Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-15 / 9. szám - Hampelné Pulszky Polyxena (arczképpel) 104. oldal / Élet- és jellemrajzok - Stynnes Hugó (arczképpel) 104. oldal / Élet- és jellemrajzok
106 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. Ez volt az egyik kedélyállapot, minden esetre a ritkább. Egyebekben sokkal türelmetlenebbül várta a postán a czímet, melyre Ethelnek írhat, mint a választ az ismételt álláskereső levelekre, melyeknek írása Horatiust és a magasabb mathematikát — wisham ezt a kifejezést használta a metszetek geometriája számára — kiüldözte a gondolatköréből. Tényleg több időt pazarolt a levél felett való elmélkedésre, melyet a leányának szándékozott írni, mint amennyit kötelességeinek a táblázata megengedett volna. Mindazonáltal az állást kereső levelek csodálatraméltó alkotások voltak. Mindegyik új tollal volt írva és az írás az első sortól az utolsóig felette volt még az ő megszokott színvonalának is. De egyik nap a másik után telt el és a bizonyos levél, amelyre várt, nem akart megérkezni. A kedélyállapotát befolyásolta az a körülmény is, hogy a tárgyat illető szántszándékos zárkózottsága mellett is távozásának az oka meglepően rövid idő alatt „egész Wort=leyban" elterjedt. A vélemény az volt, hogy „kikapósan" viselte magát és Ethel viselkedését a helybeli hölgyek — amennyiben ezt a kifejezést használni lehet, — egyértelmű megbotránkozással elitélték. A szép külső gyakran tőrbe est. Egy fiú egyizben hangosan kiejtette Ethel nevét, mikor Lewisham elment mellette. A segédlelkész, a halvány arczú, csontosképű, ideges segédlelkészek fajtájából, mostanában úgy ment el mellette, hogy nem vett tudomást a létezéséről. Bono=verné alkalmat keresett, hogy megmondja neki, hogy „éretlen gyerek", Frobisherné pedig egyizben majdnem fenyegetően sziszegett feléje, mikor az utczán találkoztak. Olyan meglepetésszerűleg tette, hogy Lewisham félre ugrott tőle. Az általános ítélet néha nagyon nyomasztólag hatott a hangulatára, de néha olyan kedélyállapota is volt, hogy mulatott rajta és Dunkerley előtt többször olyanformán nyilatkozott, mintha egy szemernyit sem törődnék vele. Rendesen azt mondogatta magában, hogy miatta viseli az ítélet súlyát. Minden körülmények között azonban viselni kellett. Érezni kezdte egyidejűleg, hogy a világ milyen kevéssé érzi a szükégét a tizenkilencz éves fiatal embereknek, — tizenkilencznek mondta ugyanis magát, noha alig néhány hónapja múlt el tizennyolcz, — még ha kis tüntetésük van is a jó magaviseletért, általános tudásért és számtanért és ha királyi czímerrel ékesített bizonyítványuk is van, mely kereskedik a mértani rajzban, csillagászatban, állattanban, szervetlen chemiában és szerkesztő mértanban való jártasságukról, fiatalos erejükön és kitartásukon kívül. Eleinte azt hitte, hogy az iskolaigazgatók kapkodni fognak utána és most azt kellett tapasztalni, hogy ő kapkod utánuk. Sürgősnek kezdte jelezni az üres helyek elnyerésére beadott kérvényeit, de ez a sürgősség nem segített rajta. Az ajánlkozások hosszabbra és hosszabbra nőttek, végül teljes négy ívoldalat foglaltak el és egy penny értéket emésztettek meg. „Biztosíthatom Önt, — írta, — hogy igyekvő és lekötelezett munkatársat fog bent nem megismerni." Az ilyen természetű igéretek megszaporodtak. Dunkerley közölte, hogy a Bonover szolgálati bizonyítványa feltűnő módon mellőzte az erkölcsi magaviselet és a fegyelem ügyét . Bonover hallani sem akart róla, hogy ezen változtasson. Hajlandó