Vasárnapi Ujság – 1897
1897-07-25 / 30. szám - A halálos itélet Timasev tábornok emlékirataiból. Oroszból forditotta S. V. 486. oldal / Elbeszélések; genreképek - Szász Béla: Esték 486. oldal / Költemények
486 ajtónálló. Természetes, hogy minden udvari méltóság mellé külön szolgák vannak beosztva. Az udvari orvosok tiszteletdíját a szerint állapítják meg, amint szolgálatukat teljesítik; mindamellett állandóan is kell lenni a királyi palotában egy orvosnak és egy berendezett gyógyszertárnak. Ezek mintegy 30,000 forintba kerülnek évenként. Az udvari zenekar, mely Albert királyi herczeg életében minden este játszott az ebéd alatt, most rendesen pihen, de azért 20,000 forint évi fizetését Egykor rendesen megkapja, volt még az udvarnál egy negyven tagból álló, uriasan fizetett dísztestőrség is (beefeaters), melynek tagjai a Tudor-korszak festői öltözetében jártak. A testőrség kapitánya mindenkor angol peer volt s 12,000 forint fizetést húzott. Még ma is sok angol nemes húzza ily czimen a fizetést, de kötelességük jóformán semmi; sokszor éveken át nem működnek, a testőrség szerepét tényleg a rendőrség vette át. Aránylag nem nagy a kiadás a lovakra és istállókra; az összes költség csak 150,000 frt. A főnök, a Master of the Horses, nem annyira tiszteleti állás, mint inkább hivatal. Inas, kocsis, lovász-legény körülbelül száz van. Általában véve az egész királyi háztartás harmadfél millió forintnál többe kerül, de, mint látjuk, a fizetés háromnegyed része jóformán ingyen történik. A régibb időkben, midőn még szokásban volt az Angliába ellátogató idegen fejedelmeket a palotában fogadni, ezeknek nagy költségébe került a sok borravaló. A holland király egy ily alkalommal 12,000 frtot, III. Napoleon 1855-ben 18,000-et s Miklós czár 1844-ben 16,000-et osztott ki borravalóul, sőt a czár ezenkívül a magasabb rangú udvari tisztek között 12 arany és gyémántokkal kirakott tobákszelenczét is osztott ki. S a romok közt térdre rogyva, Nyom az üres, zord setét, S szívünk tördelten dobogja: Vajon hajnal kél-e még? . . . Szász Béla. A turista- és sport-pavillon. A király-pavillon. Híd Ó Stockholmban. Stockholm város pavillonja. Báró Tamm Gusztáv stockholmi főkormányzó, a kiállítás igazgatója. A STOCKHOLMI KIÁLLÍTÁSBÓL. Posta- és távírda-hivatal. Nagy vendéglő. Az «Éjszaki múzeum.» ESTEK. Nyúlnak, nyúlnak az árnyékok, Lejebb, lejebb száll az est, Áll a kör, mit a szem befog, Immár gyorsan fogyni kezd. VASÁRNAPI UJSÁG. Az a tágas, fényes nappal, Az a tele s tele tér , Szükül minden pillanattal, Egyre üresebb fenyér. Jön az éj hüs szárnyverése, Oly csípősen borzogat, Mi az : bagoly, denevér-e, Mely legyinté arczomat ? S végre zord, ijesztő éj van, Néma, siket, fekete , leköt, érzem elaléltan, A magány jég hidege . . . Hogy belépünk a világba, Mennyi kéj, csak hiteget! Nő, bokrot hajt szívünk vágya , mosolyognak az egek. Vérünk pezsgve, forrva lüktet, Tündér kar lejt, int felénk. Száz barát körít bennünket Szép rózsák füzéreként. Czélra czélt teszünk számítva: Megsegít az ég s a föld S azt hívén, az élet titka Szándokunkkal már betölt. De, ha fogy a tünde távol A kékellő bérez : kopár — S vágyaink varázslatáról A himpor lekopva már . . . Ingert rejtő habzó kelyhünk Fenekén sötét salak, S hogy szétnézünk , ah már eltűnt A sok kedves, szép alak, Kivel jártunk, kéz a kézben, Lerogy vagy más útra tér S körünk szétfoszlik egészen, Mint hervadt virág-füzér . . . Veszten-vész erőnk, hiába — Állunk árván, egyedül, Szép reményink sok légvára Bendre-rendre mind bedűl . . . 27. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. A HALÁLOS ITELET. Timasev tábornok emlékirataiból. — Oroszból fordította S. V. Az 1854-iki krimiai hadjárat kezdetén az az ezred, melyben mint százados szolgáltam, Odesszából a harcztérre küldetett, nekem pedig azért kellett visszamaradnom, hogy az ujonczokat kiképezve, egyúttal a tartalékosokat is számon tartsam. Háborús időben minden ember, különösen pedig a katonák idegesek szoktak lenni, engem pedig még az is bántott, hogy tiszttársaim elindulásuk előtt foglalkozásomért csípős gúnnyal illettek, noha ezredesünket a parancs megváltoztatására több izben felkértem szolgálati és magán uton. —Valakinek okvetetlenül itt kell maradnia, — mondá Karlamov ezredes, — a szolgálat mindig szolgálat marad, s nem tűröm, hogy intézkedéseim bírálat tárgyává tétessenek! Az ezred tehát nélkülem indult a harcztérre. Részint hiúságból, részint pedig unalomból folyton a laktanyában tartózkodva, az ujonczok idomítását oly hévvel folytattam, mintha harcztérre való elindulásuk minden órán várható lett volna. A Kis-Oroszországból való legénység nyughatatlan természetével sok bajt okozott s a fegyelmet köztük csakis roppant szigorral lehetett fentartani. Eleinte a folytonos gyakorlatok ellen zúgolódtak, miért is csak nagy ritkán engedtem meg, hogy a városban járjanak. Magától értetődik, hogy a zúgolódás titokban és az altisztek távollétében történt, miről azonban néhány megbízott emberem idejekorán értesített. Egy alkalommal három legény 48 órai szabadságot kért, de oly ürügy alatt, melyet hamisnak kellett tartanom, miért is kérésüket nem teljesítettem. Két egymás után következő ünnep lévén, gyakorlatokat nem tartottam, de a laktanyából való távozást leginkább azért nem engedtem meg, mivel értésemre esett, hogy