Vasárnapi Ujság – 1882
1882-10-15 / 42. szám - Sántha Károly. Október 15. 666. oldal / Költemények
666 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 39 . SZÁM. 1882. xxix. ÉVFOLYAM. annak a nagy költőnek, a ki szabadság- és hazaszeretetről oly lelkesen szóló dalait a harczmezőn vérével pecsételte meg. Kis-Kun-Halas városából jelent meg a fölhívás, azon a vidéken, melyet a költő oly igen szeretett s a hol annyi emlék beszélt Petőfiről. Egy művész bocsátotta ki, Reményi Ede, aki édes hangokkal tudta tolmácsolni költeményeit s aki épen akkor száműzetéséből tért haza. Művész és száműzött: kellett-e több abban az időben, hogy a nemzet megfogadja szavát, mikor oly népszerű indítványt tesz : «emeljünk szobrot Petőfinek?» Meg is lett volna az mihamar, ha egy a költőhöz és a nemzethez egyaránt méltó érczszobor föl volna állítható puszta lelkesedésből. De ahhoz áldozat is kellett s nem csekély akadályok leküzdése. Az akkori kormány nem jó szemmel nézte az ily törekvéseket, a sajtó nem volt szabad, hogy hallassa buzdító szózatát, pénzintézet, ami kevés volt is, óvakodni volt kénytelen a «demonstrácziók»-tól, az arisztokráczia, főpapság, nagybirtokosság a Széchenyiszobor alapjára irányult gyűjtéssel volt elfoglalva, pénzemberek, amint még ma is,idegenek a nemzeti érzelmektől, még kevésbbé érdeklődtek irántuk akkor, mikor ez érdeklődés kellemetlenségeket is vonhatott volna rájuk , s így a terv kivitelében másra, mint a szegényebb osztályokra támaszkodni alig lehetett. De azért a kezdeményt nem engedték porba hullani a lelkesebbek. 1860. decz. 6-án b. Kemény Zsigmond lakásán megalakult bizottság, mely a terv kivitelére vállalkozott s a melynek Arany János, Barabás Miklós, Csengery Antal, Egressy Gábor, Greguss Ágost, Henszlmann Imre, Jókai Mór, b. Kemény Zsigmond, Királyi Pál, Pákh Albert, Szász Károly, Székely József, Tomory Anasztáz, Tóth Kálmán és Urházy György voltak a tagjai, és Reményi Ede volt az elnöke, ki körutat tevén az országban, hangversenyeket rendezett a mondott czélra, s aláírásra buzdítván a honfiakat, néhány év alatt már nem jelentéktelen tőkét gyűjtött össze, mely takarékpénztári ig kezeltetett. Az állandó szoborbizottság megalakítására azonban,,a megkoczkáztatott kísérletek daczára is, csak az alkotmány visszaállítása után, 1867. aug. 10-én sikerült megnyerni az engedélyt. Az alakuló gyűlés nov. 17-én tartatott meg, mely alkalommal elnökké választatott Reményi Ede, alelnökké Tóth Kálmán, pénztárnokká Lévay Henrik, bizottsági tagokká pedig Arany János, ifj. Emich Gusztáv, Feleki Miklós, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hajós József, Heckenast Gusztáv, Jókai Mór, b. Kemény Királyi Pál, Kubinyi Lajos, Lendvay Zsigmond, Márton, Orlay Petries Soma, Radocza János, Ráth György, Rónay Jáczint, Sárkány József, Szász Károly Szent-királyi Mór, Szokoly Viktor, Than Mór, Tolnay Lajos, Tóth Lőrincz, Török József és Vadnai Károly, végre jegyzőjévé Reményi Károly, kinek a szobor történetéből összeállított adatait a Petőfi-társaság közleményének, a «Koszoru»-nak a Petőfi szobor leleplezése napján megjelenendő számából ez alkalommal fölhasználjuk. A bizottság azonnal elhatározta, hogy az ügy fölkarolása végett megkeresi elsősorban a fővárosi s általa a többi törvényhatóságot, nem is csalódott ehhez kötött reményében. A főváros az eddig összegyűlt 9320 frthoz azonnal megszavazott ezer forintot, a hatóságok gyűjtéséből pedig befolyt 5290 frt, mely utóbbi, ha tekintetbe vesszük, hogy a gyűjtést a szolgabírák leginkább csak a nép körében eszközölték, jelentékeny összegnek mondható. Lendületet nyervén a dolog, egyéb gyűjtések is járultak az alaptőke gyarapításához. Az első magyar biztosítótársaság is megbízta ügynökeit a gyűjtéssel, más pénzintézetek is hozzájárultak adományaikkal, ugy hogy 1871. végén a pénztárnok már azt jelentheté, hogy a szobor pénzalapja 27,370 frtra rug. Most tehát már elérkezett az ideje, hogy a terv kiviteléhez lehetett fogni. E végből szűkebb albizottság küldetett ki, melynek feladata jön valamelyik