Vasárnapi Ujság – 1881
1881-10-09 / 41. szám - A rezervista szerelme. Elbeszélés. Bihari Kálmán 645. oldal / Elbeszélések; genreképek
41. SZÁM. 1881. XXVIII. ÉVFOLYAM. pár ezüstlakodalmával. Esküvő után a fiatal pár a vőlegény északi hazájába utazott s Tullgarn kastélyában Stockholm mellett tölti a mézes heteket. —rs. VASAKNAK ÚJSÁG 645 A REZERVISTA SZERELME. ELBESZÉLÉS. IRTA BIHARI KÁLMÁN. (Vége.) Romanya-Planina magas tetője! Üdvözlégy emlékezetemben. Mikor fölállították hosszú sorban a tartalékosokat, és az őrnagy elbúcsúzott tőlök, megköszönve kitartásukat... Mikor elhangzott a vezényszó: imára! S a trombiták ünnepélyes hangjai megharsantak, visszavezetve a zugó rengeteg, visszadobogva az örömteli szivek által... Valóban, soha nem volt senkinek méltóbb oka imádkozni, mint azoknak, akik annyi veszély és fáradság után útnak indulhatnak a drága szülőföld felé ... Mikor vidám dalolás hangjaival útnak indult a hazatérő sereg, messze kisérve a zenekar harsogó játéka által, s nevetve, tánczolva, mint a pajkos gyermek, ugráltak a kiéhezett, kifáradt vitézek a sziklás ösvényen lefele ... Köny ragyogott a távozók szemében, az örömnek könye; köny ragyogott a maradók szemében, a fájdalom könye. Még az ellenség is kibékül egymással; aki haragot tartott, most azt elfelejti. Mind jó barátnak, hű bajtársnak tekinti most egymást, — hiszen együtt szenvedtek oly sokat ... Még az a sokat emlegetett fiatal professzor is arról gondolkodik, nem illenék-e kezet nyújtani Meze káplár úrnak ?... Eh, mit most Mező káplár úr, s a durva barbárság minden komiszságainak emléke! A figyelmes lélek tapasztalással gazdagon tér meg az élet minden viszonyai közül, s a szenvedés fogékonyabbá tesz az igazi boldogság megismerésére ... A jövő tűnik föl újra, mosolygó reménytől átsugározva, a szellem mohó vággyal sóváig tőle elrabolt nemes elvei után, az élethivatás komoly szeretete, a tettvágy, munkálni törekvés férfias ábrándjai sokszoros erővel nyilatkoznak az önmagának visszaadott lélekben. S a szív álmai fölélednek ... az édes viszontlátás remélt gyönyöre feldobogtatja a szivet.. . az a szőke hajfürt annyi sok szépet mond el... Hadd legyen a test beteg, elcsigázott; hadd legyen hosszu ut még hazáig, rút, hideg időben, keserves megerőltetéssel, napról-napra szakadó esőben, fárlódva, nyomorogva, feltartja a lélek a testet, nem szabad most betegnek lenni, ráérünk arra majd otthon, ahol szerető kezek ápolnak.... Mindennap közelebb vagyunk az imádott hazához, mindennap közelebb visz ahhoz a boldog perczhez, a mikor elrebeghetjük: «Kitárom reszkető karom ölelni földedet». VI. A Faragó uram háza szomorúság hajléka lőn. Sokat siratta elveszett leányát; azt súgta a lelkiismerete, hogy ő volt az oka a leány szerencsétlenségének. Oh, ha most előkerül vala, bezzeg nem erőlteti semmire, teljesiti minden óhajtását. Kerestette mindenfelé, nem akadtak nyomára sehol, — egyre bizonyosabb lett az a föltevés, hogy a hullámok közt találta halálát. Természetes, hogy a Tornyay Pista kilátásai meghiúsultak. Faragó uram elkeseredésében kijelenté, hogy ha Juliska visszakerül is, soha nem adja hozzá leányát; még a házából is eltiltá a nyalka gavallért, mert látása fájdalmasan emlékeztető veszteségére. Kata asszony is bőven megkapta a magáét. — Te voltál, aki ellene ingereltél mindig, te akartad eltávolítani a háztól. Soha nem bocsátom meg ezt neked. Sírás, keserűség volt a válasz, amiből mindig új és új viszálkodás támadt. Szomorú napok voltak ezek, között András levele ily körülmények között érmeg. Oh, mily örömet hozott volna más viszonyok között az apai szívnek, hogy fia túl van a veszélyen és nemsokára ismét itthon lesz. De így, mit fog mondani neki, ha az majd húgát kérdezi ?.. Az idő pedig egyre közeledett, amikor a rezervisták hazaérkeznek. Már a napot is tudták, hogy mikor lesz Váradon a hazatérő csapat. Nagyszerű fogadtatás készült számukra. Megtudta Tornyay Pista is, hogy mit irt András, mert azért ők titokban Faragónéval fentartották az ismeretséget. Ő is meggyőződött, hogy ennél a háznál nincs mit keresnie. Ha Juliska visszajönne is, ő soha nem léphetne föl kezéért újra, ha már András, a hi czimbora is ő ellene fordult. Pedig pénzre egyre égetőbb szüksége lett volna. Mindennap várhatta, hogy az uradalom részéről vizsgálat történik, s a számadásokban borzasztó hiány mutatkozott. Másfelől is mindjobban szorongatták hitelezői. Apja sem segíthetett rajta többé; az öreg maga is végképen ki volt merülve. Fia, akire oly büszke volt, csak keserűségére vált; hiába akarta urnak nevelni, nem lett a gondatlan nevelésnek semmi jó következése. Végre egy szép napon Pista úrfi összeszedte, a mi pénzt még az uradalmi kassza körül talált, s azzal bucsut vett a