Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-24 / 43. szám - Zsedényi Ede 43. szám / Arczképek, Hazaiak - Zsedényi Ede (arczk.) -á-r- 673. oldal / Élet- és jellemrajzok - Mátyás diadala a cseh Holubáron (Wagner S. festménye) 43. szám / Műtárgyak - „A rejtelmes sziget” (48 kép) 43. szám / Vegyes tárgyuak; illusztrácziók elbeszélésekhez
674 VASARNAPI UJSÁG. 1 43 SZÁM. 1875 OKTOBER 24. dicsekedhettek az ellenzéki többség s a hallgató közönség nagy részét alkotó országgyűlési ifjúság figyelmével és jóakaratával, Zsedényi Eduard azonban, Szepes fiatal követe, nagy ügyességű szónoklata által mindjárt fellépte óta kivívta magának mind társai, mind a közönség becsülését. Beszédei, melyek nem mellékes érdekből, hanem meggyőződésből látszanak eredni, gazdag, mély elmét, a felfogásban szintúgy, mint a helyes találó válasz meglelésében nagy sebességet, genialis szellemet, a közügyekben — fiatalsága daczára — meglepő jártasságot és szép államférfiúi képzettséget tüntettek elő, mihez még modort és lovagias jellemet kapcsolván, nemsokára oly tekintélyt vivott ki magának a törvényhozói karban, minő O «vel még aligha dicsekedhetett kormánypárti követ. E kitűnő tulajdonságok őt már ezen az országgyűlésen az alsó tábla konzervatív töredékének vezérévé emelték." Valóban, a fiatal Zsedényi, ki éles, de nemes hangú polemikus, a társadalomban művelt modor s külsőjelességek által feltűnő egyén, — a többi közt kitűnő tánczos, — a meggyőződés és a jellemtisztaság által még ellenfelei tiszteletét is megnyerő ember volt, ki maga is teljes méltánylatot tanusitott tiszteletreméltó ellenfelei iránt, — többi közt az országgyűlésről, szabadelvű magatartása miatt, a nádor által visszahívott jászkun követ Illéssy Jánosnak, ellenzéki elvtársai által adott s Kölcsey által fogalmazott bucsúiratot is aláirta* — mind e tulajdonai által nagymértékben kivált az alsóházi konzervatív töredék soraiból, s a kormánypártiságot nem a haladási eszméktől elzárkózó csökönösségben, hanem abban kereste, hogy a kormányt — mely természeténél fogva konzervatív hajlamú — a józan s fontoló haladás élére állítva, a nemzet jobbjaival karonfogva haladjon a békés átalakulás lassú, de biztos ösvényén. Nem szembe állani merevül a nemzettel, mely elmaradottsága érzetében haladni akart s rohamosan igyekezett utolérni a művelt Európa többi nemzeteit, s csak mérsékelni e rohamos haladást: volt czélja a kormánypárt kevés jobbjainak, köztök Zsedényinek is. Fájdalom, hogy törekvéseik őszintesége iránt nem bírtak elég bizalmat ébreszteni a nemzetben, mely — nagyon is igazolt — gyanakodással nézett mindent, ami felülről jött. Ha a kormánypárt mind hozzá hasonlókból állt volna, kifejlődhetett volna nálunk is az egyedül egészséges pártalakulás: a szabadelvű és konzervatív, de egyaránt nemzeti s hazafias pártok közt, mig igy a nemzet oly kormánynyal állott szemben, mely egyes hazafias és alkotmányos érzelmű egyéneken kivül, idegen érdekekből s nemzetellenes koitekáktól vette inspirátióit. Az országgyűlés végeztével Zsedényi a m. kir. udvari kanczelláriához, az akkori legfőbb kormányhatósághoz, titkárrá neveztetett ki. Az 1839 40-diki országgyűlésen ismét elfoglalta helyét a követi táblán s most már a kormánypártnak nemcsak tényleg, hanem kijelölten is ő volt vezére. 1842-ben a budai helytartósághoz tétetett át tanácsosnak. Az 184%-diki országgyűlésen ismét mint Szepesmegye követe szerepelt. 