Vasárnapi Ujság – 1875
1875-11-21 / 47. szám - Szász Károly: Sas és galamb (Göthe) 738. oldal / Költemények
738 VASARNAPI UJSAG. 46. SZÁM. 1875. NOVEMBER 14. kóstolt, a művészi-, szinész és festő-körök, melyekkel, úgyszólván gyermekül, szoros érintkezésbe jött, egy agg kisasszony (Klettenberg), aki vallásos rajongást csepegtetett belé, egy szóval minden, ezer minden hatott a gyermekre, hogy korán nyerjen széles látkört a világban és mély betekintést az emberi dolgokba. Ifjúsága nem kevésbbé gazdag, sőt fokozatosan még egyre gazdagabb len.a mint haladt. Lipcsében az egyetemen bölcsészeti és jogi tanulmányok helyett az irodalmiakra és művészetiekre veti magát; Drezdában Oesertől tanulva megveti alapját képzőművészeti (elméleti) tanulmányainak, s egy polgárleányka szerelme első maradandóbb becsü drámai költeményét sugallja. Még szélesebb látköre nyilik Strassburgban; hasonló a kor, mely a Münster ormáról (melyet már történelmileg tanulmányoz) a bájos és szép vidékre nyilt szemeinek. Itt játssza el a sesenheimi szerelmi epizódot, a kedves Prion Friderikával : itt lép fel először komoly tanulmányokkal az életbe, hogy ifjúkora már az érett férfikorba játszik át. De egyszersmind új irányt nyit az irodalomban a viharos korszak ama két főművével, melyektől a német irodalom gothei időszaka számitható: Götz-el a dráma s Wertherrel a regény, amazzal a korrajz, emezzel az erkölcsrajz terén. Ez időbe esik megismerkedése is Károly Ágosttal, a fiatal weimari örökös herczeggel, a ki egyszerre oly ellenállhatatlan vonzalmat érzett s oly mély és meleg barátságra gyúlt iránta, mely attól kezdve a késő öregkorig soha meg nem változott. Midőn csakhamar a fiatal herczeg trónjára lépett, nem hagyott békét az ifjú Gothének, mig őt szülővárosa, a reá szintén számitó s őt nem közönséges kitüntetésekkel és szép pályával kiváló Frankfurt köréből és családja karjaiból ki nem tépte s magának állandó barátul, tanácsadóul meg nem nyerte. Weimar, a kis állam kis fővároskája, már ekkor a szép szellemek gyülőhelye volt. A többi közt Wieland is itt lakott s az udvarnál nagy kedvességben állt. Az özvegy anyaherczegnő kiváló szellem volt. Az udvarnál az irodalmi és művészeti hajlamok nem hiányoztak. Meg kell tehát vallani, hogy Gőthe itt sok tekintetben készen találta a talajt működésére, de határozottan és osztatlan övé az érdem, hogy a művészeti s irodalmi hajlamoknak, melyek a főrangú s udvari körökben csak mulatságul szolgálnak s egy nemét képezik a sportnak, komoly irányt adott s valódi szellemi foglalkozássá tette a nemesebb törekvést. Műkedvelő előadásokat hozott létre, melyekben ő a költő, rendező és az előadó szerepét vitte, s melyek jótékonyan hatottak a weimari udvari színház művészeire is, kiknek ő igazgatójuk, betanítójuk és pártfogó vezérük lőt. Irodalmi központtá tette Weimart nemcsak a drámai, sőt nem is csak a költői szakban, hanem átalában minden irányban. S mig maga költészetben, tudományban és kritikában vezérszerepet játszott, bűvkörébe vonta a tehetségeket, kiket fölfedezett, irányzott, kiképezett. A legjelesebb erőket vonta az udvarhoz s egyesitette közös működésre és kölcsönös hatásra. Működésével áthatotta az egész társadalmat, mely benne összpontosult s az ő szivében és agyában lüktetett. A kis herczegségnek még anyagi ügyeit is kezébe vette s például a régóta felhagyott ismen?,". év...Viyák újonnan megnyitásával kedvező lendületet adott pénzügyeinek. Az uralkodó herczegnek egy ideig csak benső barátja, — azontúl, a nélkül hogy az lenni megszűnt volna, egyszersmind minisztere is volt. Mindenható az udvarnál s a kis államban. Gothe életkörülményei s viszonyai a weimari udvarnál a leggazdagabb szellemi és erkölcsi élet változatos képét tüntetik elénk. Ifjonti szerelmei után, melyekben egy Antinousz vagy Apolló déli alakjában tűnt föl, egy magasabb irányú, szellemi és szerelem Stein bárónéhoz bilincselte le évek hosszú során át, s adott költészetének s átalában szellemi irányának gazdag táplálékot. Később e szerelmet egy, kezdetben ugyan érzéki, de később családias viszony váltotta fel Vulpius Krisztinával, kit mint árvát vett föl házához, kit maga nevelt és művelt ki, s miután gyermekei is születtek tőle, nejévé tőn. — Ez időből való nemes barátsága Schillerrel is. A két, nagy mértékben ellentétes irányú lángelme az első érintkezéskor ösztönszerűleg eltaszította egymást, mint a delej két ellenkező sarka. De mindkettő sokkal nagyobb szellem és sokkal nemesebb lélek volt, hogysem egymás becsét fel ne fogta s elfogulatlanul ne méltányolta volna. Így szövődött közöttök az irodalomtörténetben csaknem példátlanul szoros és mély barátság, melyben