Vasas, 1957 (62. évfolyam, 1-8. szám)
1957-05-22 / 1. szám
2 A SZAKSZERVEZETI TAGDÍJAKRÓL Szakszervezetünk elnöksége az elmúlt időszakban több esetben is foglalkozott a tagság szociális, kulturális és sport ellátottságának javításával. Elnökségünknek az volt az álláspontja, hogy ezen a területen is javítani kell a felvilágosító és nevelő munkát, ugyanakkor növelni kell e területek anyagi ellátottságát is. E feladatnak szakszervezetünk csak akkor tud eleget tenni, ha javítjuk a tagdíjfizetést. A szakszervezet fő bevételi forrását a tagdíjak képezik, s ezek biztosítják egyrészt a tagság szociálpolitikai, kulturális és sporttevékenységét, másrészt alapot biztosítanak általános szakszervezeti feladatok ellátásához. A tagdíjbevételen keresztül is megmutatkozik szakszervezetünknek a tagsággal való kapcsolata. Az elmúlt évben — főleg az októberi ellenforradalmi események előtt — ez a kapcsolat napról napra javult. 1956 második negyedéve végén elértük, hogy a tagdíjtervvel szemben tagságunk tagdíjfizetési készsége 15 százalékos túlteljesítést mutatott. A javuló munka mellett elnökségünk már 1956 október előtt is látta, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek ahelyes megoldása csak javíthatja — a tagdíjfizetésen keresztül is — a szakszervezet és a dolgozók kapcsolatát. Már ebben az időben elhatározta — és azóta ennek érvényt is szerzett —, hogy az alapszervezeteink anyagi érdekeltségét a tagdíjtervek teljesítésével növelje. Emellett fontos feladatként jelentkezik a dolgozók fokozottabb bevonása szakszervezetünk egész tevékenységének elbírálásába, továbbá, hogy biztosítsuk gazdálkodásunk kellő nyilvánosságát. Elvként jelentkezett a múltban és még jobban jelentkezik a jelenben és a jövőben, hogy a tagdíjbefizetésből minél többet vissza a dolgozónak Ennek gyakorlati megvalósítására hadd álljon itt néhány számadat. Például alapszervezeteink a tagdíjbevételek 57 százalékával rendelkeztek az elmúlt évben, ezen belül a tagdíjból az árvíz-, a földrengés- és az ellenforradalmi károsultak segélyezésre kétmillióhatszázezer forintot fordítottunk. A tagság általános segélyezésére a tagdíjbevételünk közel 20 százalékát fordítottuk Az októberi ellenforradalmi események erősen éreztették hatásukat. A tagdíjfizetés jelentősen visszaesett. Jellemző volt az 5—7 Ft-os havi tagdíjfizetés. Az októberi ellenforradalmi események következtében a bizalmi hálózat szervezetileg erősen meglazult. Sok alapszervezetünknél ebben az időszakban hiányzott a felvilágosító szó, ez kihatott a tagdíjmunkára is. Ugyanekkor ebben az időben fokozottabb mértékben kellett támogatást nyújtanunk bajbajutott szaktársainknak. Alapszervezetünk szervezettsége sem mindenütt a legjobb és ez is kihat a tagdíjmunkára. Igaz az, hogy a szakszervezeti tagság önkéntes, de meg kell találnunk dolgozóinkhoz a kapcsolatot, meg kell magyaráznunk, hogy miért dolgozik és harcol a szakszervezet. Őszintén meg kell mondani, hogy alapszervezeti vezetőségeink, bizalmiaink, választott funkcionáriusaink sok helyen elmulasztják a szervezetlen dolgozókkal való foglalkozást. Az önkéntes tagság kérdésénél külön is ki kell hangsúlyozni egy általánosságban tapasztalható téves felfogást. Ha a tagság „önkéntes“, akkor annyit fizetek, amennyit én akarok — hallani mindazoktól, akire a szakszervezethez való tartozá- S sukat így értelmezik. • A szakszervezethez való ■ tartozás valóban önkéntes, de ez azt jelenti, hogy min■ denki egyénileg dönti el, kí■ van-e szakszervezetnek tagja lenni, vagy sem. Ha a szakszervezeti belépési nyilatkozatot aláírta, ebben kötelezettsé■ get vállalt arra vonatkozóan, hogy „a szakszervezet alapsza- bályait magára nézve kötelező- 5 nek tartja”. Az alapszabály pedig meghatározza a tagdíj fizetés mértékét, módját és a tag kötelezettsége