lett volna ugyan, hogy megtegyen minden tőle telhetőt Lewisham támogatására, a vele szemben tanúsított eljárás ellenére is, de hát a lelkiismerete . . . Egyszer vagy kétszer Lewisham hamisan idézett a szolgálati bizonyítványból, de annak se volt eredménye. Májusnak a fele is eltelt és South Kensington még hallgatott. A jövő komor volt. Legmélyén volt a bizonytalanságnak és a csüggedésnek, mikor megérkezett a leány le vele. Gépen volt írva, vékony papíron. „Kedves" — írta a leány egyszerűen és ez a megszólításnak minden képzelhető módozata között a legkedvesebbnek és legdrágábbnak tűnt fel Lewisham előtt, noha a valóságban az volt az oka, hogy a leánynak a keresztneve nem jutott az eszébe és elfelejtette a keresztnév számára szabadon hagyott helyet is kitölteni. „Kedves, én nem írhattam előbb, mert odahaza nincs helyem, ahol írhatnék és Frobisher néni hazug dolgokat mondott magáról a mamának. A mama rettenetesen meglepett, nem is képzeltem volna róla. Egy szó említést sem másik levélben tett nekem. De ezt majd egy írom meg. Annyira bánt az eset, hogy most nem is írok róla. Mert maga nem válaszolhat nekem és nem szabad, hogy levelet küldjön ide. Ezt sohasem szabad megtenni. De én gondolok magára, kedvesem, a „kedvesem" ki volt radírozva és ismét oda volt írva, — és nem felejtem el a mi kedves kirándulásunkat, ha sohasem írnék is többet. Most nagyon sok dolgom van. A munkám nagyon nehéz és attól félek, hogy elbutít. Nehéz csak azért érdeklődni valami iránt, mert élni kell belőle, nem úgy van ? Azt hiszem, hogy maga is gyakran ezt érzi az iskolában. De azt képzelem, hogy mindenkinek az a foglalkozása, amit nem szeret. Nem tudom, hogy visszakerülök-e még Whortleyba, lehet, hogy soha, de maga valószínűleg eljön Londonba. Frobisher néni a legborzasztóbb dolgokat mesélte rólunk. Nagyon örülnék, ha Londonba jöhetne, mert akkor esetleg láthatna engem. van egy nagy fiúiskola és ha arra Chelseában elmegyek reggelenkint, azt szeretném, ha maga ott volna. Maga onnan kijönne az iskolai sapkában és köpenyben, mikor én arra megyek. Milyen meglepetés volna, ha váratlanul ott találkoznánk." Ilyenformán folytatódott az egész levél. Alapjában véve nagyon kevés volt benne és szinte megszakításszerűleg végződött. „Isten vele, kedvesem" volt a befejezése, czeruzával odavetve. Alatta még egy sor : „Néha gondoljon rám." A levél olvasása, különösen a bevezető „kedves" megszólítás olyan különös érzés formájában hatott Lewisham torkára és mellére, hogy majdnem kiáltani szeretett volna. Örömében szinte ujjongott, újra meg újra olvasta a levelet, csillogó szemekkel fel-alá járt szobájában és kezében szorongatta a drága írást. A „kedves" ugyanolyan volt, mint mikor a leány kiejtette, — egyszerre hallani vélte a hangját. Élénken és kedvesen csengett feléje Ethel búcsúszava a holdvilágos ház árnyékából. De mit jelentsen ez a sor: ,,ha írnék többet" és a megszakításszerű sohasem befejezés ? Mindenesetre ő gondolni fog Ethelre. Ez volt a leány egyetlen levele. Nem sok idő alatt a levél hajtásai a sok használattól egészen elkoptak. Június elején elhagyatottság érzése fogta el, amely nagyon gyorsan leküzdhetetlen vággyá változott, hogy viszontlássa Ethelt. Kalandos tervek kóvályogtak benne, hogy elmegy Londonba, Claphamba és megtalálja HÜTTNER KIHALLGATÁSA. TISZA ISTVÁN MEGGYILKOLÁSA A BÍRÓSÁG ELŐTT. A KÁRPÁTOKBAN ELESETT HŐSÖK EMLÉKÉRE RENDEZETT ÁJTATOSSÁGI KÖRMENET MÁRIA REMETÉN. (Elől József főherczeg családjával).