Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-28 / 16. szám - Jolánka. Elbeszélés. Irta Csűrös Zoltán 185. oldal / Regények, elbeszélések
<4. szám. 1921. 68. évfolyam. Csonka Magyarország— nem ország, Egész Magyarország— mennyország. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 185 szóltak s a kik 1833 juliusában elválván a kassai társulattól Budára mentek, hogy ott várják be az első állandó magyar szinház megnyitását. Itt-ott olvasható külömben az az igazolhatatlan adat is, hogy a híres székesfejérvári színészek 1819-ben, első pesti vendégjátékuk alkalmával játszották volna. Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Az lehet talán, hogy előadását tervezték, talán czenzúra nem engedte meg ez előadást s így a elmaradt. Szilágyi Pál, a kitűnő színész és kedves emlékiratíró pedig visszaemlékezéseiben írja, hogy Kassán „Katona Bánk bániját adtuk először 1828 januárja körül. Elbámultak, hogy ily darab is létezik a magyar drámairodalomban. Ekkor történt, hogy a közönség megrohanja Vajda magyar könyvkereskedőt és a padláson nagynehezen megtalált kétszáz példány Bánk bán=t egy nap eladja." ves. Ebben a feljegyzésben az 1828. évszám tc= de jól emlékezett az öreg úr, mikor a kassai előadást télvíz idejére helyezi, „január körűlre", — a mi februárt jelent s így valóban a feljegyzés hiteles — a hónapot illetőleg. A most napvilágra került szinlap most már végérvényesen megállapítja, hogy Katona Bánk bánját először Kassán 1813-ban játszották. Ettől kezdve ragyog a darab a magyar színpadok műsorán és ragyogni fog mind addig, míg magyar színészet élni fog a magyar hazában. JOLÁNKA. Rexa Dezső. Elbeszélés. — írta Ádám Dezső. Jávor Kázmér, a helybeli gimnázium fiatal, latin-görög tanára életének azt a részét, mely a lélek kifejlődésére oly nagy fontosságú , azaz a huszonkettedik évtől a huszonnyolczig terjedő hat évet az ókori szerzők könyvei között töltötte. Az emberek, főként kollegái elő csöndes szobája négy tolla közé behúzódva, belemerült ez antik világ távoli hangulatába. Idejét, melyet féltékenyen megőrzött a maga számára, megosztotta a latin dolgozatok javítgatása és a készülő ó=görög szótára előmunkálatai között. Minthogy állandóan könyvei mellett tartózkodott, nem ismerte meg sem az embereket, sem önmagáról nem volt határozott képzete. Erkölcsi felfogását egyrészt az a konok elvhűség jellemezte, mely a szoikus bölcselők, valamint a czinikus Antisthenes és a sinopei Diogenes tanításából áradt feléje. Másrészt azonban a költők szeretete és gyakori olvasása enyhítette merev erkölcsi felfogását és képessé tette a dolgok bölcs megítélésére. Elmerülve a klasszikus kor tanulmányozásában, közönyösen haladt el az egyházatyák tanulságos könyvei mellett s nem foglalkozván érdeme szerint a patrisztikával, valamint alig véve tudomást a Scholasztikáról, szűzi erényessége mellett is megmaradt félig pogánynak. Minthogy nem olvasta a szentek vallomásait, nem ismerte meg a kísértések legyőzésének dicsőségét. A polczokon a Teubnerek barna egyenruhás kötetei, ez akadémia bilingvis kiadványai és görög meg latin szótárak, egy filológus eszközei, vonultak végig a fal mentén. Ezen a szép, szeptemberi délutánon Jávor Kázmér levéve egyet a Teubnerek közül, megszakította vele a sorok összefüggését. Az íróasztala elé ült s miközben hosszú, fekete haja, mely sápadt arczát beárnyékolva szép, a sok olvasástól korán elgyöngülő szemébe hullott, belemerült Platón dialógusainak olvasásába. Az időről és a környező dolgokról megfeledkezve követte a mondatok egymásutánját, mindaddig, míg csak az egyre jobban elmélyülő homály, mely lassan ráborult a sorokra, el nem mosta a betűk alakjait. Ekkor megjelölte a helyet, ahol abbahagyta az olvasást és becsukta a könyvet. Miután egy tekintet a faliórára sietésre ösztönözte, vette a kalapját és kiment. A szeptemberi este, amikor betette maga mögött a kis kerti ajtót, már előkúszott a várost környező hegyekből és sötétülő fátyolával betakarta a