1845-ben megint az udvari kanczelláriához vitetett fel, most már mint előadó, referendárius; s e minőségben küldetett az 1847/8-diki (utolsó) pozsonyi országgyűlésre, mint országgyűlési referens. Ez állása sem csökkentette a köztiszteletet és közkedveltséget,melyet egyénisége és jelleme vivott ki számára. Megtörténvén az 1848-diki nagy átalakulás és az udvari kanczellária tanácsosai törvény által vétetvén át a magyar kormányzatba, Zsedényi mint az Ő Felsége melletti minisztérium tanácsosa (s udvari tanácsos) rendeltetett Eszterházy Pál hg és miniszter oldala mellé, kinek államtitkára Pulszky Ferencz volt. Ferdinand király és az udvar a bécsi zavarok s az egész monarchiában egyre élesedő bonyodalmak elöl Inspruckba vonulván, a király személye melletti minisztérium s azzal Zsedényi is oda követte az udvart. Ez időben Batthyány miniszterelnök több izben s huzamosabban is mulatván Inspruckban, bizodalmával leginkább Zsedényit tisztelte meg, kinek jellemében és hazafiságában ép annyira megbízhatott, mint fényes tehetségében és diplomataieszélyességében. Kossuth is, egykori nagy ellenfele, különösen bizalommal viseltetett iránta, s ez időben sűrűen leveleztek; alig pár hónap alatt negyven-ötven levelet váltottak. Jellasics és Horvátország volt akkor az összeütközés botrányköve a nemzeti kormány és az udvar között. Batthyánynak sikerült Jellasics ellen a királyi rendeletet kieszközölni, mely őt báni hivatalától és katonai tisztségeitől felfüggeszti s ellene vizsgálatot rendel el. A király azonban azt kívánta, hogy a rendelet egyelőre ne hozassék nyilvánosságra. A rendelet azonban, kétségkívül jó akaratú indiscretióból, idő előtt nyilvánosságra hozatott. Az udvar Jellasicsot pártoló befolyásos tagjai felhasználták a király akarata ellen elkövetett ballépést, s a gyenge kedélyű királytól ellenkező rendeletet eszközöltek ki, mely Jellasicshoz intézett legfelsőbb kézirat alakjában a nagy pártütőt a vádak s az elrendelt vizsgálat alól feloldozza. Eszterházy herczeg azonnal beadta lemondását, a háta mögött s ellenjegyzése nélkül, alkotmányellenesen kiadott kézirat nyilvánosságra jöttével. Eszterházyval együtt Zsedényi is lemondott, s a magánéletbe vonult vissza. A bekövetkezett súlyos évek, az absolutismus évei, őt rejtekében tartották. Lőcse mellett, draveczi birtokán, tanulmányoknak, különösen államgazdasági és pénzügyi tanulmányoknak élve, töltötte az ötvenes éveket, mig nyáron rendesen a közeli Tátrafüred üde fenyvesei között időzött. Az 1859. szeptemberi pátens, mely a halálos csapást volt intézendő a protestáns egyházi autonómiára, hívta ki önkéntes visszavonultságából. Zsedényi, ki kora fiatalsága óta élénk részt vett egyháza ügyeiben, s a tiszai egyházkerület gyűlésein rendesen mint a szepességi VI. városi egyházmegye követe jelent meg, most a mozgalom élére állott. Az egykori (s czime szerint folyvást) udvari tanácsos egy ellenzéki előharczos egész vakmerőségével vette át a vezényletet az absolut kormány felvont lövegei ellen, oly ügyben, mely bár szorosan felekezeti s egyházi, de akkor alkotmányos nemzeti ügynek tekintetett, s tényleg az alkotmány visszavívására irányzott nemzeti küzdelem első hatalmas és nyilvános csatározása volt. Midőn a magyar protestáns egyház Debreczenben, Patakon, Pesten s mindenütt, az egész nemzet nevében s annak közérzületétől támogatva megkezdé harczát az elkobzott