Vasárnapi Ujság – 1875

1875-09-26 / 39. szám - Japán hajdan és most. I. A japánok népünnepei. II. „Róka koma”. III. Szemfényvesztők; erőművészek és komédiások. IV. Gyermeknevelés. Tornászat. Társasjátékok. V. Vallás és hitregészet. VI. Társadalmi osztályok és családi élet. VII. Piaczi és utczai élet Yeddoban. VIII. Szinészek és szinházak (14 képpel). Sámi Lajos 617. oldal / Általános nép- és országisme - Fővárosi tárczák Borostyáni Nándortól: A közös armádiáról 617. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények

VASÁRNAPI ÚJSÁG. 617 Japán hajdan és most. .. Vallás és hitrégészet. A japáni városok épületei között leginkább a templomok és kápolnák vonják magukra az idegenek figyelmét regényes fekvéseik és pom­pás környezetök által. Egy japáni földkép szerint, mely az egész szigetbirodalmat előtünteti, az országban nem kevesebb mint 140.280 templom van, melyek közül 27.000 az ország ősvallására, a ka­mi- vagy szin­to-vallásra esik, a többiben pedig Buddha-istent imádják, kinek tisztelete Ivhinából származott át Japánba. Annyiban minden japáni templom hasonlít egymáshoz, hogy épitőik a legszebb helyeket választották ki számukra és a­hol a természet mostohául osztogatta szépségeit, művészettel segitettek a dolgon, s a templomok környékét bármi áron s bármennyi fáradsággal, de min­denkor széppé, regényessé tudták tenni Szép kertek és parkok előállításában különben is nagy mesterek a japániak. A templomok szá­mára többnyire magasan fekvő hegyeket válasz­tanak ki, honnan szép kilátás kínálkozik az alant elterülő lapályra vagy tengerre, pompás dísznövényekből alkotott sétányokkal és bok­rokkal, tarka levelű és virágú facsoportozatok­kal, bambuszkeritéssel és magas fenyőkkel veszik körül azokat, melyek közül itt-ott büszke czédrusok magaslanak ki; csörgedező patakok, egyszinü kavicsokkal csinosan kirakott ösvé­nyek, termékeny szántóföldek, falusias csend és magány: ilyen a legtöbb japáni templom kör­nyéke. A buddhista templomok azonkívül még nagyszerű építészeti izlések, magasságuk és terjedelmük, valamint művészies faragványaik, aranyozásuk és egyéb díszítményeik által is méltán ébreszthetik föl az idegenek figyelmét. Bár a Buddha-tisztelet Khinából került Japánba és így a japáni Buddha-templomok meglehetősen hasonlók a khinaiakhoz, barátsá­­­­­gos kinézésük és tisztaságuk mégis kedvezően különbözteti meg azoktól. A templomok talaja fehér gyékényszőnyeggel van beterítve, az oltá­rok és bálványképek csakúgy ragyognak a sok aranytól, s a hasonlatosság a katholikus templo­mok berendezéséhez itt még inkább szembe tűnik, mint a khinai buddhista templomoknál. A szertartás maga is feltűnően hasonlít a katholikus istentisztelethez. Egy tekintet na­gyobbik rajzunkra, mely a Quannon templomá­nak belsejét mutatja, rögtön észrevéteti azt velünk. Quannon szintén valami Buddha-isten­ség, kit a jámbor hívők az ég és föld között hatalmas közbenjárónak tartanak. Valahányszor ebben a templomban „nagy" istentisztelet van, tömérdek nép gyűl ott össze, hogy a főpap be- és kivonulásának szemtanúi lehessenek. A templom védistenének, Quannon-Szamának oltárát az apróbb istenségek kápol­nái veszik körül, képviselve van ott az egész japáni nemzeti hitrégészet, kivéve Róka komát, kit e tisztességes helyről kiszorítottak. Egy ötemeletes pagoda a buddha-hitnek a többi val­lások fölött való felsőségét akarja jelképezni. A templom belsejében a mennyezet hatalmas vörös oszlopokon nyugszik, s a hajó falai aranyszínű alapra vezetett szép festményekkel díszítve. Az egyik mellékkápolnában