kapufélfától. Mi is bucsut vehetünk tőle. Elég legyen róla még annyit megjegyeznünk, hogy néhány hónap múlva Pesten fogták el valami rosszhírű kávéházban, mint hamis játékost. Kata asszonyt is megrendítette ennyi sok csapás. Ő is nagyon megsajnálta Juliskát, könnyelmű szive akkor tett neki először szemrehányást. A szenvedő apa kétségbeesése egészen lesujtó. Daczos természete eleintén visszautasítá a megbánás érzését, de lassanként erőt vett az rajta. A megromlottnak hitt lélekben is van mindig valami csirája a jóságnak, amely nem engedi azt egészen elveszni, sőt gyakran a végső ponton a javulás útjára fordítja. Így volt Faragóné is. Elmenetele napján Tornyaytól levelet kapott, a melyben az fölszólítá, hogy legyen társa a szökésben. Az asszonyt ez a kívánság megdöbbenté. Az örvény szélén visszaborzadt. Hogy hagyja ott jó hírnevét, becsületes társadalmi állását, szerető férjét egy sikkasztó kedvéért ? ... Nem, nem tehette ezt. Egy éjszakát könyek közt töltött el, küzdve eddigi élete megbánásának fájó érzelmeivel. Másnap reggel megtudá, hogy rossz szelleme eltávozott. Odament férjéhez, aki búskomoran hajtá le fejét az asztalra. — Kedves jó uram, — szóktá meg az asszony, — ne adja át magát ugy a bubánatnak. Engedje meg, hogy vigasztalhassam, hogy átvegyem a fájdalom engem illető részét. Bocsássa meg nekem, a mi részem volt a fájdalmában. Hiszen az én szívem is csak úgy vérzik attól. Engedje, hogy legyek bizalmasa, jó hű felesége, hogy jóvátehessem, amit eddig vétettem. Ne ítéljen el, de bocsásson meg, ha eddig nem olyan voltam, mint kellett volna. Hadd legyek én mindig ápolója, hű gondviselője. Faragó uram sokáig nézett rá, az asszony szemében különös ragyogás tündökölt, a szív természetes jóságának eddig soha nem látott fénye volt az. Olyan szépnek, jóságosnak soha sem látta férje a bűnbánó asszony arczát. Mind a férfi, mind a nő szemei könybe lábadtak, egymásnak nyujták kezeiket. .. Ez volt az első perez házas életekben, amikor igazán megértették egymást. Tiszteletes Debreczeni Péter uram is értesült Lajos leveléből, hogy az ifjak mikor lesznek itthon, szive igazi örömmel tölt el, olvasván az András és Lajos kibékülését. Most már tudta, hogy a leányt Faragó uram sem fogja többé kényszeríteni a szive ellen való férjhez menésre. Ekkor elhatározta, hogy megvigasztalja a bánatos embert, aki úgyis eléggé megszenvedte már, amit vétkezett. Elment hozzá. Az fájdalommal és megtörve fogadta. Ekkor elmondá neki a tiszteletes ur,hogy leánya nem veszett el, ő jó hírt tud felőle, de most még nem mondhat el mindent, hanem a katonák hazatérése után másnap legyen készen Faragó uram, hogy fiával együtt el fognak utazni. Faragó uram hálatelt szívvel köszönte meg a lelkész tudósítását; a jó hir egészen megfiatalította. Nem győzte az engedelmet kérni, a miért a múltkor olyan durva volt a jó pap iránt. Az szívélyes szavakkal megnyugtatta. Mikor a tiszteletes ur kiment a szobából, egy kéz ragadta meg jobbját és forró csókokat érzett azon. Faragóné volt. — Áldott legyen minden lépése, tiszteletes ur, megnyugtatta a lelkemet és boldoggá tett. Megszakadt volna a szivem azért leányért, mert nagyon fájt nekem az, hogy én a üldöztem el. Pár nap múlt még el, és hazajöttek a rezervisták. Mikor Nagy-Váradra megérkeztek, a fél város fogadta őket az indóháznál. Ami csak enni és innivaló jóféle van, azzal hosszú sor asztalok voltak végig rakva; szép úri hölgyek hordtak ételt, italt, drága szivarokat a kopott, fáradt, beteg vitézek közt. Akinek senkije nem volt is jelen, arról is bőven gondoskodott a jószívü közönség. Nem is evett a szegény oláh baka annyi jót soha életében; Ferke czigány megrakta vagy két hétre való szalonnával meg virslivel apróczákliját, hogy az egész famíliának elég lesz otthon. Meg is ártott bizony a sok jó italféle egynehány fiúnak, de hát nem veszik azt most olyan szigorúan; maga a generális úr is mosolyog fölötte, mikor tisztelegtetni akarnak előtte, de sehogysem akar a legénység glédába állani. Hagyják őket nyugodtan mulatni, rájuk fér szegényekre. Nem is igen lehet parádéra kiállítani ezt a csapatot. Sovány, sápadt mindegyik, mintha a sírból jöttek volna elő, a ruhájuk pedig le van szakadozva. Az a fiatal professzor a legnyalkábbak közül való. A köpönyegének csak fele van meg; a sipkájáról leszakadt a simléder, a nadrágján nincsen zsinór, a lábbelijének csak szára van, arról legalább meg lehet ismerni, hogy ez a bőrfoszlány valaha bakkancs volt. A többi is mind ilyenformán néz ki, több vagy kevesebb különbséggel. De mindegy az, csakhogy itthon vannak. András és Lajos másnap szekéren haza érkeztek Várfalvára. Amazt édesapja, ezt az öreg tiszteletes fogadta. Az otthon történt események nagy hatással voltak ifjainkra, csak *