Vasas, 1957 (62. évfolyam, 1-8. szám)

1957-05-22 / 1. szám

2 A SZAKSZERVEZETI TAGDÍJAKRÓL Szakszervezetünk elnöksége az elmúlt időszakban több esetben is foglalkozott a tag­ság szociális, kulturális és sport ellátottságának javításá­val. Elnökségünknek az volt az álláspontja, hogy ezen a terü­leten is javítani kell a fel­­világosító és nevelő munkát, ugyanakkor növelni kell e területek anyagi ellátottságát is. E feladatnak szakszerveze­tünk csak akkor tud eleget tenni, ha javítjuk a tagdíjfize­tést. A szakszervezet fő bevételi forrását a tagdíjak képezik, s ezek biztosítják egyrészt a tag­ság szociálpolitikai, kulturális és sporttevékenységét, más­részt alapot biztosítanak álta­lános szakszervezeti feladatok ellátásához. A tagdíjbevé­telen keresztül is megmutat­kozik szakszervezetünknek a tagsággal való kapcsolata. Az elmúlt évben — főleg az októ­beri ellenforradalmi esemé­nyek előtt — ez a kapcsolat napról napra javult. 1956 má­sodik negyedéve végén elér­tük, hogy a tagdíjtervvel szem­ben tagságunk tagdíjfizetési készsége 15 százalékos túltel­jesítést mutatott. A javuló munka mellett el­nökségünk már 1956 október előtt is látta, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek a­­helyes megoldása csak javít­­­­hatja — a tagdíjfizetésen keresztül is — a szakszervezet és a dolgozók kapcsolatát. Már ebben az időben elhatározta — és azóta ennek érvényt is szer­zett —, hogy az alapszerveze­teink anyagi érdekeltségét a tagdíj­tervek teljesítésével nö­velje. Emellett fontos feladat­ként jelentkezik a dolgozók fokozottabb bevonása szakszer­vezetünk egész tevékenységé­nek elbírálásába, továbbá, hogy biztosítsuk gazdálkodásunk kellő nyilvánosságát. Elvként jelentkezett a múlt­ban és még jobban jelentkezik a jelenben és a jövőben, hogy a tagdíjbefizetésből minél többet vissza a dolgozónak Ennek gyakorlati megvalósí­tására hadd álljon itt néhány számadat. Például alapszerve­zeteink a tagdíjbevételek 57 százalékával rendelkeztek az elmúlt évben, ezen belül a tag­díjból az árvíz-, a földrengés- és az ellenforradalmi károsul­tak segélyezésre kétmillió­­hatszázezer forintot fordítot­tunk. A tagság általános segé­lyezésére a tagdíjbevételünk közel 20 százalékát fordítot­tuk Az októberi ellenforradalmi események erősen éreztették hatásukat. A tagdíjfizetés je­lentősen visszaesett. Jellemző volt az 5—7 Ft-os havi tagdíj­­­fizetés. Az októberi ellenforra­dalmi események következté­ben a bizalmi hálózat szerveze­tileg erősen meglazult. Sok alapszervezetünknél ebben az időszakban hiányzott a felvi­lágosító szó, ez kihatott a tag­díjmunkára is. Ugyanekkor eb­­ben az időben fokozottabb mértékben kellett támogatást nyújtanunk bajbajutott szak­társainknak. Alapszervezetünk szervezett­­sége sem mindenütt a legjobb és ez is kihat a tagdíjmunkára. Igaz az, hogy a szakszervezeti tagság önkéntes, de meg kell találnunk dolgozóinkhoz a kap­csolatot, meg kell magyaráz­nunk, hogy miért dolgozik és harcol a szakszervezet. Őszin­tén meg kell mondani, hogy alapszervezeti vezetőségeink, bizalmiaink, választott funkcio­náriusaink sok helyen elmu­lasztják a szervezetlen dolgo­zókkal való foglalkozást. Az önkéntes tagság kérdésénél külön is ki kell hangsúlyozni egy