vannak Yeddo legszebb nőinek arczképei s más ily tárgyú kép­csoportok láthatók. A tömjénfüsttől egészen megbarnult khorusban legnevezetesebb tárgy a főoltár, melyen Quannon-Szama bálványkésje nagy vasrácsozat mögött látható. A templom hajója igen terjedelmes és a szentségtől magas farácsozat választja el; a szentélyben idom­­talan egyházi öltönyökbe bujt bonzok segéd­keznek a főpapnak gongok és tamburinok ékte­len hangjaival. Némely hivők a rácsozaton át fehér papírdarabokba göngyölt vas-pénzdara­bokat vetnek az ide s tova járkáló papok lábai­hoz ; mások viaszgyertyákat vásárolnak, melye­ket az egyházfi kínálgat nektek. Kivül pedig nagy láda fogadja be a jámbor hivők áldozatait; a láda gondosan be van zárva s olyankor is hozzá­férhető, ha istentisztelet nincs. A papok minden időben módot nyújtanak kegyes híveik­nek az áhítatosság efféle gyakorolhatására. „A főpap ünnepélyes bevonulása némi vál­tozatosságot idéz elő a különben unalmas szer­tartásban" — írja Humbert. — „E méltóságteljes uri egyéniség fehér ruhája fölött hegyes kám­zsájú veres köpenyt és zöld koczkás selyemből készült stólát visel. Utána fiatal ujoncz pap lépdel, ki mellette a minisztráns gyerek tisz­tét teljesiti. Sajátságos hajdiszéhez még külö­nösebb öltözet járul: fehér bug­gyos nadrág, fehér öv, nagy lefüggő ujju, kis, testhez álló ujjas, — ilyen öltözetben kiséri e kispap urát és mesterét, hogy annak, mihelysz int, egy csésze theát nyújtson át, mely a kezében tartott szén­medenczében, a­melynek nyelét mindkét kezé­vel tartja, már készen várakozik." A Buddha-hit csak Kr. u. 552-ben ment át Khinából Japánba, de olyan gyorsan terjedt, hogy néhány évszázad múlva nemcsak eltűrt, hanem átalánosan elfogadott felekezetté s csak­hamar ezután uralkodó vallássá lett. A budd­histák egyházi feje, a Szakja Hako, ki Miakoban székel s olyanszerű hatalma van, mint a pápának, csak épen hogy szentté nem avathat senkit! Ő nevezi ki a tundikat vagyis a zárdák főnökeit, azonban e kinevezéseket a kormány erősíti meg mely különösen ügyel arra, hogy a Hako befo­lyás csupán lelki ügyekre szorítkozzék. Már a miák vagy szinto-templomok csupán annyiban hasonlítanak a buddhita imaházakhoz, hogy azok is rendesen a legszebb pontokon feküsznek , máskülönben jelentéktelenek, kiseb­bek és nem oly díszesek. Bálványképek nincse­nek azokban, csupán egy tükör látható az oltár fölött vagy néha mögötte, mint a Kami vagy isten jelképe, kinek a templom szentelve van. „A­ki e tükörbe tud nézni a­nélkül, hogy elpi­ruljon" — így tanítja ezt a szinto-vallás — „egye­dül az méltó arra, hogy az istenség elé járuljon és hozzá imádkozzék." „Szinto" isteni tudományt jelent s ugyanegy jelentésű a „Kami" szóval. Szin és Kami az „ég lakói" és ama két mythologiai isten- és félisten­dynasztiának képviselői, melyek Szin-Mut, Japán első világi uralkodóját és czivilizátorát megelőz­ték, kitől a Dairik, az ország törvényes uralkodói, a Miakó fővárosban igen korlátolt hatalommal felruházott „egyházi" fejedelmek származnak. Szin-Mu előde Tensio-Daihszin, egy félistennő volt. Iszjában, Nipán sziget déli részének egyik tartományában született s ott is halt meg, miután igen sok bámulatos hőstettet vitt véghez. Szülő­helyén templomot építettek számára, mely szi­gorúan utánozott mintaképül szolgált Japán összes szinto-templomai számára,ugy hogy egyik teljesen olyan, mint a másik. Minden hőst és szentet, mint olyanokat, rendkivüli vendégsze­retettel fogadtak s Buddha is részesült e kitünte­tésben, sőt annyira mentek, hogy őt magával Tensio-Daidszinnel ugyan