között sze■ repel az is, hogy rendszeresen ■ fizesse a tagdíjjárulékot. A tag joga és kötelezettsége között igen szoros ez az összefüggés, hisz a jogok, az előnyök között szerepelnek az anyagi támogatások, ezek csak akkor teljesíthetők, ha vállalt kötelezettségének a tagság is eleget tesz. Szakszervezetünk elnöksége úgy látja, hogy ez évben tovább kell növelnie az alapszervezetek tagdíjrészesedését, azzal foglalkozik, hogy a múlt évi 57 százalék helyett ez évben 60—62 százalék maradjon az alapszervezeteknél. Ez módot nyújt arra, hogy a tagság szükségletét még jobban kielégítsék, így a tagság jobban látja, hogy a befizetett tagdíjnak túlnyomó része a saját üzemében, dolgozótársai szociális-, sport- és kulturális ■ céljainak fedezésére szolgál. A munkásélázas szakszervezeti feladat A dolgozók mindennapi problémáival való foglalkozás igen fontos része a szakszervezeti munkának. Az ellenforradalmi események következtében sok üzemünkben zavar állt be a szakszervezeti munkában. • Az ellenforradalom által létrehozott munkástanácsok helyenként teljesen megszüntették, vagy számukra megfelelő új üzemi bizottságot hoztak létre, saját zsebükre kezdték me a működésüket, de ügyeltek saját népszerűsítésükre is. A különböző anyagi javak herdálása mellett — amelyet szociális intézkedéseknek állítottak be — kezükbe vették a munkásellátás intézését is. Így történhetett, hogy több vállalatnál a laikusokból a munkástanács tagjai és azok jó ismerősei kaptak, holott erre kevésbé voltak jogosultak. A dolgozókat kikapcsolták az ellenőrzésből, ami által sok üzemiben a korábban meglévő és jól működő társadalmi ellenőri hálózatot szétbomlasztották. Üzemeinkben az elmúlt időszakban megtisztították a munkástanácsokat a nem oda való elemektől és végérvényesen tisztázták feladatát, ugyanakkor helyreállították az üzemi bizottságokat is, amelyek a korábban érvényben lévő határozatok és rendeletek alapján végzik munkájukat. A munkásellátás terén változatlanul érvényben van 1953. Vili. hó 10-i SZOT-határozat, amely kimondja a szakszervezetek feladatait a dolgozók mindennapi kérdéseivel, problémáival való törődésről. Jelenleg még az a helyzet, hogy az üzemi bizottságok nagy része nem vizsgálta meg, hogy mi van a munkásellátási bizottsággal és a társadalmi ellenőriő hálózattal A tapasztalat azt mutatja, hogy a munkásellátási problémákkal az üzemi bizottságok függetlenített dolgozói foglalkoznak még ott is, ahol tudnak munkásellátási bizottság létezéséről. Az utóbbi időben nem vonták be a munkásellátási aktívákat a szakszervezeti adományok elosztásába, lakáselosztás megvitatásába stb. A dolgozók bevonása a szociális ügyek intézésébe és ellenőrzésébe kezdett lépés ahhoz, hogy megismertessük és megszerettessük a szakszervezeti munkát, azonban ügyelni kell arra, hogy a bevont dolgozóikat ne mellőzzük bonyolultabb kérdésekben sem, hogy gyakorlatilag érezzék tevékenységük fontosságát. A munkáselltás terén soron levő feladat az, hogy üzemi bizottságaink szerezzenek érvényt az 1953. augusztus 10-i SZOT-határozatnak. Ennek alapján az üzem sajátosságának megfelelően szervezzék és erősítsék meg a munkásellátási bizottságot. A kereskedelem társadalmi ellenőrzésére kijelölt üzemek üzemi bizottságai mérjék fel, hogy dolgozóink érdekében melyik környező kereskedelmi egységeket kívánják ellenőrizni. Ezt beszéljék meg és rögzítsék írásba az illetékes tanács kereskedelmi osztályával. A boltok és üzletek számarányának megfelelően üzletenként két társadalmi ellenőrt kell kiválasztani. Mindenek előtt fontos, hogy az üzemi bizottságok mielőbb létrehozzák és működtessék a munkásellátási bizottságukat, mivel akad bőven munkásellátási feladat. Ellenőrizni kell a „Tüker"utalványok üzemi ellátását és figyelemmel kísérni annak beváltását. Rendszeresen