hazai szobrásszal tárgyalásba bocsátkozni a mű elkészítése végett. E bizottság a szobor mintázásával Izsó Miklóst bízta meg, utasítván őt oly tervezetnek előleges bemutatására, melynek kivitele (a talapzattal együtt) a 40 ezer forintot felül ne haladja. Izsó Miklós a nyert megbízás után még azon télen Rómába s onnan Európa több más fővárosába sietett, a köztéri emlékszobrok tanulmányozására. Innen — már betegen — haza érkezvén, egész szenvedélylyel látott a munkához s rövid idő alatt több kis mintát készített, melyek közül kettő vált ki különösen, az egyik merészen fölemelt jobb karral ábrázolta Petőfit, a mint 1848. márczius 15-én a «Talpra magyar» kezdetű dalát szavalja; a másik nyugodtabb az elsőnél, s szivére tett kézzel mutatja a költőt, mintha «Honfi dal»-át mondaná : «Tied vagyok, tied, hazám 1 e sziv, e lélek.» Izsó maga jobban szerette előbbeni mintáját, melynek rajza lapunkban is megjelent (1873. évi l.sz.)s a közönségnek tetszett is amft; némelyek azonban kifogásolták a fölemelt kart, mint a mi a szobornak a plasztikai nyugalom helyett mozgalmasságot kölcsönöz s nem az ábrázolandónak összjellegét tünteti föl, hanem csak egy aktusát. S minthogy a bizottság tagjai közül többen osztoztak e nézetben: Izsó nem örömest ugyan, de meghajolt a többség akarata előtt s a második alakon dolgozott tovább. Az volt a terv, hogy a szobor a költő 50-ik születése napján, 1873-ban már leleplezhető legyen. Ennek azonban több körülmény állta útját. Egy az, hogy a bizottság a szobor helyével nem volt még tisztában, az építkezési viszonyok változása miatt. A bizottság Izsóval és a közmunkatanáccsal egyetértőleg csak 1873. aug. 7-én állapodott meg abban, hogy a szobor ott állittassék föl, a hol ma áll. Még nagyobb akadálya volt azonban a szobor elkészültének Izsó betegsége, mely mind nagyobb erőt vett a művészen. Alkalmas műterme sem volt hozzá. 1874—ik év második felében önköltségén kezdett építeni egy szerény ugyan, de elég nagy műtermet a rózsautcza egy üre- telkén, hol a nagy mintához végre hozzáfoghasson. A műterem 1875 tavaszán teljesen befejezve s minden szükségessel fölszerelve várta mesterét. De a sors nem akarta, hogy Izsó e műteremben alkothasson még valamit. Ez év május 28-án elhunyt. Működése azonban teljesen meddőnek mégsem maradt, mert az ő nagy gonddal készített Petőfi-fej-tanulmányait s egyéb terveit utódja is használható. A művész elhunyta után a nagy bizottság elhatározá, hogy a szobor elkészítésével egy másik hazai művészt fog megbízni, kinek használat és irányadás végett rendelkezésére bocsátja Izsó terveit, az általa készített mellszobrot és az 5Va láb nagyságú kész fészmintát. A szűkebb bizottság, melynek a két elnökön és jegyzőn kívül Greguss Ágost, Királyi Pál, Degré Alajos, Lévay Henrik és Tavaszi Endre voltak tagjai. Keleti Gusztáv elnöklete alatt Thán Mórral, Madarász Viktorral s mint jogtanácsossal Reményi Antallal egészité ki magát, s július 1-én Huszár Adolfot, az Eötvösszoborpályázat nyertesét ajánlá a nagy bizottságnak, mely az előzetes szerződést jóváhagyván, Izsó terveinek és mintáinak alapulvétele mellett, őt bízta meg a szobor elkészítésével. Másfél évig dolgozott a művész mintáján, midőn a bizottság kimondotta, hogy Petőfi alakja a tervezett 972 láb helyett 12 láb magas legyen. Ehhez képest a művész tiszteletdíja is fölemeltetett összesen 10,000 forintra, annyira, mint amennyit boldogult Izsó ugyankapott mintáiért. Huszár Adolf városligeti műtermében 1877 őszén mutatta be vázlatait a bizottságnak. Izsó kissé pathetikus fölfogását ő nyugodtabb magatartású Petőfivel kívánta helyettesíteni; a bizottság azonban nem fogada el a szép és művészi kivitelű vázlatokat, hanem visszatért Izsónak első kis mintájához. Bár e minta túl erélyes mozdulatát (a fölemelt kezet) módosítani kívánta a bizottság, az alak szabatos és hibátlan kidolgozása mellett annak kivitelére utasítá Huszárt, azzal az indokolással, hogy Petőfi egyénisége és egész élete megtűri, sőt megkívánja, hogy szobrának előállításánál az átalános klasszikai szabály alól eltérni lehessen. A bizottság ugyanekkor Pulszky Ferencz, b. Lipthay Béla, Ráth György, h. Podmaniczky Frigyes, Weber Antal, Schulek Frigyes és Pucher József uj tagokkal egészité ki magát. 