Vasárnapi Ujság – 1875
1875-10-03 / 40. szám - A «Zsidó Évkönyv»-ből. (Lőw Lipot és Dr. Hirschler Ignácz arczképével) 627. oldal / Élet- és jellemrajzok - Kisfaludy Károly emlékszobra. Ferenczytől (képpel) 627. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
628 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 41. SZÁM, 1875. OKTÓBER 10. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a jól szerkesztett évkönyv nyomán mi is két ily férfiút vezethessünk be a „Vasárnapi Újság" olvasói elé, kik a tudománynak és emberiségnek tett dolgozataik által nemcsak a zsidóság körében, hanem az egész hazában méltán tisztelt nevet vívtak ki magoknak; a legkitűnőbb zsidó papot és a legelső orvostudorok egyikét, a kitűnő szemészt értjük, — úgymint Löw Lipótot és dr. Hirschlert. Oly érdemek, mint az övéik, nem maradnak a felekezetiség szűk körében, kiterjednek az emberiségre s a köznek tett szolgálatokká válnak. Löw Lipót, a hírneves szegedi főrabbi, a leghonszeretőbb hazafiak egyike ma, nem magyar földön látta meg a napvilágot ; a morvaországi brünni kerület egy kicsinyke helységében,Czernahorán született, 1811 május hó 22-dikén. Törzsfája a morva-cseh zsidóság néhány kitűnőségével áll összefüggésben. Anyai ágon Kroch mai, a nagynevű morvaországi főrabbi, apai ágon ősei közt van a „magas rabbi"-nak nevezett Löwe ben Bezal-el, a híres prágai főrabbi, ki egy egész mondakör középpontjává vált. Családjában nem hiányzott ennélfogva az öntudatosság azon neme, mely midőn büszkén tekint vissza a család dicső traditióira, az ifjú nemzedéket is magas törekvésre és nagy tettekre ösztönzi. Löw Lipót az ily öntudatos törekvésnek megfelelő nevelést nyert gyermekkorában ; az akkori idők szellemében ezen nevelés tudományos oldalát természetesen nagyobbára a zsidó Studium vette igénybe, anélkül azonban, hogy a tantárgyak közül a német és cseh nyelvet, valamint a zenét kifelejtették volna szülei. Igen korán — már 12 éves korában — érte el a talmudistikus tudományban azt a fokot, hogy a legnevezetesebb rabbik jesibhába (papiskola) küldhették, hol mindenütt, zsenge korának daczára, ő feltűnő jártasságot tanusított az ott tárgyalt tanulmányok methodusában és irodalmában. Már e korszakban foglalkozott az ifjú — természetesen az orthodoxia Argus szemei által folytonosan ellenőrizve — szépirodalmi olvasmánnyal és különösen héber nyelv- és irodalmi tanulmányokkal, valamint költészeti kísérletekkel. 1830-ban bevégezte Löw a talmudiskolákat és 1831-ben Prossnitzba költözött, hol mint magán- és nyilvános tanító legelőször lépett ki a tanulószoba csendes magányából a gyakorlati életbe. Igen nagy befolyással volt ekkor irányára a boldogult Schwáb, ki Prossnitzban mint főrabbi működött. Schwáb volt a zsidók között a szabadabb mozgalomnak kezdeményezője és a művelődés terjesztésének előharczosa. Midőn Schwab a magyar főváros zsidó községe meghívásának engedve Pestre költözött, a OOO -szerető barát és tanítvány követte a mestert és itt 1835 — 39-ig az egyetemet látogatta, különösen Schedius által támogatva klaszikai és történelmi tanulmányaiban, majd pedig Pozsonyban a lyceumban folytatta bölcsészeti és theologiai tanulmányait, melyeket paedagogiai kursussal egybekötve, a bécsi egyetemen végzett be. Már Pesten való tartózkodása alkalmával, mélyebben behatván a hazai zsidóság akkori állapotaiba, elhatározta, hogy e hazának szenteli erejét, szellemét és tudományát Schwáb oldalán, kihez 1840-ben még szorosabb kötelékek kapcsolták, midőn a rokontörekvésü fiatal embert szellemdús leánya kezével ajándékozá meg. Ugyanakkor elfogadta Löw a nagykanizsai zsidó község ajánlatát, mely őt megválasztotta főrabbinak. E megválasztatás csak annál nagyobb lelkesedésre és kitartásra sarkalhatta őt azon törekvésében, hogy a magyar nyelvet és irodalmat tökéletesen elsajátitsa, azon nemzet nyelvét, melyet ifjúi lelkesedéssel a 30-as évek óta a maga nemzetének vallott. Igy