általánosságban tapasztal­ható téves felfogást. Ha a tag­ság „önkéntes“­, akkor annyit fizetek, amennyit én akarok — hallani mindazoktól, akire a­­ szakszervezethez való tartozá- S sukat így értelmezik. • A szakszervezethez való ■ tartozás valóban önkéntes,­­ de ez azt jelenti, hogy min­■ denki egyénileg dönti el, kí­■ van-e szakszervezetnek tagja­­ lenni, vagy sem. Ha a szak­­­­szervezeti belépési nyilatkoza­­­­tot aláírta, ebben kötelezettsé­■ get vállalt arra vonatkozóan,­­ hogy „a szakszervezet alapsza-­­ bályait magára nézve kötelező- 5 nek tartja”. Az alapszabály­­ pedig meghatározza a tagdíj­­ fizetés mértékét, módját és a­­ tag kötelezettsége között sze­■ repel az is, hogy rendszeresen ■ fizesse a tagdíjjárulékot. A­­ tag joga és kötelezettsége kö­­­­zött igen szoros ez az összefüg­­­gés, hisz a jogok, az előnyök­­ között szerepelnek az anyagi­­ támogatások, ezek csak akkor­­ teljesíthetők, ha vállalt köte­­­lezettségének a tagság is ele­­­get tesz.­­ Szakszervezetünk elnöksége­­ úgy látja, hogy ez évben to­­­vább kell növelnie az alapszer­­­­vezetek tagdíjrészesedését, az­­­­zal foglalkozik, hogy a múlt­­ évi 57 százalék helyett ez év­­­­ben 60—62 százalék maradjon­­ az alapszervezeteknél. Ez mó­­­­dot nyújt arra, hogy a tagság­­ szükségletét még jobban ki­­­­elégítsék, így a tagság jobban­­ látja, hogy a befizetett tagdíj­­­­nak túlnyomó része a saját­­ üzemében, dolgozótársai szo­­­ciális-, sport- és kulturális ■ céljainak fedezésére szolgál. A munkásé­lázas szakszervezeti feladat A dolgozók mindennapi problémáival való foglalkozás igen fontos része a szakszer­vezeti munkának. Az ellen­forradalmi események követ­keztében sok üzemünkben za­var állt be a szakszervezeti munkában. • Az ellenforrada­lom által létrehozott munkás­tanácsok helyenként teljesen megszüntették, vagy számuk­ra megfelelő új üzemi bizott­ságot hoztak létre, saját zse­bükre kezdték me a működésü­ket, de ügyeltek saját népsze­rűsítésükre is. A különböző anyagi javak herdálása mel­lett — amelyet szociális intéz­kedéseknek állítottak be — kezükbe vették a munkásellá­tás intézését is. Így történ­hetett, hogy több vállalatnál a laikusokból a munkástanács tagjai és azok jó ismerősei kaptak, holott erre kevésbé voltak jogosultak. A dolgozó­kat kikapcsolták az ellenőr­zésből, ami által sok üzemiben a korábban meglévő és jól mű­ködő társadalmi ellenőri háló­zatot szétbomlaszto­tták. Üzemeinkben az elmúlt idő­szakban megtisztították a munkástanácsokat a nem oda való elemektől és végérvénye­sen tisztázták feladatát, ugyanakkor helyreállították az üzemi bizottságokat is, ame­lyek a korábban érvényben lévő határozatok és rendeletek alapján végzik munkájukat. A mun­kásellátás terén változat­lanul érvényben van 1953. Vili. hó 10-i SZOT-határozat, amely kimondja a szakszerve­zetek feladatait a dolgozók mindennapi kérdéseivel, prob­lémáival való törődésről. Jelenleg még az a helyzet, hogy az üzemi bizottságok nagy része nem vizsgálta meg, hogy mi van a munkásellátási bizottsággal és a társadalmi ellenőri­ő hálózattal A tapasztalat azt mutatja, hogy a munkásellátási problé­mákkal az üzemi bizottságok függetlenített dolgozói foglal­koznak még ott is, ahol tud­nak