Vasárnapi Ujság – 1877
1877-01-14 / 2. szám - Dömötör János 2. szám / Arczképek, Hazaiak - Dömötör János (arczképpel) 17. oldal / Élet- és jellemrajzok - Abdul-Kerim diszkardja 2. szám / Műtárgyak - Nero fáklyái (Simieradsky festménye után) 2. szám / Műtárgyak
18 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 2. SZÁM 1377 XXIV LVFOLYAM. sok, sok benső kötelékkel összekötve, majdnem egész végig egymás mellett haladt. Kőrösön a a kis, alacsony, szelid képű, okos nézésű fiu, kit az iskola körében csakhamar mindenki gyöngéd szeretettel kis Dömötörnek hitt, rövid időn magára vonta ép ugy tanárainak, mint tanulótársainak figyelmét, sőt bámulatát, gyors felfogása, roppant emlékező és korán fejlett itélő tehetsége által. E két utóbbi, s különösen emlékező tehetségének csodálatos ereje, mindvégig bámulat tárgya volt barátai közt, akik előtt azt feltárta. Azon kívül tanulótársai szeretetét is meg tudta nyerni tartózkodó, szelid magaviselete, szolgálatkészsége és jó pajtássága által. A mint a fiú haladt elő az osztályokban, azon mértékben nőtt és emelkedett ki társai közül ismereteinek gazdagsága és értelme kitűnősége által. A költészet és magyar irodalom tanára Kőrösön akkor Arany János volt, s ha Dömötörben bármely tanár alatt is kifejlődött volna a költészeti és művészeti képesség, bizonyára Arany sokszorosan hatott ép ugy fejlesztésére, mint még inkább annak irányzására, akitől egy pár elismerő szóból álló megjegyzést nyerni a beadott dolgozat alján, olyan jutalom volt, a melyre a legambicziózusabb tanuló is büszke vola. A költészeti osztály növendéke nagy kedvvel irta és adta be a sok hexameter és magyar rhythmikus verset s prózai dolgozatot; a kitűnő irányadó alatt gyorsan fejlett, s érettségi dolgozatával jutalmat is nyert. Sőt már Kőrösön veté meg irodalmi s főként kritikai miveltségének alapjait, lehetővé tevén ezt az iskola gazdag könyvtára, melynek rendezésében Szilágyi Sándor — akkor ott a történelem tanára — segédül használta, s útmutatásaival segítette.Mint körösi tanuló lépett először az irodalom terén nyilvánosság elé. Szilágyi ösztönzésére egy meglehetős szigorú kritikát irván Szabó Károly pápai költészettanáról, mely a „Prot. egyházi és iskolai lap"-ban jelent meg, s azon lap olvasói közt élénk feltűnést keltett. Hajlama mindinkább az itészet felé vitte, a mely ágból a kitűnőbb külföldi — főként német — munkákat is kezdé olvasgatni. Az u. n. harmadik bölcsészeti osztályt is elvégezvén Kőrösön, 1863. őszén a pesti ref. theologiai intézet első éves növendékei közé iratta be magát. Pestre magas reményekkel és vágyakkal jött. A nemzet szellemi, s irodalmi életének központjában lakni, megismerkedni az irodalom vezető nagyjaival, s tehetségesebb ifjabb tagjaival; képezni magát és emelkedni : ez volt a fiatal sziv óhajtása. Az akkori fiatal irói nemzedék egyik legtehetségesebb tagja, Tolnai Lajos, Dömötörrel egy megyéből való, s távolról rokona is, már neves iró vola. A fiatalabb névtelen pályatársat Tolnaihoz tisztelet és szeretet vonzotta, mely rövid időn benső barátsággá vált, s e barátság köre kiterjedt Szász Bélára és Komócsy Józsefre is. Dömötör így néhány tehetséges fiatal íróval benső barátságba lép, s azok között főként a bizalmas, bár szigorú és éles látású kritikust képviseli, s e mellett fenntartja összeköttetését az irodalom veteránjaival, főként Arannyal és Gyulaival. Talán életének ezek voltak legboldogabb napjai. A vágy meglelte útját* a lélek szabadon fejlett, hittel a jövőben, amelyet még ekkor a kételynek egyetlen árnya sem sötétített be. Zilahy Károly halála után részt vett az elhunyt többi barátaival annak munkái kiadásában, s a kötethez ő írta a bevezető életrajzot. Majd, hogy a