ellenőrizni kell az üzemi konyhát és étkeztetést a rendeletek és szabályok betartása szempontjából. Nem kevésbé fontos a gyermekintézmény és munkásszállások ellenőrzése, különös tekintettel a nyári időszakra való felkészülés szempontjából. Természetesen csak akkor lehet eredményes a társadalmi ellenőrzés és ezen keresztül az ellenőrök segítsége, ha tudják, mit hogyan kell ellenőrizni. Éppen ezért a társadalmi ellenőrök és aktívák részére a legfontosabb tudnivalókról tájékoztatást kell biztosítani. Ehhez az üzemi bizottságok kérésére megfelelő segítséget ad a Vasas Központ Munkásellátási Osztálya: Mézes László munkásellátási osztály Termelési hírek - Válaszok E rovatban azokra a termelési kérdésekre válaszolunk, amelyeket üzemeink dolgozói munkáslevelekben, vagy a taggyűléseken felvetettek. Azonos-e a munkaverseny a „hajrá“-val, a tervek mennyiségi teljesítésével? Nem! Nem azonos. Szakszervezetünk az elmúlt években, de a jövőben sem fog egyetérteni a hóvégi hajrákkal, a dolgozók mértéktelen túlóráztatásával. A szocialista munkaverseny az az eszköz, amellyel elősegíthetjük az üzemben, hogy javuljon a minőség, csökkenjen a selejt, minél több anyagot és energiát takarítsunk meg. Az üzemekben, a munkaverseny szervezőinek azokat a munkafogásokat kell széles körben elterjeszteni, amelyekkel az előbb megjelölt feladatok megvalósíthatók. Biztosítva van-e az anyagi ösztönzés a munkaversenyben? Az elmúlt években sok millió forintot fordítottunk jutalmak címén a munkaverseny anyagi ösztönzésére. Jelenleg erre szűkösebbek a lehetőségek. Népgazdaságunk még nem heverte ki az ellenforradalom okozta károkat. Szerényebb keretek között ugyan, de az igazgatói alap ma is ad lehetőséget a legjobban teljesítő dolgozók megjutalmazására. Lesznek-e a jövőben is „futtatott“, érdemtelenül népszerűsített emberek a munkaversenyben? Szükségesnek tartjuk a jövőben is, hogy a dolgozók megismerjék azokat a társaikat, akiknek munkája a legjobb minőségű, rendszeresen átadják munkamódszereiket társaiknak. Ezeket népszerűsíteni fogjuk. Azzal azonban a jövőben sem értünk egyet, hogy állandóan egyes emberek kapjanak olyan munkát, amelyikkel „lehet keresni", és állandóan magas teljesítményszázalékot lehet elérni. Azonban, hogy ez meg ne történjem, üzemi szerveinknek a helyi közösség és a bizalmiak véleménye alapján kell odaítélni a munkaverseny-jutalmakat. KÖZLEMÉNY A Magyar Vas- és Fémipari Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökségének tagjai és szakszervezetünk osztályvezetői minden vasárnap reggel 9 órától déli 12 óráig ügyeletet tartanak székházunkban. (Bp., VIII., Baross u. 90. II. épület, I. em. 2.) VASAS 1957. május UiAxszfpYizzT Mozgalom . Müiöldi ssuktírsaink választottak Nemrég nemzetközi szakszervezeti delegáció — a Szakszervezeti Világszövetségéhez tartozó Vas- és Gépipari Dolgozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége képviselőiből álló 4 tagú csoport — járt hazánkban. A szakmai szövetség tagjai többek között meglátogatták néhány üzemünket, s eszmecserét folytattak a dolgozókkal. A beszélgetés során sok szó esett a külföldi szakszervezetek helyzetéről, a kapitalista országok munkásainak élet-, és munkakörülményeiről. A Ganz Vagon- és Gépgyárban sok és érdekes kérdést tettek fel a dolgozók a delegáció tagjainak. A kérdésekre adott válaszokból közlünk szemelvényeket, amelyekből mindenki képet alkothat a tőkés országok szakszervezeteinek a munkásainak helyzetéről. Hogyan szervezték meg a kapitalista országokban a szakszervezeteket ? Marcel Bras elvtárs, Nemzetközi Szövetségünk főtitkára válaszolt e kérdésre. — Különböző szakszervezeti formák vannak a tőkés államokban. Például Angliában, s a skandináv országokban a dolgozók szakmánként szerveződnek, történetesen a mi