munkásellátási bizottság létezéséről. Az utóbbi időben nem vonták be a munkásellá­tási aktívákat a szakszervezeti adományok elosztásába, lakás­­elosztás megvitatásába stb. A dolgozók bevonása a szo­ciális ügyek intézésébe és el­lenőrzésébe kezdett lépés ah­hoz, hogy megismertessük és megszerettessük a szakszerve­zeti munkát, azonban ügyelni kell arra, hogy a bevont dol­gozóikat ne mellőzzük bonyo­lultabb kérdésekben sem, hogy gya­korlatilag érezzék tevé­kenységük fontosságát. A munkáselltás terén so­­ron levő feladat az, hogy üze­mi bizottságaink szerezzenek érvényt az 1953. augusztus 10-i SZOT-határozatnak. Ennek alapján az üzem sajátosságá­nak megfelelően szervezzék és erősítsék meg a munkásel­látási bizottságot. A kereske­delem társadalmi ellenőrzésé­re kijelölt üzemek üzemi bi­zottságai mérjék fel, hogy dol­gozóink érdekében melyik környező kereskedelmi egy­ségeket kívánják ellenőrizni. Ezt beszéljék meg és rögzít­sék írásba az illetékes tanács kereskedelmi osztályával. A boltok és üzletek számarányá­nak megfelelően üzletenként két társadalmi ellenőrt kell kiválasztani. Mindenek előtt fontos­, hogy az üzemi bizott­ságok mielőbb létrehozzák és működtessék a munkásellátási bizottságukat, mivel akad bő­ven munkásellátási feladat. Ellenőrizni kell a „Tü­ker"­­utalványok üzemi ellátását és figyelemmel kísérni annak be­váltását. Rendszeresen ellen­őrizni kell az üzemi konyhát és étkeztetést a rendeletek és szabályok betartása szempont­jából. Nem kevésbé fontos a gyermekintézmény és mun­kásszállások ellenőrzése, kü­lönös tekintettel a nyári idő­szakra való felkészülés szem­pontjából. Természetesen csak akkor lehet eredményes a társadal­mi ellenőrzés és ezen keresztül az ellenőrök segítsége, ha tud­ják, mit hogyan kell ellen­őrizni. Éppen ezért a társa­dalmi ellenőrök és aktívák ré­szére a legfontosabb tudniva­lókról tájékoztatást kell bizto­sítani. Ehhez az üzemi bizott­ságok kérésére megfelelő se­gítséget ad a Vasas Központ Munkásellátási Osztálya: Mézes László munkásellátási osztály Termelési hírek - Válaszok E rovatban azokra a terme­lési kérdésekre válaszolunk, amelyeket üzemeink dolgozói mun­káslevelekben, vagy a tag­gyűléseken felvetettek. Azonos-e a munkaverseny a „hajrá“-val, a tervek mennyi­ségi teljesítésével? Nem! Nem azonos. Szakszer­­vezetünk az elmúlt években, de a jövőben sem fog egyetér­teni a hóvégi hajrákkal, a dol­gozók mértéktelen túlórázta­tásával. A szocialista munka­verseny az az eszköz, amellyel elősegíthetjük az üzemben, hogy javuljon a minőség, csök­kenjen a selejt, minél több anyagot és energiát takarít­sunk meg. Az üzemekben, a munkaverseny szervezőinek azokat a munkafogásokat kell széles körben elterjeszteni, amelyekkel az előbb megjelölt feladatok megvalósíthatók. Biztosítva van-e az anyagi ösztönzés a munkaversenyben? Az elmúlt években sok mil­lió forintot fordítottunk jutal­mak címén a munkaverseny anyagi ösztönzésére. Jelenleg erre szűkösebbek a lehetősé­gek. Népgazdaságunk még nem heverte ki az ellenforra­dalom okozta károkat. Szeré­nyebb keretek között ugyan, de az igazgatói alap ma is ad lehetőséget a legjobban telje­sítő dolgozók megjutalmazá­­sára. Lesznek-e a jövőben is „fut­tatott“, érdemtelenül