nyilvánosság előtt is törekvéséhez méltólag lépjen fel, pályázott a Kisfaludy-társaság 1864-ben kihirdetett egyik pályakérdésére, mely a ballada elméletét kivánta. A jutalmat Greguss kitűnő dolgozata nyerte el, de e mellett a bírálók az övét, mint magában is becses művet, mindjárt első helyen dicsérettel említék meg, s azt a társaság, „Évlapjai"-ban, Gregussé mellett kiadásra is méltatta. Dömötör ekkor másodéves theologus volt; irodalmi fellépésének sikere nem ok nélkül gerjesztett figyelmet, s csatolt pályájához várakozásokat. Pestre jöttekor egy évig Ballagi Mór gyermekeit tanította, s ott módjában volt az akkori politikai és egyházi élet nevezetesebb protestáns szereplőit, kik Ballaginál időnként megfordulnak, közelről és figyelmesen észlelni. Tompának prédikáczióit bírálván a „Prot. egyházi és iskolai lap"-ban, a hamvas költőtől egy meleg hangu, lelkesen bátorító levelet kapott, mely a jobbak szeretete után törekvő fiatal tanulónak igen jól eshetett. Ez idő tájt Tompa is egyik kedves költője volt, s később, midőn Tompa halála után, barátai annak költeményeit kiadták: Dömötör volt az, a ki a magyarázó jegyzetek összeállításában, kidolgozásában a legtöbbet fáradott és tett, s voltaképen azok legnagyobb része az ő munkája. Így indult meg Dömötör életpályája, mindenki ítélete szerint, szerencsésen, fényes jövővel biztatva. Ekkor még, csaknem egész lelkével, a kritikával és költészettel foglalkozott. A németek közül főként Lessinget, Heinét és Goethét szerette, a franczia költők közül Berangert, az angolok közül Burns Piebertet, de akinek dalait még eredeti szépségben ekkor nem élvezhette. El lehetett rá mondani, hogy korán érett volt; az volt gyermeknek, az ifjúnak, s még inkább férfinak, csak kedélyének gyermekies szeretetreméltósága ellensúlyozta értelmi megvénkedését. A skót szabad egyház stipendiumokat tűzvén ki Edinburgban theologiát hallgató magyar ifjak számára, Török Pál superintendens 1865. őszén őt küldte ki, s Dömötör örült az alkalomnak, hogy a nagy angol nemzettel, s annak általa is nagyra becsült irodalmával közelebbről megismerkedhetik. Edinburgban egy évet töltött, s életének bizonyára igen jelentékeny fordulópontja volt ez. Egész szenvedélylyel veté magát az ismeretek tengerébe, melyet a skót főváros s annak társadalmi élete minden fogékony fiatal léleknek nyújt. Most már nem csak az angol költőket és aesthetikusokat tanulmányozta, hanem a philosophusokat és társadalmi írókat is; olvasott, jegyzett, könyveket szerzett s figyelmét nem kerülte el egyetlen fontosabb mozanata sem az angol egyházi, politikai, irodalmi és társadalmi életnek. A kint töltött egy évet nagyon jól felhasználta; ismeretei gazdagodtak, látköre kiszélesedett. Azonban, hazatérte után tett nyilatkozatai azt mutatják, hogy kedélye egyszersmind mély sebet kapott az idegen égalj alatt. Helyzetének némely következményeivel nem tudott kibékülni; lelkiismerete meghasonlásba jött önmagával; olykor betegeskedett is, s az oly közlékeny szívnek nem volt senkije, a ki előtt kipanaszolta magát; többször mérhetetlen keserűség és bánat fogta el, ugy hogy az egy év letelte után — bár szívesen marasztották továbbra is — visszajött. Skócziából egy jelentékenyen megváltozott ember jött vissza, de a változást egészében, csak közeli barátai vették észre. A tehetséges, és most már valóban tudományos képzettségű ifjút, a pesti ref. egyház azonnal gymnasiumához előbb ideiglenes, majd 1867 októberétől fogva rendes tanárul alkalmazá, a latin klasszikusok, az angol nyelv és philosophia tanítását bízván reá, s mellékesen a theologián is philosophiai tantárgyakat adván elő. Kedvvel és szeretettel tanított, ismereteinek egész tárházát feltárva tanítványai