Vasárnapi Ujság – 1892

1892-04-10 / 15. szám - A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig 261. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak

32. SZÁM. 1892. xxxix. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSAG­. 261 A FEKETE ERDŐTŐL A FEKETE­TENGERIG. A mult év nyarának derekán három világ­látott angol ember a fejébe vette, hogy három kis csónakon kéjutazást tesz a Dunán a Fekete­erdőtől le egészen a Fekete-tengerig. Csónakjaik egyszerű szandolinok voltak, a minőket a budapesti városliget taván is látni, s melyek a bennü­lőt az időjárás kellemetlensé­gei ellen meg nem védik, könnyen felborulnak, de máskülönben aztán nincs is velük semmi baj. Az utazók egyike, Millet F. D. híres angol festő, a kirándulás érdekesebb mozzanatait, az ujjokba esett tájakat és látványosságokat lerajzolta, míg Poultney Bigelowv ügyes író a hozzávaló szöve­get készítette, s ez az amerikai «Harpers Magazin» czimü havi folyóiratban meg is jelent. Magyar­országról Bigelow a következőket írja : «Junius 27-én Dévénynél átléptük a ma­gyar határt, hol partra szállván, először is az ottani postahivatalt kerestük fel, hogy a világ különféle részeibe intézett leveleinket Magyar­országból, magyar bélyegjegyekkel ellátva fel­adhassuk. A csinos mezővárosban fogadtak. Egyáltalán azt tapasztaltuk, szívesen hogy Magyarországon Anglia és Amerika felemlítése számunkra mindig a legjobb bemutatás volt. E két országnak az 1848-ban szabadságáért har­czoló nép iránt nyilvánult rokonszenvét az egész nemzet kegyelettel említi ma is. A posta­mester megbámult bennünket, midőn a felhasz­nált bélyegjegyeken felül még néhány forintra valót akartunk venni. — Minek annyit venni ? — kérdé az öreg postamester? — Mivel még leveleket akarunk feladni. — Miért nem veszik akkor, midőn a levele­ket megírták ? Végre a jó öreg beismerte, hogy havi száma­dásait már lezárta s nem szeretné, ha a mai eladást újra be kellene vezetnie. A dévényi várromot csak alulról néztük meg, ennél sokkal érdekesebb látványt nyújtott a pozsonyi hetivásárról üres puttonyokkal vissza­térő leány, ki hátán valóságos Eiffel-tornyot vitt. Pozsonyt új vasúti h­ídjával, várával és leginkább németül beszélő lakosaival hamarjá­ban megtekintvén, oda siettünk, hol ezentúl csak a szép és kellemes hangzású magyar nyelvet fogjuk hallani. Pozsonyon alul a Duna hármas elágazásában lehető legszebb szigetek,füzesek és lombos ligetek gyönyörködtetik a szemet, de alig his­szük,hogy a hatalmas folyó rendetlen állapota a hajózásra nagyon alkalmas lenne. Pozsonyból való elutazá­sunk első napján egy csinos kinézésű falunál partra szállva, a korcsmát kerestük fel, hol nagyon egyszerű, de ízletes ételekkel laktunk jól és rop­pant mennyiségű magyar bort fogyasztottunk el. Itt ismerkedtünk meg először a magyar­ porral és a Duna sarával, mely ismeretségünk idő folytán mindinkább terjedt. Az erőteljes, izmos népfaj, eredeti keleti arczkifejezésével, barátsá­gos, nyilt fellépésével tetszésünket egyszerre megnyerte. A partok mentében hatalmas gályák és disznó­csordák vonták magukra figyelmün­ket, melyek kedvéért Millet barátunk bennün­ket minduntalan elhagyott. Noé bárkájához hasonló gabnaszállító hajók, a 13-ik századbeli fedeles gályák mintájára építve, a Duna közepén horgonyoztak, mintha útközben elfáradtak volna. Utóbb megtudtuk, hogy a víz sekélysége miatt értékes rakományukkal gyakran hetekig is egy helyen kénytelenek vesztegelni. Váraknak, erődítményeknek, egyszóval min­denféle katonai intézményeknek határozott ellen­ségei lévén, Komáromot csak kívülről néztük meg, habár utólagosan a tősgyökeres magyar város fi­gyelmen kivül hagyását megbántuk. Gran, — melynek magyar neve Esztergom, — ódonszerü fellegvárával, remek bazilikájával, kizárólag csak Millet rajzoló barátunkat érdekelte, ki tán mai napig is ott ülne, ha azzal nem fenyegettük volna, hogy a faképnél hagyjuk. Mialatt Millet rajzolt, mi a hetivásáron oly nagyszerű jelene­neteket és különleges tárgyakat láttunk, melyek egy középkori velenczei festő ecsetjét is kifárasz­tották volna. Mindezt látni kell, mert leírni alig lehet. Visegrád romjai mellett könnyelműen el­surrantunk volna, ha a parton lobogó angol zászló figyelmünket magára nem vonja. Utóbb kisült, hogy egy hazánkfia, ki Visegrádon nya­ralni szokott, kirándulásunkról a lapok útján értesülve, családjával együtt napok óta leste megérkezésünket. Valamint Delilah ollójával Sámsont erejétől megfosztotta, úgy a szíves, lovagias vendégszeretet, mely a magyar népfaj kiváló jellegét képezi, megbénította abbeli elha­tározásunkat, hogy semmiféle meghívásokat el ne fogadjunk. A jó Isten tudja, hol nem jártunk Vásári hajó a Dunán, Budapestnél. Dévényi parasztleány a pozsonyi vásárról hazatérőben. A dévényi őrtorony. EGY ANGOL FESTŐ RAJZAI MAGYARORSZÁGBÓL. Családi mosakodás.

Next