népszerű­sített emberek a munkaver­senyben? Szükségesnek tartjuk a jövő­ben is, hogy a dolgozók meg­ismerjék azokat a társaikat, akiknek munkája a legjobb minőségű, rendszeresen át­adják munkamódszereiket tár­saiknak. Ezeket népszerűsíte­ni fogjuk. Azzal azonban a jö­vőben sem értünk egyet, hogy állandóan egyes emberek kap­janak olyan munkát, amelyik­kel „lehet keresni", és állan­dóan magas teljesítményszáza­lékot lehet elérni. Azonban, hogy ez meg ne történjem, üze­mi szerveinknek a helyi kö­zösség­ és a bizalmiak vélemé­nye alapján kell odaítélni a munkaverseny-jutalmakat. KÖZLEMÉNY A Magyar Vas- és Fémipari Dolgozók Szabad Szakszerve­zete elnökségének tagjai és szakszervezetünk osztályveze­tői minden vasárnap reggel 9 órától déli 12 óráig ügyeletet tartanak székházunkban. (Bp., VIII., Baross u. 90. II. épület, I. em. 2.) VASAS 1957. május UiAxszfpYizzT­ Mozgalom . Müi­­öldi ssuktí­rsaink választo­ttak Nemrég nemzetközi szakszervezeti delegá­ció — a Szakszervezeti Világszövetségéhez tar­tozó Vas- és Gépipari Dolgozók Szakszerveze­teinek Nemzetközi Szövetsége képviselőiből álló 4 tagú csoport — járt hazánkban. A szakmai szövetség tagjai többek között meglátogatták néhány üzemünket, s eszmecserét folytattak a dolgozókkal. A beszélgetés során sok szó esett a külföldi szakszervezetek helyzetéről, a kapitalista országok munkásainak élet-, és munkakörülményeiről. A Ganz Vagon- és Gépgyárban sok és érdekes kérdést tettek fel a dolgozók a delegáció tagjainak. A kérdé­sekre adott válaszokból közlünk szemelvénye­ket, amelyekből mindenki képet alkothat a tőkés országok szakszervezeteinek a munká­sainak helyzetéről. Hogyan szervezték meg a kapitalista országokban a szakszervezeteket ? Marcel Bras elvtárs, Nem­zetközi Szövetségünk főtitká­ra válaszolt e kérdésre. — Különböző szakszerveze­ti formák vannak a tőkés államokban. Például Angliá­ban, s a skandináv országok­ban a dolgozók szakmánként szerveződnek, történetesen a mi szakmánkban is. A mun­kások ezt nem tartják helyes­nek, e szervezési mód kiala­kulása azonban ezekben az országokban bizonyos tradíciók következménye volt. A szak­mai szervezés általában a dol­gozók erőinek szétforgácsolá­­sához vezet. Előfordul, hogy egy-egy hajóépítő vállalatnál 20—25 szakszervezet is szerve­zi a dolgozókat, érthetően sok bonyodalmat okozva a mun­kásegység rovására.­­ Japánban (bár itt vannak szakmai szakszervezetek is), Franciaországban, Olaszor­szágban, Nyugat-Németor­­szágban, az Egyesült Államok­ban és Kanadában a szakszer­vezeteket általában iparági alapon szervezik. Az egyes szakmák sajátos érdekvédel­mét ezen országok iparági szakszervezetein belül a kü­lönböző szakmai csoportokon keresztül biztosítják. Tagdíj, munka és életviszonyok Olaszországban Giacomo Aducci elvtárs, a nemzetközi szövetség titkára beszélt erről. — Olaszországban a szak­­szervezeti tagdíj alacsony, a szakszervezetek viszont sem­milyen segítséget nem tudnak adni a munkásoknak; a szo­ciális juttatások más szervre hárulnak. A kormány mellett működik egy bizottság, ame­lyet „életszínvonal bizottság"­­nak neveznek. Az a feladata, hogy megállapítsa: mire van szüksége egy munkáscsalád­nak általában, hogy megélhes­sen. Nos, ehhez havonta 68 