előtt, kik ép ugy tisztelték benne a képzett tanárt, mint szerették a szelid, tapintatos és finom modorú embert. Az irodalommal szintén foglalkozik, meg-megújuló kedvvel. Költeményeket, kritikai czikkeket ír, s még az írásnál is jobban szeretett beszélni, vitatkozni, irodalmi dolgokról, társadalmi és philosophiai kérdésekről. Külföldön szerzett gazdag ismereteit irodalmi és társadalmi úton érvényesiti, az írói és művészi körökkel összeköttetésben él, s különösen Gyulai Pállal való viszonya válik bensőbbé. Egy szóval él, tesz, hat. S mindezeknek daczára lelkének meghasonlása nem gyógyult meg többé, s olykor-olykor erőt vett rajta és mély melancholiába sülyeszté, melyen vagy egy-egy szomorú vers írásával, vagy a társasélet kedélyes örömeinek való teljes odaadással, vagy végre emberkerüléssel igyekezett segíteni. Az 1872 elején élesebben kifejlődött pártküzdelmek pillanatra erősen érdekelték, s elvállalta a „Korunk" szerkesztését, amely a kiegyezés mellett élesen foglalt állást, azonban félévi működés után megvált e laptól, amely aztán nemsokára meg is szűnt. Dömötör egyebek közt a „Korunk"-nak egy tárczát is irt az öngyilkos költőkről. Majd változtatást óhajt környezetében, életmódjában, azt hiszi, hogy az uj munka-körrel visszatér egykori életkedve, s 1873 nyarán Tolna és Baranyamegyék tanfelügyelőjévé neveztetik ki. Tanfelügyelői tisztében, mint minden dolgában, híven és lelkiismeretesen járt el, sőt a változás kezdetben, úgy látszik, kedélyére is jótékonyan hatott. Saját megyéjében volt, megnyerő, szeretetreméltó modorával mindenkit a maga részére hódított, lefegyverzett, főként Szegzárdon, ahol lakása volt, az ottani társasélet legkedveltebb személyévé lőn, s hogy szélesebb körben is mily kedveltté tudta magát tenni, mutatja az, hogy a felső-baranyai ref. egyházmegye tanácsbirájává választotta. Tolnából irogatott is, küldözgetett czikkeket, főként a „Vasárnapi ujság"-nak, a melynek szerkesztőjével bizalmas barátságban volt, s ahova már előbb is legtöbbet és legtöbb kedvvel dolgozott. Azonban, a mint nemrég a fővárosból vidékre vágyott, ugy vágyódott most vissza a fővárosi élet zajába, régi barátai közé; s midőn 1875 tavaszán az egybe csatolt pestmegyei és jászkun-kerületi tanfelügyelőség megürült, a neki felajánlott állást elfogadta, s még ugyanazon év nyarán visszatért a fővárosba, s a tanfelügyelőségek legutóbbi új szervezése alkalmával is a pest-kiskun megyei tanfelügyelőség élén megmaradt. Ide fönt megint egész kedvvel dolgozott, elég sokat, névtelenül, vagy pár betű jegy alatt, a „Vasárnapi Ujság"-ba, s költeményeket és kritikai czikket bocsátott közre a ,,Budapesti Szemlé"-ben s egyébütt. Tettvágya megvolt folyvást, s néha szinte túlterhelte magát munkával. Elvállalt dolgait kedvvel, szívesen, jól megcsinálta, s nagyobb dolgok írása felől is tervezgetett. A Kisaludy-társaság, tekintettel ép ugy nem közönséges tehetségére, mint munkakedvére és munkabíró erejére, 1876 elején tagjai közé választá, s azóta székfoglalója tárgyának megválasztásával is sokszor foglalkozott. Azonban hivatalába, bár azt híven és pontosan elvégezte mindig, utóbbi időben kissé kezdett belefáradni. Arra is gondolt, hogy lemond, s kizárólag az irodalomnak él; majd hogy tudori rangot szerez s visszatér egykori kedves foglalkozásához a tanításhoz, s mint magántanár az egyetemen ad elő valamit. Társaságokban most is, mint régen, vidám, eleven, tréfás, humorizálni szerető ember volt; komolyabb barátait rendesen ő vidámította fel, de jó kedve csak addig tartott, míg a többiekkel együtt volt; ha egyedül vala otthon, s a munka el nem foglalta, mély búskomorságba sülyedt. Maga is érezte, hogy legnagyobb baja és ellensége az egyedüllét s