Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-17 / 42. szám - W. Rajka Teréz. A mi vendégünk 658. oldal / Költemények
658 VASARNAPI UJSAG. 42. SZAM 1875. OKTOBER 17. rának. Az egész mivelt világ szeme méltán fordul ez ünnepély felé. Száz évvel ezelőtt a vidék kőszéntelepei, bármily gazdagoknak mutatkoztak is, csak igen kis mértékben zsákmányoltattak ki. A bányákból kiemelt szenet szamárháton kellett tova szállítani, ami azok felhasználását felette megnehezítette, s a kivitelt a legkisebb arányokra szorította. Dixon György, a Babylordok egy öreg quaker szolgájának fia s kőszénbánya-birtokos, gondolt először arra, hogy a szállítást meg kellene könnyíteni, s azzal a kőszéntermelésnek nagyobb lendületet lehetne adni, s e végből csatornát tervezett. A terv azonban (1768) költséghiány miatt abban maradt s csak huszonöt év mulva jött újra szóba. 1796-ban és 1800-ban uj felmérések történtek s tervek készültek, de a kivitel mégis csak késett. Az évek multak s a szükség érzete egyre növekedett, s Darlington és Stockton városok egyaránt érezték, hogy termelésük és kereskedésük virágzása egyedül a közlekedés és szállítás javításától függ és közös bizottságot küldöttek annak megvizsgálására, miképp mily előnnyel lehetne „csatorna- vagy vasúti"-közlekedést hozni létre. A ,,vasút" szó beígtatása a megbízásba egyik darlingtoni tagtól eredt, aki először gondolt erre a lehetőségre is. A jelentéstételt Rennie nevü mérnökre bízták, aki a csatorna-terv mellett volt. Darlington közvéleménye a vasút, Stocktoné a csatorna mellett csoportosult. A harcz tíz éven túl húzódott, de 1818-ban végre eldöntésre kellett kerülni a dolognak. A vasut-párt vezetője Pease Edward, darlingtoni mérnök volt,s a mondott évben sikerült végre, bizottságban és népgyülésekben többséget szereznie a maga nézetének. Lépések tétettek a parliamenti engedély kinyerésére, de az egész ország nevezte az eszeveszett tervet. A szükséges pénzösszeg összeszerzése s a parliamenti engedély kieszközlése is 1821-ig haladt. De ez alatt a tervnek ideje volt tökéletesen megérni. Pease Edward, az első tervező, akit ,,a vasutak atyja" tisztes nevével ruháztak fel utóbb, Stephenson György gépésszel szövetkezett,sok ketten tekintendők az első mozdony-vasút létesítőinek. Stephenson György Newcastle közelében, egy Wylam nevü kis bányászfalu nyomorult viskói egyikében született. Apja, St. Robert, a szenet a bányából kihúzó gépre ügyelt föl, s fiát sem akarta többre nevelni. Tizenhét éves volt a fiu s apjának segített a gép felügyeletében és tisztogatásában , de még olvasni nem tudott. Átlátta, hogy anélkül nem lesz ember belőle, s iskolába kezdett járni. De kevés üres ideje volt, s a gép mellett üldögélve, palatáblájával, maga lőn magának tanító mestere. Hogy egy kis mellékkeresetet is szerezzen magának, a csizmavarrást és óraigazítást is megtanulta. A géptől el nem mozdulhatott, de mellette mást dolgozni ráért. Meg is házasodott, s elsőszülött kisfiát, atyja nevére Róbertnek keresztelte, és hogy jobb nevelést adhasson neki, mint maga nyert, éjjel nappal varrta és foltozgatta a csizmákat s igazgatta a megbomlott órákat. A géppel azonban oly barátságot kötött s annyira kitanulta annak minden csínjátbínját, hogy nemcsak — ha valami baja esett — meg tudta igazitni, de némi javításokat is tudott tenni szerkezetén, s más gépek baját is meg tudta orvosolni. Oly szellemnek, mint a Stephenson Györgyé, ettől már csak egy lépés volt addig, hogy valami újat gondoljon ki a gépészet terén. Mikor az egész vidék a kőszén könnyebb szállítása módjáról gondolkozott, Stephensonban azon eszme támadt, hogy ha már vas sineket raknak le, azon nem ember- és állaterővel kellene a megterhelt kocsikat húzni, hanem a gőzgépet idomítani olyanná, hogy az maga magát mozgassa s a teherkocsikat is vonszolja maga után. Felkereste tehát Pease-t s ajánlotta a gőzmozdony alkalmazását. A gépész egyszerű modora s józan esze kedvező benyomást tettek a quaker mérnökre, annyira, hogy nemcsak elfogadta tervét, hanem egyesült vele egy Newcastleben felállítandó mozdonygyár létesítésére és őt 300 font sterling fizetéssel kinevezte a darlington-stocktoni pálya gépészének. Stephenson előtt most új láthatár nyílt, amint alkalma lett eszméit létesíteni. A pályán az öntött vasat kalapálttal cserélte föl, kijelölte az út szélességét, s három mozdony tervét készítette el. Hogy a gép erejét növelje, a lángot a katlanon átvonuló tág csőn vezette a kéménybe. Szóval, szabad játékot engedett találékony képzelődésének, s előre sejtette a roppant változást, melyet a világban a gőzmozdony előidézend. Egy ízben azt mondá fiának. ..Fiam, te megéred azt az időt (én talán már nem,) midőn a vaspályák minden más utat háttérbe