ezer lírára van szüksége, egy munkáscsalád jövedelme ez­zel szemben 40—45 ezer líra egy hónapra. Ez azt jelenti, hogy a bérátlag igen alacsony a követelményekhez képest. S ha azt is figyelembe vesszük — amikor egy munkáscsalád­­ról beszélünk —, hogy a 2,5 milliós munkanélküliség miatt általában csak egy kereső dol­gozhat a népes családoknál, még szembetűnőbben rosszak az életviszonyok. — A szakszervezeti bizott­ságok, műhelybizottságok olaszországi szerepét össze sem lehet hasonlítani a ma­gyarországi helyzettel. A má­sodik világháború után beve­zették ugyan a bizalmi rend­szert az üzemekben, műhelyek­ben, de ezt a tőkések soha nem ismerték el. Sőt, ahol megalakították e szerveket, vissza kellett vonulniuk. Je­lenleg a szakszervezetek ezért harcolnak igen erélyesen, hogy elismertessék a bizal­miakat — itt Magyarországon pedig önök azon fáradoznak most, hogy jobbá tegyék üze­mi szakszervezeti szerveik munkáját. — A munkaintenzitás, munkatempó kérdése? El­mondhatom, hogy ez foglalkoz­tatja elsősorban — általában Nyugaton — a szakszervezete­ket. Ugyanis a dolgozókat fo­kozottabban kizsákmányolják, egyre gyorsabbá válik a mun­kaütem, sokhelyütt már egé­szen pokoli. A tőkések mind alacsonyabbra nyomják le a béreket, s a munkások arra kényszerülnek, hogy minél többet dolgozzanak. A szak­­szervezetek arra törekszenek, hogy a munkások ellenőriz­hessék a normák megállapí­tását, beleszólhassanak. Egy példa: mikor a Peugeot autó­gyárban kihozták az új típusú, 203-a autót, 900 órában álla­pították meg az előállításához szükséges munkaidőt. Hat év­vel később — tavaly — már 400 óra alatt készítették el az autót, anélkül, hogy a techni­kai feltételek számottevően javultak volna. Főleg a mun­kaintenzitás fokozása útján érték el a 400 órát. — Néhány szót még egyes tőkés államokban a tagdíjról. Nyugat-Németországban, ahol erős, régi szakszervezetek van­nak, — és igen komoly szere­pük van a szociális juttatá­soknál — ott a szakszervezeti tagdíj a bruttó kereset 2,2 szá­zalékáig terjed, ami hozzáve­tőleg 4 órai munkabérnek fe­lel meg. Az Egyesült Államok­ban havonként egy munka­napra járó kereset a tagdíj. S így lehetne sorolni a tőkés államokat, — Hollandia, Luxemburg, stb. — ahol álta­lában magasak a tagdíjak, és még ezen felül a dolgozóknak külön összeg befizetésével hozzá kell járulniuk ahhoz, ho­gy szociális jogban, vagy juttatásban részesüljenek. Ami a fizetett szabadságot és egyebeket illeti Franciaországban Jean Breton elvtárs, a CGT kebelében működő vasasszak­szervezet főtitkára beszél er­ről: — Olaszország és Francia­­ország latin testvérek, és nagyjából hasonlóak a mun­kásaik bajai is, a munkatem­pó munkanélküliség, bérharc, stb. Franciaországban például a kereset 6 százalékát vonják le társadalombiztosítási alap­ra, s ezenkívül a munkások adót is fizetnek. 30 évig kell azonban fizetnie a járulékot ahhoz, hogy a dolgozó teljes öregségi nyugdíjat kaphasson. Emellett a nyugdíjkorhatár 65 év. — Franciaországban 1936 előtt nem volt fizetett szabad­ság. Az 1936 évi nagy m­un­­kászharcok kényszerítették a tőkéseket két heti fizetett sza­badság megadására. 