lángelméik egymást egészítették ki, munkásságuk egymást kölcsönösen támogatta, irányozta és mérsékelte. E barátságnak, miután Göthe Schillert is Jénába és Weimarba vonta, s miután együtt emelték a német nemzeti drámát s költészetet addig nem látott virágzásra, — csak a Schiller halála (1805) vetett véget. E korszak volt a Gőthe költői munkásságának is fénykora. Legnagyobb művei: „Faust",„Meister Wilhelm". ..Egmont, „Iphigenia", „Tasso", s lyrai költeményeinek, különösen balladáinak legremekebbjei és a római elégiák. ..Hermann és Dorothea" stb. stb. e fénykorból valók. Schiller halála után s a bekövetkezett európai nagy válságok alatt Gothe is, a nélkül hogy bucsut vett volna a költészettől, mind inkább a tudományok, s jelesen a természettudományok mivelésére adta magát. A színtanban új elmélete, a Newtonéval szemben, aligha megállhat ugyan, de az állati és növényi fejlődéstanban Gőthe elméletei korszakot alkotnak a tudomány történetében. Terünk természetesen nem engedi, hogy költői s tudományos termékenységének csak futómeros vázolásába is foghassunk. .. o . Összegyűjtött munkái, 40 kötetben, a szó legjobb értelmében közkincsei az emberiségnek. De nem mellőzhetjük azt a főszempontot, mely munkái méltánylásánál s tulajdonképi élvezésénél is irányadó. S ez az, hogy soha sem volt ember és író, kinek élete és írói munkássága oly szorosan összefüggött s oly elvárhatatlan egységes egészet képezett volna, mint a Gotheé. Ő mindent, a mi másoknak csak szórakozás vagy gyönyörök forrása: a természetet a társadalmat, a szerelmet, a művészetet, komolyan vette s szellemi kincsbányául tartotta. .Mikép engedte ezeket magára hatni s mikép zsákmányolta ki szelleme gazdagítására, mily komolyan fogta föl az életet, a társaságot, a világot: a nagyitó üvegje alatt álló falevéltől a nagy világegyetemig , arra felelet egész élete s hatvanöt évi irói munkássága. Egy barátja, Merck, azt mondta róla, hogy a mit élt, még szebb volt, mint a mit irt, s igaza van. Korának minden kitűnő embereivel közelebbi viszonyban, egy herczegi udvar életvilágában, maga a társas, irodalmi és művészi élet központja, egy fejedelemnek nemcsak minisztere, hanem benső barátja, elméjét, érzékeit, tapasztalását utazások által élesítve és gazdagítva, a testi és lelki gyönyör minden nemét megismerve, élvezve, fenékig ürítve, testi és lelki épségének s egyensúlyának minden kára nélkül, a szellem és szépség társaságában s mindeniktől ünnepelve és körülrajongva, még öreg korában is munkásság és tevékenység közt élve, a világ és a szellem nagyjaitól, egy Napoleontól és egy Humboldt Sándortól tisztelve: — Íme a Gőthe életének vázlata! Az életnek és világnak nem volt oly oldala, a köz- és magán-tevékenységnek oly köre, melyet alaposan nem ismert volna. S mind az, a mit látott és érzett, a mit élt és tapasztalt, ugy hatott reá, hogy ő vissza tudott hatni arra s egyénisége bélyegét rányomta egész világára. S e gazdag élet mily elevenen tükröződik vissza munkáiban ! Az élet és tapasztalás ama gazdagságának, a melylyel birt, s hatásaik mélységének teljesen megfelelt s azzal egyensúlyban állott szellemének önállóan alakitó munkássága. Költészete, még ha tárgyait máshonnan kölcsönzi is, még ha itt-ott utánoz is, a legnagyobb értelemben eredeti, mert saját s egyéni. A tudományban uj utakat tört s különösen a fejlődéstanban oly elméletet állított fel, melyet a tudósok készek elfogadni soká, de mely ma átalános érvényűnek van elismerve. Az igazságot kereste mindig s mindenben. Utolsó szava is, mely talán csak a haldokló elhomályosuló látása által sugalltatott, egész élete e törekvésének adott kifejezést. „Több világosságot!" mondás meghalt — vagyis átment a teljes világosságba, ahol az írás szavai szerint „többé nem tükörben és homályosan látunk, hanem színről színre." A világ legnagyobb lángelméi, az emberi szellem legfőbb büszkeségei közé számítja Gőthét. De legbüszkébb lehet reá Weimar. Valóban, a weimari udvart, ez újkori Athénét, a szellemek e találkozási helyét ő teremtette, a maga képére és hasonlatosságára, s emléke ma is — mikor az egész nemzedék kihalt, a melylyel együtt élt s amelyre közvetlenül hatott, — él és munkál a falak közt, melyekre élő alakja árnyát vetette! —ár—. Sas és galamb. (Göthe.) Egy sasfiu zsákmány után Emelte szárnyait, De a vadásznak nyila érte és Inát metszé jobb szárnytövén. Alábukott egy zöld myrtus-berekbe, S, három nap évedék gyötrelmében, Es három hosszú, hosszú éjen át, Vergődő kínban, Mig végre a mindent begyógyító Természet Örök balzsama Meggyógyitá, Előkuszék a sűrűből, Kinyújtja szárnyit — ah, Elmetszve izma, S alig vánszorghat már odább A föld szinén