Vasárnapi Ujság – 1912
1912-03-24 / 12. szám - Rodostó. Gróf Zichy Géza történelmi dalműve (képekkel). K. I. 224. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
224 12. SZÁM. 1912. 59. ÉVFOLYASR. «II. Rákóczi Ferencz» (1909 januárjában) «Nemo» (1905 márcz.) és a mult hét szerdáján végre «Rodostó», egy-egy egész estét betöltő opera, együtt azt a trilógiát teszik, azt a hármas-egységet, a melyet maga a nagynevű szerző bizonyára élete főművének tekint. Valóban nagy gondolat is volt, egyetlen hősnek kialakulásáról, küzdelmeiről és a fölébe kerekedő Végzetről három színdarabban adni megkapó, feliidító, minden rokonszenvünket végig megtartó képet. «Rodostó», a trilógiát lezáró újdonság, nem kevésbbé érdekes, mint elődei, csakhogy búsabb , hiszen nemzetünk történelmének egy szomorú esztendejével kezdődik: 1711-gyel, Rákóczi egész függetlenségi harczának leveretése idejével. A szabadsághősnek nem kell a «koldusbéke», holtig küzdene. Üres kézzel jön a vidék szegény népe: a parasztemberek kaszával, a nők — gyermekükkel; harczolni akarnak, Rákóczit akárhová is követnék — csak adjon nekik... kenyeret! «Nincs kenyerem!» kiált fel a hős fájdalmasan. A nép vérző szívvel elvonul; megjelenik a fejedelem jótékony tündére, Sztenyávszka lengyel herczegnő, vigasztalja — de lövés dördül, az áldott nő halálos sebbel roskad le. Gyilkosa csakugyan az az áruló franczia, Longueval, a visszautasított szerelmes, aki gonosztettét a trilógia elején megjósolta, s hosszú börtönéből most meg bírt szökni. Hiába üldözik , ezalatt a herczegnő meghal eszményképének, Rákóczinak karja közt, aki végtelen fájdalommal felkiált: «Nincs mássemmim !» Egy egész világ választja el mindettől a második felvonást. A túlfinomodott franczia arisztokráczia káprázatos fényűzése tárul elénk. Bourbon herczeg díszkertje Chantillyban, a leszálló éjet színes lámpák seregével nappali fénybe vonva. Ragyogó öltözékben vonulnak fel parókás főurak és delnők, négy czifra inas hordoz egy-egy hintót; némelyek álarczban jönnek a tánczmulatságba. Hat év múlt el Rákóczi leveretése óta; a fejedelem azért jár Francziaországban, hogy itt a királyt rábírja szabadságharczunk támogatására. Az osztrák ellenség keze hosszú: a fejedelmet egy álarczos orgyilkos támadja meg; szerencsére, Rákóczi az erősebb, kicsavarja a tőrt a lator kezéből... Fellép aztán neje, a német születésű herczegnő : rá akarja bírni férjét, hogy könyörögjön bocsánatot a Habsburgoktól, akkor hazamehet Magyarországba s visszakapja vait. De Rákóczi kijelenti: vagy elkobzott jaküzdeni tud tovább — vagy pedig Törökországba bujdosik. Felesége nem akarja követni. . . A Az utolsó felvonás, tíz évvel később : Rodostó, hős fejedelem, testben - lélekben megöregedve, siratja kidőlt bajtársait. A Márványtenger épen háborog s partra vet egy hajót. Az utasok közül egy sebesültet behoznak, Rákóczi orvosért küld; a beteg nagyon szenved, leginkább a lelkiismeretfurdalástól; vallomást tesz nagy bűneiről: elárult egy nemzetet, megölte elérhetetlen asszonybálványát. . . Erre a fejedelem fölismeri benne gonosz ellenségét Longuevalt, de nemeskedlűen megbocsát a haldoklónak. Az ő tragédiája is betetőződik: Mikes jelenti, hogy Rákóczit a tulajdon, ^6 éves fia, a kit még sohasem láthatott, valahára fölkereste. Be is lép a daliás ifjú, a fejedelem túláradó örömmel szorítja keblére és bőbeszédűen lelkére köti: legyen hű a Rákóczi-lélekhez, el ne tántorítsa a magyar haza érdekeitől «se önzés, se igéret» — de az ifjú viszont, mindössze két franczia szócskával üdvözli. . . A fejedelem kétségbeesetten roskad le: «Rákóczi fia nem tud magyarul!» . .. Az utolsó jelenet is szívfacsaró: 1735 április 8-án az elaggott fejedelem elbúcsúzik hű embereitől és cselédségétől; utolsó lázálma diadalmas magyar sereget mutat, élén magyar királlyal. Ezt a jelenetet az előbbitől leeresztett függöny mellett, gyászzene választja el: a világhírű Rákóczi-indulónak új feldolgozása, lassú menetben játszva. Berlioz és Liszt feldolgozásai olyan nagyszerűek még ma is, majd 70 évvel utóbb, hogy nagy merészségnek tetszhetik, újra hozzányúlni ehhez a művészeti problémához. Gróf Zichy Gézának szabad volt: a fényes eredmény igazolta, talált beleillő új színeket, új zenei figurákat, sőt mesterien beleszőtte az egész trilógián végigvonuló egyetlen, gyönyörű vezérdallamot is. Nagy erénye az indulónak, hogy hangszerelése , a zenekari hangszín-köntös, sem másolat, hanem, mint az egész mű, öntudatos művész biztos kezemunkája. Egyébiránt a zene hatását nagyon befolyásolja az, hogy a szöveg többnyire nyomott hangulatú; a zene maga elég változatos, de hangulata szinte állandó, ami ép úgy elősegíti a hallgató kifárasztását, mint a chorijambusi lejtésű magyar ritmus gyakori lüktetése. A magyar jellegű részek közt, a «Nemo» gyönyörű czigányos közzenéjét (az utolsó képben) nem számítva, egy szám hatott igazán imponálóan: az I. felvonásban a szegény felvidéki nép s Rákóczi és herczegnője hatalmas, noha hosszúra nyúlt együttese, beleértve a tömeg távoztával kívülről hallatszó megkapó karéneket. A nem-magyaros zenei részletek közül ellenállhatatlan, a bekezdő jelenetben, a szökevény rab Longueval drámai kitörése; eredeti a II. felv. franczia vendégeinek érkezte és szép a felvonást végző menüet; a közbeszőtt pásztori táncz pikáns zenéje sem mindennapi. A nemes szerző meg lehetett elégedve az előadással: Rákóczi súlyos szerepét Rózsa méltósággal és szép hangjának egész árnyalóképességével adta: mint Longueval, csillogtatta régi erényeit; kívülük még Balta Venczell tünt fel, mint öreg paraszt, szívhez szólva, s mint gonosz idegen, ügyességével. A nők nem nagy szerepükben is kitettek magukért: V. Krammer Teréz (Rákóczi neje), B. Sándor Erzsi (a lengyel herczegnő), Káber Gyöngyike (egy anya a népből). Az előadás felett Szikla karmester uralkodott. A színpad mindegyik felvonásban látványos volt; a zajos siker egyaránt szólt a műnek és egész színrehozatalának. K. I. RODOLT DR. GRÓF ZICHY GÉZA MAGYAR TÖRTÉNELMI DALMŰVE, 3 FELVONÁSBAN. Sieniewska herczegnő (Sándor Erzsi) és II. Rákóczi Ferencz (Rózsa S. Lajos) (I. felv.) Balogh Rudolf felvételei ' Rákóczi halála. (A III. felvonás végjelenete.)