szakmánkban is. A munkások ezt nem tartják helyesnek, e szervezési mód kialakulása azonban ezekben az országokban bizonyos tradíciók következménye volt. A szakmai szervezés általában a dolgozók erőinek szétforgácsolásához vezet. Előfordul, hogy egy-egy hajóépítő vállalatnál 20—25 szakszervezet is szervezi a dolgozókat, érthetően sok bonyodalmat okozva a munkásegység rovására. Japánban (bár itt vannak szakmai szakszervezetek is), Franciaországban, Olaszországban, Nyugat-Németországban, az Egyesült Államokban és Kanadában a szakszervezeteket általában iparági alapon szervezik. Az egyes szakmák sajátos érdekvédelmét ezen országok iparági szakszervezetein belül a különböző szakmai csoportokon keresztül biztosítják. Tagdíj, munka és életviszonyok Olaszországban Giacomo Aducci elvtárs, a nemzetközi szövetség titkára beszélt erről. — Olaszországban a szakszervezeti tagdíj alacsony, a szakszervezetek viszont semmilyen segítséget nem tudnak adni a munkásoknak; a szociális juttatások más szervre hárulnak. A kormány mellett működik egy bizottság, amelyet „életszínvonal bizottság"nak neveznek. Az a feladata, hogy megállapítsa: mire van szüksége egy munkáscsaládnak általában, hogy megélhessen. Nos, ehhez havonta 68 ezer lírára van szüksége, egy munkáscsalád jövedelme ezzel szemben 40—45 ezer líra egy hónapra. Ez azt jelenti, hogy a bérátlag igen alacsony a követelményekhez képest. S ha azt is figyelembe vesszük — amikor egy munkáscsaládról beszélünk —, hogy a 2,5 milliós munkanélküliség miatt általában csak egy kereső dolgozhat a népes családoknál, még szembetűnőbben rosszak az életviszonyok. — A szakszervezeti bizottságok, műhelybizottságok olaszországi szerepét össze sem lehet hasonlítani a magyarországi helyzettel. A második világháború után bevezették ugyan a bizalmi rendszert az üzemekben, műhelyekben, de ezt a tőkések soha nem ismerték el. Sőt, ahol megalakították e szerveket, vissza kellett vonulniuk. Jelenleg a szakszervezetek ezért harcolnak igen erélyesen, hogy elismertessék a bizalmiakat — itt Magyarországon pedig önök azon fáradoznak most, hogy jobbá tegyék üzemi szakszervezeti szerveik munkáját. — A munkaintenzitás, munkatempó kérdése? Elmondhatom, hogy ez foglalkoztatja elsősorban — általában Nyugaton — a szakszervezeteket. Ugyanis a dolgozókat fokozottabban kizsákmányolják, egyre gyorsabbá válik a munkaütem, sokhelyütt már egészen pokoli. A tőkések mind alacsonyabbra nyomják le a béreket, s a munkások arra kényszerülnek, hogy minél többet dolgozzanak. A szakszervezetek arra törekszenek, hogy a munkások ellenőrizhessék a normák megállapítását, beleszólhassanak. Egy példa: mikor a Peugeot autógyárban kihozták az új típusú, 203-a autót, 900 órában állapították meg az előállításához szükséges munkaidőt. Hat évvel később — tavaly — már 400 óra alatt készítették el az autót, anélkül, hogy a technikai feltételek számottevően javultak volna. Főleg a munkaintenzitás fokozása útján érték el a 400 órát. — Néhány szót még egyes tőkés államokban a tagdíjról. Nyugat-Németországban, ahol erős, régi szakszervezetek vannak, — és igen komoly szerepük van a szociális juttatásoknál — ott a szakszervezeti tagdíj a bruttó kereset 2,2 százalékáig terjed, ami hozzávetőleg 4 órai munkabérnek felel meg. Az Egyesült Államokban havonként egy munkanapra járó kereset a tagdíj. S így lehetne sorolni a tőkés államokat, — Hollandia, Luxemburg, stb. — ahol általában magasak a tagdíjak, és még ezen felül a dolgozóknak külön összeg befizetésével hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy szociális jogban, vagy juttatásban részesüljenek. Ami a fizetett szabadságot és egyebeket illeti Franciaországban Jean Breton elvtárs, a CGT kebelében működő vasasszakszervezet főtitkára beszél erről: — Olaszország és Franciaország latin testvérek, és nagyjából hasonlóak a munkásaik bajai is, a munkatempó munkanélküliség, bérharc, stb. Franciaországban például a kereset 6 százalékát vonják le társadalombiztosítási alapra, s ezenkívül a munkások adót is fizetnek. 