval. De a politikai vihar csakhamar széttépte a szép szövetséget. Beust miniszter forradalmi irányzattal vádolta mind a hármat, s bár „bizonyítékok elégtelenségéből" fölmentettek, de a kormány mind a hármat megfosztotta tanári székétől. Poroszország adott a három tudósnak menhelyet, de nem egy helyt. Jahn Bonnba ment, Haupt Berlinbe, Mommsen, rövid tartózkodás után Zürichben, Breslauba. De négy év múlva ő is Berlinbe hivatott meg. Ettől kezdve élhetett egészen s kizárólag a tudománynak. A berlini egyetemen a római történelem tanszékét foglalta el, s azóta, számos kisebb-nagyobb utazásait kivéve, melyek közt hazánkat is meglátogatta , állandóan Berlinben lakik; bár nemcsak a müncheni, göttingeni és strassburgi egyetemekre, hanem — ahonnan elűzték volt — Lipcsébe is hivták. E két évtized alatt összes munkássága a római történelemnek volt szentelve. Sok volna e közben közrebocsátott minden művét, megannyi nagybecsű monográfiáját, elősorolni. Először a római jogi irodalomra s a régi törvényes és történelmi kéziratok tisztázására forditotta figyelmét, s e téren is maradandó becscsel bir munkálkodása. Livius kritikáját előbbre vitte. Ő fedezte fel s adta ki Livius legrégibb kéziratát egy palimpsestusról (oly pergamen kézirat, melyen az egyszer rátett irás fölébe másikat irtak), jelesen a Szent Gergely által Job könyvéhez irt kommentár alatt fölfedezett Livius-kódexről. Átalában a régi római okmányok világosságra hozatalában s tisztázásában senkinek sincsenek nagyobb érdemei mint neki. Az inscriptiók kiadásával, melyek a római történelem legtermékenyebb s legbiztosabb forrásaivá váltak, a berlini akadémia, de különösen Mommsen, halhatatlan érdemeket szerzett; e monumentális művön, melynek számos nagy foliamsaiban az összes Itáliában talált régi feliratok, kő- és épületi emlékek, táblák stb. földrajzilag és kortanilag vannak rendezve, Mommsen hét teljes évig dolgozott. Hasonló gondot fordított az írók kritikájára is, hogy a római történelem mindkét nemi forrásait lehetőleg tisztába hozhassa. Ez utóbbi irányban folytatott tanulmányainak egyik nevezetes eredménye „A római chronologia Caesarig" czimü munkája, melyben először tette biztos alapra a római kalendáriumot s az összes kortani kutatást, mig a „Scipio - pörök"' czimü művében a római jogforrások kutatását tette teljessé. Hasonló irányú s szintoly fényes eredményű műve : „A Caesar és a Senatus közötti jogi kérdés", mely a főváros és a tartományok közötti jogviszonyokat tisztázza. Ezek azonban csak előtanulmányok voltak a „Római államjog"-ra, melynek első kötete 1871-ben, a második 1874-ben jelent meg, melynek folytatásán dolgozik, s melyet élete főművének tart. Lehet, hogy a tudósok előtt az, de az irodalomban s a nagyközönség szemében főmunkája mindenesetre a „Római Történeti", mely 1854-től kezdve, 20 év alatt, hat kiadásban jelent meg, s minden mivelt nyelvre (magyarra is, Toldy István által) lefordíttatott s száz meg száz ezer olvasó... val bir és fog még igen sokáig birni. Mommsen ez óriási művében az általa első forrásokból felkutatott s éles szemmel és beható kritikával megrostált és rendezett roppant anyaghalmazt valódi művészettel dolgozta fel. Tárgyán csak egy igazi tudós uralkodhatik annyira, s csak egy igazi művész alakíthatja azt ugy, mint ő tette. E mű, mely a tudóst, a buvárlót teljesen kielégíti anyaga teljességével s ítéletei mélységével, mégis a nagy közönséghez szól, az olvasók összes műveltjeihez, akik abban tanulságot és gyönyört egyenlő mértékben találnak. Nemcsak az események csoportosításában s előadásában, az intézmények és a nemzeti szellem fejlődésének biztos és egyszersmind vonzó rajzában áll a nagy mű erős oldala s főérdeme. A római történelem kezdetei a monda ködének burkából kifejtve, jóformán csak az intézmények rajzára szorul, de minél bővebben kezdenek