Vasárnapi Ujság – 1899
1899-08-13 / 33. szám - Erdélyi társasélet a század elején 549. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
33. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 540 ERDÉLYI TÁRSASÉLET A SZÁZAD ELEJÉN. Érdekes adatokat találunk följegyezve a jelen század első évtizedéből az erdélyi társaséletről Soutzo Miklós herczeg, moldvai nagy logothet franczia nyelven most megjelent emlékirataiban. A Soutzo-család egyike a legrégibb fanarióta családoknak s az emlékíró atyja hoszpodárja is volt két évig a dunai fejedelemségeknek. Csak a görög forradalom vetette ki székéből, a mikor állítólag a «hetaira» által titkon fölbérelt orvosok siettették halálát. Utódjául a porta a szintén fanarióta bojár családból való Kallimakhi Károlyt szemelte ki, a mikor Ypsilanti betört Moldvába s ott a népességet a görög szabadságharcz ügyének igyekezett megnyerni. De terve balul ütött ki. Az arisztokráczia magatartása egyenesen ellenséges volt Ipsylanti ügye iránt. Bukarestben fejetlenség tört ki. A török csapatok fanatizmusa s a forradalmi mozgalomhoz csatlakozó csőcselék lázongása két tűz közé szorította a békésebb elemeket; élet és vagyon koczkáztatva volt. Ez és a török betörés veszélye egész családok emigráczióját idézte elő a kies Erdélybe, a szabadság és vendégszeretet klasszikus hazájába. A Souzzo-és Cantacuzone-család is arra vette útját az 1821. év februárjának közepén 20—30 fegyveres albán kíséretében, akik a fedezetet szolgáltatták, elszántan arra is, hogy meghalnak, ha kell, az őrizetükre bízott menekülők védelmében. A határig valahogyan baj nélkül érkezhettek meg, de a sorompó zárva volt, s két teljes órán át kellett várakozniok a téli hidegben, a hölgyeknek azonfelül átnedvesedett czipőkben, míg könyörületre hajlíthatták a vámőröket. Átlépve a határt, a menekülők elszéledtek, ki Brassóba, ki még tovább, Nagy-Szebenbe. Pompás vadászterület kínálkozott itt Brassó regényes vidékén a szenvedélyes vadász Soutzo herczegeknek. Napestig folyt a hajsza fogolyra, fürjre, nyúlra és vadkacsára. A herczegek anyai nagybátyja, a 95 éves agglegény Ghika Mihály is nem egyszer kezébe vette a puskát, hogy fölkeresse a Bárczaság gazdag síkjait, s a Brassó körül elterülő rengetegeket. A herczeg az erdélyi magyarság részéről élvezett előzékeny és vendégszerető fogadtatásról igen melegen emlékezik meg. Kastély vagy kunyhó, egyforma lekötelező szívélyességgel fogadta vendégül a bujdosókat, a románok és magyarok közötti szomszédi jó viszony békéjét nem zavarta meg semmi félreértés, sem a későbbi évek annyi gyászos eseménye. Egy ízben Élőpatakig kalandoztak el, s egy szerény gazdánál kopogtattak be, aki ingujjban fogadta az előkelő vadásztársaságot, s nem adhatott nekik másutt éjjeli szállást, mint csűrjében; de legjobb borait szolgálta fel nekik, s a mije volt, szívesen megosztotta látogatóival. Máskor a Maros-Vásárhelyről Beszterczére vezető úton érte az éjjel a herczegeket. Két szép úri kastély közül megállottak annak kapujánál, mely figyelmüket jobban felköltötte. Véletlenül a Bethlen-család egyik kastélya volt. Hét csevegő, bájos fiatal grófhölgy fogadta az utasokat, egy franczia gouvernantetal. Szüleik nem voltak otthon. Bebocsátották, anélkül, hogy a neveket kérdezték volna. Egy negyedóra elég volt, hogy a legszívélyesebb barátság fejlődjék ki, az idegenek részt vettek a családi estebéden s néhány órai együttlét után mint a legjobb barátok váltak el. Nem ily fogadtatásban részesültek a szászok közt töltött idő alatt. Brassóban ez időben máregy kir. olasz