szólítanak , midőn a sürgönyök vaspályán mennek, s ezen utaznak a királyok és alattvalóik. Közel van az idő, midőn a napszámosnak olcsóbb lesz vasúton utazni mint gyalog." Jóslata teljesülését még maga is megérte. Az első mozdony, melyet Stephenson a darlington-stocktoni vaspálya számára készített, a „Locomotion" volt, s ez tette meg az első utat is. Most hajdani diadalának helyén egy emelvényen áll, ahová emlékül állíttatott, s ahonnan a londoni nagy világkiállításra is elvitték. Természetesen egészen más, sokkal kezdetlegesebb szerkezetű, mint a mai mozdonyok, de azért az övé az első út dicsősége. A társulat két mozdonyt rendelt meg egyelőre. A másik a „Rocket" volt, melynek kezdetleges alakja szintén olyan, mint lapunkban látható társáé. A pálya 1825. szeptember közepére elkészült. A mozdonyokat kocsikon hozták el a gyárból, szétszedve derekukat és kerekeiket, így állították a síneken össze. Szept. 26-án egy előleges próbamenetet rendeztek. A vasút eleinte nem volt személy-, csakis kőszén-szállításra tervezve, de a bizottság, számos kíváncsiakkal együtt meg akarta kisérleni az utazást rajta. Ez első próbautazás részesei közül egyetlen egy él ma, Pease Henrik, a vasutak atyjának harmadik fia, akkor még fiatal suhancz. Másnap, szept. 27-én, egy nagyobb próbamenet tartatott, ezúttal is vegyes vonattal. Összesen 33 kocsit függesztettek a Locomotion után. Elől volt öt szenes kocsi, azután egyen ültek a felvigyázók és vezetők; azután a bizottsági tagok hosszú kocsija , azután husz kocsi utasokkal, kik a kíváncsiakból — s akkor még vakmerőkből— teltek ki; s végül ismét hat kocsi szénnel megrakva. Az egész vonat akadály nélkül mozgott, tiz vagy tizenkét (angol) mérföld sebességgel egy óra alatt. De ki írhatná le az egész vonalon oda csődült nép bámulatát, örömriadásait, lelkesedését ! Ma milliók és százmilliók visszhangoztatják azt! Az első vasút két létesítőjének, Pease Edwardnak és Stephenson Györgynek munkássága és dicsősége ez első kísérlettel nem ért még véget. A megnyílt vonal két év múlva Croftig terjesztetett ki. 1830-ban Middlesboroughig, vagyis inkább addig, ahol később Middlesborough városa épült. 1843-ban nyugati szárnyat kapott — s így nőtte ki magát rendre-rendre az egész Angliát behálózó vasútszövedékké. Stephenson György szobra ott áll Liverpool városa közepén, mint egyik főékessége és büszkesége e nagy városnak. A két nagy kezdeményező fiai is méltó utódai lettek apáik, nevének, s tovább terjesztették dicsőségöket. A Pease Edward fia József, akinek szobrát most a jubileum alkalmából leplezték le Darlingtonban, egészséges értelmű s érez akaratú férfiú volt, aki a vasutak terjesztésére legtöbbet tett hazájában, s az első quaker volt, aki az angol parliamentben ült. A Stephenson György fia, Robert pedig, miután sok éven át apja mellett működött s kitűnő gépésszé képezte magát, még nagyobb fényt hozott a névre, melyet viselt. A nagybritanniai vaspályák nagy része az ő igazgatása alatt készült, azonkívül az európai kontinensen (norvég, dán, belga, német, olasz) Amerikában (kanadai), Afrikában (az egyiptomi) stb. számtalan vasútvonalat építtetett, részint mint vezető, részint mint vállalkozó. Mint a Pease-név a vasutak atyjáé, úgy a Stephenson-név is, apáé és fiúé, az első- és a legtöbb vasúti mozdony létrehozóié, örökre emlékezetes marad a vasutak — s egyszersmind az emberi mivelődés történetében, és a darlingtoni ünnepélyhez lélekben hozzájárul az egész mivelt világ! -ár A mi vendégünk. Egy P^rittu fecske házunk pitvarába, Rakja módos fészkét a kémény aljába. Amikor megláttam őket, ugy örültem, Oly szelidek, s bátran repkednek körültem. Mindkettő ugy itthon találja itt magát, Légy üdvöz e lakban, te kedves uj család! Kedvesebb vendégem már nem is lehetne, Mint a milyen kedves nekem e pár fecske, A mint dolog közben vigan ficseregnek, . . . az úgy szeretném tudni, miről beszélgetnek . . . Az élet jövőre nekik is gondot ad, Szaporodj' házunknál, te munkás kis család! Gyakran ugy elnézem hogy foly a munkájok; Gyönyörködöm benne, nagy gondom van rájok, Fészkük ha nem volna védve a vihartól, Magam is megvédném minden egyéb bajtól. Ne bántsa itt senki ezt a kedves tanyát, Élj békében köztünk, te ártatlan család! Ugy sincsen a háznál vig csevegő gyermek, A kiben öröme telnék az embernek, ünnepi csend van itt, nincs kedélyes lárma, Na távozunk nincs ki megjöttünkre várna. Oh legyetek ti a mieink legalább, — Ne hagyd itt a házat, te boldog kis család! Ne hagyd itt házunkat, ha a zord tél eljön, Haragos arczával, havat rejtő felhőn. Megkinálunk akkor jó meleg szobával, Asztalunkról tartunk lágy kenyérmorzsával. Mig a nyár elhozza árnyas lombsátorát, Jer védelmünk alá te szeretett család! W. Rajka Teréz.