30 évig kell azonban fizetnie a járulékot ahhoz, hogy a dolgozó teljes öregségi nyugdíjat kaphasson. Emellett a nyugdíjkorhatár 65 év. — Franciaországban 1936 előtt nem volt fizetett szabadság. Az 1936 évi nagy munkászharcok kényszerítették a tőkéseket két heti fizetett szabadság megadására. 1955-ben újra csak a munkások — különösen a vasipari munkások — harca csikarta ki, hogy a munkáltatók elfogadják a háromheti fizetett szabadság megadását. És nézzük az érem másik oldalát: bármit beszél erről a „Szabad Európa” rádió, Franciaországban nincsenek szakszervezeti üdülők, legfeljebb néhány tábor, amelyet egyes szakszervezeti bizottságok szerveznek. Viszont három hét a tenger mellett, a hegyekben, oly sokba kerül, hogy nem futja rá a francia munkás keresete. — A gyógykezeltetés. Ha egy francia munkás megbetegszik, és ki kell hívni hozzá az orvost, 800 frankot kell kifizetnie. Ebből a társadalombiztosítás 40 százalékot térít meg, a gyógyszerek árából pedig 80 százalékot. Igaz, a gyógyszerek listájából törölték a drágább, jobbhatású gyógyszereket, pl. a penicilint, és minden más antibiotikumot. A műszakiak szervezkedéséről — és a normáról Csehszlovákiában Antonin Malik elvtárs, a Csehszlovák Kohász Szakszervezet elnöke: — Nálunk nincs külön szakszervezetük a mérnököknek, technikusoknak. Egy gyárban dolgoznak a fizikai munkásokkal, tehát nincs is rá szükségük, hogy külön érdekvédő szervet létesítsenek, hiszen közös erővel nagyobb fejlődést lehet elérni. — Csehszlovákiában szintén kifogásolták a normákat. Ezen azonban túlnőttünk: a dolgozóknak, a gyárvezetőségnek és a szakszervezetnek egyaránt az a fő gondjuk, hogy minél több terméket és minél jobb minőségben gyártsanak. Ha fix fizetést kapnak a dolgozók, nem teljesítménybért, akkor nem emelkedik a keresetük. Természetesen nálunk is jelentkezik még probléma a norma megállapításánál, ezt azonban az ÜB segítségével esetenként megoldjuk. Szakszervezeteink törvényadta jogokkal működnek az üzemekben és képviselik választóik érdekvédelmét. A fegyveres testületektől leszereltek szakszervezeti tagságáról A fegyveres testületektől leszereltek több tisztázandó kérdést vetettek fel amellyel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: A fegyveres és rendészeti (honvédség, rendőrség, pénzügyőrség, tűzoltóság) testületek hivatásos, vagy továbbszolgáló állományából önhibájukon kívül leszereltek: 1. Ha bevonulásukat közvetlenül megelőzően szakszervezeti tagok voltak és leszerelésük után azonnal belépnek a szakszervezetbe, tagságukat — a fegyveres és rendészeti alakulatnál eltöltött időt is beszámítva — folyamatosnak kell tekinteni. Az ilyen dolgozókat a szakszervezeti tagsággal járó előnyök megilletik — azonban szakszervezeti (szülési, halálozási, rendkívüli) segélyben csak az esetben részesíthetők, ha a bevonulást megelőző vagy a leszerelést követő szakszervezeti tagságuk alapján együttesen 12 havi bélyeg beragasztást tudnak igazolni. 2. Ha a bevonulásukat közvetlenül megelőzően nem voltak szakszervezeti tagok, de nem volt módjukban a szakszervezetbe belépni (pl. a tényleges katonai szolgálat leteltével kerültek hivatásos állományba) a fegyveres testületnél eltöltött időt 1951. április 1-től folyamatos szakszervezeti tagságnak kell tekinteni. Ellenben szakszervezeti segélyben csak egyéves szakszervezeti tagság után részesíthetők. 3. Ha bevonulásukat közvetlenül megelőzően módjuk lett volna a szakszervezetbe belépni (pl. üzemi munkások voltak), de nem léptek be, csak új tagként vehetők fel a szakszervezetbe.