ömleni a hagyomány forrásai, annál szélesebb s mélyebb mederben foly a történelmi előadás is. A Róma és Karthagó közötti óriási küzdelem, az ötven évig tartó forradalom belháborúi, a köztársaság utolsó erőfeszítései s a caesari monarchia megalapítása, valódi drámai életteljjel vonulnak el szemeink előtt. Az egyes alakok világosan kidomborodnak, s hogy világosabbakká legyenek, az iró az újkor hasonló alakjaival teszi őket párhuzamba. Ha lehet, még tanulságosabb és vonzóbb a miveltségi állapotok rajza. A családélet, a társadalmi szerkezet, az irodalom és művészet, mind csodás megvilágításban, teljesen tisztán áll előttünk Mommsen nagy könyvében. S a történelem eseményeivel és alakjaival a légkör is adva van, amelyben élnek és mozognak. Nemcsak a tények iskolai modorú előterjesztése : Róma és népének egész élete áll előttünk. Mommsen e művének hatása óriási volt világszerte, de legkivált hazájában. A tudós nem zárkózott el a közélettől. A parlamentben is szerepelt ő, mint Bismarck egyik ellenese, s tudományából a szabadság és alkotmány védelmére fegyvereket tudott kovácsolni. E közvetlen érintkezés, melyben az iró állott a korral, még nagyobb mérveket öltött a munkát illetőleg. Parlamenti szónokok és hírlapirodalom folyvást idézik művét s nem csoda, ha nézetei a mennyi bámulásra és helyeslésre, annyi ellenmondásra s megtámadásra is adtak okot. Maga szigorúan s határozottan ítélvén emberekről és intézményekről, az ellenkező nézetnek szintoly szigorúan ítéltek viszont róla és nézeteiről. De azért mindenki olvassa e korszakos nagy művet mindenki tanul belőle, s még a ki egyes tételeit vagy ítéleteit vitatja is, gyönyört merít a nagy szellem nyilatkozataiból; és az iránt csak egyetlen nézet van a világon, hogy Mommsen e művével elsőrangú helyet vívott ki magának nemcsak a németek, hanem minden nemzet tanítói, a nagy történetírók között. -á-r. Temetkezési népszokások. Már az ugy van, hogy a népnél még a meghalás is különös czerimóniákkal jár, s akit az ő hitük halálra szán, annak ugyan meg is kell halnia, ha egyébtől nem , akkor a czerimóniáktól való ijedtében. Ha valaki a nép közt megbetegszik, azt még nem szokás olyan nagyon O , 7 c3 %) fölvenni; maga a beteg se vágyik az ágyra s csak ugy elüldögél, elnyög napokig a padkán vagy az utczaajtó küszöbén. Na a hozzátartozóktól kérdi valaki, hogy talán beteg az öreg? — csak úgy szokták rá mondani, hogy: betegnek — nem beteg az, csak egy kicsit „gunnyaszt". Az öreg aztán addig-addig gunnyasztgat a padkán meg a küszöbön, mig végre is az ágyba dönti a baj. Ez az ágy is nyári időn csak a puszta föld az eresz alatt, legfölebb ha egy viselt pokrócz, gyékény vagy suba van a beteg alá terítve. Ilyenkor már érdemesitik az öreget annyira, hogy átlijják hozzá a javasasszonyt, hadd tapogassa, kenegesse ki belőle a csömört. Mert a nép minden betegséget csömörnek néz első stádiumában. Na a csömör aztán makacsul tartja magát, és se hetedik gyerek meggázolása, sem a leghathatósabb ráolvasások meg nem törik a bajt, hanem a gunnyasztás fokozatonként már egész mozdulatlanságig megy, akkor végre befog a nagy fiú az igásba, ágyat vetnek a kocsiderékba, s az öreget oda föltámogatva, behajtanak vele a járási doktor úrhoz. Az aztán ir a betegnek valami fekete orvosságot, amiben van viz és fekete czukor quantum satis ; s visszaküldi a beteghordó karavánt azzal az utasítással, hogy csak adjanak be a betegnek, a mennyit kér belőle; mindenek fölött azonban szobába fektessék s kezét-lábát jó melegen letakarják. De biz azt takargathatják már; be is adhatják a fekete orvosságot egész palaczkkal; lesz az öreg, se orvosság, se rántott leveshez valami nagy örömet nem érez. Néha a beteg megkíván valami ételt; legtöbbnyire valami savanyu káposztafélét; azt jó szívvel adják neki; már úgy is mindegy. Az többnyire be is adja a kaput.