alkotmány utolsó foszlányáért, a protestáns egyházi autonómiáért, az azt is eltörülni akaró hatalom ellen: a kézsmárki kerületi gyűlésen Zsedényi ajkáról hangzott az első kiáltó szózat, mely tiltakozás volt az erőszak ellen, s melyet utána az egész protestáns egyház, az egész ország visszhangoztatott. A szó merész volt, először kimondva s épen onnan, ahonnan nem várták volna: egy udvari ember hírében álló férfiú ajkáról. Meg is volt következése: egyfelől az egyházkerület tiltakozó felirata, másfelől, személyére nézve, kegyvesztés, házmotozás, pörbefogatás. A nyugalmazott udvari tanácsos deczemberben Kassára idéztetett, az egyházi rendből bátor harcztársával, Máday bélai lelkész s egyházkerületi főjegyzővel, ,s a gyűlés többi, összesen 116 tagjával együtt. A Landesgericht elé állittattak. A védelem a vádlottaknak megengedtetett s azt mindnyájok nevében Zsedényi vállalta magára. Zsedényi a négy napi tárgyaláson fényesen védte saját és társai ügyét, de azért 4 hónapi fogságra ítéltetett, mely a fölebbvitelnél, az Oberlandesgericht által 8 hónapra sulyosbittatott. A mellett nemességétől, udvari tanácsosi czimétől s nyugdijától is megfosztatott. Zsedényi meg is kezdte fogságát Kassán. De a viszonyok gyorsan változtak. A fejedelem hallgatott végre a jog szavára, s 1860. május 15-diki kéziratával visszavonta az 1859. szeptemberi pátenst s visszaadta Zsedényi és társai szabadságát is. Az egyházkerület is fényes elégtételt szolgáltatott neki. Őt felügyelővé (világi elnökévé), Mádayt superintendenssé választotta. Azóta évenként a tiszai kerület gyűlésein elnököl, s az időkhöz képest a legnevezetesebb nyilatkozatok hangzottak minden évi közgyűlésen ajkairól. De nem maradt a szónál. Szép vagyonából, melyet eszély és szorgalom által folytonosan gyarapított, folyvást tekintélyes összegeket áldoz az ág. hitv. egyházi és iskolai czélokra. Igy pl. az eperjesi jogakadémiára, nyíregyházi tanitóképezdére, a kerületi nyugdíjintézetre, a nagyrőczei gymnasiumra(mig annak pánszláv iránya ki nem derült), néptanitók segélyezésére, stb. stb. évenként ezereket adott s ad minden gyűlés alkalmával. Az 1860. május 15-iki kézirat a visszatérő alkotmányos élet első fecskéje volt. Következett azon évben még az október 20-diki elhatározás, mely visszaállította a m. kir. udv. kanczelláriát s b. Vay Miklóst hivta meg annak fejéül. Zsedényi is behívatott s elfoglalta udvari tanácsosi állását. De az 1861-diki országgyűlés eredménytelen maradván, s a Schmerling befolyása ismét túlsúlyban, b. Vay még az országgyűlés vége előtt lemondott, helyére gr. Forgách neveztetett ki s Zsedényi is búcsút vett a hivataltól. Az 1865/s-diki s azóta is mindenik országgyűlésen, mint a szepesszombati választókerület képviselője jelent meg. A parlamenti harczokban edzett bajnok folyvást kitűnő szerepet játszott ez országgyűléseken, annál inkább, mert nem csatlakozott a konzervatív (szélsőjobb) töredékekhez, hanem tartalék és utógondolat nélkül . E nagy érdekű okirat, melynek a muzeumban volna helye, a nagykunsági Illéssy család becses ereklyéje s Illéssy Sándor ur birtokában van Kis-Ujszálláson. Aláírva vannak (természetesen sajátkezüleg) az 18.12/a-diki országgyűlési alsótábla összes szabadelvű celebritásai, elöl Kölcsey, aztán Deák stb. Azok közül, a kik aláírták, ma csak három él: u. m. Deák Ferencz, Bernáth Zsigmond és Zsedényi (akkor még Pfannsehmied) Eduárd.