1879. közepén Huszár munkája befejezéséhez közeledvén, gondoskodni kellett az érczbeöntés, talapzati, alapozási s a fölállításhoz szükséges egyéb munkák foganatba vételének idejéről. Maga az elnök, Reményi Ede, több év óta távol levén hazájától, az elnöki tisztről lemondott s helyébe ifj. Károlyi István gróf választatott elnökké s újabb bizottsági tagok lettek Ráth Károly főpolgármester, Kamermayer és Gerlóczy polgármesterek, Majláth György, Türr István, gr. Apponyi Albert, Arany László és Dalmady Győző, míg jegyzővé az időközben a fővárosból elköltözött Reményi Károly helyett, ki 17 évig viselé e tisztet, Reményi Antal választatott. Még ugyanez év augusztus havában Huszár Adolf elkészült a nagy mintával, s ezt a jury, mint kitűnően sikerült munkát fészbe öntésre, deczember végén pedig már a nagy részmintát is, mint a művészi követelményeknek s a kikötött föltételeknek megfelelő szobrot", érczbeöntés végeit elfogadta. A hazai gyárosok közül csak az egy Schlick gyár tett ajánlatot az öntésre, de utóbb az is visszavonta ajánlatát. A szerződés, mint a legolcsóbb s a kivitel iránt mégis biztosítékot nyújtó külföldi ajánlkozóval, Turbain Károly bécsi érczöntővel köttetett meg, ki 8925 ftért vállalkozott a szobrot a legfinomabb bronzból önteni. Fél év mulva a mű a legkifogástalanabb bronzból megöntve és czizellirozva készen állott műhelyében. 1881. nyarán Ybl Miklós műépítész bemutata a szobortalapzat tervezetét is a költségvetéssel együtt. A talapzatnak finoman csiszolt mauthauseni gránitból elkészítésére Poschacher Antal kőfaragó vállalkozott 9000 ftért, míg az alapozás megépítését 4400 frton Wechselmannn Ignácz építész vállalta el. A szobor pénzalapjából még hiányzó ötezer forintnyi kiadásokból ifj. gróf Károlyi elnök újabb gyűjtés útján fedezett kétezer István kétszáz forintot, mig a többi háromezeret Budapest főváros hatósága szavazta meg. A bizottság 1882. október 15-ikére határozta el az időközben leérkezett és fölállított szobor ünnepélyes leleplezését, mely nemzeti ünnepül tekintetvén, meghivattak rá ugy a kormány, mint az országgyűlés tagjai, Budapest főváros és az ország összes törvényhatóságai, a költő szülővárosának küldöttsége, az akadémia, Kisfaludy- és Petőfitársaság, a színházak s mindazon intézetek és egyesületek, melyek a szobor fölállításához adományokkal járultak. A szobornak, melynek rajzát mai számunkban bemutatjuk, talapzatán e fölirat áll: «Petőfi. Nemzeti adakozásból 1882.» A szobr 12 láb magas nagy részmintáját a debreczeni ref. főiskolának, az Izsó-féle mintát a gömörmegyei muzeumnak ajándékozta a bizottság Rimaszombatba, hol Izsó Miklós első oktatását nyeré a szobrászatban mesterétől, az ottani temetőben porló Ferenczy Istvántól. OKTÓBER 15. Szobrot ? S minek ? Petőfi szellemének ? A dal király szoborra nem szorult: Őnéki «aere perennius» az ének, Melyért örökké nyer fris koszorút. Nevét egy nemzet szivébe irta — Oh szép tavaszra ébresztő pacsirta ! Zeng a berek, falevelek susognak, Tündérnek ujja szövi álmodat. Varázs-világ! a hű szivek dobognak, S ez érzelemnek O mily hangot ad ! Zeng a berek, mi bűbáj! menj feléje — Óh szerelem csattogó fülmiséje ! A láncz csörög, de oszlik már az éjjel, Hasad a hajnal és a nap ragyog. «Talpra magyar!» zeng a szó szerteszélylyel, Mi szabadok vagyunk és nem rabok. S milliók lépnek lelkesült nyomába — Óh szent szabadság égi harsonája ! S a tollat karddal, szót tettel cserélve, Ott esik el 0 «a harcz mezején». Hazájáért ott folyt ki ifjú vére S lőn emlék e hon minden porszemén. «Pro patria!» minden tőled tanulja — Óh honszeretet dicső vértanúja ! Ám állj, mig állni tudsz, Petőfi szobra, És lelkesítsd e hon minden fiát, S bár nem tekinthetsz őszült századokra : A költő él örök időkön át: Híre szivekbe s csillagokra vésve — «Ad sidera !» szól. — Áldás a nevére ! SÁNTHA KÁROLY.