azonositották, minek következtében a japániak vallásos eszméi és fogalmai szörnyű módon összezavarodtak, de másfelől e körülménynek tulajdonítható az ott uralkodó vallásbeli türelmesség is. A japániak hite szerint minden félisten egy-egy külön paradicsomra ügyel föl. Például egyik a jégben, a másik a tenger fenekén, a har­madik a napban, s mások a holdban, csillagok­ban stb. székelnek, s minden hivő, azt a paradi­csomot szemeli ki a maga számára, mely vágyainak leginkább megfelel. Az isteneken, félisteneken és hősökön kivül vannak még alsóbb fajú, családi vagy házi iste­nek, kiket a japániak a „boldogság isteneinek" neveznek. Azok tehát nem egyebek, mint az emberi boldogságok személyesítői, oly alakok, minőket a nép hiedelme alkot magának. Hét ilyen isten van, u. m. a hosszú élet, gazdagság, a mindennapi táplálék, a megelégedés, a szel­lemi tehetségek s a szerelem és dicsőség istene. Ritkán történik, hogy valamely család mind a hét boldogság-isten védnöksége alá helyezné magát. A nép embere a legtöbbször megelég­szik a mindennapi kenyér istenének imádásával is, s legfeljebb még csak a gazdagság­ istenét veszi az előbbihez. Már a kereskedők osztálya szívesen odaveszi a két előbbihez a hosszú élet és megelégedés istenét is. Ezt a négyet együt­tesen a jó szerencse és boldogulás istenének nevezik. Minden boldogság-istent az általuk jelké­pezett áldást kifejező alakban és attributu­mokkal képzelnek a japániak. Például S­hin-Ro, a hosszú élet istene az egész istencsoport között, s átalán véve a japáni köznép egész hitrégésze­tében a legtiszteletreméltóbb alak. Minthogy élete végnélküli, annyit látott, annnyit gondol­kozott és annyit elmélkedett, hogy a homloka bámulatos nagyságúvá nőtt s hosszú szakála egészen a melléig ér. Mikor lassú léptekkel bal­lag, álmodozásba mélyedve, egyik kezében pász­torbotot tart, másik kezének ujjai közt pedig szempillájának leghosszabb szőrszálát húzogatja. Aggkora miatt megfehéredett szarvas képében is gyakran szokták lefesteni. Kedvencz állatai a teknős béka és daru. Shin-Ro mellékelt rajza eredeti japáni festmény után készült, valamint másik rajzunk is, mely Daikoku­t, a gazdag­ság istenét ábrázolja. Ezt szintén rendkívül nagy tiszteletben részesítik a japániak, főleg a keres­kedők. Hanem a benszülött művészek annál komikusabb alakot csináltak belőle. Kis zömök alaknak festik, fején lapos sipkával, óriási nagy csizmákkal, gyöngyfüzérrel bekötött két nagy rizs­zsákon állva. Egyik kezében bányászkala­pácsot, a másikban, vállára vetve, kincsekkel teli zsákot tart. Merő tréfából a patkányt tették ked­vencz állatává, mely tudvalevőleg minden ga­bonának s egyéb összerágható vagyonnak esküdt ellensége. A boldogság többi isteneit is többé­kevésbbé komikus alakokban és tulajdonokkal szokták a japáni művészek lefesteni s ezáltal mintegy ki akarják gúnyolni a nép vágyait és könnyenhivőségét. Shin-Ro, a hosszú élet istene. Daikoku, a gazdagság istene. A közös armádiáról. Fővárosi tárcza.­­ „Hapták, reksz saut!" Katonákról szól az ének. Csupa ismerős arcz, a­mit a rajzoló képün­kön megörökitett. Mintha mindegyikkel talál­koztál volna már valaha az életben. Az a nyalka bakagyerek ott a kép második „glédájában", tüzes szemeivel és vékonyra sodrott bajszával — mely szinte kiszurással fenyegeti szemeit — szakasztott olyan, mint a nem tudom melyik ezred hányadik kompániája melyik „ezug"­jának vitézlő „fratter"-je. Annyi bizonyos, hogy láttad már valaha valamelyik „fővárta", vagy * Lásd „Katona-typusok az osztrák-magyar hadse­regből" czímü képünket.

Next