tette a czernahorai ifjút a magyar nemzet iránt táplált hő szeretete a magyar szó meghonosítójává a magyarországi zsinagógában, és így Löw rabbinak működése találkozott azon mozgalommal, melyet a fővárosban a „magyarító egylet" indított meg. Mindkettő abból a meggyőződésből indult ki, hogy a magyarországi zsidóság művelődése és magyarosodása azonos fogalmak. De nemcsak kötelességeire intette Löw a zsidókat a magyar nemzet irányában , hanem más részről a zsidók jogaiért is kilépett a harcztérre publicistikai dolgozataiban, melyek 1845—46-ban a „Pesti Hírlap"-ban jelentek meg az emanczipáczió érdekében; — majd pedig 1849-ben a Lipcsében Wigandnál névtelenül megjelent „Ben-Chananja, Blätter für ungarischisraelitische Angelegenheiten" a magyar-zsidó ügyet nagyobb körrel szemben vitatta meg. A szabadságharcz ideje Löw Lipótot Pápán találta, hol 1846-ban választatott meg főrabbinak, majd pedig 1848-ban a veszprémmegyei zsidó honvédség táborában mint tábori lelkészt. Ekkor tartá azon hires „tábori beszédeket", melyekért 1849-ben aggapjával, Schwabbal együtt börtönben kellett sintenie. Pápai működése Löwnek egyátalán a szenvedések hosszú sorozata volt. Ő álczázatlan foglalta el rabbinátusi székét. Még hivatalvállalása előtt 1839-ben bátran lépett elő azon reformprogrammal, melynek valósítása képezte azóta törekvéseinek központját. A pápai régimódi zsidók áskálódásai, orthodox agyarkodásai ezért egyre Löw ellen törtek, elkeserítve pápai tartózkodását. Azért szivesen engedett 1850-ben a szegediek felszólításának, kik megszabaditák őt pápai helyzetének kellemetlenségeitől. Azóta zavartalanul élt Löw a tudománynak, a hazának és a hazai zsidóság művelődési érdekeinek. Egyik tudományos munkálata a másikat érte és a legnevezetesebb tudományos folyóiratokat bővítette kutatásainak eredményeivel. Fiatalkori dolgozatai között kiemeljük „a zsidók történetéről Magyarországban" irt és a Busch-féle zsidó évkönyv 1844. és 1845-ki folyamában megjelent két dolgozatát, melyekben többek között kimutatta, hogy Budán a XVIII. században egy német zsidó községen kivül létezett még egy amattól különvált magyar-zsidó község is. E nevezetes czikkeken kivül az akkoriban német és héber nyelven (különösen „Kerem chemed", „Hechalutz") megjelenő zsidó irodalmi folyóiratokban a legfontosabb archaeologiai és irodalomtörténeti kutatásokat hozta nyilvánosság elé, ugy hogy 1858-ban már oly tekintélylyé vált a zsidó theologiai tudomány terén, hogy köréje csoportosultak a legkiválóbb tudósok, midőn a „Ben - Chananja"-t saját neve alatt felélesztette mint havi, majd heti folyóiratot, melyben a specialis magyar-zsidó közügyön kivül, az összes zsidó theologia és régiségtudomány számára tervezett egy érdekes orgánumot, melynek minden egyes számát első sorban ő gazdagította jeles közleményeivel. A „B. Ch." 1867-ig állt fenn (utolsó éveiben érdekes mellékletekkel bővítve) és miután főczélját, a zsidók emanczipáczióját Magyarországban megérte, bevégzettnek látta hivatását. Önállóan megjelent művei közül csak a legnevezetesebbeket említjük meg. Már 1848-ban (később 1861-ben bővitett kiadásban)jelent meg, magyar nyelven, az 1807-iki párisi Sanhedrinről irt művecskéje; később 1855-ben, „Ilamaphteach" czimű könyve, melyben különös tekintettel az izr. ifjúság magasabb vallástani oktatására, a zsidó irodalom, különösen a bibliamagyarázó irodalom maradandó értékű encyklopaediáját nyújtotta. Tudományos gyűjteményeink egész tárházát nyitja meg a szakismerők előtt azon 1870 óta megjelenő nagy munkájában, melynek általános czime „Adalékok a zsidó régiségtudományhoz", melyből eddig két kötet jelent meg. E munkákról általán el lehet mondani, hogy sokkal többet nyújtanak a czimben igért anyagnál, és nem csak a szaktudós, hanem az izlésteljes előadás-modornál fogva a művelt laikus is sokoldalú tanulságot nyer ezen könyvekből. KISFALUDY KÁROLY EMLÉKSZOBRA A MUZEUM-KERTBEN.