1955-ben újra csak a munkások — kü­lönösen a vasipari munkások — harca csikarta ki, hogy a munkáltatók elfogadják a há­romheti fizetett szabadság megadását. És nézzük az érem másik oldalát: bármit beszél erről a „Szabad Európa” rá­dió, Franciaországban nincse­nek szakszervezeti üdülők, legfeljebb néhány tábor, ame­lyet egyes szakszervezeti bi­zottságok szerveznek. Viszont három hét a tenger mellett, a hegyekben, oly sokba kerül, hogy nem futja rá a francia munkás keresete. — A gyógykezeltetés. Ha egy francia munkás megbeteg­szik, és ki kell hívni hozzá az orvost, 800 frankot kell kifi­zetnie. Ebből a társadalom­­biztosítás 40 százalékot térít meg, a gyógyszerek árából pe­dig 80 százalékot. Igaz, a gyógyszerek listájából töröl­ték a drágább, jobbhatású gyógyszereket, pl. a penicilint, és minden más antibiotikumot. A műszakiak szervezkedéséről — és a normáról Csehszlovákiában Antonin Malik elvtárs, a Csehszlovák Kohász Szakszer­vezet elnöke: — Nálunk nincs külön szakszervezetük a mérnökök­nek, technikusoknak. Egy gyárban dolgoznak a fizikai munkásokkal, tehát nincs is rá szükségük, hogy külön ér­dekvédő szervet létesítsenek, hiszen közös erővel nagyobb fejlődést lehet elérni. — Csehszlovákiában szintén kifogásolták a normákat. Ezen azonban túlnőttünk: a dolgo­zóknak, a gyárvezetőségnek és a szakszervezetnek egyaránt az a fő gondjuk, hogy minél több terméket és minél jobb minőségben gyártsanak. Ha fix­ fizetést kapnak a dolgo­zók, nem teljesítménybért, ak­kor nem emelkedik a kerese­tük. Természetesen nálunk is jelentkezik még probléma a norma megáll­a­pításánál, ezt azonban az ÜB segítségével esetenként megoldjuk. Szak­­szervezeteink törvényadta jo­gokkal működnek az üzemek­ben és képviselik választóik érdekvédelmét. A fegyveres testületektől leszereltek szakszervezeti tagságáról A fegyveres testületektől le­szereltek több tisztázandó kér­dést vetettek fel amellyel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: A fegyveres és rendészeti (honvédség, rendőrség, pénz­ügyőrség, tűzoltóság) testüle­tek hivatásos, vagy tovább­szolgáló állományából önhibá­jukon kívül leszereltek: 1. Ha bevonulásukat közvet­lenül megelőzően szakszerve­zeti tagok voltak és leszerelé­sük után azonnal belépnek a szakszervezetbe, tagságukat — a fegyveres és rendészeti ala­kulatnál eltöltött időt is be­számítva — folyamatosnak kell tekinteni. Az ilyen dolgozókat a szak­­szervezeti tagsággal járó elő­nyök megilletik — azonban szakszervezeti (szülési, halálo­zási, rendkívüli) segélyben csak az esetben részesíthetők, ha a bevonulást megelőző vagy a leszerelést követő szakszer­vezeti tagságuk alapján együt­tesen 12 havi bélyeg beragasz­tást tudnak igazolni. 2. Ha a bevonulásukat köz­vetlenül megelőzően nem vol­tak szakszervezeti tagok, de nem volt módjukban a szak­­szervezetbe belépni (pl. a tény­leges katonai szolgálat letelté­vel kerültek hivatásos állo­mányba) a fegyveres testület­nél eltöltött időt 1951. április 1-től folyamatos szakszervezeti tagságnak kell tekinteni. El­lenben szakszervezeti segély­ben csak egyéves szakszerve­zeti tagság után részesíthetők. 3. Ha bevonulásukat közvet­lenül megelőzően módjuk lett volna a szakszervezetbe belép­ni (pl. üzemi munkások vol­tak), de nem léptek be, csak új tagként vehetők fel a szak­­szervezetbe.

Next