opera-társaság működött, melyet Bukarestből vezettek oda az 1821. évi események. Egy kör első emeletén rögtönöztek számára színpadot, ahol azelőtt a bálokat szokták tartani. Az opera azonban nem sokáig tarthatta magát; a polgárság nem látogatta, sőt gyanús szemekkel méregette az idegen bojár családokat, akik addig ismeretlen fényűzést kezdtek meghonosítani a jámbor szász nép között, mely azelőtt kalappal fején, kezében esernyőjével valczerezett végig a száján. Keresték az alkalmat, hogy beléjök köthessenek. Boszúsan mormoltak, ha szemközt látták robogni őket hintóikban, vagy lovon: «eredj az országodba». Gyakori volt az összezördülés is az idegenek és benszülöttek közt. Egyszer egyiküket meg is támadták a világitatlan utczákon, azóta a többi bojár csak hatalmas fütykösökkel fölfegyverkezve járt az utczákon. Magának az emlékirónak pipáját ragadták ki egy alkalommal a kezéből, mivel a pipázás az utczán szigorúan tiltva volt. A következő évben Soutzo herczeg apósa családját követte mehádiai nyaralásába. Mehádia már ez időben fényes és előkelő úri társaságnak volt találkozó helye, melyben különösen nagy számmal volt képviselve az erdélyrészi arisztokráczia s a moldvai és oláh bojárság. Ott volt és rögtönenső baráti viszonyt kötött a Soutzo-családdal egy Bethlen grófnő, Ürményi, fiumei kormányzó, Hammer bárónő, fiatal leányával, egy Lázár kisasszony és még sokan mások, nemcsak betegek, de szórakozni vágyó üdülők is. Fesztelenség és derült jókedv fűszerezte a mehádiai szép napokat. Zárkózott osztálygőg, a pénz hiú feszengése, kapzsi üzleti szellem, mindez ismeretlen volt még akkor a híres magyar fürdő életében, az első találkozás barátokká is tette az embereket s a csodatevő cseppekben megtalálta a gyógyulást a béna és nyomorék is. Persze a társalgási nyelv még túlnyomólag német volt, s Soutzo herczeg nem mulasztja el megjegyezni, hogy ha olykor közös szalonban vagy a holdfényes éjszakában a elváltak egymástól az ismerősök, annyi «Gute Nacht» hangzott fel, hogy időbe került, míg a társaság nagy sokára szétoszladozott. Még azon év deczember havában a brassói hatóság egy félreértés következtében per alá vette a herczegek ingóságait. Ennek az eredménye egy Kolozsvárra tett utazás lőn, hogy a kormányszéktől az ingók zár alól leendő feloldását kérjék. Első dolguk volt Kolozsvártt fölkeresni Bethlen grófnőt, a mehádiai jó ismerőst. A grófnő nem volt otthon, de helyette anyja, született Bánffy bárónő fogadta nagy szívességgel vendégeit. A mint az máskép nem is volt képzelhető a híres erdélyi vendégszeretet mellett, azonnal elhozatta podgyászaikat fogadóból, egy egész lakatlan házat s kocsit és a lovakat bocsátott rendelkezésükre, s elhalmozta őket a vendégszeretet minden jeleivel. Következő napokon Jósika báró kormányzónak mutatták be az utasokat, aki estélyt és ebédet adott tiszteletökre, ép úgy, mint Bánffy báró is, a gubernium titkára és gróf Bánffy, akinek kedves és szeretetreméltó neje valódi párisi elegáncziával játszta a háziasszonyi tisztet». Ettől fogva ünnep ünnepet s mulatság mulatságot ért. Folyt a híres erdélyi bor, s a nagyúri fényűzéssel rendezett dús lakomák a két fivért egészen meglepték. Megtudjuk e följegyzésekből, hogy a görög szabadságharcz ügye is mily lelkes barátokra talált az erdélyi arisztokráczia köreiben; családi összejöveteleken, nyilvános ünnepélyeken pohárköszöntő pohárköszöntő után hangzott el s mindenki epedve várta a szabadsághősök fegyvereinek diadalát. Az erdélyi kormányzó secre- ÁLLAMI GULYA A «NÉVTELEN» HAVASON, Berghammer J. fényképe után.