házakat. Kázmér mohón szívta magába az esti levegőt és szemét álmodozva a feltűnő hold sápadt tányérjára szegezve, egy gyermek elfogulatlanságával a szivében, meg indult a Benedekék háza felé. II. — Ót kenyér meg a=bor — és fiatal mennyecske; ez az a három csodaelixir, amely meghosszabbítja az életet, — mondta az öreg Benedek Kázmér felé fordulva, a dúsan megrakott asztal végéről. Kázmér bólintott. A szobában a fánk illata összevegyült a nyitott kerti ablakon behajló álmos virágok édes sóhajtásával. Az alkony varázsa és a mellette ülő Jolánka kedves arczának a bája megremmegtette a könyvek emberét. Benedek úr a húsokról beszélgetett a feleségével és a meghitt esti hangulat, mely az öregek halk szavaiból és a régi bútorokból szétáradt a szobában, elringatta a két fiatal lelket. Kázmér homályosan érezte a veszedelmet, mely a Jo=lánka hajának szikrázó szőkeségében rejlett, de ez ismeretlen veszedelem természete felől nem tudott magának számot adni. Azt érezte, hogy jó ezek között a derék emberek között ülni és, hogy jó Jolánkát maga mellett tudni. Néha belekapcsolódott az öregek beszélgetésébe és felemlítve a klasszikus népek konyhájának néhány különösségét,elbájolta az idős hölgyet a szakácsművészetben való jártasságával. Azt nem tudta Jolánka mamája, hogy a tudósok ismerete is egyoldalú és hogy Káz=mér sejtelemmel sem bír azoknak az ételeknek az elkészítési módjáról, amelyek táplálták és amelyek annyira hozzájárultak görög szótára megszerkesztéséhez, csak azért, mert a görögök és rómaiak nem ismerték. — Azt hittem, hogy csak a papok szeretik a hasukat, — mondta mosolyogva Benedek úr. — Az asztal örömeit sohasem vetették meg a régiek — szót Kázmér. — A költők ép úgy, mint a bölcselők és a hadvezérek egyaránt megbecsülték az ügyes szakácsokat és ha kedvencz ételükhöz jutottak, hozzájuk méltatlan falánkságot árultak el. Erre vonatkozólag felemlíthetem Athenaiosra hivatkozva Choirilost, a költőt, aki Archelaos királytól kapott napi négy rainát estig mindig elköltötte halpecsenyére. A bölcselők közül a nagy Aristotelesről tudjuk, hogy nagyrabecsülte a zsírban vagy olajban kisütött halat, de filozófushoz illően nem vetette meg akkor sem, ha csak egyszerűen fűszeres vízben főzték ki. — Ön megfoszt az illúzióktól — szólt Jo=lánka — rámosolyogva. — Nagy tisztelője vagyok a tudósoknak és a költőknek, de el ájulnék az olajban sült haltól. — Nem kételkedem, hogy a rómaiak és a görögök kitűnő népek voltak. — szólt közbe Benedekné — miután ön kedves tanár úr nagyrabecsüli régi könyveiket és a kőtörtmelékeket, melyek, amint négy évvel ezelőtt láttam, mikor lentjártunk Olaszországban, csúffá tették a kedves városokat. — Majd elébe tolván a fánkkal megrakott tálat és szíves hangon unszolva a szabadkozót, folytatta. — De én csak azon csodálkozom, hogy ön, aki e népeket tanulmányozva megbizonyosodhatott Isten csodálatos akaratáról, hogy ön mindezek ellenére is rossz keresztény. Az a hír terjedt el, hogy beletemetkezve a régi könyvekbe, valósággal pogánnyá vált. Kázmér óvatosan felelt. — A régi könyvek és a kőtörmelékek segítségével igyekeztem csendes szobám magányában életre kelteni a és kedves halottakat. Egy nekem oly ismerős archeológus eszközei szerények és csaknem mindig hiányosak. Gyakran kénytelen képzeletével pótolni azt, amit a kövek elhallgatnak. És mégis a könyvek és a töredékekből kiáradó gondolatok és az ókori szerzők szellemei, akik körülvéve íróasztalomat, benépesítik az alkony óráiban magányos szobámat, meggyőztek ixrról, hogy őket is ugyanazok az indulatok gerjesztették haragra, mint bennünket, hogy az örömnek ugyanazon pírjától gyúlt fel az arczuk, mint a mely a mienket borítja lángba és hogy miként mi, ők ugyanúgy a boldogiságra törekedtek. Kázmér elhallgatott, a beálló csendben hirtelen megérezte, hogy szavai visszhangra találtak és hogy egy fiatal és lelkes leány keb= I FRIEDRICH ISTVÁN. IVANFI JENŐ MARK LAJOSSAL, AZ AMERIKABOL VISSZATÉRT FESTŐMUVESSZEL. BALATONFÜREDI KÉPEK.